Az oromfalak népi építészete Magyarországon
Az épület oromzata a homlokzat felső, utolsó része, amely a tető lejtői (oldalain) és a párkány (alatt) között helyezkedik el. Ha ezt az elemet építészeti szempontból vesszük figyelembe, akkor az oromfal a ház "arcának" tekinthető, amely egyéniséget és szépséget kölcsönöz neki. Az épület teherhordó főfalai alaprajzi elhelyezkedésük alapján szélső vagy középfőfalak illetve hossz- vagy harántfőfalak. Ezekre a falakra a szerkezeti fal vagy felmenő fal elnevezést is használjuk. Sajátos helyzetűek az épület pincefalai, ezeknek földnyomást és néha víznyomást is el kell viselniük, a fagyhatásnak kb. 80 cm mélységig ki vannak téve.
Az oromfal alakja és a kidolgozottsága függ a használt építészeti rendszertől, aminek főbb meghatározói az éghajlat, a használt anyagok és az elfogadott esztétikai elvek. Az oromfal azonban gyakran az egész falra értendő, a háromszög alakú rész alatti terület is. Egyes tetőtípusok alatt nincs oromzat, ilyen például a nyeregtető. Az oromfal a szabadonálló és nyeregtetővel lefedett épületek legfelső födém feletti szélső fala. Nem teherhordó, állékonyságát ezért csak a szélterhelés veszélyezteti. Az oromfalak szilárdsága a falszerkezet merevítésével, erősítő pillérek beépítésével növelhető.
A készítő szempontjából ez az elem a következő funkciókat látja el: a tetőfödém karbantartása és egy merevebb tetőszerkezet létrehozása; a tetőtér belső terének védelme a csapadéktól, idegen tárgyaktól és madaraktól; a tetőtér belső hőmérsékletének fenntartása, amely lehetővé teszi az épület belsejéből származó hőveszteség csökkentését; a tetőtér használatának lehetősége további lakó- és műszaki helyiségek létrehozására.
A nyeregtetős ház véghomlokzatának felső, falra támaszkodó része, az orom(zat) vagy modern nevén a tűzfal a kezdetlegesség szintjén vesszőből font, esetleg sárral tapasztott része volt a háznak. Ebben a formájában még díszítetlen, de amikor anyagát fára, vályogra vagy kőre cserélik fel, fokozatosan elkezdődik a díszítése is. A főhomlokzat hangsúlyos része az oromzat, aminek díszítése összefügg az építtető anyagi, társadalmi helyzetével. Leolvashatjuk róla gazdájának a faluban elfoglalt pozícióját, haladó vagy éppen konzervatív gondolkodásmódját (Bakó F. 1978: 103; Cs. Tábori H. 1982: 211). Kétségtelen, hogy kiképzése, díszítése a homlokzati falsík és ezen belül az orom hangsúlyozott tagozásával jár együtt. Az ösztönös díszítés, „a megáhított szép, a szemmel lopott új részlet és forma” kerül ide, a véghomlokzat leginkább exponált helyére (Vargha L.
A korábbi sövényoromzatot általában deszkával cserélték fel és szerkesztették orommá. Elterjedése összefügg a fűrésztelepek számának növekedésével, ez könnyen hozzáférhetővé tette a fűrészelt fát, aminek feldolgozását a kézművesek, elsősorban az ácsok, könnyen elsajátították. Az 1850 körül megindult építkezési eljárás a hazai faépítkezés hagyományaira támaszkodhatott és emiatt is terjedt el Erdély kivételével az egész magyar nyelvterületen, noha nem azonos formában és ornamentikával. Tájainkon a deszkaoromzatok sok helyi sajátosságot is mutatnak (Vargha L. 26255. ábra. Vakolatdísz lakóház oromzatán. A legrégebbieket a nemes egyszerűség jellemzi. Ez a deszkák V alakú vagy függőleges összeállításában nyilvánul meg. Az oromcsúcs közelében elhelyezett kör alakú nyílás(ok) a padlás megvilágítását szolgálja, és ez a fejlődés későbbi szakaszaiban is megmarad. Virágzásának mintegy száz éve alatt díszítése egy ideig egyre gazdagodott, majd századunk derekán újra leegyszerűsödött.
Formájukat illetően öt alaptípust lehet megkülönböztetni, amelyek részben táji elkülönülést is jelentenek. Nevezetes közöttük a napsugaras oromdísz Szegeden és környékén, bár a motívum nemcsak itt, hanem az északi hegyvidékig is elterjedt. Amíg az álló hézagos és átlós forma a fa természetes szerkezetéből adódik, addig a napsugaras már tudatos díszítő szándék eredménye. Gyakori a széldeszkák és lécek barokkos vonalú csipkézése, főként palóc néprajzi tájakon, de kedvelt motívum a szív, holdsarló, csillag és más formák is. Nemcsak a deszkaormokon, hanem az oromcsúcsokon is szerepelnek olyan szimbólumok, amelyek a ház gazdájának vallását tüntetik fel: kereszt, kehely stb. (Gilyén N. 1985: 163-166). A reneszánszot idéző nyugat-dunántúli fűrészelt, vésett és festett faormok a magyar népi építészet sajátos helyi hagyományokat formába öntő emlékei (Tóth J.
A deszkaoromzatok gazdag és változatos ornamentikája alkalmat ad arra, hogy a díszítőelemeket szimbólumnak tekintve, azok jelentését, üzenetét keressük. A vallási szimbólumok jelentése kétségtelen, a kereszt, a kakas vagy a kehely közvetlenül utal a katolikus vagy a protestáns szellemiségre. A díszítésben megjelenő más elemek azonban az ősi pogány jelképvilágba is tartozhatnak. Az orom függőleges osztóléce úgy is felfogható, mint életfa, ami a házvégi ágasfa „leszármazottja”, közel áll ehhez az eszmerendszerhez, s a motívum elterjedése a palóc Felföld és a Nagykunság felé mutat (Cs. Tábori H.
A szilárd anyagból emelt tűzfal vakolatborítása igen alkalmas a plasztikus díszítésre. Általában 1850 körül kezd elterjedni, de az építőszakma mesterei, pl. a kőfaragók már korábban is alkalmazták (Demjén, Kossuth tér 12. 1841. év). Műtörténeti szempontból a míves oromzat „nem más, mint a magyar arányú timpanon”, vakolatdíszítése pedig a néphagyományban meglévő sajátos szerkesztési módra utal (Voit P. 1941: 35; Aknai T. 1971: 293). Díszítettségének mértéke a deszkaoromhoz hasonló parabolikus pályát mutat. 56. ábra. Virágmintás vakolatdísz lakóház oromzatán. A vakolt orom alsó szélét egyszerű vagy tagolt övpárkány szegi, felette keretbe foglalt kompozíció, rendszerint két keretelt, téglány alakú padlásablakkal, ezek alatt kisebb, tagolt könyöklőpárkány, ez alatt táblára helyezett vagy szabadon álló dátumszöveg és díszítmény. Az egri főegyházmegye központja körül és a Balaton-felvidéken az oromzat felső közepére oromfülkét alakítottak ki, amelybe a védőszent Flórián vagy Donát szobrát állították. A kompozíció a polgári építészet szabályait követi, és minél inkább távolodunk az egyházi vagy polgári építő centrumoktól, az elemek és szerkesztésmódjuk annál inkább válik népivé, annál nagyobb mértékben olvasztja magába a táj díszítő hagyományait. A népi díszítőszándék érvényesülését érezzük a véghomlokzat festésében is, ami lehet egészen szerény igényű: hamus mésszel kihúzva; vagy művészi hatásra törekvő, amikor a fehér falsíkból kiemelkedő tagozatokat világoskékre festik (Bakó F.
Zseniális ősi találmányok és eszközök, melyek megváltoztatták a világunkat
Az oromzat formáját egyes tájakon sajátosan alakította a barokk és a klasszicista korstílus. Ezek hatására a tűzfal pereme kígyózó vonalban fut és a barokk esetében volutákban végződik, a klasszicizáló stílusú pedig egyszerű vonalakkal a tetősíkon fölülre falazott. A klasszicista forma a Dunántúlra jellemző, a barokk pedig az Alföldre és Észak-Dunántúlra. A formát szinte közvetlenül az elit művészetből lehet származtatni (Voit P. 1941: 35; Aknai T. A főhomlokzat masszív összetevője, alapja a végfal, ami korai formákban még összefügg az orommal, de később sem válik mereven el tőle. A tűzfalon kialakított kompozíció gyakran megegyezik a fal díszítésével, közöttük csak az övpárkány vagy a vízvető húzódik. A végfal sokszor lábazatban végződik, ami lehet a fallal egyszínű, de lehet attól élesen eltérő is: a meszelt fal alján artisztikusan hat a széles fekete sáv, a lábazat.
Nemcsak a főhomlokzat, hanem az udvari homlokzat fontos összetevője is az ablak, ami az építő gyakorlat fejlettebb szintjén díszítő tényezővé válhat. A faház tolitunak nevezett rekeszablaka után az ablak is fejlődésnek indult, nagyobb nyílások nyíltak a falon, amiket fa-, illetve vasrácsokkal védeni, kifelé pedig díszíteni kellett. A ház külső megjelenésének fontos tényezői az ablakkeretek, ezek anyaga, forma és díszítése emelheti 264vagy ronthatja a szemlélőre gyakorolt hatást. Megformálásuk jelentős szerepet kap a ház díszítésében, s a keretek tükrözik a módosabb parasztházakon a népi ízlést és a nagy művészeti stílusok hatását (Zentai T. 57. ábra. Sertésól vésett díszítése évszámmal. Az esztétikailag értékelhető ablakkeretek a 18. század végétől fából készültek és az anyag olcsósága miatt egész a legújabb korig használatban voltak. Sajátos, hogy a fakeretek formájukban és díszítésmódjukban távolabb tudtak kerülni a történeti stílusoktól és a falura dolgozó ácsok, asztalosok bútorainak formavilágát fogalmazták át. Bár a kő ablakkeretek jóval később kezdtek elterjedni falvainkban, Eger környékén az elsőt 1777-re tudjuk meghatározni, amikor a hagyomány szerint a falu templomát építő mesterek az egyik parasztháznak ablakára is készítettek kőkeretet. Az ismert kőkereteket nagy számuk ellenére nehéz datálni, mert a 18. században még közvetlenül kerültek át az elit művészetből a népibe, minden adaptáció nélkül. Szélesebb körű elterjedésük 1830 után kezdődik, ezek a kőkeretek teljesen simák, enyhén tagolt könyöklőpárkánnyal, a díszesebbek ún. „füles ablakok”, zárkőmotívummal. 1870 után a keretek mind díszesebbekké válnak, majd századunk első negyedében leegyszerűsödnek és helyüket az olcsóbb és könnyebben előállítható vakolat veszi át (Bakó F.
A pillérek több-kevesebb díszítéssel, oszlopfővel, hosszirányú bordázassál sorakoznak a vízszintes párkány alá. Az ablakok keretezést, oromdíszt és néha könyöklőpárkányt kapnak. Ezek hol szerényebb, hol gazdagabb alakban jelentkeznek. Olykor csak egyik-másik a három elem közül. Az oromfalon helyezkednek el a padlásablakok, ritkán csak egy, többször kettő, sokszor három is. Félhengeres fülkéket is találunk a padlásablakok közé építve, szent szobrocskák számára. A padlásablakok elhelyezése és alakja már nagy változatosságot mutat a lakószobák ablakaival szemben. Az utóbbiak legfeljebb az ablaknégyszög felső vízszintesének enyhe ívvel való helyettesítésében variálnak. A padlásablakok azonban alacsonytól egészen nyújtott négyszögformáig váltakoznak, kör-, ovális-, félkör-, lóherelevél-alakúak és olykor kettesével, hármasával egybekapcsolódnak. Rendszerint az oromfal függélyes középtengelyéhez szimmetrikusan állnak, de néha mulatságosan és szeszélyesen oldalra hajlanak. A lakószoba ablakainak szimmetria-tengelyével csak akkor egyeznek, ha a háznak oldalt kiálló tornáceresze nincs. Ha van, úgy az oromfal háromszögének alapvonala szélesebb, mint a homlokzaté (szobafalé), s e két felület középtengelye egymástól többé-kevésbbé eltolódik. Maguk a padlásablakok beérik egyszerű keretezéssel is. Közeik, az alattuk és felettük lévő falfelületek azonban gazdag vakolatdíszt kapnak. Néha összefüggésben, máskor szétszórva, de mindig csodálatos térkitöltő érzékkel és kellemes stílusegységben. Itt az évszám helye is, mely a házépítés évét örökíti meg. Vannak domború és vakolatba mélyített számok, szöveggel (ÉPÜLT... ÉVBEN), vagy anélkül, bekeretezve, vagy szabadon, a négy számjegy egy végben, vagy kettesével széthelyezve, a középtengelyhez szimmetrikusan, rendszerint a padlásablakok két oldalán. Ezek a számjegyek és betűk külön tanulmányt érdemelnének eredeti alakjukkal, kedvesen primitív vonalvezetésükkel.
Az utcára néző tetőélt fűrészelt szegélydeszka ékesíti. Alatta, az oromfal két eresze alatt, azzal párhuzamosan gazdag kiképzésű párkány és szalagdísz található. Ezt gyakran úgy készítik, hogy a vakolatdísz és a tetőszegély fűrészelt deszkáján azonos motívumot használnak. A folyamatos szegélydíszek formanyelvét külön rendbe lehetne összeállítani. Aránylag kevés elemből nagy változatosságot hoznak ki. Mindig kedvesek, magyarosak és helyes érzékkel alkalmazkodnak a falfelület többi díszítéseihez. Az oromfal legfelső csúcsában igen gyakran látjuk azt a vakolatcifrát, amely sugarat ontó napkorongot stilizál. Mintegy jelképezi a föld népének és a ház lakóinak vágyát a kalászérlelő nap áldásaira. Sokszor szerepel a padlásablakok körül a rozmaring-koszorú. Templomjáró, vallásosán buzgó falvakban pedig az „Isten szeme" naiv, gyermeteg elstilizálásban, olykor a kereszt és a kehely, mint a katolikus és kálvinista házak megkülönböztetője. A kis magyar címerrel és Szent István koronájával is találkozunk még régi házakon. A kereszt, vagy a kehely - két gyertya közé állítva - igen gyakori motívuma a deszkából készült oromfalnak, mely a homlokzatnál hátrább álló függőleges síkban zárja le a padlásűrt. Ezek a deszkaorom-háromszögek jóval kisebbek, mint az oromfalak. Az oromdeszkákba vékony pengéjű fűrésszel vágják bele a díszítéseket oly módon, hogy a hossztengelyben felezett motívum felét az egyik, felét a másik deszkába illesztik. A szorosan egymás mellé szögezett deszkák adják ki a teljes motívumot, melyet a padlás mélyének feketesége emel ki a deszka világos színéből. A gyertyák, kelyhek, keresztek megstilizálása mindig kifogástalanul anyagszerű és ízléses. Szerepelnek még hat- és nyolcágú csillag-motívumok és rozmaring ágak, tulipánok, cserépből hajtó virágok is.
Az oromzat az épület rövid oldalának, a homlokzatnak vagy homlokfalnak a felső része. Szűkebb értelemben a nyeregtetős és csonkakontyos (illetve ezek változatai) építmények két végének tetőzet alatti, padlásteret lezáró része. Neve és kialakítása jellegzetes a magyar népi építészetben. Elnevezésére tájanként eltérő terminusok alakultak ki: Erdélyben bütü, a Nyugat-Dunántúlon és Északkelet-Magyarországon tűzfal, a Dunántúlon csúcsfal, homlokfal, a Duna-Tisza közén, Kalocsa vidékén humlok, Nógrádban és a Duna-Tisza közén fürfal, fürgát, a Dél-Alföldön házvég, végfal, a Közép-Tisza-vidéken és a 132Tiszántúlon vértelek, a Felvidéken vért, front, a Dél-Dunántúlon üstök, míg a Bácskában a kibli elnevezés dívott. A 19. század végétől országszerte elterjedtté vált a tűzfal elnevezés (MNA 253. A kontyolt és sátoros tetőnek nincs oromzata. A nyereg- és csonkatornyos épületek oromzatának kiképzése azonban igen változatos volt. Építőanyagai közül legáltalánosabbak a nád, vesszőfonás, sövény, léc, deszka, vályog, tégla és a kő voltak. Már a 19. század végén is visszaszorulóban volt az ún. üres oromzat, mely azt jelenti, hogy a két rövid oldalon, a tetősíkok által lezárt padlástér teljesen nyitott volt. A Dunántúlon vagy a Nyírségben viszont még ma is láthatunk olyan lakóházakat, melyek oromfal nélküliek. Vízjárta, nádban gazdag vidékeken nádból korcolták az oromzatot, majd sárral betapasztották és lemeszelték. Országszerte ismert és elterjedt volt a vesszőből font, sárral tapasztott és meszelt vagy éppen tapasztás nélküli vesszőoromzat. A deszkaoromzatok ugyancsak jellemzőnek és általánosnak tekinthetők a magyar nyelvterületen. A legegyszerűbb formájában a deszkalapokat függőlegesen egymás mellé szegezték. Ez volt jellemző a Kisalföldön, az Alföldön és a Dunántúlon. Nyugat- és Dél-Dunántúlon az állígatott deszkaoromzatot vésetekkel, faragásokkal, faragott betétekkel, díszes vízvető- és széldeszkákkal; az Őrségben és Göcsejben színes festéssel, a Dunántúl északi részén és a Dél-Alföldön mintásra zsaluzott deszkaborítással, Szeged környékén faragott lécekből kialakított napsugár-ábrázolással díszítették (Dám L. A 19. század második felében terjedtek el és váltak uralkodóvá a vályogból, téglából felfalazott, vakolt és meszelt oromzatok a magyar nyelvterületen. A falazott oromzat elterjedését különböző központi, biztonsági előírások is elősegítették. Az oromzatokon mindig vágtak egy vagy két szellőzőnyílást, melyet szellőzőnek vagy padláslyuknak neveztek. A környező falfelületeket gyakran díszítették évszámmal, monogramokkal, stilizált virágmintákkal, rozettákkal.
Sok egyéni fejlesztő, kezdve az építkezésen, gyakran nem ismeri az építési feltételeket és fogalmakat, ami bizonyos mértékben megnehezíti számukra a tapasztalt építőkkel való kommunikációt, amikor elkezdik megvitatni otthonuk építését.
Az oromfalakon elhelyezett ablakok mérete és alakja teljesen különbözhet, egy kis "tetőfedőtől" a hatalmasig, a teljes külső fal méretéig. A "Dormer" ablak szintén az épület homlokzatának díszítőeleme. Manapság általában a legtöbb esetben PVC ablakokat használnak, ami azzal magyarázható, hogy ilyen termékeket egyedi megrendelésekre lehet gyártani. Ennek ellenére a fára, mint környezetbarát anyagra, továbbra is kereslet van a fejlesztők részéről, akik különös figyelmet fordítanak az építőanyagok használatának erre a szempontjára. A faablakok hosszú élettartamot és optimális beltéri klímát jelentenek.
Az iparvágány olyan befejező anyag, amelynek kialakításában speciális reteszelő kötések vannak, amelyek lehetővé teszik az egyes elemek (lapok, szalagok) egyetlen egészbe való rögzítését. Az iparvágány különféle anyagokból készül, amelyek meghatározzák annak szerkezetét és felhasználási körét: vinil és alumínium, fém és kerámia, valamint cement és speciális rendeltetésű. A vinil iparvágány könnyen telepíthető és könnyen használható. Az iparvágány használatának egyik lehetősége az, hogy különböző típusú oromzatot varrunk különböző építőanyagok felhasználásával készült épületekre. A különböző színű és formájú iparvágány használata lehetővé teszi az épületszerkezet ezen elemének díszítését. Az iparvágány különböző méretű lehet, amelyet keresztmetszetében és szélességében, hosszában és a rögzítő zár alakjában fejez ki. A színválaszték szintén nagyon kiterjedt, így mindig lehetőség nyílik a kívánt színű befejező anyag megválasztására az épületdekoráció tervének és stílusának megfelelően. Ugyanaz a típusú iparvágány és egy szinten lehet a ház külső falának és oromzatának védelme.
tags: #oromfal #nepi #epiteszet