Georges Méliès és az Ördögi albérlő
Georges Méliès, a filmtörténet egyik úttörője, már kamaszkorában is vonzódott az előadóművészethez. A bűvészet szerelmese lett, és minden családi pénzét feláldozva megvett egy bűvészszínházat. Ez a szenvedély vezette a film világába, ahol nemcsak rendezőként, hanem a vizuális effektek mestereként is maradandót alkotott.
Amikor 1895-ben látta a Lumière-testvérek egyik bemutatóját, azonnal meg akarta venni a kinematográfot, de az nem volt eladó. Így 1896-ban egy angol találmányt szerzett be, és ezzel kezdte meg filmjei készítését. Az anekdota szerint 1896-ban filmfelvétel közben beragadt a filmszalag. Otthon, a felvételt visszanézve döbbenten tapasztalta Méliès, hogy az egyik pillanatban még lovaskocsit lát, a másikban pedig pont a helyén már halottaskocsit. Bár ezt a "stop trükköt" már Edisonék is alkalmazták korábban, Méliès járatta csúcsra, hogy váratlanul kicserélhesse a szereplőket vagy éppen tárgyakat, ezzel megteremtve a varázslatos átváltozások és illúziók alapjait.
Az "Ördögi albérlő" (eredeti címe: Le Locataire diabolique) Georges Méliès egyik korai filmje, amely 1896-ban készült Franciaországban. A mindössze körülbelül 3 perces alkotás a maga idejében szokatlanul hosszú volt, és a stop trükkök mesteri alkalmazásával kápráztatta el a nézőket.
A film története egyszerű: egy denevér berepül egy kastélyba, majd átváltozik magává az ördöggé. Ezután az ördög különféle dolgokat idéz meg, minimális sztori keretében. A film nem elsősorban a bonyolult cselekményével hívta fel magára a figyelmet, hanem a vizuális effektekkel, a stop trükkök halmozásával, amelyekkel Méliès a kor vizuális lehetőségeinek határait feszegette. A karakterek miatt sokan ezt tartják az első horrorfilmnek, noha a rendező célja nem a félelemkeltés, hanem az ámulatba ejtés volt.
Érdekesség, hogy a filmet 1988-ban találták meg, addig elveszettnek hitték. Ez rávilágít a korai filmek sérülékenységére és az eltűnt alkotások pótlásának fontosságára. A film "főszereplőnője", Jehanne d'Alcy, Méliès bűvészszínházában dolgozott, később a rendező szeretője, majd második felesége lett, és számos további filmjében is szerepelt.
Amikor a rendező megszegi a horror minden szabályát
Méliès munkássága alapvető fontosságú a filmtörténet szempontjából. Ő volt az, aki felismerte a filmben rejlő lehetőségeket a fantáziavilágok megteremtésére, az illúziók keltésére. Az "Ördögi albérlő" csak egy példa arra a kreativitásra és technikai újításra, amely meghatározta pályafutását, és megalapozta a későbbi filmkészítők munkáját.
A filmek cenzúrája már a némafilm korban is létezett. Az Amerikai Filmproducerek és Forgalmazók Szövetsége már az 1920-as években elfogadta az öncenzúra elvét. 1927-ben a Hays-szabálygyűjtemény foglalta össze az elfogadható és az elfogadhatatlan tartalmakat. Tod Browning "Szörnyszülöttek" című filmje, bár 1932-ben készült, már a cenzúra korát megelőzte, az eredeti verzió harmadát kivágták belőle. Az Angliában három évtizedre betiltott alkotást a rendező testi fogyatékos vándorcirkuszos mutatványosokkal forgatta.
A korai filmgyártásban a technikai újítások mellett a történetmesélés is fejlődött. A német expresszionista horrorremekművek, mint a "Nosferatu" (1922) vagy a "Dr. Caligari szanatóriuma" (1920), mély pszichológiai témákat dolgoztak fel, és új vizuális nyelvet hoztak a filmbe. Később olyan rendezők, mint Lugosi Béla és Boris Karloff, ikonikus szerepeket keltettek életre, megalapozva a horror műfaját.
tags: #george #melies #az #ordogi #alberlo