A római tulajdonjog alapjai és története
A római jog nem csupán egy az ókori jogrendszerek közül, hanem a legfejlettebb és legismertebb ókori jog. A rómaiak a maguk jogát ius civile, ünnepélyesebb formában pedig ius Quiritium kifejezéssel illették, ami az államot alkotó polgárok, a cives vagy Quirites jogát jelentette. Később, a középkorban, a ius Romanum megjelölés váltotta fel a korábbi ünnepélyes formát.
Történeti értelemben a római jog az ókori Rómában hatályban volt jogszabályok összessége. A római jog legrégebbi összefoglalása a Kr. e. V. századi XII. táblás törvény, továbbá a Kr. u. VI. századi Justinianus-féle törvénykönyvek.
Tágabb értelemben a római jognak részét képezi az a joganyag is, amely a római jogra annak középkori és újkori továbbélése, oktatása és tudományos művelése során olyan szorosan ráépült, hogy az eredeti, antik joganyagtól elválaszthatatlan. E jogtudományi és jogszabályi anyag kidolgozását a bolognai glosszátorok kezdték meg a XI. században, legmagasabb fokon pedig a XIX. századi német pandektisták dolgozták ki. A középkor és koraújkor évszázadaiban Európa legtöbb országában hatályos volt.
Szűkebb értelemben a római jog a római magánjogot (ius privatum romanum) jelentette, amely az ókorban a legnagyobb jelentőséggel bírt. Ez az a joganyag, amely alapvetően a magánszemélyek egymás közötti személyi és vagyoni viszonyait szabályozza. Ezzel szemben áll a közjog (ius publicum), amely az államra vonatkozó, az állammal kapcsolatos szabályokat jelenti.
A római jog oktatása és rendszerezése
A római jog oktatása már a Kr. u. II. században is jelentős volt. Gaius (jogtudós és jogtanár) Institutiones című tankönyvének átdolgozásaiból tanulták a jogtudomány alapelemeit a későcsászárkori jogiskolákban. I. Justinianus császár utasítása alapján készült el a hivatalos alaptankönyv, az Institutiones seu Elementa, amely Gaius művére épült. Justinianus törvénykönyvéhez tartozott még a Digesta (vagy Pandectae).
A középkori európai egyetemeken az institúció- és a pandekta-tanfolyamokat alkalmazták. A XX. század elejétől már csak az előbbi él tovább.
Az intézményrendszer és a pandekta-rendszer
A római jog tananyagának Gaius által megalkotott és Justinianus által áthagyományozott rendszere az intézményrendszer. Ennek tagolása:
- Személyek (personae) - személy- és családjog;
- Dolgok (res) - vagyonjog, dologi jog, öröklési jog és kötelmi jog;
- Keresetek (actiones) - polgári eljárásjog.
A pandekta-rendszer (a Digesta másik neve a pandekta) a XIX. században vált önállóvá. Részei:
- Magánjog általános része (a személyi joggal együtt);
- Dologi jog;
- Kötelmi jog;
- Családjog;
- Öröklési jog.
Az eredetileg csak didaktikai célú intézményrendszer a mai modern polgári törvénykönyvek alapját képezi. A német BGB (1900) ezzel szemben a pandekta-rendszerre épült.
A római jog tulajdonságai
A római jog tanítása számos előnnyel jár:
- Szilárd, dogmatikai alapokat ad, bevezetésül szolgál a mai modern jognak, főképpen a polgári jognak.
- Fejleszti a jogászi gondolkodás kialakulását.
- Szemléletes, tömör reguláival segíti a modern jogban bonyolultan megfogalmazott szabályok megértését.
- Arra nevel, hogy a jog nem társadalmi értékek és célok nélküli paragrafus-halmaz, hanem az igazságosság és méltányosság érvényre juttatását célozza.
- Segít az európai típusú jogrendszerek megismerésében, nemzetközi jogászi szaknyelvként is felfogható.
Európa jelentős részén a római birodalom korában, a középkoron át a XVIII. századig ius commune Europaeum-ként hatályban volt. Ma is ez adja az alapját az újonnan kialakuló nemzetközi jogrendszereknek.
A római jogtörténet korszakai
A római jogtörténet korszakolása többféle szempont alapján történhet:
1. Gazdasági fejlődés szerinti korszakolás
- Kisparaszti, patriarchális (házközösségi) korszak: Kr. e. III. századig, jellemzője a latifundiumokkal rendelkező római arisztokrácia vezető szerepe.
- Kereskedelmi korszak: fellendülő, virágzó és hanyatló szakaszokkal.
2. Az állam és a jog változása szerinti periodizáció
- Államformák szerint: királyság (regnum), köztársaság (libera res publica), császárság (imperium).
- A római jog belső fejlődése szerint:
- Civiljog (Kr. e. IV. századig)
- Civiljog és praetori jog (Kr. e. III-I. század)
- Kétféle jog összeolvadása (Kr. u. I-II. század)
- Császári jog (Kr. u. III-VI. század)
- A jogtudomány fejlődése szerint:
- Archaikus jog: Róma alapításától Kr. e. III. századig.
- Preklasszikus jog: Kr. e. III. századtól az I. század végéig.
- Klasszikus jog: Kr. e. I. század végétől a III. század közepéig.
- Későcsászárkor joga: Kr. u. III. század közepétől a VI. századig. Ez két szakaszra oszlik:
- Posztklasszikus kor: Kr. u. VI. század első feléig.
- Iustinianusi jog: I. Justinianus uralkodásának idejére esik (527-565).
A római jogtörténetnek a legkorábbi szakasza az archaikus Róma, amelyet a nemzetségi szervezet és a királyság jellemez. A társadalom alapegysége a nemzetség (gens), amelynek tagjait vérségi kapcsolat fűzte össze. A római család (familia) kezdetben házközösségben élő parasztcsalád volt.
A római államnak több elnevezése is volt: civitas (városállam), res publica (köztársaság), res populi (Cicero: „a nép dolga”), hivatalosan pedig senatus populusque Romanus (SPQR).
A királyság államszervezete három fő pillérre épült: a király (rex), a senatus (tanácsadó testület) és a népgyűlés (comitia curiata).
Az utolsó etruszk király elűzése (regifigium - Kr. e. 510) után létrejött a köztársaság, amelynek szervei a magistratusok, a senatus és a comitia voltak.
A magistratusok
A magistratusok az állami főhatalmat gyakorló tisztségviselők voltak. Jellemző rájuk az ingyenes tevékenység, az annuitás (egyéves hivatal), a kollegalitás (több, egyenlő jogkörű hivatalnok egyidejűleg) és a választás (általában a népgyűlés választotta őket).
A magistratusokat hatalmuk jellege szerint imperiummal (állami főhatalom) és imperium nélkül rendelkezők szerint csoportosították. Az imperium elemei közé tartozott a polgári hatalom (imperium domi), a katonai hatalom (imperium militiae), a jogszolgáltatás (iurisdictio), a népgyűlés és a senatus összehívásának joga, valamint a kényszerítő intézkedések joga (ius coercitionis).
A magistratus maiorok közé tartoztak a consulok (a köztársaság legfőbb vezetői, akik a király jogkörét örökölték), a praetorok (akik elsősorban a peres ügyek intézéséért feleltek), és a censorok (akik a polgárok vagyoni osztályozásáért, a senatus névjegyzékének összeállításáért és az erkölcsi felügyeletért voltak felelősek).
A magistratus minorok közé tartoztak az aedilis curulisok (akik a középületek felügyeletéért, rendészeti feladatokért és a vásárok bíráskodásáért feleltek), a quaestorok (kincstárnokok) és a néptribunusok (akik a plebejusok érdekeit képviselték, és vétójoggal rendelkeztek).
A senatus
A senatus a köztársaság folyamatos működésének letéteményese volt. Főként a külpolitikát és a hadügyet irányította, ellenőrizte az államháztartást, felügyelte a szakrális ügyeket, és irányította a közigazgatást és igazságszolgáltatást. Határozatait senatus consultum-nak nevezték.
A comitia (népgyűlés)
A köztársaság korában háromféle népgyűlés létezett: a comitia curiata (ősi népgyűlés, amely főként beiktatási és szakrális feladatokat látott el), a comitia centuriata (amely a főmagistratusokat választotta, törvényhozási és hadüzeneti jogkörrel rendelkezett), és a comitia tributa (amely a kisebb magistratusokat választotta, és törvényhozási jogkörrel bírt).
A principátus államszervezete
A Kr. u. I. század végére a köztársasági államforma válságba jutott, ami Augustus által létrehozott principátus nevű államformához vezetett. Ez a köztársaság intézményének látszata mögé rejtett egyeduralom volt.
A principátus három pillére volt:
- Princeps: a senatus első embere, akinek hatalma a tribunica potestas (szent és sérthetetlen), az imperium proconsulare (tartományi főhelytartói teljhatalom) és az imperator (katonai főparancsnok) hatalmán alapult.
- Köztársasági intézmények: ezek formálisan megmaradtak, de a császár ajánlásai döntőek voltak betöltésükben.
- Császári hivatalnok szervezet: ez egy új hatalmi ág volt, amely kezdetben a princeps magánigazgatási egysége volt, később kiterjedt a római államra is.
Julius Caesar Hihetetlenül Izgalmas Élete – Róma #1 –Tökéletlen Történelem - [TT]
A római tulajdonjog fejlődése
A római jogban a magántulajdon, a dominium ex iure Quiritium védelme csak fokozatosan alakult ki. Kezdetben a tulajdonjog védelme együtt haladt annak elismerésével, hogy valaki egy birtokában lévő dologra azt állíthatja: „enyém” (meum est).
A quiritár tulajdon tárgya abszolút védelmet élvezett. A tulajdonjog nem szűnt meg a tulajdonos akarata vagy formai jogi aktusa nélkül, csak ha a tárgy elpusztult. Még az sem szüntette meg a személyes kapcsolatot a tárgy és tulajdonosa között, ha a tárgy ellenség hatalmába került: a postliminium révén, ha római törvény hatálya alatt álló területre került vissza, a jogvédelmi igény újra éledt.
A római jogban a tulajdonvédelem szigorú és abszolút volt. Ez a szemlélet a középkoron át is érvényesült, bár a gyökeres (azaz jogcímes) birtok sokszor helyettesítette a szigorú tulajdonfogalmat.
A polgári forradalmak jelentős változást hoztak a tulajdonjog védelmében, amikor a kereskedelmi forgalomban a szerzőt, függetlenül attól, hogy tulajdonostól szerez-e, tulajdonossá minősítették, az ő javára eredeti szerzésmódot alapítva. Ez a piac védelmében történt, még akkor is, ha sérült a tulajdon szentsége.
A tulajdonjog védelme ugyan látszólag erősödött azzal, hogy a tolvaj és az orgazda elleni védelem átkerült a magánjogi védelem köréből a büntetőjogi védelem körébe, de ez a gyakorlatban nem mindig jelentett valódi védelmet a sértett számára.
tags: #a #tulajdonjog #alapjainak #torteneti #attekintese #romai