Vízparti állatok lábnyomai: ősi nyomok és hogyan értelmezzük őket
A cikk arról számolt be, hogy Ipolytarnóc határában sokmillió éves lábnyomokra bukkantak. A feltárásról a Vasárnapi Újság 1906-os évfolyamábanAlábbiakban szó szerint idézzük a megjelenteket: "Tarnóc nógrádmegyei község határában érdekes leletre bukkantak. A hires tarnóci kövült fa szomszédságában a patakmederben sajátos képződményeket figyeltek meg, melyekről dr. Böckh Hugó, a selmeci bányászati és erdészeti akadémia fiatal tanára megállapította, hogy azok harmadkorbelí állatok lábnyomai. A nyomok egy homokkő-részlet tetején fordulnak elő. ügy kell képzelni a dolgot, hogy ez a homokkő valami folyó sekély partján, öbölben rakódott le homok alakjában s az akkor élt emlős állatok oda jártak inni. A lágy homokba ezután andesittufa hullott s igy a nyomokat megmentette az elpusztulástól. A homok idővel megszilárdult s mikor a viz most lem osta a tufa-takarót, a lábnyomok újra napíényre kerültek. Van közöttük mindenféle állattól való. Ott látjuk a mai elefánt és a negyedkori mammuth őseinek, a m astodonnak és dinotherium nak lábanyom át, van közte azonban szarvas- és tapirfélétől eredő is. Olyan képet m utat az egész, mint valami vadban igen dús vidéken levő tópart, ahol százával fordulnak meg az állatok. Böckh jelenleg Szontágh Tamás bányatanácsossal együtt azon fáradozik, hogy a homokkőből egy nagy lapot kiemelve, a rajta levő nyomokat a pusztulástól megmentse. A lap a magyar királyi földtani intézet gyűjteményébe kerül s annak egyik elsőrangú diszét fogja képezni. Ilyen ősvilági lábnyomok ismeretesek a föld régibb korszakaiból, de harm adkori emlősök lábnyomait eddig nem igen találtak s igy a lelet ebben a tekintetben is értékesebb."Az elmúlt több mint egy évszázadban a feltárásban részt vett többek között Böckh Hugó, a későbbiekben Tasnádi Kubcska András és Kordos László. Forrás: EgorovaSvetlana / Wikimedia CommonsÚtmutatót tett közzé a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, amely segítségével bárki könnyedén felismerheti, milyen állat hagyta a hóban talált nyomokat. A leírás szerint a lábnyomok szemrevételezésénél egyebek mellett a méretre, a formára és az ujjak számára is érdemes figyelni, hogy helyesen határozhassuk meg gazdáikat. A nagy, széles paták például jellemzően gímszarvasra, a kisebbek őzre utalnak, a vaddisznók nyomai ezzel szemben szétterpesztettek, és gyakran oldalsó „segédujjak” is látszanak rajta. A róka és a kutya az avatatlan szem számára könnyen összetéveszthető lehet, hiszen mindkét állat négyujjú. Ám a róka mégis megkülönböztethető házi kedvenceinktől, hiszen nyoma keskenyebb, rendezettebb.A nyúl és a mókus ugrálva mozogva hagynak páros, „előre-hátra” mintát maguk után. Az olyan kisebb testű ragadozókról, mint a borz és a macska, apróbb tappancsok árulkodnak, ezek formájuk és elrendezésük alapján is elkülöníthetők. A hóban hagyott lábnyomok megfigyelése izgalmas, érdekes élmény, ám a nemzeti park igazgatóságai arra kérnek mindenkit, ne kövessék ezeket a lenyomatokat. Csábító lehet ugyan az elképzelés, hogy közelről láthatunk egy ritkán szem elé kerülő vadat, ám az állatok számára ez a találkozás már nem lenne ennyire élvezetes.
Télen az állatok energiát spórolnak, hogy átvészelhessék a hideg időszakot, így ha feltűnésünk miatt menekülniük kell, azzal felesleges megterhelésnek tesszük ki őket. Egy átlagos lakásban körülnézve, rögtön meg tudjuk állapítani, hogy lakják-e vagy sem. Az összegyűrt párnák, a széthagyott újságok, a morzsa a padlón vagy a bekapcsolva hagyott TV mind-mind arról árulkodik, hogy - még ha pillanatnyilag nem is látjuk - de itt biztosan él valaki. A hozzáértők azt is hamar meg tudják mondani, hogy a hely egy pedáns idős néni, egy agglegény, vagy netán egy többgyermekes család otthona. A jelek árulkodóak, de csak azok számára, akik értik ezt a nyelvet és tudják, hogy mit és hol kell keresni. Hasonló a helyzet amikor az erdőt-mezőt járjuk. Gyakran előfordulhat, hogy akár egy egész napos kirándulás során nem látunk egyetlen emlősállatot sem és úgy tűnik, mintha nem is élnének ott. Ha viszont a nyomolvasásban jártas ember megy végig ugyanazon az úton, szinte biztos, hogy számos kisebb-nagyobb nyomot, állattól származó jelet vesz észre, és kis szerencsével ezek alapján akár magát az állatot is megtalálhatja. A hátrahagyott nyomok tehát sok mindent elárulnak a hozzáértők számára, de tudni kell, hogy merre keressük a jeleket, mit vegyünk szemügyre közelebbről. Egy kis gyakorlattal bárki hamar elsajátíthatja e jelek felismeréséhez és értelmezéséhez szükséges alapokat. A hóban, az út porában, vagy a tócsák szélén megmaradt lábnyomok, az ürülék vagy a hullaték kupacok, a fák kérgén megtapadt szőrszálak, vagy éppen a kotorékok és egyéb üregek mind-mind olyan jelek (nyomjelek), melyek a vadon élő állatok mindennapi életéről mesélnek. Mindezek egy érdekes és izgalmas világba engednek bennünket bepillantani. E történetek megfejtésében lehet hasznos ez a könyv. Ez egy ismeretterjesztő könyv, mellyel elsősorban a kíváncsi természetjáróknak kívánunk támpontot nyújtani, és a felfedezés élményéhez szükséges alapvető tudnivalókat szeretnénk bemutatni. Célunk az, hogy a könyv használata segítsen észrevenni az erdő lakóinak rejtett életéről árulkodó legjellemzőbb, legérdekesebb nyomokat, jeleket. Az útmutatást fényképekkel, magyarázó ábrákkal és rajzokkal igyekeztünk mindenki számára könnyen érthetővé tenni. A könyv 4 részre tagolódik: I. Tudományos háttér, II. Határozókulcs, III. Fajleírások, IV. Szándékunk szerint többféle, gyakran előforduló nyom-féleséget (kotorék, ürülék, hullaték, fekhely, prédamaradvány, rágásnyom, lábnyom stb.) is bemutatunk, ezek kialakulását, tulajdonságait magyarázza az első, TUDOMÁNYOS HÁTTÉR című fejezet. A HATÁROZÓKULCS a hátrahagyott nyomjelek közül a lábnyomok közötti eligazodásban segít, egyszerű kérdésekkel vezetve az olvasót egészen a felismerésig. A FAJLEÍRÁSOK című fejezet az egyes fajokról ad rövid leírást, illetve ábrák, fotók, rajzok segítségével mutatja be az adott fajhoz köthető további tipikus jeleket. A FOGALOMTÁR a könyvben előforduló szakszavak jelentését pontosítja, magyarázza. Nyomhatározás előtt fontos tisztáznunk, hogy mit értünk a „nyom” kifejezésen. Erről a szóról általában mindenkinek egy állat lábnyoma, azaz talpának lenyomata jut az eszébe, pedig az erdőben található nyomok ennél lényegesen sokszínűbbek. Megvannak a pihenés és alvás (fekhelyek, kotorékok, odúk, fészkek), a táplálékszerzés, táplálkozás (rágás a növényzeten, zsákmány (préda) maradványok, ürülékek,, hullaték kupacok) a párzási viselkedés (területhatár-jelzések, dörzsölések, kaparások, karomfenések) nagyon jellegzetes jelei is, melyek szintén mind-mind nyomok. Az első talán kicsit egyszerűbb, (bár sokszor időigényesebb), míg a második megoldás szakszerűbb eljárás. Ajánlásunk szerint, ha egy szép csapát vagy lábnyomot találunk, érdemes a HATÁROZÓKULCS fejezet kérdései alapján haladni. A jelek vizsgálatakor készüljünk fel arra, hogy a teljesen egyértelmű beazonosítás nem minden esetben fog sikerülni, hiszen a nyomolvasási körülmények gyakran nem ideálisak. Előfordulhat például, hogy a határozókulcs egy-egy kérdésére a látottak alapján nem tudunk válaszolni (pl. nem látható a sarokvánkos határa), vagy olyan fajok nyomait látjuk, melyek egymástól nem különböztethetők meg biztosan (pl. kutya-farkas). Az időjárás hatása, a talaj minősége és számos más körülmény olyannyira eltorzíthatják az egyes nyomokat, hogy az még a legkorlottabb szakértő szemét is megtévesztheti. Minél több összetartozó nyomot sikerül szemügyre vennünk, annál jobb. Egy nyom - nem nyom: egylábú állat nincs. Ha egy lábnyomot találtunk, ott kell lennie a környéken a többinek is. Lehet, hogy kevésbé feltűnő, elmosódott, vagy csak egy része látszik, de néhány méteren belül biztosan ott van még néhány hasonló. A lábnyomok meghatározása általában akkor eredményes, ha látjuk mind a mellső, mind a hátsó lábak lenyomatát. Még jobb, ha becsülhetővé válik a lépéshossz is, tehát ha legalább néhány méteren keresztül követni tudjuk a csapát. Fontos bélyeg lehet például a nyomok egymáshoz viszonyított helyzete, például egymás mellé teszi-e az állat a lábait (azaz terpeszt), vagy egymás mögé (vagyis zsinórozik), stb... Egyes állatcsoportokon belül bizonyos fajok nyomai csak ilyen apró különbségek alapján különböztethetők meg (pl. A határozás eredményességében nagyon fontos a talaj minősége is: A frissen hullott hóban, vagy a nem túl puha sárban általában sokkal szebben látszanak a nyomok „ahogy a nagy könyvben meg van írva”. Érdemes tehát eső után a tócsák szélén alaposabban körülnézni. A mély homok, a híg sár, vagy a kiszáradt és kemény talaj viszont elrejti az olyan részleteket - pl. a karmok, vagy a talppárna lenyomatát - melyek fontosak a határozás során. A megolvadt, vagy éppen a megfagyott hó is megtréfálhat. Sokszor azért nem láthatóak tisztán a nyomok, mert túl sok van belőlük. A nyomkeresés során tehát érdemes olyan védettebb helyszíneket keresnünk, ahol tisztán megmarad egy-két nyom, vagy csapa-részlet, ilyenek lehetnek a földutak (főleg eső után), a mezőgazdasági táblák szélei, a kisebb tócsák környéke. Ajánlott a kerítések alját is megnézni, mert az átbújó állatok gyakran kaparnak járatot maguknak, és hagynak hátra egy-két fennakadt szőrszálat is. Közvetlenül hóesés, vagy eső utáni napon érdemes körülnézni, mert ilyenkor nagyobb az esély, hogy jól látszódó nyomokra bukkanunk. Aki teheti, és/vagy kedvet érez hozzá, rá is segíthet a nyomok rögzítésére például azzal, hogy egy közeli földút néhány méteres részét fellocsolja, vagy elgereblyézi, és másnap megnézi a rajta hagyott nyomokat. Jártunkban-keltünkben azonban MINDIG tartsuk szem előtt, hogy vendégségben vagyunk: a természet az állatok otthona, ugyanúgy, mint nekünk a lakásunk, házunk. Lehetőség szerint ne bolygassuk hát a nyugalmukat: feleslegesen ne zajongjunk, ne térjünk le a turistautakról, és legfőképpen ne hagyjunk el semmilyen szemetet.
Kontextusalapú utalások | Díjnyertes kontextusalapú oktatóvideó | Olvasásértési és szövegértési stratégiák
- A nagy, széles paták például jellemzően gímszarvasra, a kisebbek őzre utalnak.
- A vaddisznók nyomai ezzel szemben szétterpesztettek, és gyakran oldalsó segédujjak látszanak.
- A róka és a kutya négyujjú, de a róka nyoma keskenyebb, rendezettebb.
- A nyúl és a mókus ugrálva hagynak páros, előre-hátra mintát.
- A kisebb testű ragadozók, mint a borz és a macska, apróbb tappancsok nyomait hagyják.
Hogyan készülnek a nyomfeltárások és miért fontos a környezetünk védelme
A megolvadt, vagy éppen a megfagyott hó is megtréfálhat. Sokszor azért nem láthatóak tisztán a nyomok, mert túl sok van belőlük. A hajdani leletek szakértői szerint minél több összetartozó nyomot sikerül szemügyre vennünk, annál jobb. Egy nyom - nem nyom: egylábú állat nincs. Ha egy lábnyomot találtunk, ott kell lennie a környéken a többinek is.
Az időjárás hatása, a talaj minősége és számos más körülmény olyannyira eltorzíthatják az egyes nyomokat, hogy az még a legkorlottabb szakértő szemét is megtévesztheti. A talaj minősége kiemelten fontos a határozás sikerességében: frissen hullott hóban és nem túl puha sárban általában sokkal szebbek a nyomok, mint a mély homokban vagy kiszáradt talajon. Ajánlott eső után a tócsák szélén alaposabban körülnézni, hogy könnyebben felismerjük a nyomokat.
Ösztönző példák a gyakorlatból
Aki teheti, és/vagy kedvet érez hozzá, rá is segíthet a nyomok rögzítésére például azzal, hogy egy közeli földút néhány méteres részét fellocsolja, vagy elgereblyézi, és másnap megnézi a rajta hagyott nyomokat. Egy kis gyakorlattal bárki hamar elsajátíthatja e jelek felismeréséhez és értelmezéséhez szükséges alapokat. A nyomkeresés során tehát érdemes olyan védettebb helyszíneket keresnünk, ahol tisztán megmarad egy-két nyom, vagy csapa-részlet, ilyenek lehetnek a földutak, a mezőgazdasági táblák szélei, a kisebb tócsák környéke.
tags: #vizparti #allatok #labnyomai