Budapest bérházai, gangjai és a lovak története: kikotse vadái a múltból a jelenbe
Hihetetlen üzlet volt a XIX. Budapest elképzelhetetlen gangos bérházai, csodás palotái nélkül, bármerre is járunk a belvárosban, az utcaképet a XIX. században épült három-négy emeletes házak határozzák meg. Tényleg olyan kemények voltak a tulajdonosok a bérlőkkel és vajon hogyan lehetett lakáshoz jutni? A bérlakások, paloták építését bizony a belőlük kinyerhető pénz motiválta. Már a XIX. század első felében hihetetlen adatok láttak napvilágot arról, hogy milyen összegeket lehet megkeresni egy pesti vagy budai bérlakásos ház felépítésével, és az abban lévő ingatlanok kiadásával.
Általában egy pesti belvárosi ház évi 10-15 000 forintnyi bevételt jelentett a tulajdonosának, és nem csoda, hogy számtalan kereskedő, iparos és mágnás döntött úgy, hogy bérlakások építésébe fekteti bevételeit. Miközben Széchenyi István 60.000 forint éves jövedelemmel gazdálkodhatott, az Orczy-házból mintegy 41.000 forint folyt be évente. A magánszemélyek már nem is tudták biztosítani a piac befektetési igényét, így felléptek a különböző városi intézmények és szervezetek, mint befektetők, például egyház, városi tanács, nagyvállalatok és hitelező pénzintézetek.
A folyamatosan növekvő székesfővárosban 1867 után megindult a jelzáloghitelezés is, melynek alapját a telekkönyvi bejegyzési jogszabályok adták 1853-ban. Különböző takarékpénztárak jelzálogleveleket bocsátottak ki, amelyeket bárki megvásárolhatott, és ebből finanszírozták hitelként az ingatlanberuházásokat. A nagy építkezési láz bevételei után adó következett: Házbér-krajcár, szemétszállítási díj őse, és a bérleti jövedelem utáni adók 1868-ban Budán és Pesten 24%, 1883 után 20%-ra mérséklődtek, plusz általános jövedelmi pótadó, amely lényegében még egyszer megadóztatta ezeket a bevételeket. Átlagosan 100 korona házbér-jövedelemből körülbelül 33-40 korona házbéradó származott.
Épültek is a házak sorra: 1850 előtt csupán pár száz bérlakásos ház állt Budán és Pesten, míg 1870-ben 5200 ház épült, és a századfordulóig évente több száz ház lett hozzáépítve. A város előkelő részein a leggazdagabb mágnások és vállalattulajdonosok francia és olasz reneszánsz stílusú vagy neobarokk bérpalotákat emeltek, ahol luxus-bérlakásokat is kialakítottak a módosabb polgárság részére. Ezeknél már jóval puritánabbak voltak a Király utca, a Nyugati környéke és Józsefváros gangos bérházai, ahol többszobás polgári lakások és 1-2 szobás mini-garzonok találhatóak.
A bérházakban volt kocsiszín, kút és udvar, gazdag díszítés és több lépcsőházas felépítés, itt a lakások elérték a 8-10 szobás méretet. A munkásoknak szánt egyszobás minigarzonokat tömörítő épületekben viszont hiányzott még az erkély is. A XIX. század 1890-re a vízhálózat kiépítésével olyan lábra állt, hogy a kínálat megelőzte a keresletet: százával álltak üresen a bérlakások a századfordulón. A főváros vezetése a lakbér maximalizálásával próbálta orvosolni a helyzetet, miközben a befektetők a kisebb lakásos, szegényebb célú projektek helyett a nagylakásos, minőségibb ingatlanokat részesítették előnyben.
A bérházak társadalmi rétegeinek színes palettáját mutatják például a belső udvarhoz támaszkodó gangos épületek, ahol a gazdagabbak a homlokzati lakásokban éltek, a munkásosztály pedig az udvar körüli kisebb egységekben lakott. A belső udvarok és köztes terek sorsa összekapcsolódott a város fejlődésével: a beluiken és a gangok új funkciókat kaptak, gyakran közösségi és köztes terek, ahol a lakók találkoznak, dolgoznak és élnek. A belső terek működése azonban kiszámíthatatlan maradt a szabályozási és piaci környezet miatt.
A franciaudvar és a belvárosi bérházak 1870-es évektől a századfordulóig
A franciaudvar, vagy cour d’honneur a reneszánsz kastélyépítészetből átültetett megoldás, amely később a városi paloták és bérházak megjelenését is formálta. Az első budapesti franciaudvaros bérházak az 1870-es években jelentek meg, történetük összefonódik a városegyesítés időszakával (1873). A Sugárúton (ma Andrássy út) található Körönd bérpalotái Petschacher Gusztáv koncepciója alapján lettek előudvarosak, s a stílus különböző formákban terjedt el Budapesten. A franciaudvaros megoldások a századfordulóig nemcsak az építészetet, hanem a városépítészet arculatát is formálták, majd a világháborút követően vált igazán népszerűvé.”
Az 1870-es évek és a város egyesítése a tervezők számára lehetőséget teremtett: a belső udvarokban tágabb, előudvaros megoldásokkal alakították ki a fényes belső tereket. A századforduló után a lakásépítés területén hatalmas igény mutatkozott a jó minőségű, egységes lakások iránt, és a franciaudvaros megoldások ezt a keresletet igyekeztek kielégíteni. Mártonffy Melinda művészettörténész kutatása szerint Magyar Formatervezési Díjjal is kitüntetett kötet 2020 végén jelen meg, 33 kiemelt épületet bemutatva az előudvaros megoldásokkal és a tervezők-tulajdonosok történeteivel. A kötet a belső terek és közösségi használat vizsgálatát is felöleli, amely részben összeköti a múlttal és a jelen kihívásaival foglalkozó diskurzust.
Belvárosi példák és hozzávalók
- Bobula építészek által tervezett házak Budapesten: Váci utca 66. és a VI. kerületben található Vörösmarty utca 67. - ezek a házak a 19. század végén a franciaudvaros megoldások példái.
- A belső udvarok kettőssége: a nagy lakások a homlokzati oldalakon, a kisebb egységek az udvar körül.
- A korszak építészei között neves neveket találunk: Lechner Ödön, Kármán Géza Aladár, Karvaly Gyula és mások, akik a budapesti eklektikus stílusban is hozzájárultak a bérházak arculatához.
Az 19. század elején és a XX. század elején a Belváros és a- vidéki részek urbanizációja, a belső udvarok és közterületek összekapcsolódása a kor társadalmi és gazdasági dinamikájával járult hozzá a városépítészet sokrétűségéhez. A belső terek a közösségi használat és a privát tér közötti határtereket képezték, melyek hosszú távon is értéket képviseltek. A szcenárió az, hogy a belső udvarok és köztes terek releváns szerepet töltenek be a városi életben és a szomszédsági kapcsolatokban, függetlenül attól, hogy a gazdasági és jogi környezet hogyan alakult az idők folyamán.

A belső udvarok és gangos házak jövője összefügg a közösségi terek értékével és a fenntarthatósággal: a közös terek, mint cul-de-sac-ek és udvarok, hozzájárulhatnak a társadalmi kohézióhoz és a kölcsönös szolidaritáshoz, ugyanakkor a szabályozási környezet befolyásolja ezek használatát és megvalósítását. A megoldások között szerepel a tűzvédelmi és akadálymentesítési szabályok megfontolt lazítása és a telekárak kordában tartása, hogy a köztes terek megvalósítása gazdaságilag is fenntartható legyen. A jó lakhatás szorosan összefügg térbeli és nem térbeli feltételekkel, és a kollektív lakhatási formák fejlődése is mutatja a köztes terek dinamikáját és a társadalmi kapcsolatok megerősödését.
Megközelítés: a belső terek értéke hosszú távon fennmarad, és a közösségi használat növelheti a városi élet minőségét, ha a jogi és gazdasági keretek ezt támogatják.
A beluikenek a munkásosztály gettóiból fiatal párok által lakott zöld lakóutcákká alakultak, a gangok pedig hol elhanyagolt senkiföldjeiként, hol pedig közösen használt oázisokként jelentek meg. Egy beluiken felújítási koncepciótervének metszete mutatja, hogy a privát és nyilvános köztes terek dinamikája hosszú távon fenntartható lehet, ha a közösség és a tervezés együtt találja meg az egyensúlyt. Az okos tervezés ebben a kontextusban köztes terek befogadására képes funkcionális teret hoz létre, amely a városi életben különböző használati módokat fogad be. A köztes terek bizonyos szempontból kiszámíthatatlanok, de szükség lehet rájuk a városi élet összetettségének megértéséhez és fenntartásához.
Lovas közlekedés és a külvárosi hagyományok
Az 19. század közlekedését a ló jelentette: a lovaglás jogi és közlekedési kereteit a KRESZ szabályozta; a lóval közlekedni Budapesten továbbra is lehetséges, a vezetőnek törekednie kellett a jobb oldal betartására. A ló mit sem változott a közlekedésben a történet során: a lovasok és a közlekedők közötti interakciók a közlekedés részei maradtak. A lócitrom kezelése a közterület tisztaságának érdekében egyaránt fontos volt, és a felelős személynek gondoskodnia kellett a takarításról. A 19. századi nagyvárosokhoz hasonlóan Budapesten is a lakóhely és munkahely elválása, a mobilizáció és a város belső terének újratervezése összekapcsolta a bérházakat a lóval és közlekedéssel, amelyek a mai napig részei a történetnek.
BUDAPEST: 15 dolog, amit tudnod kell, mielőtt ellátogatsz! | Magyarországi útikalauz
Összegzés a tipológiáról és értékeiről
A belső udvaros és gangos bérházak mind a közéleti helyszínt, mind a magánélet terét megformálták, és a város fejlődésének különböző szakaszaiban különböző értékeket jelentettek. A köztes terek lehetőséget adtak a lakók közösségi tevékenységére, a közös erőforrások fenntartható használatára, és a szomszédsági kapcsolatok erősítésére. Ugyanakkor a jogi és gazdasági keretek kiszámíthatatlansága és a piaci principalitás sokszor befolyásolta ezek alakulását. A jó tervezés tehát olyan köztes tereket teremt, amelyek befogadják a különböző használati módokat, és lehetővé teszik a városi élet dinamikáját, miközben a közösségi értékekre is hangsúlyt helyez. Ezt a folyamatot a vernoni példák és a kutatások is megerősítik, és a budapesti bérházak története sok szempontból tanulságos példát kínál a várostervezés és a társadalmi környezet összefüggéseiről.
tags: #budapesti #berhazak #lovak #kikotse
Népszerű bejegyzések:
- Könnyűszerkezetes ház Rácalmáson – a korszerű, energiatakarékos otthon megvalósítása
- Családi ház zöldterasz tetővel: tervezési tippek és jogi útmutató
- Császárszerkezetes, fémvázas építés a Qualitherm modellben
- Péter Szabó ingatlan: megoldások az adásvételért és bérlésért – minden szereplő figyelemben
- A házépítés folyamata
