1987 keszthely társasház falazatok építészeti jellemzői
A többlakásos, de építészetileg egy mûszaki egységet alkotó épületek építésének az igénye a XIX. század második felében erõsödött meg a városok és a városias településszerkezetek fejlõdésével. A többlakásos házak építésének hathatós elõsegítése és meggyorsítása érdekében az elsõ hazai törvényi szabályozásra 1924-ben került sor. 1924. május 20-án hirdették ki és lépett hatályba az 1924. évi XII. Törvénycikk a társasháztulajdonról. A törvény 12. §-ában írt felhatalmazás alapján készítette el az igazságügyi miniszter a társasháztulajdon telekkönyv-ezésérõl szóló 30 000/1925. (VII. 2.) IM rendeletet. Az 1924. évi XII. Tc. szóhasználatában átvette a környezõ külföldi országok terminológiáját és társasháztulajdonnak nevezte azt a különleges tulajdonosi konstrukciót, amelyben adott telken fekvõ építmények vagy építmény egyes részei a tulajdonostársak kizárólagos tulajdonában állottak, míg a telek, valamint az építmény „közösségben maradó részei” közös tulajdonban maradtak, és a kizárólagos tulajdon tárgya, valamint a közösbõl arra esõ hányad kapta a szûkebb értelemben vett társasháztulajdon elnevezést. A társasháztulajdon alapításának feltétele volt az alapító okirat, amely a közös tulajdonban álló telek tulajdonosainak az alapítással kapcsolatos akarat-elhatározását és megegyezését tartalmazta, a jogerõs építési engedély megadását igazoló hatósági záradékkal ellátott tervrajz, illetve a tervrajznak megfelelõ építmények elkészültét tanúsító hatósági bizonyítvány vagy lakhatási engedély. Az alapító okiratban kellett rendelkezni az épületrészek karbantartásáról, használatáról, a közösségekbõl folyó terhek és költségek viselésérõl, a közgyûlésrõl, a tulajdonostársak szavazati arányáról, a közös képviselõ megválasztásának módjáról, hatáskörérõl stb. A törvénynek az alapítással kapcsolatos kógens rendelkezésein túlmenõen minden egyéb kérdésben a tulajdonostársak az alapító okiratban szabadon állapodhattak meg (pl. szabad megállapodás tárgyát képezte, hogy a tulajdonostársak milyen arányban viselik a közös költségeket).
A társasháztulajdon-közösséget a törvény nem ruházta fel jogi személyiséggel, de a közös képviselõ kvázi törvényes képviseleti jogkörben járt el, azaz a bíróság elõtt is képviselhette a társasházat anélkül, hogy adott esetben a tulajdonostársaknak perben kellett volna állniuk. A 30000/1925.(VII.2.) IM rendelet fektette le a társasháztulajdon telekkönyvi regisztrálásának a módját. A társasháztulajdon telekkönyvi betéte két részbõl tevõdött össze: a törzsbetétbõl és az albetétekbõl. A törzsbetét a közös tulajdoni részeket rögzítette, az albetétekben az egyes tulajdonostársi illetõségek szerepeltek az alkotó részeként hozzájuk tartozó építményekkel. A törvény hatálybalépését követõen meggyorsult a társasházak építése. A társasház-alapítás lehetõsége azonban a II. világháború után beszûkült, a különbözõ jogszabályok a társasházak alapításának a lehetõségét egyre szûkebb mederbe terelték.
A késõbbi fejlõdés víziói
Az 1960-as években azonban a növekvõ lakásberuházásokkal és lakásépítési támogatásokkal összefüggésben szükségessé vált a társasházakról szóló új szabályozás megalkotása. Ennek jegyében 1977. július 1-jén lépett hatályba a társasházról szóló 1977. évi 11. tvr., amely egyúttal hatályon kívül helyezte az 1924. évi XII. törvényt. A tvr. belsõ struktúráját tekintve a korábbi szabályozásra épült, de bizonyos vonatkozásokban a leegyszerûsített szabályozás visszalépést jelentett. A tvr. a közös képviselõ helyett ún. intézõbizottság választását írta elõ, kötelezõ erõvel határozta meg a közgyûlés kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdéseket, részletesen szabályozta a közgyûlés mûködését stb. Visszalépést jelentett, hogy elmaradt az egytulajdonú építmények társasházzá alakításának a szabályozása.
A rendszerváltozás idõszakában beinduló tömeges lakásprivatizáció következtében a régi szabályozás meghaladottá vált, ezért került sor újabb jogszabály megalkotására. Az 1997. évi CLVII. törvény 1998. március 1-jén lépett hatályba. Az új szabályozás szerint társasháztulajdont már egyedüli tulajdonos is létrehozhatott. A törvényben megjelent a szervezeti és mûködési szabályzat intézménye, amelyben a társasház belsõ viszonyait lehetett szabályozni. A törvény lehetõvé tette a létesítendõ épületre a társasháztulajdon alapítását még annak elkészülte elõtt. A közgyûlés engedélye alapján bármely tulajdonostárs kérhette keresettel a közös tulajdon megszüntetését olyan közös tulajdonban álló épületrészre, amely önálló ingatlanként kialakítható, vagy amellyel a külön tulajdon bõvíthetõ.
1998 és 2011 között több módosítás érkezett a joganyagba: a 2003. évi CXXXIII. törvény (Ttv.) lépett hatályba 2004. január 1-jén, 2009. évi LXXXIX. törvény módosított, 2010. évi CLXXVIII. törvénnyel pedig 2011. január 2-tõl kötelezõ alkalmazni. Az új szabályozás szerint a közgyûlés hatásköre részletesen szabályozott, a társasház-szervek és a gazdasági ellenõrzés elõírása kiemelt szerephez jutott. A törvény kiemelt célja a társasházi tulajdonforma átláthatóbbá tétele, a közösség mûködésének gyorsítása és a jogbiztonság erõsítése volt. A közgyûlési határozat érvénytelenségének megállapítását 60 napos határidõn belül lehetett benyújtani, és a törvény a gazdasági ellenõrzés lehetõségét és követelményét is meghatározta.
A következõ évtizedekben a nagymértékû változások ellenére a társasházak számos belsõ szabályozási eleme megmaradt, ugyanakkor a 2010-es években elõtérbe került a telek- és épületfelújítás, a közösségi terek reformja és a területek jogi rendezése. A törvények úgynevezett szakaszai (I. fejezet: társasháztulajdont, dologi rendszert, közös tulajdon tárgyát; II. fejezet: külön tulajdon jogai és kötelezettségei; III. fejezet: szervezet és mûködés; IV. fejezet: társasházkezelés; V. fejezet: végleges rendelkezések) meghatározták a rendszer alapjait, de a konkrét körülményekhez igazodó részletek gyakran a joggyakorlat során alakultak ki.
Keszthely és a környék építészeti jellemzõi a 20. század végéig
Keszthely a Balaton nyugati partján fekvõ város, amely a 20. században jelentõs kulturális, oktatási és gazdasági központtá vált. A város történeti örökségében a kasztélykör, a Fõ tér, a görögkeleti és római örökségek nyomai, valamint azóta kialakult igazgatási és közigazgatási változások mind szerepet játszanak az építészeti megközelítésekben. A helyi társasházak építészete a 19. század végétõl napjainkig több hullámban alakult, a 1970-es-1980-as években pedig a városi rekonstrukciók és a földhivatali nyilvántartási eljárások komplex rendszere is befolyásolta azok megjelenését. A keszthelyi pályázat példája rámutatott arra, hogy telkenkénti szabályozás és innovatív tervezés hogyan ütközhetett és hogyan hozhatott létre új városi karaktert, miközben a közösségi terek és a magántér közötti határok kérdései napirendre kerültek.
A jellegzetes falazatok és építészeti megoldások a 20. század végén
- A 19. század végi és 20. század eleji tömbházak szerkezeti megoldásai és a közös területek elrendezése hatással volt a késõbbi falazat-stratégiákra.
- A kontrollált közösségi terek (folyosók, közös udvarok) és a magánlakások kapcsolata a városrész egészében összetett, gyakran adaptált megoldásokkal valósult meg.
- A modernizációs hullámok során a külsõ felületek és a belsõ közlekedési zónák arányai és anyaghasználata folyamatosan változtak, miközben a helyi klimatikus és forgalmi igények is alakították a falazat-stratégiákat.
Az 1950-es-1960-as években Budapesten és más jelentõs városokban megfigyelhetõ a társasházi építés általános jellegzetessége: a földszintes és többszintes tömbök, villamos és közlekedési csomópontok környezetében kialakuló lakótelepi fatáblázatok és vasbeton vázak. A késõbbiekben, a 1980-as és 1990-es években a városépítészetben a társasháztulajdon intézményi meghatározásai és a telekfelhasználás összetett módon alakultak, amely a lakóövezetek építészeti karakterét is formálta.
tags: #1987 #keszthely #tarsashaz #falazatok