Balogh Sándorné és a XVIII. kerület: történet, közösség és műtárgyvédelem kapcsolata
Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Budapest XVIII. kerülete, két önálló település egyesítésével 1950-ben jött létre. Településünk 102 216 lakosával Budapest 5. legnagyobb lélekszámú kerülete; Magyarországon csupán 8 városban élnek többen, mint itt. A főváros délkeleti szélén, a XVII. és a XXIII. kerület között, Kispesten túl, de még Vecsésen innen helyezkedik el településünk.
Kerületünket két, korábban független, méretben és lakosságszámban eltérő település, Pestszentlőrinc és Pestszentimre alkotja. E két kerületrészt, az egykori várost és nagyközséget a Halmierdő - melyet a homok megkötésére ültettek az 50-es években - választja el egymástól. A kerület 22 lakónegyedből áll, emellett része a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér (Ferihegyen) és a Halmierdő. Ha idegeneknek szeretnénk meghatározni helyzetét Budapest térképén, azt javasoljuk, hogy keresse az Üllői út végén, s minden esetben megemlítjük tájékozódási pontként az itt működő repülőteret.
Történeti áttekintés: a XVIII. kerület kialakulása a XVIII-XX. században
Pestszentlőrinc-Pestszentimre területe már a népvándorlás korában is lakott volt. A középkori Szentlőrinc falu központja a mai Kispest területén, a Wekerletelep helyén lehetett, ahol 1909-ben, az építkezés közben találtak rá egy késő Árpád-kori román stílusú templom romjaira. 1332-ben, a gyáli határjárást rögzítő oklevélben említik először Szentlőrincet és a környező birtokokat, településeket.
A 16-17. században, a török hódoltság alatt a terület teljesen elnéptelenedett. A 17. század végén a források már pusztaként említik Lőrincet és Péterit. A mai település története a XVIII. században kezdődik, amikor a terület, Szent Lőrinc és Péteri Puszta I. Grassalkovich Antal tulajdonába került. Részei lettek egy több ezer holdas birtoknak, mely Gödöllő központtal magában foglalta a dél-pesti régiót egészen a Dunáig.
A 19. században Szent Lőrinc pusztán majorsági központot alakítottak ki. Itt 1790 körül építették fel a ma is látható Szent Lőrinc-kápolnát. 1799-től Mayerffy Xavér Ferenc lett mindkét puszta bérlője. A budai és pesti polgár felvirágoztatta a birtokot, ahol 350 főt foglalkoztatott. Híres volt szőlészete, méhészete, tehenészete, vadaskertje. Szőlőskertjének helyén, a „Ferihegyen” ma a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér működik.
1814-ben a Bécsben ülésező nagyhatalmi konferencia vendégei látogatást tettek Pest-Budán. Ez alkalomból katonai parádét rendeztek Szent Lőrinc pusztán. A porosz, orosz és Habsburg uralkodó a mai Gilice téren emelt „Gloriette” kilátóról szemlélte az eseményeket. A kilátót 1814-ben emeltette Grassalkovich Antal a bécsi kongresszus szünetében Pestre látogató három uralkodó számára.
A 19. század második felében az intenzíven fejlődő közeli főváros és a Szent Lőrinc és Péteri pusztát átszelő új vasútvonalak segítették elő a mezőgazdasági terület benépesülését, alapozták meg a mai település kialakulását. 1882-ben adták át a mai temető helyén működő szentlőrinci kavicsbányát Soroksárral összekötő szárnyvonalat. 1887-ben a mai 50-es villamos vonalán keskenyvágányú gőzvasút létesült a Nagyvárad tér és a szentlőrinci téglagyár között, az Üllői úton, amely Pestszentlőrinc főútjának is tekinthető. Ma a téglagyár helyén van a XVIII. kerület városközpontja. 1889-ben adták át a Budapest-Lajosmizse vasútvonalat.
Ipar és településfejlődés
A vasútvonalak és Budapest közelsége kedvezett az ipari fejlődésnek. Az 1870-es évektől több gyár és üzem működött Lőrincen: többek között tégla- és textilgyárak, kocsilámpa, hordókészítő üzem, vasmű, vasúti kocsikat javító üzem, mozdony- és vagongyár (Orenstein és Koppel, Kistext, Lipták-gyár, Filtex stb.) alakult. Péteri puszta uradalmi központja, az ún. Belső major valamikor 1836-1861 között épült fel. Az 1870-es években két testvér, Lőwy Bernát és Mór, valamint sógoruk, Auspitz Mór vásárolt Péteri pusztán birtokot. Itt jött létre később Pestszentimre nagyközség.
A majorságban az 1860-as évektől működött iskola, de az egyre növekvő gyermeklétszám miatt 1903-ra felépítették az első emeletes iskolaépületet a mai Bókaytelepen. Az I. világháború után a Magyar Lőszergyártó Rt. összeszerelő telepe üresen állt; az épületeket, műhelyeket a Népjóléti Minisztérium az elcsatolt területekről menekülők számára lakásokká alakíttatta át, illetve új lakóépületeket is emelt. Ez lett az Állami lakótelep, Magyarország legnagyobb szociális lakásépítési beruházása a két világháború között.
Közösségi élet, intézmények és kultúra a XX. században
A 1900-as évek kezdetétől a kerületben folyamatosan bővült a közintézmény-hálózat: iskolák, óvodák, több katolikus és református, továbbá 1-1 evangélikus és unitárius templom, gyógyszertárak, posta, tűzoltóság, temető létesült. A 20-as évek végén egyszerre 5 új iskolát építettek, de ez csak átmenetileg enyhítette a zsúfoltságot. A 30-as években kereskedelmi középiskola, majd gimnázium nyílt. Az 50-es villamos vonalát 1929-ben meghosszabbították a mai Béke térig.
Pestszentlőrincen számos civil szervezet, sportegyesület működött, az egyik legismertebb közülük a SZAC, a Szentlőrinci Atlétikai Club. A fiatal városban kultúrházakat, mozikat létesítettek, élénk volt a közösségi élet. A Bókay-kert főépülete Herrich Károly, majd Bókay Árpád és a Bókay család nyaralója volt. A városközpontban, a felszámolt téglagyár helyén új középületeket emeltek: szakrendelő intézetet, könyvtárt, sportcsarnokot, két középiskolát (Karinthy, Pogány), megnyílt a kerületi helytörténeti gyűjtemény.
Közlekedés és szolgáltatások
A BART-busz 1937 áprilisában indult meg, a pestszentlőrinci villamos végállomás és Pestszentimre között közlekedett; a második világháború után megszűnt. Autóbuszok csak 1957-ben közlekedtek újra Pestszentimrén. 1959. július 20-tól közlekedett a 94-es busz Gyál és Imre között. 1969 decemberében indult el a 154-es piros és 1979 szeptemberében a 154E (expressz) járat.
1950 utáni változások, urbanizáció és városiasodás
1950-ben Pestszentlőrincet és Pestszentimrét a főváros XVIII. kerületeként Budapesthez csatolták. Új gyárak, üzemek létesültek, a két település között villamosvonal épült, új közintézményeket hoztak létre. A homokos talaj megkötésére védőerdőt telepítettek (Halmierdő). A főváros részeként településünk egyre városiasabb arculatot öltött. A korábbi mezőgazdasági területeken modern lakótelepek épültek, jellegzetes középületekkel. Az első, az 1960-as években a Lakatos-lakótelep volt. A KISZ-telepet (ma Szent Lőrinc-telep) kiemelkedően sok társadalmi munkával hozták létre.
A 20. század második felében bővült a víz- és csatornahálózat, egyre több út kapott aszfaltburkolatot, járdát. A XVIII. kerületben, Pestszentlőrincen és Pestszentimrén is sok új közintézmény nyílt, épült: iskolák, óvodák, bölcsődék, orvosi rendelők, művelődési házak, posták, könyvtárak, tanuszodák. Az 1980-as évek elején az Állami lakótelep helyén a 10 emeletes lakóházakból kialakított Havanna-lakótelep, majd az évtized végén két kisebb, inkább lakópark jellegű lakónegyed építése kezdődött meg (Gloriett- és Alacska-lakótelep). Megépült az új városháza.
Művészet, kultúra és helytörténet: védett épületek és emlékek
A kerületben számos védett épület található: a Szent Lőrinc-kápolna, klasszicista kúriák, villák, ipari épületek maradványai. Lónyay telep villái, a Bókay-kert főépülete, a Gloriette-kilátó és a Zila cukrászda története mind része kerületünk épített örökségének. Az 1930-as években épült mozik, ipari üzemek és a XX. századi építészeti emlékek ma is emlékeztetnek a korábbi korszakokra.
Közösségi kezdeményezések és civil élet
A kerületben számos egyesület és civil szervezet működik, például a 2002-ben alakult egyesület, amely céljai között szerepelt az otthonosabb Alacskai lakótelep létrehozása, az itt élők életminőségének javítása a környezet alakításával, fejlesztésével, a tenni vágyók tömörítése, a lakosság hangulatát javító események, programok szervezése, lakossági fórumok tartása, a zöldövezet megóvása, fejlesztése, ifjúsági rendezvények megrendezése stb.
Balogh Sándor és Balogh Sándorné kapcsán: restaurálás, közösségi emlékek és helytörténet
Balogh Sándor restaurátor szerint a munkája nemcsak technikai, hanem erkölcsi és szemléleti kérdés is. A restaurátorszakma nem csupán technikai mesterség, hanem értelmezési feladat is. A restaurátor feladata, hogy segítse a műtárgy megőrzését és minél hosszabb életet biztosítson annak lehetőségei, képességei szerint. Az anyag öregszik, a döntések viszont nyomot hagynak - néha örökre. Minden szerves és szervetlen anyag lebomlásra, átalakulásra van ítélve, ennek a folyamatnak a tompítása, lassítása és a műtárgy eredeti jellegének a megőrzése a mi munkánk.
A megőrzés meghatározó eleme a megfelelő műtárgykörnyezet biztosítása, ami elsősorban klimatizált raktározást és a műtárgy kímélését, védelmét jelenti a belső és külső károsító tényezők ellenében. A restaurátornak nem elsődleges feladata az adott műtárgy értelmezése, járulékos lehetőség a kutatás, publikáció írása a munkája során tett felfedezésekről. A kortárs muzeológia és tudományos gyűjteménykezelés gyakran állítja szembe a megőrzést és a hozzáférhetőséget.
Rendre előforduló konfliktus, hogy a kurátor vagy a muzeológus kiállítana, bemutatna egy olyan műtárgyat, amit állapota miatt a restaurátor vagy műtárgyvédelmi szakember nem javasol. Itt belebotlunk abba a kérdésbe, hogy mi a múzeum feladata. Szerintem a műtárgyak megőrzése és bemutatása egyformán fontos, de megsemmisült műtárgyat nehéz kiállítani. Előfordulhat, hogy a restaurátor határozottan beleáll egy műtárgy bemutathatóságának tiltásába, ilyenkor, ha szükséges, szakmai indokokkal, írásban illik elmennie a gyűjtemény vezetőjéig. Lehetőleg kompromisszumra kell törekedni, nem mindegy, hogy milyen körülmények között és mennyi időtartamra lesz kiállítva.
Betegségből tanítómester – Timándi Gergely inspiráló útja az egészségért
Gyakorlati szempontok a restaurálásban
Az analízisre, anyagvizsgálatra több lehetőség van a kémiai reagensek használatától a spektroszkópos mérésekig, ehhez társulnak a technika-, könyv- és papírtörténeti ismeretek és a szakmai tapasztalatok. A korabeli anyaghasználat és technika azonosítása segít a restaurálás módjának kiválasztásában és információkkal szolgál a kutatás számára is. Sok esetben egyedül a restaurátor képes hozzáférni a munkája során olyan felhasznált, könyvkötésekbe épített anyagokhoz, makulatúrákhoz, melyek fontos információk hordozói lehetnek.
A gyakorlati munkában nem közömbös egy sérült anyag pótlásakor, megerősítésekor, hogy milyen anyagot használok fel. Megfelelő vastagságú és erősségű legyen, lehetőleg természetes anyag, ha megoldható, ugyanaz a fajta, mint hajdan. Már egy anyagvastagság megváltoztatása technikai problémákat okozhat. Néha érdemes makettet készíteni a tervezett beavatkozás kapcsán, fellapozni a szakirodalmat, és előzetesen konzultálni tapasztaltabb kollégákkal.
A dokumentációs oldal gyakran rejtve marad a nyilvánosság előtt. A restaurálási dokumentáció és ennek részeként fotódokumentáció elkészítése sok gyűjteménynél, megbízónál kötelező elvárás, és valóban rendkívül hasznos mind kutatási szempontból, mind egy későbbi restaurálás alkalmával. Nem közömbös, hogy milyen anyagokat, milyen technikai megoldást használtak az előző beavatkozáskor, milyen mértékben változtatták meg a tárgy eredeti jellegét, megjelenését.
Etikai alapok és jövőkép
A Magyar Restaurátorkamara és az ICOM etikai kódexei az iránymutatók. Szakmai értelemben nincsenek bűnös vagy gonosz műtárgyak. Alaptétel, hogy munkánk során nem változtatható meg a tárgy eredeti jellege. Nem azt kell bizonyítanom a konzerválás során, hogy mennyivel okosabb vagyok, mint a hajdani alkotó, hanem meg kell őriznem az ő mai szemmel hibás döntéseit is, amennyiben nem befolyásolják negatívan ma a tárgy állapotát. Egy restaurátori beavatkozásnak van kezdete és vége; általános értelemben nem lehet cél egy tökéletes állapotú tárgy létrehozása, mert szubjektív a tökéletesség fogalma.
A digitalizálás és a mesterséges intelligencia egyre több területen válik segédszakmává. A digitalizálás véleményem szerint a restaurálás és műtárgyvédelem egyik legfontosabb segédeszköze. Nem veszélyezteti, hanem kiegészíti a restaurátor munkáját. Fontos szófordulatunk a „a jelenlegi ismereteink szerint” kifejezés: így járunk el a legjobb tudásunk szerint. Ma már előfordul, hogy egy restaurált műtárgyat később ismét kezelni kell, mert a korábbi restaurálás okozott károkat; ebből a szempontból érthető az óvatosság.
Helyi emlékek és személyes történetek: Balogh Sándorné Terike néni
2023. december 20-án ünnepelte 103. születésnapját Balogh Sándorné Terike néni, aki vidám természetével és mosolygós arcával mindenkit levesz a lábáról. - Itt születtem a Berek 32. szám alatt így én vagyok legidősebb belbereki - mondta mosolyogva a Gondozási Központ II. számú Idősek klubjában. Szabó Zoltán Ferenc polgármester még, amikor Terike néni a 100. születésnapját ünnepelte, megígérte, hogy ezután minden esztendőben felköszönti őt.
E személyes történet és közösségi emlékek fontos részei a helytörténetnek: ki őrzi meg azt, amit már majdnem elveszítettünk? A restaurátorok, helytörténészek és a helyi közösség közös felelőssége a megőrzés, legyen szó épített örökségről, tárgyi emlékekről vagy élő helyi emlékekről.
Adattábla: kiválasztott évszámok és események
| Év | Esemény |
|---|---|
| 1790 körül | Szent Lőrinc-kápolna építése |
| 1814 | Gloriette kilátó és katonai parádé a bécsi kongresszus vendégeinek |
| 1887 | Keskenyvágányú gőzvasút az Üllői úton |
| 1903 | Első emeletes iskola a Bókaytelepen |
| 1910 | Pestszentlőrinc önálló nagyközség |
| 1950 | Pestszentlőrinc és Pestszentimre csatolása Budapesthez (XVIII. kerület) |
| 1960-as évek | Lakatos-lakótelep építése |
| 1980-as évek | Havanna-lakótelep kialakulása |
A XVIII. kerület története sokrétegű: a középkori emlékektől a majorsági gazdálkodáson át az iparosodáson és városiasodáson keresztül a modern közösségi intézményekig terjed. A helyi emlékek megőrzése és a restaurálás etikai, szakmai kérdései szorosan kapcsolódnak a kerület múltjához és jövőjéhez. A kerületi történelem és a személyes emlékek, mint Balogh Sándorné élete, együtt alkotják azt a kulturális örökséget, amely megőrzésre és tiszteletre érdemes.
tags: #balogh #sandorne #xviii #epites