A legeltetés kapacitása és technológiája

A gyepterületek hasznosítása az állattenyésztés szempontjából kiemelten fontos, hiszen a legelők biztosítják a tömegtakarmány alapját. Hazánkban és számos európai országban a gyepterületek hasznosítása visszaszorult az elmúlt évtizedekben, ami állapotuk elhanyagolásához vezetett. A kutatók már az 1900-as években megállapították, hogy a gyepterületek hozama elmarad a potenciáltól. A szakemberek szerint a gyep és az azt gondozó állatok kölcsönösen függenek egymástól, az ökológiai egyensúly megtartásához pedig a legeltetés és a megfelelő állatsűrűség elengedhetetlen.

A legelők használatának alapjai

Egy kifejlett szarvasmarha naponta 50-60 kg füvet fogyaszt, ha kizárólag legelőn él. A megtermő fű gazdaságos hasznosításához alapvető műszaki feltételeket kell biztosítani, mint például a megfelelő felhajtó útrendszer, karámok, pihenőhelyek és jó minőségű ivóvíz. A legelőterületet mesterséges vagy természetes határokkal kell elválasztani. A szakaszolás csökkenti a tiprási veszteséget, ami magas fű esetén akár 20-35% is lehet. Az elektromos kerítés, vagyis a villanypásztor, kiválóan alkalmas a szakaszhatárok kialakítására, szakszerű működtetésével jelentősen csökkenthető a tiprási veszteség.

A jól karbantartott legelőket általában állandó kerítéssel veszik körül. A több szakaszból álló legelő egységeit a jószág takarmányszükségletének megfelelően osztják kisebb területekre. Az elektromos kerítés huzalát a szakaszok hosszanti oldalain rögzítik, így sávos legeltetés is létrehozható, amelynél a legkisebb a tiprási veszteség (6-9%). A megtermett fű hatékony legeltetésének alapvető technológiai berendezése az elektromos kerítés, amely őrzési, vadállatok elleni védelmi és ökológiai célokat is szolgál.

Az elektromos kerítés (villanypásztor)

Az elektromos kerítés főbb részei: impulzusgerjesztő készülék (és áramforrása), földelés, kerítéshuzal, szigetelők és kerítésoszlopok. Az impulzusgerjesztő készülék nagy feszültségimpulzusokat alakít át, amelyek a kerítéshuzalon és a föld között jelentkeznek. Az állat a kerítést érintve áramütést kap, mivel az élő szervezet zárt villamos kört alkot az impulzusgerjesztővel, a kerítéshuzallal és a földdel.

Az impulzusgerjesztő készülékek lehetnek telepes, hálózati, hálózati-telepes vagy napelemes üzemeltetésűek. Fontos követelmények az üresjárási impulzus-csúcsfeszültség (2000-10 000 V), az impulzusok gyakorisága és hossza, valamint az áramimpulzus csúcsértéke 500 Ω ellenálláson keresztül (nem csökkenhet 100 mA alá). A készülékeknek az állatoktól függően különböző feszültséget kell generálniuk (ló: 2000-3000 V, szarvasmarha: 4000-5000 V, juh, kecske: 8000-10 000 V).

A kerítéshuzal kiválasztásánál fontos a jó vezetőképesség. Különböző anyagú huzalok állnak rendelkezésre, eltérő ellenállással és tömeggel. A kiszáradt, homokos legelőkön a két- vagy több huzalos kerítések alkalmazása javasolt, ahol az egyik huzal a földpotenciálra van kötve, így az állatok közötti áramütés hatékonyabb.

A legelőkön használatos itatóberendezések

Az állatok bőséges és folyamatos ivóvízellátása elsőrendű termelési követelmény. Az ivóvíz legyen fertőzésmentes és lehetőleg 14-16 °C hőmérsékletű. A napi vízfogyasztás állatonként 45-70 liter is lehet, függően az időjárástól, állatfajtától és tartási módtól.

A víz nyerési lehetőségei a legelőn: sekély kutakból szivattyúval, akkumulátorral vagy napelemről működtetett szivattyúval, csővezetéken keresztül, vagy vízszállító tartálykocsikból. A távoli legelőkön vízhúzó szélmotorok is alkalmazhatók, amelyek dugattyús szivattyúval emelik fel a vizet. A napelemes vízellátó rendszer hasonlóan működik, mint a szélmotoros, azzal a különbséggel, hogy napfény hiányában akkumulátor biztosítja az áramellátást.

A legeltetés környezeti hatásai és optimalizálása

A legeltetésnek jelentős szerepe van a szénciklusban. A megfelelő legeltetési és legelőkezelési módszerekkel növelhető a növényzet által a légkörből kivont szén-dioxid mennyisége. A túlhasználat azonban erózióhoz és a talaj szénkészletének csökkenéséhez vezethet. Az MIT kutatói szerint a túllegeltetés következtében jelentős mennyiségű szén szabadulhatott fel globálisan. Az optimális legeltetési intenzitás meghatározása és a helyi környezeti tényezők figyelembevétele kulcsfontosságú a legelők fenntartható kezelésében.

A legeltetés intenzitásának és a környezeti feltételeknek, például a hőmérsékletnek a kölcsönhatása magyarázza a szénmegkötés változékonyságát. A magasabb legeltetési intenzitás és a melegebb éghajlat nagyobb szénveszteséget eredményez. A helyi abiotikus és biotikus tényezőket figyelembe vevő megközelítés révén globális térképeket készítettek az optimális legeltetési intenzitásról. Jelenleg a legelők mintegy 20%-a lépte át a küszöböt, ugyanakkor a túllegeltetés nélkül 63 milliárd tonna szén-dioxid megkötésére volnának képesek évente. Az optimális szint eléréséhez a legeltetés intenzitását csökkenteni kellene a területek mintegy 75%-án.

A legeltető állattartás karbonlábnyoma kisebb, mint a növénytermesztési célokra történő földterület-igénybevétel növekedése. A kaszálás a legtermészetkímélőbb emberi beavatkozás, amely elősegíti a természetközeli élőhelyek folyamatait.

Jogszabályi háttér és legeltetési módszerek

"NATURA 2000" alá tartozó területeken a legeltetés szabályozott, túllegeltetés tilos. Természetvédelmi területeken a legeltetésre és nádirtásra engedélyt kell kérni, és a terület legalább 5-10%-át kaszálásonként kaszálatlanul kell hagyni. A kaszálás munkasebességét alacsony, 5-6 km/h értékre kell megválasztani. A vadvédelmi szempontok miatt a kaszálógépeket ponyvával vagy vadriasztóval kell ellátni.

A legeltetési módok közül a szakaszos legeltetés a legmegfelelőbb a közepes vagy intenzívebb gyepek esetében. Egyes szakaszokat kerítéssel kell elválasztani, az adagolást pedig villanypásztorral lehet szabályozni. Az intenzív gyepeknél a sávos legeltetés is alkalmazható, ahol 50-100 cm-es sávokban történik az adagolás. A szakaszváltós legeltetésnél a terület két részre van osztva, és a fel nem használt termést tartósítják.

A legeltetésnek a gazdasági szempontok mellett fontos szerepe van a gyepterületek flórájának fajtafenntartásában, kultúrállapotának megőrzésében és a tájalakításban. A szakszerű legeltetés feltételezi a takarmányt fogyasztó állat igényének és a gyep mennyiségi, minőségi paramétereinek ismeretét.

Szarvasmarha feszültségigénye elektromos kerítésnél
Állatfaj	Feszültség (V)
Ló	2000-3000
Növendék marha	4000-5000
Kifejlett szarvasmarha	5000
Sertés	5000-6000
Juh, kecske	8000-10 000