Bukta Imre 60 éves jubileumi válogatása: polgarok haza eger bukta maria
A kiállítás a budapesti Műcsarnokban mélyen megérinti a nézőt azáltal, hogy a ház fogalmat egy személyes és történeti távlatban mutatja be: az otthonok romboló és egyben reményt adó erejét egyengeti a modernizáció, a kapitalizmus és a hagyományok kettősségében. A ház (2012) fotóügye Garami Artúr felvételeivel láttatja a falusi életen átívelő narratívát, ahol a téglákból felépített ház falai között négy ablakon keresztül kukucskálnak a lakók, s az ablakok mögött nyugtalanság és veszély lapul. A kiállítás ezért nem rendezett kronológia szerint, hanem tematikus blokkokban meséli Bukta Imre ambiciózus és sokrétegű világát, amely egyszerre intimitást és társadalmi kritikát sugároz.
A kiállítás szerkezete és az első terem üzenete
Rögtön az első teremben a látogatót a Ház fogadja: egy téglákból felépített, szinte valóságos falusias építmény bejárat nélkül, mögötte pedig a mozgató projektorral vetíett képek adják a lakók arcát. A falakon feltűnő ablakok mögött nyugdíjas férfi Bukta testvére, szemüveges jegyző és egy idős asszony látszik; a függöny visszahúzása után pedig a roma fiatalemberbe csapódó golyók jelzik, hogy mi történik, ha a gyűlölet és a félelem szétfújja a közösséget. A kompozíciókban megjelenő tárgyak - például a vén kukoricaszemek és a parabola-antennák - a keret jelképeiként szolgálnak, és a mű szerzője által felvetett etikai kérdéseket hordozzák.
A vizuális nyelv és a narratíva egymásra hatása
A bemutatott installációk textúrája és a képi nyelv kettős: absztrakt geometriai formák és realista részletek, művészettörténeti idézetek keveredése, amely elrugaszkodik az Országos Történelemtől és a személyes tragédiákon keresztül beszél a közösségi identitásról. A néző végigkövetheti a realizmus és az elidegenítés összemosódását, amelyben a mindennapi tárgyak (gyufák, kukoricaszemek, töredezett csempék) és a környezet egyidejű jelképhordozókká válnak. A festészet nyelvét is érinti Bukta: az absztrakt formák és a valóság részleteinek egymásba fonódása a képben motívumait is új kontextusba helyezi.
A tematikus blokkok és az új munkahelyek világa
Az ázs-bogas és kibontakozó komplex projektek a MOM Park galériájában is bemutatottak, köztük a génmódosított kukoricákat és a fiktív bulvárújságot köré szervező installációk. A kiállítás ritkán látott kitárulkozást kínál: a két videóval kombinált installáció csak türelmes figyelemmel „működik”, mint egy időzített mechanizmus. A kurátor nem kötelező útvonalat jelöl ki, sőt interjúban sem hallható róla, ami tovább erősíti a néző szabadságát a művek felfedezésében. A tárlat nyitott és laza, mégis gazdag, és nyomokat hagy maga után: a modernizáció és a hagyomány közti feszültség a ház metaforájában él tovább.
A témák mélyebb rétegei
A kiállított munkák közül sem hiányoznak a szerteágazóké ‘kockázatok’: a társadalmi feszültségek, az identitás megosztottsága, a modernizáció vívmányai és a mélyszegénység keserű tapasztalatai közti feszültség. Bukta a vályogból készült parabola-antennákat a vallási rekvizitumokkal és a környezeti motívumokkal ötvözi, felvetve a hit és a modern hitelesség kapcsolódási pontjait. A kiállítás megismerésével a néző arra az állapotra jut, hogy a magyar ház - és ezzel együtt a magyar társadalom - kettős identitása mennyire összetett, és mennyire összefonódik a kiüresedett tradíciók és a modernizáció erővel érkező vívmányaival.
Az egyes művek tematikus kapcsolatai
A kiállítás elemeinek kapcsolódásai között megjelenik a Táj locsoló figurákkal párja: a kezdeti tárgyak és a képhez társított applikációk kölcsönhatása felülírja a klasszikus háttérként szolgáló helyzetet. A későbbi művek már a képsíkot kissé megbillentő elemekre támaszkodnak: gyufák, kukoricaszemek és a „kép a képben” motívuma hangsúlyosabbá válik. A megközelítés egyszerre elidegenítő és izgalmas sokszólamúságot teremt, amely átitatja a morális és esztétikai kérdéseket is.
A kiállítás egyik központi témája a ház szóba hozása: a ház mint közösségi tér, amelyben az iránytalan vagy tudatos gyűlölet mérgezi a levegőt és a lakók biztonságát. A megtekintés végén a látogató számára világossá válik, hogy Bukta Imre a közösségi létezés, a modernizáció és a hagyomány között húzódó védővonalak megvédéséről beszél, s ezt az üzenetet a nemzetközi kontextusban is megérthetjük.
Bukta Imre tárlatvezetése I.
Kitekintés a helyszínekre és a dátumokra
A kiállítás megtekinthető 2013-tól 2026-ig terjedő időtávban több helyszínen: Egerben, Budapesten és vidéki városokban. A program minden évben több állomáson zajlik, és a kurátori koncepció nyitottságát tükrözi, hogy nem jelöli ki kötelező útvonalat - ezzel is hangsúlyozza a szemlélő autonómiáját a művek értelmezésében. A városok és dátumok listája a kiállítás aktualitását mutatja, ugyanakkor a szövegekben található történeti és társadalmi utalások elgondolkodtatóak a magyar társadalom és történelem összefüggéseiben.
- Okos táj installáció - Velencei Biennale (1993) és újrameghatározó látásmód a személyes történeten keresztül.
- Villanypásztor (1980) - korai fennhatósági és ellenőrzési motívumok.
- Kis nyúl az aktatáskában (1992) - nyúl-sziluettek a térben, a polgárok és a politikai erők viszonyát refletálja.
- Táj locsoló figurákkal (1992-94) - metaforikus mérlegen a tárgyak és a tér viszonya.
A kiállítást a közönség fogadja: a gazdagon rétegzett témák és az új munkahelyek meghökkentően sokoldalú, egymásra utaló munkát sorakoztatnak fel. Egyúttal rámutatunk, hogy a kiállítás elsődleges üzenete a közösségi félelem és kiszolgáltatottság, amely a házban tükröződik, és amely minden magyar ember lakhelyét érinti.
tags: #polgarok #haza #eger #bukta #maria