Melis György: Az opera magyar csodája
Ha Melis György életpályáján, személyiségén gondolkodunk, a gazdag tényanyag mellett végül megjelenik a paradoxon fogalma.
Az eldugott tanyavidéken született hetedik fiú útra kel, és tehetsége által még az országhatáron is jóval tovább jut: a milánói Scalában ő interpretálja először Bartók örökbecsű operájának A kékszakállú herceg vára címszerepét. Ki hitte volna? A szlovák anyanyelvű fiú lesz az egyetlen Kazinczy-díjas operaénekes… Gondolnánk?
Amikor a fotókkal gazdagon illusztrált tárlat készült, Melis lassan húsz éve nincs már színpadon. „Érdekes kérdés” - mondja Karczag Márton. “A 2000-es évek elejéig Melis György még javában játszott, miközben kortársai közül már mindenki más „kihalt” körülötte. Addigra Ilosfalvy Róbert, Déry Gabriella, Komlóssy Erzsébet, László Margit lassan eltűnt a színpadról, ő maradt.
Döbbenetes utolsó előadásokat őriz az operai emlékezet, amikor a nála 30-40 évvel fiatalabbakkal még mindig ő jött be mint Tiborc. Amikor a gyerekek, akik eljöttek a kötelező Bánk bán-előadásokra szenvedni és morajlással töltötték meg a nézőteret, a Tiborc-jeleneteknél egyszeriben elhallgattak. Kijött egy bácsi, akinek a hangja már nyilván nem az a hang volt, ami évtizedekkel korábban, sőt gyakorlatilag csak elmondta a megfelelő hangmagasságban a szöveget - a nagy énekes gesztusai azonban nem változtak, s míg semmi különlegeset nem csinált, totálisan rabul ejtett mindenkit.
A lehető legegyszerűbb körülmények között kezdte az életet: egy szarvasi parasztcsaládba született, a Csipkár-sorról származik, s miután az iskolában tanult csak magyarul, mert ötéves koráig csak szlovákul szólalt meg odahaza, a legszebben beszélő, egyetlen Kazinczy-díjas operaénekesünk vált belőle.
Egy lelkész figyelt fel zenei affinitására a szarvasi Újtemplom kórusában - így folytathatott magasabb fokú tanulmányokat -, Budapesten azonban a Műegyetemen kezdte meg a felsőfokú képzést és csak azután felvételizett a Zeneakadémiára. Származása akkoriban príma káderlapot jelentett számára, így az egykori tanyasi gyerek akadály nélkül bekerülhetett az intézménybe.
Nem kérdés persze, hogy a tehetsége volt az igazi kredit: kivételes muzikalitás párosult a gyönyörű hanggal, és gond nélkül jutott be az Operába is, ahol szerencsés módon a Tóth Aladár-féle művészgárda, valamint egy kifinomult és hozzáértő szakmai közeg várta ösztöndíjasként.
Melis György kisvártatva biztos pontja lett a bariton szerepkörnek, négy évtizedes pályája során pedig közel hetven szerepet énekelt. Händeltől Verdin át Bartókig hitelesen alakította megannyi szerző operakaraktereit, még az alkatától távol álló figurákat is.
„Vissza kell utalnom erre a misztikumra: teljes titok volt a személyisége - mondja Karczag Márton -, és valószínűleg magának a művészetének is ez a titok volt a nyitja. Tökéletesen ösztönös művész volt, jó kottista, jó zenész, ráadásul jó társulati tag, aki a büfében is részt vett a közösségi életben, nem volt elzárkózó, mégsem lehetett róla tudni semmit. Sztorizgatni igen, a kollégákkal időzni igen, de megnyílni soha - mintha ezen az elven működött volna.
„Az is rejtély maradt, hogy igényelte-e a műveltséget, nyelveket nem nagyon beszélt, de külföldön sokszor megfordult. Világkarriert, bár esélye lett volna rá, bizonyára azért nem futott be, mert nem is akart. Az 1960-as évekre a személye idehaza intézménnyé vált” - fogalmaz Karczag Márton.
Hiába énekelték a szerepkörét mások is - például Bende Zsolt és Radnai György -, a Melis-jelenség egyedi volt, amire lehetett építeni. Ezért merték például odaadni Nabuccót egy „Figaro-hangú” művésznek.
„Egy szerepet általában néhány érzelemből épít fel az ember - fejtegeti Márton -, a kérdés, hogy tudod-e közvetíteni. Melis azonban nemcsak azért volt ennek a mestere, mert Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv, a műfaj két rendező-ikonja megtanította őt kosztümöt viselni, hanem mert ezek az emberek átgyúrták őt a szerepekre. Pontosan tudták, hogy gyúrható, látták, hogy minden megvan benne, ami az operaszínpadra kell, dolgoztak vele és Melis nem állt ellen. Ebben az időszakban komoly műhelymunka zajlott az Operában, és ebben a műhelyben szenvedéllyel csiszolták még a legapróbb részleteket is.
Nem beszélve arról, hogy az énekesek teljesen más attitűddel léteztek ebben a közegben. Az a generáció egészen más élményvilágból tudott meríteni, mint a mai, ha a Bohéméletben azt mondták, fázunk, akkor tudták, miről beszélnek. Ők még fáztak az életük során. Melisnél ezekre az alapokra épültek az egyéb kvalitások, például, hogy nagyon tudott a szavakkal játszani. A végeredményből fakadóan pedig rettentően lehetett őt szeretni a színpadon. Megnyerő személyiség volt, akit nem lehetett nem észrevenni.
A kollektív operai emlékezet szerint Melis György sokat tett a megbecsüléséért. Felkészülés és előadás tekintetében maximalista volt. Olyan nem volt, hogy az első próbára készületlenül érkezzen, az sem fordulhatott elő, hogy ne makulátlanul énekeljen, hogy bármelyik próbán ne tudjon mindent.
A színházért élt, a magánélet számára tökéletesen másodlagos volt. Az ő generációja még évi 80 előadást prezentált a színházban, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy hetente két-három alkalommal énekelt, de nem ugyanazt, mint ahogyan manapság összeáll a műsorrend, hanem különféléket, egy-két naponta mást. Ez azt jelenti, hogy az agyában az a 60-70 féle főszerep hibátlanul előhívható állapotban volt mindig, ami a beugrásra is alkalmassá tette. Bármelyik nap előállhatott egy váratlan fordulat, betegség, berekedés - ha valaki lemondta az esti előadást, akkor Melis ugrott.
Elgondolkodtató és bizonyára reális feltevés, hogy Melis összes alakítása közül, akik még rendelkeznek személyes élményekkel róla, sokan mást és mást mondanának emlékezetesnek. Egyszerre volt hiteles Don Pasquale, Posa márki és Jago, Don Giovanni és Falstaff.
„Elképesztően érdekes, hogy valaki lírai baritonként megcsinálja a Kékszakállút, hogy Székely Mihály és Faragó András emblematikus, férfias interpretációja után Melissel érkezik egy sokkal puhább, titokzatosabb, megfoghatatlanabb, sértettebb bartóki figura. Ne felejtsük el, hogy a Kékszakállú akkoriban „nemzeti valuta” volt, nemcsak a művel turnézott rengeteget az Operaház társulata, de a szerepeket éneklő művészek ettől függetlenül is utaztak” - fejti ki Karczag Márton.
A Székely Mihály-Palánkay Klára páros vitte nemzetközi porondra a zenedrámát, de Melis György idejében még mindig kuriózum volt, így 1971-től legalább húsz éven át maga is bejárhatta a fél világot a szereppel. Számtalanszor lépett színpadra Olaszországban, Angliában, Amerikában, Kanadában, Brazíliában és Ausztráliában.
Külföldre látogatóba járt, otthona tulajdonképpen az Opera volt, Szarvast elhagyta, nyugalmat pedig Óbudán talált. Fákkal körülölelt Mátyás-hegyi házában öregedett meg, és ez az öregség talán megelégedettségben telt.
Már pályája delelőjén számos díjjal jutalmazták: 1962-ben Kossuth-díjat kapott, a Liszt Ferenc-díjat három alkalommal is odaítélték neki, 1959-ben érdemes, majd 1967-ben kiváló művész lett, 1989-től a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Óbuda-Békásmegyer díszpolgárai közé is beválasztották, 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Csillagos Középkeresztjét.
Siker és magány… Hogy meglelte-e ebben a teljességet a korszakos bariton?
Offenbach: Kékszakáll - Popolani dala - Melis György
A Kádár-korszak állambiztonsági szolgálatainak mindennapi tevékenységét országszerte több száz titkos lakás segítette. Eddig ezeknek lényegében csak a fedőnevei voltak ismertek. A kutathatóvá tett dossziék alapján azonban ma már konkrétan azonosíthatók a tartótisztek és ügynökeik találkahelyei. Az 1956 és 1990 között Magyarországon működtetett konspirált, illetve találkozási lakások (a szakzsargonban K-, illetve T-lakások) megismerésének folyamata jól szimbolizálja az állambiztonsági múltfeltárással kapcsolatos kettősséget.
Az egykori belügyi oktatófilmek, illetve „Az ügynök élete” című dokumentumfilm révén a lakások működtetésének elvei széles körben ismertté váltak. A hivatásos tartótisztek által eljátszott jelenetek hatásosan örökítették meg, miként kell ezeket az ingatlanokat kezelni; az állambiztonsági tananyagok kitértek arra is, miként kell egy lakás fedőtörténetét (legendáját) fenntartani és kiküszöbölni a lebukást.
A címlista az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának iratjegyzéke alapján készült, a dokumentumok kutatását az intézmény levéltárosainak iratrendező munkája tette lehetővé. A különböző ingatlanokat jelölő címek az állambiztonság aktáiból származnak, a listában az egykori utcaelnevezések (és házszámok) szerepelnek. Ugyanakkor az adott ingatlanokhoz köthető, konkrét történeteket eddig csak elvétve publikálták.
Pedig minden egyes ügynökjelentés fejlécében rendeltetésszerűen feltüntették, mikor, ki, kinek és hol adta át ezeket. A fennmaradt iratok alapján az is tudható, hogy papíralapon vagy mágnesszalagokon ezekről az ingatlanokról is külön adatbázis állt egykor a „Cég” rendelkezésére. Ehhez képest az elmúlt két évtizedben az állambiztonság működésével kapcsolatban a kik? mellett a hol? kezdetű kérdésekre is csak lassan születtek válaszok.
Az államvédelem konspirált ingatlanjai fontos szerepet játszottak az állomány átmentésében hatvan évvel ezelőtt. Miután a forradalom napjaiban Nagy Imre feloszlatta a szervezetet, az első számú közellenséggé váló ÁVH operatív állományából sokan ezeken a helyeken bújtak meg. A testület újjászervezése is részben ilyen objektumokban kezdődött meg 1957 elején. '56 októberében ugyanakkor számos ávós ingatlan mellett az ügynöklakások titkaira is fény derült. A lakásínséggel sújtott fővárosban a lebukott lakások cseréjére a kivándorlók lakásait használták fel.
T-lakás (Találkozási lakás): olyan, bérlemény, amelyet írásbeli megállapodás alapján a Belügyminisztérium, illetve az állambiztonsági szervek rendelkezésére bocsátottak.
K-lakás (Konspirált lakás): az állambiztonsági szervek fedés alatt működtetett bérleménye, amelyet hálózati személyek szigorúan titkos állományú tisztek fogadására, operatív akciók lefolytatására, ellenséges objektumok, személyek időszakos megfigyelésére használtak.
Esetenként ez nem is maradt titokban. Egy kanadai „disszidens” egykori otthonába (A Perczel Mór u. 2. alatt létesített „Móricz” K-lakásba) címzett képeslapon kívánt „jó feketézést” a lakást használóknak. A szerelők, költöztetők, házmesterek által lebuktatott lakások történetei szintén nem számítottak kivételesnek.
Az átvizsgált dossziékban meglepően gyakoriak a lelepleződésre való utalások. Ennek ellenére egyes lakásokat (pl. az Ostrom utca 10. alatti „Vári” fedőnevű K-lakást) akár még hosszú ideig tovább üzemeltettek valamilyen formában, mivel cseréjük eléggé időigényes volt. A hatvanas években a hálózati személyek felével azonban már „biztonságos” konspirált objektumokban találkoztak tartótisztjeik.
Az állambiztonsági szervek 1962-ben egy a Pannónia utca 34-ből kivándorló állampolgár lakását szerezték meg a Fővárosi Tanácstól. Ezt az „Árnyas” fedőnevű lakást 1965-ben inkább elcserélték egy másik, hasonló módon kiválasztott ingatlanra, mivel a közeli BM-garázs miatt tartottak a dekonspiráció (lebukás) veszélyétől.
A szaklevéltár állományában jelenleg úgy háromszáz K-lakás aktájába tekinthetünk be, a fővárosi állomány jelentős része megismerhető. Így a dossziék első olvasatban a BM ingatlanmenedzselésének a lenyomatai. A fennmaradt feljegyzések, levelezések az ingatlanok megszerzéséről, a létesítés körülményeiről, de leginkább a fenntartásról tartalmaznak adatokat: rezsiszámlákat, felújítási terveket, leltárjegyzékeket. Az iratok elvétve utaltak a használókra, a titkosszolgálati tevékenységre.
1967-ben a Pozsonyi út 40-ben található lakás berendezésekor külön szempontként jelent meg, hogy ott magas rangú egyházi személyeket fogadnak. Máskor az „értelmiségi” körből származó ügynökök fogadásához próbálták igazítani a lakás berendezését. A konkrétan azonosítható címekhez tartozó akták elsősorban a részlegek megnevezésével mutatják, hogy a kádári társadalom mely rétegének ügynökei jelentek meg az adott helyszíneken. Az egykori szomszédok visszaemlékezései idővel újabb részleteket hozhatnak felszínre.
A magyar államvédelem (1945-1956) és állambiztonság (1956-1989) titkos lakásainak számáról eddig különböző adatsorok álltak rendelkezésre. A tömeges hálózatépítés időszakában 1953-ban 1649, 1954-ben 1925 T-, illetve K-lakást tartottak nyilván. Az aktákban végső soron az állambiztonság működésének lenyomataival találkozhatunk. A rendezetlenül és töredékesen a levéltárba került anyagok adatai összepárosíthatók az egyes ügynöki jelentések fejléceiben található lakás fedőnevekkel.
Az eddig megismert lakások alapján a kádárista szolgálatokat a kényszerű takarékosság és puritanizmus jellemezte. A titkos lakások esetében alapvetően garzonokról van szó. Ez megkönnyítette a legendák fenntartását is, hiszen a tartótisztek agglegényként jelentkezhettek be. Igaz, a Belügyminisztérium nagyobb értékű ingatlanokkal is rendelkezett. Most ezeknek a K (konspirált) villáknak az anyagai is kutathatóvá váltak. Ebből tudható például, hogy az Eötvös utca 35. alatti „35-ös villa” fedőnevű objektum még személyzettel is rendelkezett. A házat 1950-től a belső elhárítás használta, majd külföldi vendégeket szállásoltak el benne, de lakott itt Károlyi Mihályné is.
Vajon a Belgrád rakpart 26., majd a Balzac utca 25. alatt a hatvanas években olvasható Észak-Magyarországi Nemes-magkutató Kísérleti Csoport névtáblájára emlékszik valaki? Esetleg a Néphadsereg (ma: Falk Miksa) utca 13. alatt 1976 és 1985 között „működő” Nemzetközi Előkészítő Intézet mond valamit?
A lakások fedőtörténeteihez a rendszeres távolléttel járó foglalkozásokat (újságíró, rendező, külkeres stb.) találtak ki leggyakrabban. Az iratok szerint a lakások „bérlői”, egy-egy osztály operatív munkatársai, tartótisztjei voltak. A lakásdossziék szemléletesen érzékeltetik azt is, hogy a szerveknek milyen eszközeik voltak a társadalom ellenőrzésére.
Amikor „Vegyész” fedőnéven új lakást kívántak létesíteni az V. kerületi Petőfi Sándor utca 9. alatt, az ötemeletes ház minden 16 éven felüli lakóját, összesen 134 fő adatait lekérdezték (priorálták) a BM nyilvántartásaiban. Mindez ma már egy érdekes mélyfúrásként is értékelhető a korabeli társadalom mélyrétegeibe. 1981-ben a tanulmányozás során találtak öt köztörvényes bűntettért nyilvántartott lakót (bűnlajstromuk: lopás, üzletszerű kéjelgés elősegítése, vásárlók megkárosítása) és két főt, akiket politikai okokból tartottak nyilván (egy nyilas pártszolgálatost 1944-ből, aki büntetését letöltötte, illetve a Keresztény Magyar Párt intézőbizottságának egyik tagját, aki ellen 1957-ben megszüntették az eljárást.) A házban lakott továbbá a hírszerzés egyik ügynöke, ám vele a nyilvántartások szerint csak nyilvános helyen találkoztak, így állítólag nem ismerte a titkos lakások szervezését. Velük együtt a lakóközösség tagja volt a BM III/2.
A különböző veszélyforrások ellenére az illetékesek mégsem adták fel a lakás létesítését, többek között azzal érvelve, hogy a házban található két lift miatt a nem kívánt találkozások jórészt elkerülhetők. Ám az ingatlan szervezői mégis összefutottak egy személyes ismerőssel, L. Lászlónéval, akit látásból ismertek, mivel az állambiztonság Néphadsereg utcai objektumával (ma: Alkotmányvédelmi Hivatal) szemben lévő Kis Sziget eszpresszó üzletvezető-helyettese volt. A vendéglátóhely a jelek szerint a kémelhárítók törzshelye volt, az operatív tisztekre ráköszönő nő még azt is megkérdezte, mit keresnek ott. Bár a vonatkozó jelentés szerint érdeklődését leszerelték (egy ismerőshöz érkeztek - mondták), mégis a nő beszervezésére tettek javaslatot.
Végül, mikor fény derült a lakónyilvántartás pontatlanságára, kiderült, hogy a K-lakás melletti egyik társbérletbe a BM polgári alkalmazottja költözött, az értékes helyen lévő ingatlanról végleg le kellett mondani.
A belső ellenzék megfigyelésével foglalkozó elhárító tisztek (BM III/III-4. Péter Gábor egykori villáját (II. Gábor Áron u. 36.) a kémelhárítás használta 1955 és 1963 között „Petőfi Otthon” fedőnéven, miközben papíron a Külügyminisztérium vendégvillája volt.
Az akták jegyzékeiből a létező szocializmus tárgykultúrája köszön vissza. 1984-ben a III. kerületben a Szentendrei út 32. alatti panellakás („Óbuda” fedőnevű K-lakás) berendezése összesen negyvenkétezer forintba került: bútorokra 23, lakásfelszerelésre 10 ezer forintot költöttek, konyhafelszerelést négyezer-ötszáz, textíliákat négyezer-kétszáz, szőnyeget 1800 forintért vásároltak az egyszobás lakótelepi lakásba. Egy ilyen otthon berendezéséhez egy háromdarabos ülőgarnitúra, lehajtható kanapé, fotelek, dohányzóasztal, TV asztal, műbőr puffok is hozzátartoztak. A díszítéshez három reprodukciót és két kerámiavázát vettek igénybe. A korszak jellegzetességéről, a méterszámra vásárolt könyvekről az iratok nem tettek említést.
Az irattárba került akták utolsó dokumentumai 1990-ben keletkeztek. Mivel az általános fedőtörténet szerint az ingatlanok bérlői külföldi kiküldetésben voltak, otthonaikat a rendelkezések szerint mentesíteni kellett (az utolsó engedélyek a bérlői jogokat 1991-ig adták meg).
A fővárosi titkos lakásokról 2010-ben egy 1974-es felülvizsgálat alapján tettem közzé az addig feltárt egyetlen (fedőneveket nem tartalmazó) címlistát, majd a lakások működtetésének jellegzetességeit több történetiútikönyvben ismertettem. A „besúgás házairól” Gerhes Gábor fotósorozatot is készített.
Az újabban feltárt dossziék, címjegyzékek alapján kézzel foghatóvá válik a kádári titkosszolgálatok működése. Az alábbi listában akár környékbeli vagy egykor szomszédos ingatlanok is felfedezhetők. Mindez az aktanyilvánosság hazai bővülésének eredménye. Ebben a ma már évtizedekre elhúzódó történetben a vizsgálati eljárások, ügynökjelentések, hivatásosok személyi anyagai, SZT-tisztek megmaradt dossziéi után konkrét helyszínek is azonosíthatóvá válnak.
A dossziék eredeti rendjének „helyreállása” talán világossá teszi, hogy a közelmúlttal kapcsolatban nem „ügynöktörténetekről”, hanem a pártállami titkosszolgálatok manipulációs eljárásairól beszélhetünk. A különböző tudományos kutatási projektek nyilván számos helyszínt fognak még azonosítani. A történeti megismerés határai kitolódnak, de az értelmezésekre tág tér marad. A szovjet típusú rendszer hazai alakváltozataival történő mindennapi, illetve titkos kollaboráció, a pártállami manipuláció történetei egyre konkrétabbak.
Ismerős valamelyik állambiztonsági találkahely?
A “fiatalok feketén-fehéren 2025” a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) lassan húsz éves hagyománnyal rendelkező pályázata és vándorkiállítása a 40 év alatti, épített környezettel foglalkozó alkotók számára. Most Budapesten, a Fény utcai piac első emeletén látható vasárnapig. Majd Debrecenbe érkezik kedden, március 24-én, és április 6-ig lesz a Széchenyi utca 1. alatti régi gyógyszertár kirakatában. Onnan továbbmegy Győrbe, Pécsre, valamint Temesvárra és Pozsonyba.
Az Utcáról Lakásba! Egyesület nyerte Az Év Fővárosi Civil Szervezete díjat 2026-ban. Most itt az ünnepi lehetőség, mert a budapestiek szavazataival nyerték el az elismerést!
Az EMLÉK-MŰ-HELY 5 napos programjáról beszélgetünk Heller Mária szociológus, trainer valamint két résztvevő: Vörös Kata szociológus és Merker Viktor építész társaságában. Végigjárták azokat a fővárosi helyszíneket, ahol a köztereken történelmi/politikai emlékművekkel és a civil emlékezés különböző formáival találkozhat bárki.
Ismét szóba hozzuk március 15. tiszteletére: A Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkán álló, 1817-ben Pollack Mihály tervei alapján épült egykori Horváth-házban volt a Landerer-nyomda, ahol a forradalom követeléseit megfogalmazó 12 pontot és a Nemzeti dalt nyomtatták. Ma összeomló félben van. Pedig a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslatára, Magyarország Kormányának döntése alapján történelmi emlékhelynek minősítették. Tavaly flashmobot is szerveztünk, ezt most felidézzük Renáta segítségével.
A girlscanscan kollektíva Csikágóban keresi a legjobb kirakatokat és az egykori hagyományok megújítására megalapította a Csikágói Iskolát. Lili most telefonon jelentkezik az egyik helyszínről.
Bárdóczí Sándorral a Városmajor búcsúzó és érkező fáiról. "Gond nélkül elkölthető lenne itt 5 milliárd forint, miközben első ütemben 200-250 millióból kellene csodát tenni,... " - milyen csoda kell, mikor, miért? "Ezekben a hetekben kezdődik a veszélyes fák eltávolítása, amelyek a parkban nagyon eltérő pontokon, elszórva vannak. Március 15-ig, a költési időszak kezdetéig akar a Főkert végezni a munkálatokkal. Mivel a veszélyes fák nem a park egy pontján vannak, ezért a park karakterében, borítottságában még átmenetileg sem keletkezik majd vizuális változás: a kivágandó fák zömének már alig vagy egyáltalán nincs lombkoronája. Zömük lábon halt meg. Szeretnénk a kivágott fák egy részét holt faként a park területén tartani, különféle funkciókban.
Az Építész Szakkollégium <ÉszAk> Közterek:Közhelyek programja majd áprilisban lesz, de már most érdemesnek találtuk a figyelemre, hiszen a köztér a műsorunkban állandóan fontos kérdés. Akik erről most beszélnek: Ritoók Mihály, a BME Építészmérnöki Kar hallgatója, 2024 óta az Építész Szakkollégium tagja, az idei tervezett programok egyik szervezője, különös tekintettel a Szakkollégium harminc éves évfordulójára. Bőczén Árpád, építész, egykori szakkollégiumi kuratóriumi elnök, a KÖME - Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete elnöke, a Nepszínház utca 26.-ban működő Internép nevű helyteremtő kísérlet kezdeményező kurátora.
És programként ez is része: Március 10-én a Megfagyott Muzsikus és az Építész Szakkollégium nyílt filmestet rendez a legújabb muzsikus lapszám megjelenésének apropóján…
Fényfesztivált tartanak a kőbányai sörös pincékben - Lili az egyik résztvevő és ma vendéget is hoz, aki Bíró Ferenc diafilm-gyűjtő, szakértő. Fény a sötétben?
Március 8.-ra már most készülnek aktív női csoportok, köztük a Dajerinák is! Semmi politika, csak kórus (férfiak is jöhetnek): milyen lesz a Kossuth tér, ha csakis énekelve veszik birtokba az emberek? Mit lehet így (el)mondani és kinek szól a dal?
Új kultúrtörténeti könyv jelent meg Élt egyszer Budán… címmel Pasarét és Torokvész egykori és mai híres lakóiról - vendégünk a szerző: Viczián ZSófia, aki ezzel egy nagy sorozat folytatását publikálta a II. kerületről.
Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó újságírója, gödi lakos, a Göd-ÉRT egyesület egyik alapítója, aki idén elnyerte a Paul Lendvai-díjat az akkumulátorgyárak vízfogyasztásáról szóló, kiemelkedő cikksorozatáért. 10 éve ismerjük, még a Ligetvédők csapatából...
Február 18.-tól indulnak a Szaunaprogramok a Dunaparton a Placcc Fesztivál és a Valyo szervezésében. A jeges fürdőzés közben felpezsdülnek a gondolatok... Cél és téma: Télen is legyen köztér a Duna! A klasszikus szaunaélmény mellett művészeti programokkal is készülnek.
A Hegyvidéki Önkormányzat 2025-ben hallgatói ötletpályázatot írt ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói részére a Böszörményi úton található önkormányzati tulajdonú telek hasznosítására, ez az un. Böszi foghíj. A Barabás Villában kiállított pályaművek kapcsán most szeretnének megismerni a lakosság visszajelzéseit, kérdéseit és igényeit egy közös műhelymunka keretében, ami 2026. február 19. csütörtökön lesz. Vendégeink épp a szomszédban laknak és van is véleményük: Bíró Katalin 50 éve él itt, Molnár Bianka építész 5 éve költözött a XII.
Hírt adunk az ugyancsak XII.
A Pázmány Campus (volt Magyar Rádió egykori épületeinek helyén) ügyében újabb fordulat van: pillanatnyilag nem épülhet semmi, aminek pedig a beruházó eredeti elképzelése szerint most kellett volna kezdődnie, mert azonnali jogvédelmet állapított meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal által az építési engedéllyel szemben. Az ÉKM máris fellebbezett. Mi várható?
A Zöld Palotanegyedért civil egyesület képviseletében Márkus Ferenc és Józsa Árpád, a VIII.
Mi történik a fagyban is utcán maradokkal? Bringán jön a segítség Budapesten a Budapest Bike Maffia önkénteseitől a jeges utakon a hajléktalan emberek számára.
A PLACCC fesztivál most a 7. kerületben hívja össze a Csikágóban élőket: Janek és Eszter itt lakik, és interaktív mini magazint (zine) állítanak össze helyi történetekkel a környékről. Január 31-én sétára indulhattok velük, például az elfelejtett, vagy még látható üzletek közös felfedezésére is. Erről beszélgetünk Bross Eszter, Varga-Jancsó Dániel és Trömböczky Napsugár részvételével.
„Münchausen bárója valójában csak azért Hárty-tott, mert a Lügensbaron báróné volt, sosem férfi - avagy Tirbuszernétől Bróker Marcsi világáig - A posztszocialista Magyarország különböző régióiban máig élő örökségként világító szóban szabad kalandorai. Vendégek: Fazekas Máté. - Bróker Marcsi tévésorozat forgatókönyvírója, Déri Ákos - az Openbooks-nál megjelent Bróker Marcsi kötet szerkesztője," és más meglepetés vendégek.
A BME Lakóépülettervezési Tanszék építészmérnök hallgatóinak 2025-ben az volt az egyik feladatuk, hogy az egri belváros elhagyott épületeire, üres telkeire terveket készítsenek. Só kell?! Nem! Hanem? És ha nincs más, akkor...? Bardóczí Sándor, Budapest főtájépítészének gyors tudásmegosztó percei a városi megoldásokról.
A Hegyvidéki közösségi költségvetést több fordulóban beszélték meg a Szomszédsági Tanács, hogy közösen értékeljék, véleményezzék a beadott lakossági ötleteket.
<tagimg>Budapesti utcakép a Kádár-korszakból</tagimg>
tags: #pannonia #utca #34 #lakokozosseg #facebook