Pok utcai lakótelep 39 nm – élet a járvány idején és a közösségi tér új szerepe

„Panelházban élek több mint tíz éve, igaz, Budapest egyik legjobb lakótelepén, a Pók utcain.” A karantén időszaka rávilágított arra, hogyan változik meg a városi lét, és miként alakul ki új térhasználat a korlátozások közepette. A megváltozott városi lét új tudások irányába mutat, a téri adottságok mellett az új térhasználatok megélése és megmutatása lehetőség a jó tapasztalatok átmentésére és új beavatkozások tervezésére. A karanténban töltött tavasz mindenkit megviselt, és miután még nem tudjuk, mire számíthatunk, fel kell készülnünk akár több ilyen időszakra is.

A Pók utcai lakótelep a szocializmus végén született, egy utolsó házgyári roham meglepően sikeres eredményeként. 1984-től három ütemben, öt éven át épült ki a Római-part és a Szentendrei út közötti területen, 3, 4 és 10 emeletes házakban több mint 4000 lakást alakítottak ki. A lakások mérete és alaprajza jól átgondolt, a garzontól a 87 négyzetméteres, kifejezetten tágas, szinte polgári lakásokig mindenféle előfordul, normális méterű nappalikkal, kis erkélyekkel, világos lépcsőházakkal - még garázsok is kerültek a telep szélére, két kisebb, félig zárt műhelyudvar köré. A telep fő vonzereje nem csak a paneltechnológia, hanem az innen pár percnyire lévő Római-part.

Mit csinál egy lakótelepnyi budapesti, közel tízezer ember, ha otthonmaradásra kényszerül? Fölfedezi az utcát. Errefelé ez nem annyira utca, mint inkább parkok laza és szövevényes hálózata, az egykori mocsaras vidék jellegzetes növényzetével és az időközben beültetett többivel. Utoljára a tavalyi önkormányzati választás előtti sürgés-forgásban tört ki az ültetési láz, hálistennek a nyáron guruló, télen szánkózó domb alsó pereménél már csak az ültetőgödrök kiásására jutott idő, fa nem került bele, így a gyerekek ép bőrrel megúszták a városatyák ad-hoc ötletelését. Tulajdonképpen az eredeti mocsári, és a telep építése idején beültetett növényzet tökéletesen működik, kiegészülve a kertre vágyó panellakók spontán virágosítási rohamával, ami a karantén ideje alatt hetente újabb ágyásokkal örvendezteti meg a sétálókat.

Az utcák éledése a bezártság során

A zárlat tehát - ahogy ez a szélsőségekkel lenni szokott - megtalálta a maga ellentétpárját, és a lakótelepiek, magukat is meglepve, kiléptek komfortzónájukból: a köztereken olyan élethelyzeteket kezdeményeztek, amelyeket azelőtt (legalábbis a rendszerváltás óta biztosan) valamiféle íratlan tabu nyomott el. Az első feltűnő jelenség - a virágágyások mellett - az volt, hogy itt is, ott is megjelentek a tollasozók. Harminc éve nem láttam közterületen ember tollasütővel, de most az első óvatos lépések után egész családok vonultak ki ütögetni, a nagyi a legkisebb gyerekkel az ölében, egy műanyag székről drukkolt. Előkerültek a görkorcsolyák. A bezárt óvodák aprónépe rájött, hogy az egykori római vízvezeték romjai prímán pótolják a szintúgy bezárt játszótér mászókáját. A kamaszok április végén kifeküdtek a fűbe rajzolni-festeni, és az aszfaltot mindenfelé elborították a színes krétarajzok. Minden jel arra mutat, hogy a bezártság hatására a városlakók használni kezdték a környéküket.

Nem csodálkoznék, ha a gyógyszertár előtt harminc éve árválkodó, vaslábú pingpongasztalt valaki önszorgalomból átfestené és életre keltené. Hogy miért éppen a válsághelyzet nyitotta ki a korábban zárt, vagy annak érzékelt lehetőségeket? Ezt a környezetpszichológusok nyilván részletesen fogják elemezni. A köztérhasználatot szorgalmazó pályázatok, programok, a civilek erőfeszítései konkrét, gondos elemzéssel definiált helyzetekre vonatkoznak, zárt közösségek cselekvési programjait célozzák meg - esetleg a participáció révén a helyiek képviselőinek bevonásával -, de a COVID-karantén a társadalmi aktivitástól eddig távol maradó városlakókat is megmozdította. A mostani tapasztalatok alapján azt mondanám, óriási szükség lenne a közösségszervezőkre, akik válságállapot nélkül is, hozzáértő és folyamatos munkával ráébreszthetik az egy helyen élőket arra, hogy a köztér nem autóút, hanem - köztér. És ha nyitottság van, lesz más is: lesz közösségi kiskert, komposztáló, esővízgyűjtő, madáretető.

Beavatkozások és jövőbeli lehetőségek a lakótelepen

Az új tapasztalatok alapján fontos a közösségszervezők jelenléte, akik válságállapot nélkül is fenntarthatják és bővíthetik a közterek használatát. A közösségi kertek, a komposztálás és az esővízgyűjtés csak néhány lehetséges elem a hosszú távú, fenntartható városi élet felé vezető úton. Ha nyitottság van, a lakótelep össztársadalmilag is megerősödhet: megjelenhetnek eszközök a közösségi ökológiai gyakorlatok végrehajtására, például madáretetők és közösségi terek, ahol a lakók megoszthatják egymással tapasztalataikat és ötleteiket.

Összességében a járvány idején a Pók utcai lakótelep is megmutatta, hogy a zsúfolt környezetben is képes a közösség újra felfedezni és átstrukturálni a köztereket. A terek átértelmezése és az emberek közti kapcsolatok kiépítése hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben ne csak autóút legyen a köztér, hanem élő közösségi tér, ahol a mindennapi tevékenységek széles skálája megvalósulhat.

A Pók utcai lakótelep és a környező zöldterületek panoráma

LAKÁSÜGYI TISZTSÉGVISELŐI INTERJÚ KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK (Hogyan lehet átmenni egy lakásügyi tisztviselői interjún)

  • Új térhasználatok: közösségi kert, komposztáló, esővízgyűjtő
  • Közösségszervezők szerepe válság nélkül is
  • A gyerekek és fiatalok közösségi részvétele a parkokban és a játszótereken
  • Az utcai tér, nem pedig autóút - a köztér újradefiniálása

tags: #pok #utcai #lakotelep #39 #nm

Népszerű bejegyzések: