Vagács András ingatlanmenedzser

Empátiájáról és figyelmességéről is híres a betegei körében dr. Vagács Tibor sebész-gasztroenterológus. A következő anyag forrásként szolgál a Vagács család és különösen a pályaválasztással, hivatással és életmóddal kapcsolatos történetek bemutatásához - ezek a narratívák segítenek megérteni egy szakember személyiségét, munkamorálját és családi hátterét, amelyek egy ingatlanmenedzserként dolgozó Vagács András életében is meghatározó vonásokká alakulhatnak.

Gyermekkori benyomások és családi légkör

A családi légkör persze már gyerekként is hatott rám. Emlékszem, hogy vacsora után rendszeresen jött egy szirénás autó édesapámért, aki a tököli rabkórház sebészeti osztályának volt a vezetője, hogy sürgős esethez vigyék. Álltam az erkélyen, s nem értettem, hogy miért nem örül ennek, hiszen én boldogan beültem volna a szirénás autóba. Mennyire határozta meg az Ön pályaválasztását, hogy orvoscsaládban nőtt fel? - Egyáltalán nem volt ilyen kikötésük.

Gyerekkoromban imádtam a történelmet, így hosszú ideig az volt a leghőbb vágyam, hogy történész legyek. A végvári élet nagyon érdekelt, s szüleimmel az összes magyarországi várat megnéztük a kedvemért. A nyelvtannal azonban nagyon nem voltam jóban, így bár történelemből még előkelő helyet is szereztem az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, de arra, hogy bejussak valamilyen klasszikus humán szakra teljesen esélytelen voltam.

Pályaválasztás és korai szakmai tapasztalatok

A következő választásom a geológiára esett, mivel a földrajz volt a másik kedvenc tárgyam, de végül arról is letettem. - Így van. S erre még ráerősített, hogy a gimnázium után egy évig mentőztem. Ott igazán ráéreztem, hogy mit jelent az életmentő munka. Az egyetem alatt végig mentősként dolgoztam, mentőstiszt lettem. Ez végleg megpecsételte a sorsomat. Akkor már traumatológusnak készültem. Éjszakánként az Uzsoki utcai kórházba jártam be segíteni a sérültek ellátását. Az ötöd és hatodévet pedig gyakorlatilag végig asszisztáltam a műtőben.

Volt még rövid fellángolásom a szülészet iránt, annyira meghatott a gyermekek születésének misztériuma, de a klinika szellemisége eltántorított ettől. Maradt a sebészet, mint manuális szakma. - Pontosan. Bár a Károlyi a főváros egyik perifériás kórháza volt, mégis több mint hatvan ággyal rendelkezett. 2008-tól például annyira megugrott a műtéti számunk, hogy gyakorlatilag 4 évig bent éltünk a kórházban, éjjel-nappal ott kellett lennünk.

Mi motiválta a szakmai irányváltást?

Leginkább a cselekvést, a kihívást. Ez egy rendkívül összetett munka, ami sokszor gyors helyzetfelismerést követel és azonnali beavatkozást. Akkor még úgy gondoltam, hogy nem eléggé izgalmas belgyógyászként elemezni a leleteket. Ma már fontosnak tartom, hogy ily módon is a dolgok mögé lássunk. - Úgy éreztem, hogy önmagában sebészként csak valamilyen nagyon specializált területen lehet dolgozni, mondjuk valaki csak sérveket vagy például strúmát operál. Briliánsan képes műteni, de csak ezt az egy fajta beavatkozást. Úgy éreztem, hogy ez egy idő után már nem motiválna eléggé. Ráadásul az igazán nagy sebészi feladatokhoz, például egy máj transzplantációhoz nem éreztem magamat lelkileg alkalmasnak.

Igen, de már megtanultam ezzel együtt élni. Miközben tudtam, minél nagyobb egy műtét, annál inkább előfordulhat egy nem várt szövődmény. Volt például egy olyan betegem, akinél műtét után komoly szövődmény alakult ki. Bekerült az intenzívre, s két hónapig minden reggel nála kezdtem, csak úgy tudtam megnyugodni. Egyébként régóta része az életemnek, hogy hétvégente is meglátogatom a betegeimet, hiszen a felelősség az enyém. A beteg pedig elégedett, és jobban gyógyul, ha nagyobb figyelmet kap.

A gasztroenterológia és a sebészet kapcsolata

Arra is rájöttem, hogy engem a sokak által lenézett kisebb műtétek is boldoggá tesznek, hiszen a beteg élete, életminősége javul azáltal is. - Inkább az talált meg engem. Egy rövid ideig az érsebészettel is foglalkoztam. Úgy éreztem, aki azt jól megtanulja, az bármit meg tud csinálni. A Károlyi kórházban pedig meglehetősen sok vérző beteget láttam el az ügyeletek során. Ráadásul a kórházban példaként előttem álló sebész-gasztroenterológusok kifejezetten lehengerlő és meghatározó személyiségek voltak, s ez így már kellő impresszió volt számomra. Belekezdtem a gasztroenterológiába, leszakvizsgáztam belőle, és hamarosan az ambulancia vezetője lettem.

Természetesen. Egy sebész egészen másképp kezd egy fekély kezelésébe vagy egy polip eltávolításába, mint egy belgyógyász, akinek adott esetben sebészt kell hívnia, ha ne adj’ Isten megsérül a bél. Úgy tapasztalom, erősíti a betegek bizalmát és együttműködését, ha csak egy orvos kíséri végig akár még a komoly betegségüket is. Legutóbb a colonoscopia során vastagbélrákot fedeztem fel egy fiatal hölgynél. Megbeszéltük a további teendőket, a műtét időpontját, a későbbi kezeléseket.

Munkastílus, betegellátás és empátia

Határozottan jól érzem magam ettől. Szeretem, ha pontot tehetek a dolgok végére. A gasztroenterológiában ráadásul sokat kell gondolkodni. Bejön a beteg egy tünettel, aminek sok oka lehet, fel kell építenem először egy vizsgálati sort. Majd elemezni, hogy miből mi következik, mi legyen a következő lépés. Ez egy átgondoltabb orvosi feladat, mint korábban a sebészeti volt. Bölcsebbé és nyugodtabbá teszi az embert ez a szakorvosi terület.

Ha véletlen fellép egy szövődmény, könnyebben elfogadják attól az orvostól, akit ismernek és akiben megbíznak. Szerencsére most már magamra és a családomra is tudok kellő figyelmet fordítani. Igyekszem az egészségemmel is foglalkozni, hetente háromszor kondizom. A legnagyobb felüdülést pedig a lányommal és a feleségemmel töltött idő jelenti.

Összefüggések az orvosi tapasztalat és az ingatlanmenedzsment között

Bár forrásaink elsősorban az orvosi pálya és személyes élmények köré csoportosulnak, ezek a tapasztalatok jól átültethetők más területekre, így az ingatlanmenedzsmentbe is. A mentőzéssel és éjszakai műtéti asszisztenciával szerzett gyors döntéshozatali képesség, a beteggel való folyamatos kapcsolattartás iránti felelősségérzet és a részletekre való figyelem mind olyan kompetenciák, amelyek egy ingatlanmenedzser munkájában is nélkülözhetetlenek: gyors problémamegoldás, klienskapcsolatok ápolása, operatív és stratégiai döntések meghozatala, valamint a bizalom építése.

Gyakorlati tanulságok és személyes életvitel

A cikk forrásaiból kitűnik, hogy a hivatás iránti elkötelezettség, a családi háttér hatása és a szakmai tapasztalatok egymást erősítik. Az, hogy valaki korán megtanul felelősséget vállalni, hétvégén is jelen lenni, és a részletekre odafigyelni, olyan életvezetési mintákat alakít ki, amelyek az ingatlanmenedzsmentben - ahol emberekkel, ingatlanokkal és váratlan helyzetekkel kell foglalkozni - különösen értékesek.

Végül: a szakmai átalakulás, a sebészetből a gasztroenterológia felé történő elmozdulás azt mutatja, hogy a komplex problémák elemzése és a beteggel való végigkísérés fontosabb lehet, mint a csak technikai jártasság. Ugyanez a szemlélet alkalmazható az ingatlanok menedzselésére - az ingatlantulajdonosok és bérlők problémáinak átfogó kezelése, a hosszú távú tervezés és a bizalomépítés adja meg a siker alapját.

tags: #vagacs #andras #property #manager

Népszerű bejegyzések:

• Mini garázs Fisher-Price: kreatív játékötletek a legkisebbeknek
• Ibolya Lakópark 3. üteme: exkluzivitás és nyugalom
• Típusbizonyítvány a Mapei Keraflex ragasztóhabarcsról
• Részletek a becsvölgyéi családi házról és a Falusi CSOK nyújtotta lehetőségekről
• Algyő külterületi területek és kapcsolódó ingatlanok áttekintése