Platón „A lakoma” és a plátói szerelem rövid története a görög filozófiában
Igazság szerint nehéz elképzelni Platónt kortárs korában élő tanítványai között, aki egy athéni hajadon erkélye alá siet, hogy aztán a sziluettjét lesse egész éjszaka. Platón nem csak a beteljesületlen vonzalom költői meghatározását hagyta az utókorra. Ha tovább kutakodunk a filozófus munkásságában, rábukkanhatunk A lakoma című dialógusára, amelyben a szerelemről értekezik. A lakomán résztvevői ezen a kérdésen keresik a választ és abban mind egyetértenek, hogy a szerelem a szépre, a jóra irányuló állandó vágy, a szerelem beteljesülése pedig ennek a szépségnek és jóságnak a halhatatlanná tétele, vagyis a gyermeknemzés. A szépség szerelmen keresztüli megismerése is ezen a két síkon zajlik, a fizikaiból indulva a lelki síkra.
Meglehet, már sejtjük, hogy a plátói szerelem mögött megbújó jelentés az idő múlásával sokat változott. Eredetileg nem egy elérhetetlen személyre irányuló vonzalmat jelentett, sokkal inkább az isteni, lelki és szellemi szépség iránti vágyat. A lakomán Arisztophanész eleveníti fel a mítoszt: kezdetben olyan kék-női és kék-férfi részekből álló lények léteztek, amelyeket az istenek kettéhasítottak büntetésül, és azóta is egymást keresik, hogy újra eggyé válhassanak. Az ókori görögök nem vetették meg a homoszexuális szerelmet - legalábbis bizonyos szabályok mellett. Platón dialógusában is találunk példát hasonló vonzalomra: Alkibiadész visszatér a beszélgetésbe, aki Szókratész iránti plátói szerelmet érez, s elmeséli, hogy örökre vágyik az isteni szépség részévé válni, bár Szókratész ezt nem fogadja el.
A másik fontos szál a platóni filozófiában a tudás szerkezetének három korszakára és négy fokára épülő elmélet: a kétvilág-elmélet, az ideák birodalma és a lefelé vezető anamnézis elmélete. Platón szerint az ideák világa örök, változatlan, és csak a gondolat számára hozzáférhető; a földi világ csupán ezeknek a képmása. A metafizikai hierarchiában a „jó ideája” áll az élen, amelyet a szépség és igazságosság ideái követnek, végül a természeti dolgok képezik a mintaképeket. A két világ közötti különbség és a tudás három- vagy négyszintű megközelítése adja a platóni epistemológia központját.
Az anamnézis-elmélet szerint az emberi megismerés visszavezethető arra a meggyőződésre, hogy a lélek a születése előtt már birtokolta a tudást, és a tanulás voltaképp ennek az újraébresztése. A platóni visszaemlékezés-elmélet többféle értelmezésre talál: vannak, akik szerint a fogalmakat az érzékelés észrevételeihez kapcsolódó megfigyelések alapján tanuljuk, és a fogalmak alá tartozó ismeretek visszanyerése vezet ehhez a megértéshez; mások szerint a táblához hasonló megfigyelés az, amit a lélek a korábbi életekből hoz magával. A Dunai- és klasszikus hermeneutikai viták miatt a végső sorrend és a dialógusok kronológiája nem mindig egyezik meg a bölcselő szerint.
A Lakoma dialógusában a test és lélek viszonya, a szerelem megértése a szépség és a jó ideáin keresztül történik. A leírtakat sokszor társítják a barlanghasonlathoz: a földi valóság árnyékként követi az ideák világát, és a Nap a mindent megvilágító tiszta lényeget jelképezi. A barlangból való kijövetel az anamnézis tágabb értelemben vett feladata, amely a megismerés útját jelzi: a hiteles tudás az ideák közösségében található meg. A platóni dialógusok azonban nem állítják egyértelműen, hogy minden tanítás Platóné lenne: bizonyos részeket a gondolatmenet drámai formában mutat be, ahol a különböző szereplők különböző álláspontokat képviselnek.
Az Akadémiáról szóló történet és a középső korszak dialógusai a dualista megközelítést hangsúlyozzák, ahol Sókratész továbbra is fontos alak, de a beszélgetések módszere és témái megváltoznak. A tanulmányok során Platón a matematikát és a logikát használja fel a gondolkodás és az érvelés javítására. A harmadik, késői korszak Platón műveiben az ideáltanítások és az etikai-politikai problémák mellett az államot és a törvényeket vizsgálja. A Timaiosz és az Állam után a Törvények zárja Platón élettörténetét, mely a törekvést a rend és igazságosság megvalósítása felé mutatja.
A filozófiát alkotó három korszakból a szókratikus szemlélet az első, a középső a legkidolgozottabb irodalmi alkotások időszaka, és a késői korszakban a polisz- és jogi problémák kerülnek előtérbe. A görög filozófusok hagyományában Platón formában és ideákban gondolkodott, azonban a dialógusok műfaja lehetővé tette, hogy különböző filozófiai álláspontok jelenjenek meg, mégis egy egységes filozófiai univerzumba kapcsolódjanak. A 3. századtól a 19. századig az újplatonizmus volt a keret, amely alapján a platóni gondolkodást értelmezni és rendszerezni kezdték. A kronológia tisztázása azonban továbbra is vitatott marad, hiszen a sorrend és a dialógusok keletkezési ideje sokszor csak becslés alapján határozható meg.
Agyalt és Alkibiadész
A lakomán megjelenő témák közé tartozik továbbá Alkibiadész történetében az a lelki konfliktus, amely a test és a lélek közötti kapcsolatot vizsgálja. A történet szerint a vágy és a felelősség, az isteni szépség felé való törekvés és a földi lét keretei közötti feszültség jelenik meg, amely a plátói szeretet értelmezését sokszor megváltoztatja az idő múlásával. Ezek a motívumok mind hozzájárulnak a plátói szerelem eredetének és értelmezésének mélyebb megértéséhez.
Az Alofizmus és az Akadémia története szorosan összefonódik Platón életútjával. Az Akadémiát 380-370 körül alapítja, mely Athéntól néhány kilométerre, egy ligetben állt. A tanítványok közül sokan az Akadémián maradtak, részt vettek a közös tanulmányokban, vallási szertartásokban és étkezéseken. Az iskola célja a tisztességes kormányzat helyreállítása volt, amelyhez a teoretikus tudás megalapozása volt szükséges. A későbbi évszázadokban pedig az irodalmi és filozófiai viták alapján a platóni gondolkodás tovább él, egészen a római korig és az újkorig is hatott.
Latinul Platón műveit először Marsilio Ficino adta ki Firenzében 1483-84-ben, görögül Aldus Manutiusnál 1513-ban. A korszakos kiadások után a filozófiát három korszak szerint értelmezték: a szókratikus, a megarai és a szicíliai út időszaka. A platóni filozófia értelmezése gyakran függ attól is, hogy mely dialógusokat és milyen kontextusban olvassák; egyes hagyományok szerint Sókratész vagy Platón a beszédhang, mások szerint pedig a dialógus a gondolkodói esztétika kifejezőeszköze.
tags: #banyatol #a #lakotelepig #a #plato #tortenete