Oravecz Imre: Egy földterület növénytakarójának változása – A szociografikus látásmód és a tárgyak hálózata
Oravecz Imre második kötete, az Egy földterület növénytakarójának változása, a debütáló Héj után sem zárkózik el a társadalomtól, sőt alapvetően újrafogalmazza a szociografikus látásmódot. A megszólalás személytelensége nem jelenti az ember kiiktatását, inkább a cselekvőképesség antimetafizikai létére világít rá, amely a tárgyakkal és terekkel való viszonyban mutatkozik meg.
Az irodalmi technika: performatív leírás és antropológiai nézőpont
Kulcsár-Szabó Zoltán szerint a kötet versekben az „idegen szabályok szerint építkező teljes univerzuma” nem hagyományos individuumokat ösztönöz, hanem egy ritualisztikus megközelítést jelent, amely a tárgyak tartalmát és hatásösszefüggéseit írja le. Ezzel az analizáló beállítottsággal sikerül elérnie, hogy másként tekintsünk az olyan tárgyakra, mint az ülőkalauz, vagy az olyan helyekre, mint a roncstelep. A beszélő látszólagos mindentudása azonban árnyalódik a dinamikus perspektívával és a nyelvi regiszterváltásokkal.
Az egyes versek térben és időben körbejárják a tárgyakat, és különböző beszédmódokból kölcsönöznek kifejezéseket (például az iparnegyedre vonatkozó beszámolók zsargonjából). A leírás performatív volta a prózaversekben a legperspektívebb: a kötet tehát nemcsak tárgyakról szól, hanem a beszéd aktusáról is, amely a megfigyelés és a megértés közt táncol.
A kötet szerkezetének kettőssége: ciklusok és motívumok
A kötet három ciklusból áll: Vacsora; Jelentés az Erie-csatornáról; Egy földterület növénytakarójának változása. Ezek közül az első két ciklus életképeket, érzéseket és hangulatokat tár fel, portrékat egy város arcairól és mindennapjairól. A címadó ciklusban pedig az ember és a természet, a természetben élő ember kerül fókuszba; a természeti élmény összemosódik az emberi tevékenységgel.
Balázs Imre József szerint a „dolgok hálózatos működésének” kifejtése áll a kötet középpontjában: a tárgyak és a jelenségek összefüggéseit próbálja feltárni, a hulladék és a rendkívüli megfigyelés között feszültséget teremtve. A körforgás motívuma végigvonul a versekben, amely az emberi viszonytól az embertelenig terjedő kapcsolatokat is érinti, például az Emlékezés az ülőkalauzrendszerre és Az idő múlása az iparnegyedben című verseknél.
Tájképek és tárgyak: a fenntartható ember-környezet viszonya
A kötetben a környezet periférián elhelyezkedő területeinek leírása kap főszerepet: iparnegyed, ülőkalauz, roncstelep, szeméttemető. Ezek kissé időtlen, történettől elvont helyek, mégis ők adják a valóság és a költészet közötti kapcsolatot. A leírások konkrétsága ellenére a szövegekben a helyszínek pontos lokalizálása hiányzik, a beszámolók pedig végtelenségre nyitott adatolókká válnak. A ciklikusság mellett a lineáris séma is meghatározza a kötet szerkezetét: az utak metaforikája áthallasítja a tér- és idődimenziókat, miközben a nyelvi eszközökön keresztül a jelen és a múlt összemosódik.
A chicagói magasvasút montrose-i állomásának leírása például úgy indul, hogy az állomás még megépült, de a jelenidő megbízható képet ad a tervekről: a felsorolás metonimikus, a sínek feszültsége pedig az ellentmondást mutatja meg, hogy a pálya miért tartóztatja az utasokat, miközben a „DANGER” felirat bizonyos szabadságérzetet kelt a várakozóban.
Az ember és a társadalom viszonyának megértése a költészetben
A szociografikus látásmódot tovább árnyalja az antropológiai szemlélet megőrzése: az ismert és az idegen közötti nézőpont is ugyanazt a figyelmet kapja, amely a hétköznapi tárgyakban és helyekben rejlő összefüggéseket kutatja. Így még a közismert ülőkalauz és a hulladékok is részesei lesznek a szöveg világának: a tárgyak közvetítő szerepet játszanak a társadalmi valóság megértésében.
A kötetben megjelenő gyermekkor-emlékezetek (pl. A gyermekkor módosítása és Támpontok a gyermekkor módosításához) mellett a természet és állatok leírása is meghatározó: a természet lenyűgöző, mégis megfigyelés alá vonható, részben ironikus tónusú versekben jelenik meg. Ezek a versek a személyes hangvétel és a távolságtartó elemzés közötti árnyalt egyensúlyt mutatják, ami az olvasót a beszélő és az általa vizsgált világ középpontjába állítja.
Az idő és a mozgás kultúrája
A költészetben az idő múlása és a mozgás állandóan jelen van: a tárgyak megfigyelése körbejárja a környezetet, és a számunkra hétköznapi jelenségekben is mozgó jelenlétet mutat. A versek ritmusa, a nyelvi regiszterváltások és a tárgyak dinamikus kapcsolata alakítja ki a modern formának a funkcióját, amelyet a korabeli kritika is sejtett: a prózaversek határátlépésre és a megfigyelés új szintjeinek feltárására hívják fel a figyelmet.
- Az antropológiai szemlélet megtartása a nyugati kultúra vizsgálatakor is.
- A körforgás és a memória motívumainak hangsúlyozása.
- A tárgyak hálózatos működésének feltárása a leírásban.
Oravecz Imre művészetében a három ciklus összefüggései egyenként, majd egymással összhangban jelennek meg: a mindennapi élet és a természet találkozása a tabuk nélküli megfigyelés eszközévé válik, a tárgyak történetté illesztése pedig a modern prózavers funkcióját gazdagítja.
Oravecz Imre: Ondrok gödre 4. rész
tags: #oravecz #imre #egy #foldterulet