A magyarországi történet talán legkülönösebb amnéziás helye: az Oskola utca Roosevelt tér sarka Szegeden
Az Oskola utca és Roosevelt tér sarkán álló terület története erősen összefonódik Szeged városépítészeti kudarcaival és emléképületeinek sorsával. A rendezési pályázatnak már a kiírásában is szerepelt a műemlékek védelme, így Borvendég Béla terve mindkét épületet megőrizte, sőt, az Oskola utcát úgy szélesítette volna ki, hogy a figyelem a Dóm tér felől e két régi épület felé irányuljon. A szegedi építészt ezért a munkájáért 1960-ban Ybl-díjjal tüntették ki.
1964-ben két nevezetes épület állt az árvíz előtti Szegedről az Oskola utca és a Roosevelt tér sarkán: a Schäffer-ház és a Török ház. A rendezési pályázat kiírása már tartalmazta a műemlékek védelmét, így Borvendég Béla terve megőrizte őket, s az Oskola utca páros oldala Roosevelt tér felőli része a későbbiekben is fontos megőrzési viták tárgya maradt.
Az első jel az volt, hogy Borvendég Béla lépcsőzetes utcaszélesítő megoldását nem fogadta el a városi tanács. A Török ház bontását 1964 nyarán rendelte el a városi tanács, ám a közfelháborodás és a múzeumi védelem kérdései felvetődtek. A vitákból politikai ügy, már-már a rendszerrel szembeni demonstráció lett, és az albizottság végül a Török ház megóvására szavazott. A Török házat 1965 márciusában bontották.
A bontás visszásságait idővel árnyalta a titkosrendőrségi megfigyelés, amely a Műemléki Albizottság tagjait érintette. Péter László irodalomtörténész 2004-ben a Tiszatájban írt a háttérről, miszerint a rendőrség felügyelete alatt álló egyes tagokat megfigyeltek. A bontási döntés idején Szmetana György volt a területi főépítész, aki a középtakarékosság okán támadta a magasház megvalósítását, de a város vezetése a végén a magasházat támogatta, és a Schäffer-ház megőrzését feladták.
A Palánk és az amnéziás hely misztériuma
1964 nyarára világos lett, hogy a tanács el fogja rendelni a Török ház bontását. A régi épület sorsa heves vitákkal járt, a közlekedéstervezés szerint akadályozta az utca szélesítését, és a tanács csak a pincerészt tartotta védendő értéknek. A bontási döntés hátterében meghúzódó történetben a titkos rendőrség „Fellazítók” csoportja is megjelenik, amely a Műemléki Albizottságot próbálta eltávolítani a sorsdöntő vitákból. A bontás utáni állapotban a Schäffer-ház sorsa megpecsételődött, és 1967-ben a Schäffer-ház műemléki státusát is megvonták.
Borvendég Béla egykori visszaemlékezése szerint a helyi pártvezetés korábban is tervezte, hogy a Tisza-part egy kiemelt helyén „városképi hangsúlyként” toronyházat építsen, de a toronyház finanszírozása és a megvalósítás technikai nehézségei miatt nem valósult meg. A 1960-as években azonban a városvezetés a modern újrakezdés érdekében inkább a magasházak felé fordult, amely végül egy amnéziás helyet hozott létre, ahol a Palánk emlékeit mesélte volna tovább.
Az Égő Arany ház legendája és a valódi sors
Az Égő Arany házának eredeti terve és az „összement” toronyház vitája is a Palánk történetéhez kapcsolódik. Borvendég Béla makettjén a magas épület mellett megőrizte volna a Schäffer-ház egy részletét, amit később műemlékként védetté nyilvánítottak volna. A valóságban a műemléki védelem megóvása az átépítés és bontás tiltását is magában foglalta, így a terv elvetésre került, és a Török ház bontásával együtt a Schäffer-ház sorsa véglegessé vált.
A jövő leírása: emlékek és várostervezés szintézise
Egy szabad társadalomban a régi és új szintézisére páratlan lehetőség lett volna ez a hely. A korok változnak, a közösség új funkciókat keres, és az avulás miatt is újra kell gondolni az épített teret. De az emberek csak akkor fogják szeretni az újat, ha a hely átalakulása nem megszakító, és továbbra is fel tudja idézni emlékeiket. Márpedig az 1960-as években a helyi pártvezetés nem szintézisről, nem újrafogalmazásról, hanem egy modern újrakezdésről beszélt. Ennek eredményeképp az Oskola utca és Roosevelt tér szöglete Szeged egyik amnéziás helyszíne lett, ahelyett, hogy a Palánk emlékeit mesélte volna tovább.
Futóidézetek a múzeumi és szakmai emlékekből
Takács Máté építész szerint a Vedres István által tervezett Schäffer-ház megőrzése lett volna a logikus megoldás, és a Grafikonokból látható, hogy a világhírű szegedi Egyetem és a Palánk korábbi dicső örökségét összefűző lehetőség lett volna. A városi legendák szerint Égő Arany háza körül azonban megoldhatatlan védelmi és beépítési problémák merültek fel, ezért a tervet végül feladták. A háromdimenziós rekonstrukciók és térképek alapján a Palánk településének hosszú története szinte mindenütt visszaköszön, különösen az Oskola utca és a környező terek elrendezésében.
Azóta is felmerül a kérdés, hogy a főutca és a környéke miként tudta volna megőrizni régi hangulatát, miközben a modern városkép igényeit is kielégíti. A Dóm tér és a klinikakert érintésével az egykori Palánk mikrokozmosza a város identitásának része maradhatott volna, ha a döntéshozók a történeti értékeket jobban figyelembe veszik.
Végül a történet rávilágít arra, hogy a város fejlesztése és a műemlékvédelem közötti egyensúlyt mekkora nehézségek árán lehetne elérni, és hogy a múzeumi és történeti értékek milyen módon kerülhetnek be az új kortárs építészet logikájába.
tags: #agyarorszag #legregebbi #lakohaza #oskola #utca