Mérlegelési pontok építése útmutató

A projekt lényege, hogy útvonal- és terepfelmérés során a pontok és vonalak rendszereként értelmezhető domborzati formákat, határvonalakat és tereptárgyakat pontosan fel lehet venni. A felmérés alapelvei közé tartozik a tájolás és a lépésszámlálás, amelyek nélkülözhetetlenek a topográfiai térképek készítéséhez és a megbízható távlati hálózatok felépítéséhez. A témában a módszertani részletek részletesen leírják az iránymérés, a tájoló használata, a mérési pontosság és a hibák minimalizálásának gyakorlati lépéseit is.

Iránymérés és tájoló használata

A területek és domborzati formák felmérése tájfutás vagy geodéziai feladatok során gyakran irányméréssel kezdődik. A tájolót a térképre helyezzük úgy, hogy a szelence vonalai egybeessenek az északvonalakkal, és a tájoló éle az állásponton átmenjen. Ezen él mentén húzzuk meg az irányvonalat, ügyelve a 180°-os hibára. A levett irány egyszeri visszaellenőrzése elengedhetetlen, mert a pontosság a helyesbítő gyakorlattól függően akár 2°-ra is javítható. A mérés során a durva hibák elkerülésére figyelni kell arra, hogy a tájolót ne zavarja a mágneses tér, például autók, elektromos vezetékek vagy kerítések közelében.

A nap végére a fáradtság miatt gyakrabban fordulnak elő durva hibák, ezért fontos a szemmagasságban vízszintesen tartva egyszerre látni a tereptárgyat és a leolvasó berendezést. A leolvasott értéket beállítjuk a szögmérőn, majd a laptájolónál ismertetett módon felszerkesztjük az irányt. A szemléletes és hatékony iránymérés előnye, hogy a mérés közben egyszerre látható az irányozandó tereptárgy és az irányszál, így gyorsabban és pontosabban érhetünk el eredményt.

Hiába van bármilyen tájoló, mindig figyeljünk a környezetre: a környezeti tárgyak és felületek hatása, illetve a mágneses tér zavaró hatása befolyásolhatja a méréseket. A mérés pontossága nagymértékben függ a gyakorlattól és a szakszerű gyakorlatoktól. A mérés során a vízszintes károsodások és a terep eltérő meredekségeinek hatását is figyelembe kell venni. A durva hibák elkerülése érdekében a pontos beállítás és ellenőrzés minden körülmény között kiemelten fontos.

A tájoló és a mérés gyakorlati megvalósítása

A tájoló használata során a mérőberendezés szemmagasságban tartása, az irányzandó tereptárgy megfigyelése és az irányszál követése a megoldás kulcsa. A pontosság 2°-ra tehető, azonban a fáradtság és a terep nehézsége ezt rontja. A helyesbítő gyakorlat kiemelten fontos a végső pontosság eléréséhez. Bármilyen tájolót használunk, az alkalmazott módszertől függetlenül legyen mindig figyelembe véve a mágneses tér zavaró hatása, és kerülendő legyen minden olyan tárgy közelében végzett mérés, amely torzíthatja az eredményt.

Távolságmérés és lépésszámlálás

A technikák közül a lépésszámlálás területen széles körben elterjedt. A térképhelyesbítéshez is ezt a módszert használják leggyakrabban. Míg a futás közben a helyesbítő gyalogol, ez önmagában nagyságrendekkel növeli a pontosságot. A nagyobb gyakorlathigény és a terep változékonysága miatt a 1 m-es lépések begyakorlása sokkal megbízhatóbb, mint a természetes lépéshossz átszámítása méterre. Tapasztalat szerint a jó mérőpálya és a gyakorlott helyesbítő esetén a távolsági hibák viszonylag kicsik maradnak, akár körülbelül 2%-on belül. Átlagos terepen 5%-kal számolhatunk, de nehézségek meredek terepen és megközelítő legfeljebb 5%-os pontosság jelent rosszabb megbízhatóságot. Lejtős területen csak a ferde távolságot mérjük, a térképen viszont a vízszintes távolságokat kell felraknunk, ami korrekciókat igényel.

Jó mérőpálya és gyakorlott helyesbítő mellett a távolságinak némi gyakorlattal és megfontolt lépésekkel akár 2% körüli pontosság is elérhető lehet. Nagy magasságkülönbségek vagy nagy területek esetén viszont célszerűbb lehet valamilyen pontosabb távmérés alkalmazása. A tapasztalat szerint a mérőpálya kiválasztása és a lépések állandó kalibrálása mindenképpen hasznos. Különösen olyan területeken, ahol látási viszonyok korlátozottak, a lépésszámlálás elvészhet; ilyenkor a távmérés vagy más módszerek kerülhetnek előnybe.

Poligonálás és vonalas-terepmérés

A poligonálás célja, hogy vonalas tereptárgyak (út, határ) vagy pontszerű objektumok láncolatát felmérje. A vonalas objektumot hosszúkás egyenesek láncolatára bontjuk, a mérés kezdőpontja és végpontja ismert, ha nem adott, akkor a legközelebbi ismert ponthoz vezetjük tovább, vagy alkalmazunk más pontkapcsolást. A mérés végrehajtása kezdőponton iránymérést végzünk az első töréspontra, majd megmérjük a két pont távolságát, és ezt az értéket a méretarány alapján az irányvonalra felszerkesztjük. Minden törésponton ismételjük meg, amíg az ismert végponthoz érünk. A végpont képe gyakorlatilag sohasem esik egybe a térképivel, és a hiba forrása lehet a távmérésből és az iránymérésből egyaránt. Ebben az esetben az egyszerű laptájoló és a lépésszámlálás segíthet, és ha a hiba nem haladja meg a vonal hosszának 5-10%-át, azt egyenletesen elosztjuk a vonal egész hosszán. Ezt követően a mérési és rajzolási hibák gyakran igen jelentősek lehetnek, különösen rövid oldalakból álló poligonok esetén. A kisebb kanyarokat érdemes egyszerűen levágni, ha a láthatóság ezt lehetővé teszi, így a hiba csökkenthető.

Fontos, hogy ne vezessünk el mérési vonalakat ismert pontok közelében anélkül, hogy lezárnánk a vonalunkat ezeknél a pontoknál. Ha olyan vonalat vezetünk, amely ismert pont érintése nélkül visszatér a kezdőpontjára, akkor a pontosságot ott ellenőrizni kell egy ismert ponthoz. Pontkapcsolásoknál a poláris pont eljárás a legelterjedtebb hazai gyakorlat, és elvi síkon két független mérés egyértelműen meghatároz egy pontot. Ilyenkor legyen legalább egy fölös mérésünk a meghatározás pontosságának ellenőrzésére. Nagyobb távolságok esetén ismételt ellenőrző mérések szükségesek, vagy sokszögvonal átvezetése az ismert ponton keresztül.

Magasságmérés és domborzatra vonatkozó megfontolások

Relatív magasság ismerete elengedhetetlen a szintvonalak helyes kiosztásához. Digitális barométerrel a magasságkülönbségek közvetlenül leolvashatók. A domborzat bemutatása során a szintvonalak a domborzat jellegzetességeit tükrözik: a meredekséget a szintvonalak közti távolság adja, és a lejtésváltozások kiemelésével a tájékozódást segítjük. A pontos abszolút magasságok helyett a relatív magasságkülönbségek szemléletes ábrázolása a cél, és szükség esetén segédszintvonalak alkalmazhatók, de ezek legyenek a lehető legkevésbé intrikálóak. A domborzati formák beazonosítása és az idomváz (vonalak, pontok) felmérése során a terep jellegzetességeit helyezzük előtérbe: a völgyeket, gerinceket, kúpos formákat a lehető legjobb módon van szükség megfigyelni és ábrázolni.

Az idomváz felépítéséhez a tereptárgyakat elemeire bontjuk, és ezt a bontást követve helyezzük el a szintvonalakat. A kúpok és töbörök meghatározása például úgy történik, hogy feltérképezzük a legmagasabb vagy legmélyebb pontokat, majd ezekből kiinduló gerinceket és völgyeket követünk. Esetenként 5 m alapközön belül 9 m magas kúpot és 11 m-es esetben akár 3 kúpot is felvetíthetünk, de a cél mindig a terep lehető legszemléletesebb ábrázolása. A segédszintvonalak alkalmazása gyakori, de a használatukat érdemes a lehető legnagyobb mértékben korlátozni, hogy ne torzítsuk a terep értelmezését. Több segédszintvonal csak akkor használható két alapszintvonal között, ha valóban ugyanazt a magasságot reprezentálják.

Hálózatmérések és tartalék megoldások

Ha az alaptérkép nem tartalmaz elegendő tereptárgyat (min. 5-15 darab/km2), akkor szükséges lehet egy egész területet átfogó alaphálózat készítése. Ez a hálózat alapvetően poligonokból áll, és a pontosságra kiemelten ügyelünk. Magasságilag hiányos alapoknál gyakran a terepen nem rajzolunk, hanem az alaptérkép másolatán készítünk mérési vázlatot. A mérési eredményeket hagyományos geodéziai terepi jegyzőkönyvön rögzítjük, majd irodában feldolgozzuk. A feldolgozott adatok bármilyen grafikus vagy CAD programba bedolgozhatók, és az alaptérképhez hasonló méretarányban kinyomtathatók.

A GIS és geodéziai programok segítségével egy személy a terep jellegétől függően napi 1-2 km2-t is előállíthat, beleértve a irodai feldolgozást is. A hálózatmérés során a fix pontokat használva a területet felvázó alaphálózatot készítjük, és a méréseket a megfelelő jegyzőkönyvekben rögzítjük. A modern technikák alkalmazásával a mérések pontossága és az alaptérkép felhasználhatósága javítható.

GPS és korszerű technológiák a térképészetben

A Global Positioning System (GPS) egyre fontosabb eszköz a térképészetben és a földmérésben. A 2000-es évek elején a modern eszközök már megfelelnek a topográfiai térképkészítés igényeinek, azonban korlátozó tényezők közé tartozik a költség és a növényzet vagy domborzat okozta időszakos árnyékoltság. Ugyanakkor a technológia gyorsan fejlődik, és várhatóan a későbbiekben ezek a problémák csökkennek. A témában a közúti közlekedés és a navigációs rendszerek fejlődése is fontos szerepet játszik, például az automata tengelysúlymérő (TSM) rendszerek területén alkalmazott mérési és bírságolási megoldások elterjedése.

A TSM projekt lényege, hogy az ország 89 mérőpontján - összesen 273 mérőegység elhelyezésével - mérőkapukat és kamerákat telepítenek. A WIM szenzorok a mozgó járművek tengelyterhelését és össztömegét mérik, az adatok alapján pedig a helyszíni ellenőrzést elrendelik. A rendszer célja a túlsúlyos járművek kiszűrése és objektív alapon történő bírságolás, amelynek előfeltétele a hiteles mérési adatok és a teljes körű lefedettség. A bírságok meghökkentő szintjeit a jogszabályok és a rendszer részletei határozzák meg, és a 10%-os mérési hibahatár alkalmazása esetén a mérési adatok lefelé korrigáltak lehetnek.

A rendszer éles üzemének beindítása nem egyidejű; a kezdeti tesztidőszak után fokozatosan bővítenek és engedélyezik a bírságolást csak ott a közúti ellenőrzés, ahol megbízható és valós túlsúlyos járművek kerültek detektálásra. A bírságrendszer és a regisztrációhoz kötött értesítési lehetőség tervezése a jövőben is fejlesztés alatt áll, de a jelenlegi jogszabályi és intézményi környezet szerint a bírságokat a közigazgatási hatóságok küldik ki. A TSM rendszer hatóköre és célja a közúti közlekedés biztonságának és az utak állapotának védelme.

Összegzés a gyakorlatban

A mérlegelési pontok felépítése során az iránymérés, a tájoló használata, a lépésszámlálás és a távmérés összehangolt alkalmazása biztosítja, hogy a terepi felmérések pontossága elérje a szükséges szintet. A poligonálás és a hálózatmérés kiegészítő módszerei lehetővé teszik, hogy tényleges terepviszonyokat pontosan tükrözzünk a térképeken. A domborzat ábrázolásának megközelítése a szintvonalak gondos kidolgozását és a segédszintvonalak megfelelő használatát igényli. A GPS és a modern mérőrendszerek megkönnyítik a hálózatok kiépítését és a bírságolási rendszerek hatékonyságának növelését, miközben a pontos mérésekre és ellenőrzésre helyezik a hangsúlyt.

Infografika: Iránymérés és tájoló működése

Tábori praktikák 25. Tájékozódás 5, A térkép tájolása

tags: #merlegelesi #pontok #epitese

Népszerű bejegyzések: