A Pannonhalmi Bencés Főapátság Altemploma: Történelem és Építészeti Emlékek
A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik legjelentősebb történelmi, egyházi és művészettörténeti központja, amely 996-ban alapíttatott és azóta is folyamatosan működik. A Szent Benedek-rendi monostor a Pannonhalma városában található, a közel 300 méter magas Szent Márton-hegyen épült fel.
Az apátság látványos épületegyüttese a Bakony és a Kisalföld találkozásánál emelkedik. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus bazilika az évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák.
Az Altemplom Története és Építészete
A pannonhalmi épületek legrégibb része a főoltár alatti úgynevezett kripta vagy altemplom. Ennek helyén épült a hagyomány szerint Pannonhalmán az első keresztény templom. II. Béla király 1137-ben kelt oklevele szerint a templomot Dávid apát építtette újjá, valószínűleg román stílusban, amire a legutóbbi renovációnál talált régi román oszlop és egy oroszlán- és emberfejekkel ékesített vörös márvány-medencze enged következtetni.
Oros apát a másodszor is leégett templomot román-gót átmeneti ízlésben újította fel. A 15. század végén épült újra a késői gótikus ízlésű keresztfolyosó, a főmonostori templomának mintegy kiegészítője. Magger Placzid és Karner Egyed főapátok sokat költöttek a keresztfolyosóról a déli mellékhajóba vezető díszkapú (porta speciosa) és a kriptába levezető oszlopos két lejárat reneszánsz stílusban való helyreállítására.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak található. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja.
A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye), a déli pedig a lavabo volt.
A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt, a hagyomány Szent István székének tartja.
Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek, alkalmazkodva a 13. századi épülethez.
A Templomépítés Műhelyei és Stílusai
Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreit a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár megépítését.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba.
A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá.
A harmadik műhely tevékenysége az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit.
A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta: a régies, „görög kereszt alaprajzú” formát, a hengeres pillérmag köré sugárirányban elrendezett, eltérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki.
A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő, kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében.
A Későbbi Átalakítások és Felújítások
A templomot 1870 és 1876 között Storno Ferenc vezetésével átépítették. Az eredeti gótikus templomhoz jobban hasonlító állapot helyreállításának előkészítése 1996-ban kezdődött meg.
A szerzetesek a brit John Pawson építészt bízták meg a tervezéssel, a szerződést 2007-ben kötötték meg. A műemlékvédelemmel egyeztetve tervezték meg az új, minimalista belsőt, így eltávolították a szószéket, a szobrokat, a faragott padokat valamint a rózsaablakot, amelyeket aztán máshol állítottak ki.
A 19. századi kőpadlót süttői mészkőre cserélték, a műemlékvédőkkel való kompromisszum keretében viszont megmaradtak az oldalsó üvegablakok, a baldachinos oltár, valamint a letompított színű mennyezeti freskók is.
A teret modern és letisztult diófa bútorokkal egészítették ki, az egységes megjelenést pedig a fehér ónixból készült rózsaablak, szószék, szembemiséző oltár és a keresztelő medence tengelye adja meg.
Az átépítés erősen megosztotta a közönséget, egyesek támogatták a letisztult és egyszerű, az eredetihez közelebb álló megjelenést, míg mások ellenezték a templom 19. századi megjelenésének túlzott eltávolítását.
A Pannonhalmi Bencés Főapátság altemploma a magyar építészettörténet fontos emléke, amely a különböző építészeti stílusok és átalakítások lenyomatát őrzi.
tags: #pannonhalmi #apatsag #altemploma #alaprajz