Babel antikvarium 22 árverésének története és jelentős mérföldkövei

Az évtizedek során a BÁV és jogelődjeinek árverési története szorosan összekapcsolódott a műgyűjtés, a műkereskedelem, és a közgyűjtemények történetével. Az első világháború, a Habsburg Birodalom felbomlása és Trianon után sokan kényszerültek értékeik eladására. Törvényi szabályozás hiányában azonban a legtöbben a feketepiacon vagy éppen külföldi kereskedőknél próbáltak megválni műtárgyaiktól.

1920. február 21-én hozták létre a BÁV jogelődje, a Magyar Állami Zálogházak szervezetén belül az Állami Árverési Csarnokot, amely azon túl, hogy lehetőséget adott az immár szigorú szabályok alapján történő műtárgyértékesítésre, lehetővé tette, hogy a kiállításokon a nagyközönség megismerje a hazai alkotásokot is. Az év első felében ún. Nemzeti Vagyonmentő Vásárokat szerveztek, ahol széles termékkörben értékesítettek használati és művészeti igényű tárgyakat egyaránt.

Az első művészeti árverést 1920. október 8-án rendezték meg, ezeket pedig napi aukciók követték egészen október 15-ig. Az első aukciók anyagának meghatározását a kor legnevesebb muzeológusai és szakértői: Siklóssy László művészeti szakíró, Hoffmann Edith, a Szépművészeti Múzeum Grafikai Osztályának vezetője és Varjú Elemér, a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának igazgatója írták. Az aukcióról szóló tájékoztatók az Árverési Közlönyben jelentek meg. Már ezeket a korai árveréseket is a Kinizsi és Lónyay utca sarkán álló székházban tartották.

1924-ben az Állami Árverési Csarnok beolvadt a Magyar Királyi Postatakarékpénztárba. A következő évtizedtől monopolhelyzetben lévő Csarnokban napi szinten voltak ingó aukciók, hetente bútor- és ékszerárverések, emellett időszaki általános és művészeti aukciók, de nem voltak ritkák a hagyatékok és egy-egy gyűjteményre fókuszáló árverések sem.

A világválság hatására a 30-as években hatalmas mennyiségű műtárgy került a piacra, és ahogy az hagyományosan lenni szokott, az ékszerek kereskedelme került előtérbe. A vásárlók elmaradásával az árak is egyre nyomottabbá váltak. Olyan nemesi családok is, mint pl. az Andrássyak különböző okok miatt megválni kényszerültek évszázadokon át gyarapított gyűjteményeiktől. Az Andrássy-árverés egyik szenzációja Tintoretto egyik kései portréja volt.

A katalógusok előszavában szakértők fejtik ki a kollekció jelentőségét, a válogatás szempontjait. Innen ismerjük például az 1931-es Esterházy-gyűjtemény, vagy az 1937-es gróf Károlyi-könyvtár aukciójának kiemelkedő darabjait is. A legnagyobb műkereskedelmi esemény mégis a konkurens Ernst Lajos műgyűjtő-műkereskedő 1939-es hagyatéki árverése volt.

1943 végéig folyamatosak voltak az árverések, de a forgalom lassan visszaesett. Az évtized kiemelkedő eseményei közé tartozott 1941-ben az ismert gyűjtő, Wittmann Ernő, majd 1942-ben Iványi-Grünwald Béla hagyatékának aukcionálása. A háború közeledtével korlátozták, majd beszüntették az arany-, később az ezüsttárgyak értékesítését. A gyűjtők jellemzően külföldre menekítették, de voltak, akik otthonukban tartották vagy múzeumban helyezték letétbe, esetleg a Postatakarékpénztár raktáraiba adták be megőrzésre gyűjteményüket.

Utóbbiak sem feltétlenül jártak jól, a háború végén átvonuló csapatok a központi zálogház épületéből kb. 200.000 tárgyat raboltak el. A békeidők első árverésére a forint 1946-os bevezetése után kerülhetett sor, ezeken legfőképpen a ki nem váltott zálogtárgyak kerültek eladásra. Az államosított boltok készlete az Állami Árverési Csarnok raktáraiba került, a műkereskedőket pedig sokszor saját üzleteikben foglalkozták tovább.

A társadalmi viszonyok átrendeződése a műkereskedelem két háború közötti nagy korszakát zárta le. Az új rezsim, a polgári hagyományok felszámolására törekedve, igyekezett ellehetetleníteni a műgyűjtést és vele a műkereskedelmet. 1950-től nem tartottak művészeti árveréseket, a székházban az árverési termeket átépítették, helyükre irodák kerültek.

A vállalat profilja a használt áruk bizományos értékesítése felé tolódott, a cég nevét 1951-ben ennek nyomán Bizományi Áruház Vállalatra változtatták. A kiszélesített profilú céget, monopolhelyzete ellenére, a hatalom polgári miliőjű vállalatnak tartotta, és nem favorizálta. Csak a forradalom után, 1957-ben indulhattak újra a művészeti aukciók. A műbírálatot ekkor is a múzeumok szakértői végezték, akik kiválogatták a „köz” számára fontos tárgyakat, és védetté nyilvánították őket.

Az első aukciót október 1-7. között az Iparművészeti Múzeum üvegcsarnokában tartották. Ez utóbbin több mint 1400 műtárgy szerepelt 2,5 millió forint értékben, amelynek során a múzeum egy 17. Ebben az időben a festmények uralták az eladásokat, aminek legfőbb oka a nagyarányú lakásépítés kapcsán a lakberendezési vásárlások erősödése.

Számos helyszínen, az Iparművészeti Múzeumban, a Városligeti Ipari Vásár területén, a Budapesti Műszaki Egyetem Nagytermében is tartottak árveréseket, de az évtized végén a kiállítások és az aukciók is átkerültek a Magyar Optikai Művek (MOM) székházába.

Kiemelkedő eseménynek számított az 1968 decemberében már a MOM-ban megrendezett Jubileumi aukció, ahol a közgyűjtemények többek között Barcsay Jenő-, Czóbel Béla-, Egry József- vagy Szőnyi István-képeket vásároltak. A múzeumok egészen az 1980-as évek végéig a BÁV-on keresztül gyarapították gyűjteményeiket, amit megkönnyített, hogy a saját maguk által védetté nyilvánított tárgyakra elővásárlási joggal élhettek.

Évente már három festményaukciót szerveztek, és a kereslet most először tolódott el a 20. század felé. A festmények a kikiáltási ár többszöröséért keltek el. Munkácsy Mihály: Virágok kék vázában című képét a 40.000 forintos kikiáltási árhoz képest több mint kétszeres áron, 100.000 forintért vásárolták meg.

Ebben az időszakban ismét felélénkült a műtárgyak iránti érdeklődés, ráadásul külföldről is. Ismét divat lett az ezüsttárgyak, porcelánok gyűjtése. 1973-ban, a vállalat alapításának 200. évfordulója alkalmából a festményaukciók sikere tovább folytatódott, de elindultak a különböző műtárgy-csoportok szerinti kamaraaukciók is. Az árverések forgalma évente 16-22 millió forint között mozgott.

1981. A rendszerváltás után kialakult helyzet új kihívások elé állította az 1991-től BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. néven működő vállalatot. Ekkorra már a Falk Miksa utcában és környékén más régiségboltok és aukciósházak is működtek. A cég a fennmaradás érdekében a művészeti aukciók stratégiájának továbbfejlesztését tűzte ki célul. A műtárgypiac élénkülésével jelentős áremelkedést lehetett tapasztalni, sok, eddig rejtőzködő műtárgy került ismét reflektorfénybe, és ennek megfelelően hatalmas leütési árakkal zártak a BÁV aukciók, amelyek a társadalmi elit fontos eseményeivé váltak.

1993-ban, privatizációs eljárás eredményeképp, a Kinizsi utcai székház visszakerült a BÁV-hoz, így újra itt rendezték meg a művészeti árveréseket és a hozzájuk kapcsolódó kiállításokat is. Új típusú aukciók tűntek fel a palettán, mint például a néprajzi, de folyamatosan rendeztek művészeti és festményaukciókat is. Ezek közül kiemelkedik az 1997 decemberében megtartott 100. Jubileumi Festményaukció, ahol a 19. századi magyar festők művei mellett jelentős 20. századi kollekció és az avantgárd művészek alkotásai is kalapács alá kerültek. Moholy Nagy László Ujjgyakorlat című festménye akkor rekordnak számító 8 millió forintos áron kelt el.

A 2000-es évek első felében a tematikus árverésekről a hangsúly fokozatosan a vegyes profilú művészeti árverésekre helyeződött. A Kortárs aukció, a BÁV kortárs galériájának működésére épülve, 2000-ben indult útjára, és 2003-ig évente egyszer rendezték meg. A cég időközben eladta a legendás Kinizsi utcai székházat, a kiállítások és árverések 2007-ben a felújított Bécsi utcai Aukciósházba költöztek.

Ezek az évek számos árverési rekordot hoztak, 2004-ben egy art deco Cartier melltűért 11,5 millió forintot fizettek, 2008-ban Vaszary János: Nő enteriőrben című olajfestménye 44 millió forintért kelt el. A múzeumi gyűjteményezések is folytatódtak, 2006-ban a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolt meg egy 19. századi koronát a 78.

A BÁV Aukciósház a válság hatására átalakította stratégiáját, csökkentette az árverések számát, évente két művészeti és egy ezüst- és ékszeraukciót rendezett. Mérsékeltebb kikiáltási árakkal és az ékszerkínálat erősítésével válaszolt a megváltozott igényekre. A válság évei után, az évtized második felében ismét sűrűsödtek az árverések. A nagy művészeti aukciók mellett a kisebb kamaraárverések is egyre népszerűbbé váltak.

Az új kínálatban már fotó-, plakát-, és nagysikerű óraárverések szerepeltek, és visszatértek a kortárs árverések is. Az érdeklődés élénkülésével a nagy aukciók 2015-től ismét visszakerültek a MOM Kulturális Központba. Új rekordokat hozott a 2016-os 69. Művészeti aukció is, ahol Zsolnay Miklós kandallóját 26,4 millió forintért, Czóbel Béla elveszettnek hitt Körhintáját pedig 43,2 millió forintért adták el. A következő művészeti árverésen a török Diyarbakirli Tahsin 56,4 millió forintot érő festménye volt az első, amely hazáján kívül döntött életműrekordot a BÁV-nál.

A fellendülést jól szemlélteti, hogy 2018-ban, 14 év után dőlt meg az ékszerrekord: egy nagyméretű briliánsokkal ékített nyakék és egy szolitergyűrű 16,4 és 14,6 millió forintos vételáron került új tulajdonoshoz. Ugyanebben az évben Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című alkotásáért 75,6 millió forintot fizettek. 100 év alatt számos új művésznemzedék pályájának alakulását követhettük végig, fontos életművek bontakoztak ki és zárultak le, új trendek jöttek létre és múltak el, s közben több százezer alkalommal hangzott el: senki többet harmadszor!

100 év alatt számos új művésznemzedék pályájának alakulását követhettük végig, fontos életművek bontakoztak ki és zárultak le, új trendek jöttek létre és múltak el, s közben több százezer alkalommal hangzott el: senki többet harmadszor!

tags: #babel #antikvarium #22 #arveres

Népszerű bejegyzések:

• Lidl mozgó boltra mutató megoldások a kistelepülések ellátásában
• Kormaromi úti ingatlanok
• Piaci trendek az Arany Alma ingatlanoknál
• Nyaraló Gunaras közelében a fürdőhöz
• Gipszkarton ajtó beépítés költségei és várható díjak