Kína Három-Szurdok-gátja: gigantikus energiaitrend és geopolitikai dimenziók

Korunk egyik legnagyobb és talán legvitatottabb beruházása a kínai Három-Szurdok-gát, a legek létesítménye: erőműve a legnagyobb névleges teljesítményű a világon, és az utóbbi időben áramtermelési rekordokat döntöget, miközben a tározótóban lévő vízmennyiség hatásaként 0,06 mikromásodperccel lett hosszabb a földi nap.

Földünk harmadik leghosszabb folyója, a Qinghai és Tibet határán eredő Jangce több, igen különböző jellegű szakaszból áll. Az „életét” egy fennsíkon kezdi, hogy aztán egy elképesztően hosszú, többször irányt váltó szurdokrendszeren keresztül érje el a Szecsuáni-medencét, hogy onnan keleti irányban összetartó hegyvonulatok között lépjen ki a Kínai-alföldre, ahol mindössze 66 métert esve, tórendszerek között éri el torkolatvidékét.

Maguknak a szurdokoknak a keletkezésével kapcsolatban több különböző elképzelés versenyez: az nagyon valószínű, hogy a folyóvölgy a térszín évmilliókkal ezelőtt elkezdődött emelkedésével mélyült, az viszont nem egyértelmű, hogy a folyó az „Ős-Jangce” volt-e. Azokon a helyeken, ahol a folyó puhábban homokkőbe és agyagpalába vágódott, a szurdokrendszer kiszélesedik, de ahol a keményebb mészkőbe mélyítette völgyét, ott alakult ki a már említett három szurdok.

Ez utóbbi helyeken a folyó a gyakorlatilag a mederből kiemelkedő sziklafalak közé szorul, ami festői, de a hajózásra roppant veszélyes környezetet teremt - olyannyira, hogy modern hajózóutat csak az első világháború alatt sikerült itt kijelölni. Gátépítői szemmel nézve a helyszín kiválasztása teljesen logikus: itt csaknem 100 méteres duzzasztást lehet elérni anélkül, hogy mindez túlzottan nagy terület elárasztásával járna, ráadásul a tározótó a Jangce hírhedt nyári árvizeivel gyorsan feltölthető. A folyam legnagyobb árvizei meghaladták a tározótó kapacitását.

Épp az árvizek elleni védekezés volt a gát megépítésének egyik legfőbb indoka. A folyó kora tavaszi 5000 köbméter/másodperc átlagos vízhozama a nyári hónapokban 30 000 köbméter/másodperc hozamra nőtt, ami komoly katasztrófát okozott csak a XX. században háromszor (1931, 1954, 1998). A gáttal és tározóval a gigantikus vízmennyiség levonulását elméletileg szabályozni lehetett.

Az ott szerzett tapasztalatokat felhasználva kezdték meg 1994-ben mintegy 40 kilométerrel feljebb a 2335 méter hosszú és 181 méter magas vasbetonmonstrum építését. A gát koronája 185 méterrel van a tengerszint felett, a tározó pedig legfeljebb 175 méteres magasságig tölthető, ami 109 méteres duzzasztást jelent a kistestvér tározójához képest. A tározótó 660 kilométer hosszú, azaz kitölti a Három-szurdokot és oldalvölgyeik egy részét is. Területe 1045 négyzetkilométer, kapacitása 39,3 köbkilométer - ez nagyjából a fele a Nagy Etióp Reneszánsz gát elméleti tározókapacitásának.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az extrém hosszan érintett folyómeder térfogata és felülete önmagában is igen nagy volt, újonnan 632 négyzetkilométert árasztottak el. Ez a terület nagyrészt a folyam menti keskeny, sűrűn lakott sáv volt, így 1600 településről összesen 1,25 millió embert kitelepítettek - gyakorlatilag komplett városokat romboltak le és építettek újra 30-100 méterrel magasabban. Mindez nemcsak komoly környezeti kárral járt, de az áttelepítés és újjáépítés a kínai kormányzat által 22,5 milliárd dolláros beruházás költségvetésének mintegy 30-40 százalékát tette ki. Az építkezés folyt, az erőmű első turbinaljai 2003-ban megkezdték működésüket, a gát 2006-ra teljesen elkészült, a tározó feltöltése 2008-ra nagyrészt befejeződött, és 2012-re beüzemelték az utolsó turbint is - így állt elő a 22 500 megawattos névleges teljesítmény.

Vajon teljesültek-e azóta a gigaberuházással kapcsolatos elvárások? A tervezők azzal számoltak, hogy a vízszint megemelésével megtízszereződik a korábban szűk keresztmetszetnek számító Három-szurdok hajóforgalmi áteresztőképessége. A zsiliprendszer impozáns létesítmény, hossza és meredeksége, valamint elhelyezkedése miatt a hajólift mellett a legfőbb turistalátványosságnak számít. Az egyes zsilipkamrák 280 méter hosszúak, 35 méter szélesek és üzemeltetésük során a minimális vízmélység 5 méteres. A szomszédos kamrák kapui közösek, ez baleset esetén némileg sérülékenyebbé teszi a kamrákat, de az üzemeltetést egyszerűbbé, és gazdaságosabbá teszi. Két párhuzamos (egyirányú) zsiliprendszerről van szó, ami a vízveszteséget minimalizálja. A hajók átemelése 4 órát vesz igénybe, de a kisebb hajók a 30-40 perces áthaladást biztosító hajóliftet is használhatják.

A tervezők a legnagyobb hasznot az áramtermeléstől várták, és úgy néz ki, hogy jogosan: az erőmű áramtermelése 2020-ban megdöntötte az eddigi rekordot, az Itaipú-gát termelését. Az energiatermelés révén már 2013-ra megtérült a beruházás, ha az általuk kalkulált költségekkel számolunk. Az erőmű két fő korlátja: a vízhozam ingadozása miatt csak júliustól szeptemberig üzemelhetnek maximális teljesítményen a turbinák, júniusban és októberben sem sokkal kisebb a kihasználtság. A téli időszakban viszont viszonylag kicsi az erőmű kibocsátása. Ez az áramtermelési minta hasonlít a Nagy Etióp Reneszánsz gáthoz, ahol egyes szakértők túlméretezett beruházásokról beszélnek.

Ezen a téren az elmúlt két évben komoly kritikákat kaptak. Az első bő évtized árvizeinek védekezésében a gát valóban beteljesítette a reményeket, azonban 2020 extrém csapadékos nyarán csak részben. Mindenesetre 2020-ban 7 hét alatt 5 nagy árhullám érte el a gátat, és június 24-én meg kellett nyitni az árvízkapukat. A károk jelentős részét a gát alatti szakaszon, a mellékfolyók áradása okozta.

Az árvízvédelmi kockázatok mellett felmerül a dél-északi víztranszfer projekt is: egy 195 kilométer hosszú alagút a Han folyóba, majd 1400 kilométer hosszú nyílt csatorna északkelet felé, amely a víz új útvonalát biztosítaná. A projekt kérdéseket vet fel, hogy éghajlati okokból a Jangce gátja mennyire képes energiát termelni és kiegyenlítő szerepet betölteni, illetve segít-e az északkeleti régiók aszályain?

A tározó és a környezeti állapotok kapcsán a földcsuszamlások gyakorisága nőtt, ami a meredek hegyoldalakkal rendelkező Három-Szurdokhoz hasonló területeken különösen releváns. A hordaléklerakódás megváltozása befolyásolhatja az árapálymozgásokat és a meder alakulását, lehet, hogy süllyedés következik be az alsó szakaszon, ami az árvízvédelem szempontjából lehet jó hír, de a földrajzi vízháztartás számára kevésbé. A Jangce felső és középső szakaszán csökkenő eső, míg az alsó részben nőtt meg a csapadékmennyiség, és ez a vízgyűjtő dinamikáját komplex módon határozza meg.

Az ország energiaügyi jövőjére kitekintve a Dél-északi víztranszfer projekt összekötheti a Három-Szurdok gátnál felgyülemlett vizet a Han folyóval és onnan a Brahmaputra útvonalán kelet felé. A projekt kapcsán felmerül, hogy a feszültségek és a regionális vízerőművek hatásai miként érintik a környezeti egyensúlyt és a közösségek életét.

Infografika a Három-Szurdok-gát elhelyezkedéséről és működéséről

Geopolitikai kontextus és regionális reakciók

Az erőművet és a gáti beruházást a Jarlung Cangpo folyó felett építik, amely Tibetben ered és Indián át Bangladesbe folyik tovább, Dhaka és Iszlámábád aggodalmát kiváltva. A két ország tiltakozik a projektek ellen, mivel attól tartanak, hogy Kína fegyverként használhatja a gátat, és visszatarthatja a folyó vizét Indiába érkezve.

A kínaiak tagadják, hogy bármi ilyesmit céloznának, és szerintük a vízerőmű építése Kína szuverén ügye. Az indiai és pakisztáni reagálás rávilágít arra, hogy vízügyi eszközökkel politikai nyomásgyakorlás is elképzelhető. India és Pakisztán közötti vízpolitika összetett helyzetet teremt, hiszen mindkét ország életében és gazdaságában jelentős a Brahmaputra és annak vízrendszere.

Egyes elemzők szerint Kína a Gangesz-vidék és a Brahmaputra árhullámainak szabályozásával regionális ütőkártyát szerezhet, míg mások szerint a gát árvízvédelmi és energiafelhasználási szerepe kedvező lehet a száraz időszakokban is. A kínai vezetés úgy érvel, hogy a vidéki infrastruktúra fejlesztése és az energiaellátás diverzifikálása az ország szuverén joga, és az energiabiztonság növelése mellett állhat. Ugyanakkor a regionális rivalizálás és a bizalomhiány komoly politikai dinamikákat generál.

A Jangce-folyó és a Három-szurdok - Útjelzők a Selyemúton

Globális kontextus és atomenergia-irányzatok

Kína már most a világ legnagyobb vízenergia-termelője, de egyre kevesebb olyan érintetlen folyója van, amelyre gátat lehetne építeni. Nem véletlen, hogy kínai tisztviselők a Jarlung Cangpóra tekintenek mint az utolsó határvidékre. A projekt része Kína 2035-ös hosszú távú fejlesztési stratégiájának, amely több zöldenergia-központ létrehozását szorgalmazza a főbb folyómedrek mentén. A gát felavatása Li Csiang miniszterelnök részvételével történt, és a terv szerint 60 gigawattos teljesítményre számítanak, mely meghaladja a Három-Szurdok-gát kapacitását.

A globális kontextusban más országok is növelik atomenergia- vagy megújuló projektek arányát. A világban 62 atomerőművet építenek és több száz villamosenergia-projekt előrehaladása zajlik, miközben Európa is elkezdte fontolóra venni a nukleáris energiát, mint a megújulók mellett egy tartalék energiaforrást. A különböző országok döntései és finanszírozási feltételei jelentős hatással vannak a jövő energia-mixére és a regionális politikára.

tags: #kina #eromu #epites

Népszerű bejegyzések: