Árpád út tarsasház történet: az újpesti beépítés és a társasház-szövetkezetek hatása
Az újpesti Árpád út 44-46. és 48-50. alatti két lakóház négy lebontott földszintes lakóépület helyén, párosával összevont telkekre épült. A két épület önálló mivoltának hangsúlyozását kívánta az Árpád út beépítésének jellemző léptéke és tagoltsága, mindamellett, hogy a két egyszerre tervezett ház homlokzata hosszában összeadódik. Megpróbáltunk különböző identitású, de testvér épületeket telepíteni a városrész jellegzetes helyszínére. Mindkét háznál a beépítési forma „T" alakú, a metszéspontokba telepített, belső átriumos lépcsőházakkal, a telek közepén hátra nyúló szárnyakkal. A lakóudvari funkciókat támogatandó végig kiárkádosítottuk az udvari homlokzatok földszintjeit. Az utcai homlokzat külső síkjának burkolati anyaga sötétvörös, illetve világossárga ragasztott „szeletke" tégla, a járda mentén egy függőleges sor lábazati bordűrrel, felette a földszinti portálok tetejéig hálós burkolat-kiosztással. A visszaugrasztott homlokzati felületek anyaga hagyományos vakolat, glettelve és szürkére festve. A terasz-elválasztók kék színű TRESPA lemezből készültek. A tetőfedés anyaga fekete Tondach kerámiacserép, PREFA kiegészítő bádogos szerkezetekkel. Az udvari homlokzatok fehér és szürke szilikát vakolatosak, mészkőlap lábazatképzéssel, az árkádos részeken ezüst színűre festett, acélköpenyes pillérekkel, kék színű TRESPA lemez teraszkorlátokkal.
Az Árpád útról nézve balra eső "A" épület szomszédja egy múlt század elején épített szecessziós épület, melynek karakterét a szigorúan sík, pártázatos homlokzatból egy finoman tagolt, kiemelkedő rizalit adja meg. A "B" épülethez a jobboldalon egy 2005. évben felújított eklektikus épület csatlakozik. Levédiá ház Budapesten a IV. kerületben található, az Árpád út 44-46. számnál. A Csalogány utca és a Bem rakpart sarkán álló II. Csalogány utca 1. az Országházzal szemben. A Pontház (II. Bem rakpart 36-37. - Fő utca 61.) az 1945 utáni újjáépítések kezdeti szimbóluma, a háború utáni első modern lakóház. A tömb beépítése és a társasházasodás történeti összefüggései egykoron szoros kapcsolatrendszerben álltak egymással, még akkor is, ha a tulajdonlás formái idővel eltérőek voltak.
A tömb jellegzetességei között kiemelkedik, hogy a beépítés és a tulajdonlás reformgondolatai a földalatti és illetve a telekszabadítás helyett a tömb szintű megoldások felé fordultak. A korai beépítési hullám jellemzője a zártudvaros, gangos beépítés volt, amely a környezetet összefűző belső udvarokat alakított ki. A Villányi úti saroktelek felől indult ki a tömb kiépülése, ahol a szövetkezeti házépítés fogalmát az Országos Tisztviselő Szövetség (OTSZ) mint modell ajánlotta fel. A Fischer és Detoma cég szerepe ebben a folyamatban az építés tervezésében és kivitelezésében jelentős volt, ugyanakkor a közgyűléseken megfogalmazódott csatlakozóudvaros beépítési elképzelés a telkek összefüggő egéségének megteremtését célozta.
A beépítés története összefonódott a budapesti lakásreform-mozgalommal. A Fadrusz utca 4. és a Villányi út 8. (A Horthy Miklós út 61.) házak 1931-1932 közötti megvalósulása része ennek a távlatos tömbös beépítési koncepciónak. A három ház közti koordinált fejlesztés a korabeli sajtóban „Szent Imre társasházak” elnevezéssel is fel-felbukkan, bár a végleges konstellációk eltérő jogi formákat követtek: egyes telkek szövetkezeti formában jöttek létre, mások ennél compliáltabb tulajdonosi formákban.
Az 1910-es évektől kezdődően a beépítés és a dekonjunktúra hatásai módosították a tömb fejlődésének ütemét. 1912 és 1914 között már nem épült újabb ház, majd a háború utáni újjáépítés és a LÁB-kölcsön programja nyomán 1920-as évek végétől újra megindult a beépítés. A három telek beépítése az 1930-as években folytatódott, és a három épület egymáshoz hangolt, de időben is eltérő konstrukciókkal jött létre. A Horthy Miklós út és a Villányi út közti L-alakú tömbnél az 1931-es tervek szerint a három épület tömbként kapcsolódik egymáshoz, miközben a Fadrusz utca 4. szám alatti ház a másik két telek felé nyitott, csatlakozó udvaros megoldást mutat. A 1932-es újságcikk szerint a három ház együtt alkotja a Szent Imre-társasházak egységét, bár a megvalósításban a részletek eltérőek lettek.
A történet végigkíséri a budapesti társasházépítés átalakulását: a korai szövetkezeti formáktól a többtelekben megvalósuló masszív tömbformák felé, ahol az udvari és körüli közterületek, a parkosított belső terek és a vernakulációk a modern lakhatási ideálokat szolgálták. A beépítés egységes elgondolás ellenére is három különböző konstrukcióban bontakozott ki, amely tükrözi a korabeli jogi és gazdasági környezet sokrétűségét. A Hirsch-Dános család és Fischer József közötti kapcsolatok alapján feltehető, hogy a társasház-építésben rejlő társadalmi és gazdasági reformok részben személyes és intézményi összefonódásokra támaszkodtak.
A tömb későbbi sorsáról a történetfolyam csak felskicázott részeit adja vissza. A későbbi évtizedekben több beépítési hullám következett: 1931-1932 környékén a három telek összefogásával létrejövő tömb, majd a további házak beépítése a környező utcák felől. Ezen belül a közigazgatási és magánbefektetők kölcsönhatása, illetve a lakásreform-elképzelések hatása alakította a városrész arculatát és az ott élők lakhatási esélyeit.