Telkes Tamás Villon illusztrációk vagy a magyar villoni hagyomány képei és az átdolgozás útjai

Adott egy számos inkarnációban létező vegyesvágott válogatás, amit az Európa kiadó terjeszt már jó hetven éve, ebben a magyar költőnagyságok, Illyés, József Attila, Kálnoky, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor Villon fordításai szerepelnek.

Az utóbbi évtizedekben a Diákkönyvtár sorozat részeként, jó sok jegyzettel megtoldva jelent meg többször is ez a kötet, és bár Villon összes versei címen hivatkozzák szinte mindig, valójában sosem volt „oeuvre” jellegű teljes, mindent felölelő életműkiadvány.

A magam részéről a Molytól távol töltött néhány esztendőben legalább évente egyszer átforgattam az Európa-féle kvázi-összkiadást, de kellett a Moly közege ahhoz, hogy nekikezdjek a régóta tervezgetett összehasonlításnak.

Örülök, hogy megtettem!

Az valamelyest elvárható és kézenfekvő volt, hogy egy műfordító a komplett életutat nézve és vizsgálva hitelesebb eredményre juthat, mint egy-egy kiragadott szeletkét gondosan körbejáró, azt a saját habitusa alapján adoptáló költő.

Villon esetében ez fokozattan igaz, hisz az életmű tele van egymásra reflektáló részletekkel, ráadásul tetemes részét, mondjuk hetven százalékát egyetlen egy hatalmas volumenű munka teszi ki.

Mészöly egyébként is a magyar Villon-hagyomány ikonikus alakja, vagy mondhatnánk, harcosa, a költő legnagyobb hazai tisztelője.

Pedig tennivaló talán lenne még ma is!

A középkori tolvajnyelven írt Le Jargon et Jobelin a kötet talán legérdekesebb fejezete.

Ez a gyűjtemény sok fejfájást okozott a francia irodalomtudománynak, helyes értelmezéséhez egy korabeli rendőrségi jegyzőkönyvben fennmaradt mini-szótárat szoknak segítségül hívni.

Ezzel hol praktikus, hol ideológiailag megfontolt okból nem foglalkoztak idehaza, így Mészölyé az elsőség és a dicsőség, hogy prezentálja nekünk.

A középkor útonállónyelvét a magyar bűnöző szleng szavaival töltötte fel, arra a franciák által is megfigyelt jelenségre apellálva, miszerint az argó tartósabban marad jelen a beszélt nyelvben - ezzel együtt is, borzasztóan illúzióromboló olyan szavakkal találkozni ezekben a versekben, mint a csaj, a buli, a lóvé, a frankó, vagy a duma.

Bár némi belátással inkább reflektál ez az érzet saját korunk nyelvére: hiszen ha ez a fordítás idejében börtönargó volt, ma pedig a mindennapi beszélt nyelv aktív része (sőt, némely itt szereplő szó használatával egyesek ma már választékos beszédűnek neveznének minket!), akkor a francia irodalomkutatók és Mészöly elmélete igazolódik, az argó valóban tartósan képes bevenni magát a beszélt nyelvbe.

Ha magáról Villonról és költészetéről itt kevés szó is esett, az betudható annak, hogy egy ennyire korlátozott méretű életmű megismeréséhez ritkán elengedő egyetlen egy, abszolút átlagos léptékű könyv, de A teljes Villon bizony ilyen.

Szigorú tárgyilagosságában is a legjobb választás, ha Villon költészete, élete és világa, netán pluszban még magyarországi megjelenése érdekel minket.

Nem kétséges, hogy François Villon magyarországi megismertetése elsősorban Faludy György érdeme.

1937-ben jelent meg az Officina Kiadó gondozásában a François Villon balladái, Faludy György átköltésében.

A kötet óriási közönségsiker, ám a kritika rendkívüli módon elmarasztalja Faludy átköltéseit.

Bálint Györgynek szintén a Nyugatban, 1940-ben megjelenő cikke már címében is jelzi a szerző véleményét: Ballada a jobb sorsra érdemes Villonról.

„E verseknek a címükön kívül alig van közük Villon balladáihoz. Faludy-féle átköltésekkel nekem nem az a bajom, hogy lényegében semmi közük a középkori költő verseihez, saját költeményeinek tekinthetők, hanem az, hogy Faludy azt állítja 1937-ben átköltéseinek utószavában, hogy „Villon-fordításokat” ad, és azok „híven reprezentálják a XV. egyedül a Testamentum 50-60 oldal jegyzetet igényel; célzásai nehezen, néhol egyáltalán nem érthetőek.

Az volt a célom, hogy a nagyközönség számára is érthető Villon-fordítást adjak, mely híven reprezentálja a XV. század és Villon szellemét.

Hogy Villont érthetővé tegyem, rövidítettem és megtoldottam, egyszerűsítettem és komplikáltam, ahol ezt szükségesnek, vagy helyesnek találtam.

Villon zsiványnyelvét, jobb híján, a korszerű argóval pótoltam.

A magyar fülnek - balladánál - igen disszonáns francia stanza helyett versenként más és más formát választottam.

Most tekintsünk el attól, hogy az akkor 27 éves fiatal költő meglehetősen túlbecsülte saját tehetségét, és a világirodalom páratlan remekeinél „jobb verseket” gondolt magáénak.

Vizsgáljuk meg inkább azt, mennyiben helytálló Faludy azon állítása, hogy „fordítása” „híven reprezentálja a XV. Villon egyik legismertebb balladája.

A Villonról meg a vastag Margotról szóló ballada.

Első sorai az udvari költészet formuláit idézik, ám a folytatás a Lille-ben, Douai-ban, Valenciennes-ben honos népies szerelmi történetekre emlékeztet, amelyekben a költők nevetségessé teszik a piszkos, büdös, formátlan, esetenként púpos nőket.

Ezeket a verseket Villon ismerte, de ne gondoljunk itt puszta átvételre vagy stílusgyakorlatra.

A vers az udvari szerelem szabályai szerint kezdődik.

Vastag Margot.

Legfontosabb művét, a Nagy Testamentumot Villon 1461-ben írta, miután kiszabadult az orléans-i püspök börtönéből és visszatért Párizsba.

A 2023 sorból álló Nagy Testamentum többnyire nyolcsoros strófákból áll, szám szerint száznyolcvanötből.

Művébe Villon tizenhat balladát és három rondót illesztett be.

A költő jó keresztényként „A Szentháromság egy Istennek” ajánlja “árva lelkét.”

Hogy megerősítse azt az illúziót, hogy egy valóságos végrendeletről van szó, Villon a testamentumok nyelvezetét használja.

A végrendeletek szabályainak megfelelően megnevezi Jean de Calais-t, akit testamentuma végrehajtójaként jelöl meg.

A Châtelet regisztereiben valóban szerepel egy Jean de Calais nevű jegyző, aki végrendeletek hitelességét ellenőrizte.

A valódi Testamentum a LXX. Faludy műve negyvennyolc strófából áll, és nyoma sincs a középkori végrendeletek formai követelményeinek vagy szókincsének.

Ehelyett egy Villontól idegen nyelven idézi fel a „deres hajú” Villont, akinek nyomában „a Kaszás jár.”

Jegyezzük meg, hogy a Nagy Testamentum írásakor Villonnak se haja, sem szemöldöke, sem szakálla nem volt már.

Villon Nagy Testamentumának első része egyfajta napló, amelyben Villon leírja élményeit, bebörtönzését Meung-sur-Loire-ban.

A második részben − a Kis Testamentum mintájára - a fenti formális bevezetés után a párizsi társadalom legkülönfélébb rétegei számára szóló örökségeket olvassuk.

Jegyezzük itt meg, hogy a Kis Testamentumot Faludy nem „fordította” le, holott ebből sok mindent megtudunk a költő életéről, a középkor szokásainak megfelelő végrendeletszerű hagyatékozás során a költő kortársai, barátai és ellenségei vonulnak fel a hagyatékozottak között.

Faludy viszont egész názáreti történetet kerekített Villon születése köré.

Én Istenem! Tudni kell, hogy a „ha tanulok” nem azt jelentette, hogy nem folytatott tanulmányokat, hanem - Faludy versével ellentétben − pontosan azt, hogy nem szerezte meg a doktorátust, ami nemesi rangot adott volna neki, és ezzel korában a legmagasabb társadalmi helyzetet érhette volna el.

Ha elolvassuk Faludy Testamentumának XXIV. Az igazság az, hogy az sem biztos, hogy Vastag Margot Villon szeretője volt, inkább egy a sok bordélyházi lány közül, akikkel a költő lefeküdt.

Nem csupán Vastag Margot kedvéért nem „késelt és lopott” akkoriban Villon, de más lány kedvéért sem.

Az a bizonyos késelés 1455. június 5-én, Úrnapján történt, amikor egy verekedés során Villon megkéselt egy Philippe Sermoise nevű papot, aki belehalt sérüléseibe.

Szegény olvasó kapkodhatja a fejét, hol a Faludy által beígért „érthetőbb Villon”.

Faludy Villon-átköltései több mint negyven kiadást megélte.

Infografika: Villon életút és magyarországi megjelenések időrendi térképe

Faludy Villon-átköltései több mint negyven kiadást megélte.

tags: #telkes #tamas #villon #illusztraciok

Népszerű bejegyzések: