Bartók Béla Pasaréti villája: lakásmúzeum, hang és emlékek összhangja
A Bartók Béla Pasaréti villája eddig is ismert, látogatható volt, de az ott berendezett kiállítás megújult formában most vált alkalmassá igazán arra, hogy többet nyújtson egy, a műértőket megszólító lakásmúzeumnál. Mivel a zeneszerző jogörököse 2021-ben visszavonta a letétben elhelyezett eredeti kiállítási tárgyakat, a házban három évig csak hangversenyeket tarthattak.
Lakva ismerszik meg az ember, jól tudjuk, de legalább ennyire beszédes az is, kinek mit jelent a csend. Bartók életében csend és zene elválaszthatatlan volt egymástól, hisz „a zene a csendből jön.” A Csalán úti villa ráadásul nem csak emlékhely: 90-100 főt befogadó kamaratermében évi 40-45 koncertet rendeznek, a koncertteremhez stúdió is tartozik, felszereltsége rádiófelvétel-minőséget garantál.
Bartók csak a fővárosban tizennégy bérelt lakásban lakott, összesen negyvenöt alkalommal költözött - meséli Farkas Zoltán. Folyamatos átmenetben élt 51 éves koráig, amikor végre méltó főbérletre talált második feleségével, Pásztory Dittával az emigráció, Amerikába távozásuk előtti bő nyolc termékeny évre Pasaréten. Számtalan műve ezek között a falak között született. Tizennyolc éves koráig már több országban lakott a romániai Nagyszentmiklóstól a kárpátaljai Nagyszőlősön át Pozsonyig.
A sors keserű fintora, hogy a halál sem megnyugvásban, hanem egzisztenciális bizonytalanságban, Amerikában érte. A Csalán úti villa volt egész életében az egyetlen valódi otthona. A fogadótérbe lépve a látogatót fővárosi térkép fogadja. A lakcímek pókhálószerű szövetét látva máris átélhető a húszas-harmincas évek kiszámíthatatlan zaklatottsága. A fiatal Bartók élt fával fűtött rákosmenti lakásban, szinte falun, ahol első felesége, Ziegler Márta éjjelente a kottáit másolta petróleumlámpa fénye mellett.
Egy óbudai történetből érhető meg igazán, mennyire elemi szükséglet volt számára a csend. A Kavics utcai házban a szomszéd lakásból erősen áthallatszott hozzá a zaj. „A rádión sugárzott, duruzsoló gépzenét különösen nem szerette, zavarta a komponálásban. Jobb híján lármagépet szerkesztett, hogy a duruzsolásnál hangosabb monotonitással elnyomja a zavaró hangokat” - meséli Farkas Zoltán; a rajzok meg is nézhetők a kiállításon.
Elkészítették neki az elektronikus kereplőhöz hasonlítható szerkezetet, de nem vált be. Az ötvenes éveit itt élhette meg ebben az eklektikus stílusú, egyszerre archaizáló és már a Bauhaus modernitását is hordozó, avantgárd, mégis polgári eleganciát árasztó otthonban. Mivel a jogörökös az eredeti tárgyakat elvitte, a hangulatot ma ugyanannak a körösfői népi fafaragónak, Péntek „Gyugyi” Györgynek a díszes bútorai idézik meg, aki Bartók rendelésére az eredetieket is készítette.
A lépcsőforduló tetején egy némafilm idézi a villában zajló szellemi életet. „Bartók Péter és egy paksi parasztlány, Karszt Magdolna, azaz Lencsi visszaemlékezéseiből tudható meg a legtöbb a Csalán úti hétköznapokról” - mondja Farkas Zoltán. Kötődött az alsóbb néprétegekhez. Saját osztályával már nehezebb dolga volt, de az értelmiség körében hasonlóan érző, gondolkodó emberek nem véletlenül keresték a társaságát. Nem egy Nyugat-esten zongorázott Móricz Zsigmond felolvasásai között, szoros barátságban volt Kodállyal, Rácz Aladár cimbalomművésszel és egy sor kiváló hegedűssel is, köztük Yehudi Menuhinnal.
Sokat elmond a személyiségéről egy történet. „Elvitték egyszer az amerikai emigráció elején egy ültetett fogadásra, ahol egy Rothschild mellé került. Egyáltalán nem élt a lehetőséggel, sőt. Bartók nagyon vigyázott az idejére. Az otthonában minden annak volt alárendelve, hogy tudjon dolgozni két dolgozószobája egyikében - mondja Farkas Zoltán már az emeleten. A kisebbik dolgozóban zongora állt, itt komponált. A művei, ahogy ő mondta, leginkább a dolgozóasztal és a zongora közötti térben születtek. Sokat improvizált, rengeteg vázlatot készített. Néha tanítványokat is fogadott, de nem szeretett tanítani. Elvesztegetett időnek érezte, ha nem gyűjthet vagy komponálhat.
Bartók villája népi bútorokkal volt berendezve. A nagyobbik szobában csak népzenével foglalkozott, újrahallgatta a gyűjtések felvételeit, korrigálta a népzenei lejegyzéseket, a támlapokat, a gyűjtések kiadásait készítette elő. Megnézhető, sőt tablet segítségével meg is érthető, mit tudott akkoriban egy olyan 1905-ös Edison-fonográf, amilyenbe Bartók énekeltette a mezítlábas parasztlányokat. A gombnyomásos digitális rögzítés korában felfoghatatlan türelemmel. „Egy viaszhenger körülbelül két-három percet tudott rögzíteni. Ha egy faluban száz dalt gyűjtött, elég sok kellett. Találtunk olyan levelet, amelyben kéri a tudományos akadémiát, hogy küldjenek még utána hengereket a legközelebbi településre.”
Egyedül nem bírt volna a terepmunkával, az eszközökkel. Mindig volt segítője. Tablóról figyelik a belteret azok a zeneszerzők, akik nagy hatással voltak Bartókra. Farkasszemet néz a látogatókkal többek közt Bach, Sztravinszkij és Beethoven. „Beethoven cisz-moll vonósnégyesét annyira szerette, hogy megtanulta kívülről zongorázni.”
A kiállítás különleges pillanata, hogy Bartók 1. vonósnégyese nem más, mint a Geyer Stefi iránti szerelemből való kilábalás öngyógyító terápiája. 1908 februárjában egy szépen, okosan megfogalmazott visszautasító levélből derült ki számára, hogy nincs esélye rajongása tárgyánál. Bartókot annyira megrázta a szakítás, hogy kis híján öngyilkos lett. Az első tétel vázlatára ráírta, hogy „Ez az én halottas énekem”, és elküldte Stefinek. Neki írta az 1. hegedűversenyt, de a hegedűművésznő a fiókban őrizte, soha nem játszotta el. A gyűjtéseinek helyszíneit bemutató installáció segítségével érezhető át, milyen eltökélt szenvedéllyel végezte ezt a munkát, de önmagában a támlapos blokkért is megérné megnézi a kiállítást.
Kutatók, zenészek, laikusok egyaránt beleborzonghatnak az élménybe, amikor hirtelen megszólal egy adott korszak hangja. Ha mindez nem lenne elég, az emeleti koncertteremben némafilmekből, híradórészletekből, ifjabb Bartók Bélával, Bartók Péterrel, Pásztory Dittával és Kodály Zoltánnal készült interjúrészletekből kapunk közelképet Bartók személyes valóságáról. Sőt, mint a XI. kerület budapesti átlagos négyzetméterára, az épületben található lakások átlagára is megjelenik a kiállítás részeként, például a 49 és 52 címek kapcsán.
Az utca kulturális életének központja: a környéken rengeteg galéria és kávézó található. Az épület utcai frontja jó állapotú, a lépcsőház és a belső homlokzatok teljesen felújítottak. A múlt iránti tisztelet és az értékek megőrzése néhol rusztikus, máshol archaikus felhangot kölcsönöz a modern enteriőrnek. A kis számú, de annál hatásosabb részletek együtt adják ki a hangulatot, amely átível Bartók életének több korszakán és zenei történetén.
| Értékek | Állapot | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Elektronikus rögzítés | Rekonstrukciók megtekinthetők tablet segítségével | Rögzített hangok a dolgozóasztal és zongora között |
| Népzenei gyűjtések | Előadásra kész állapot | A támlapok és lejegyzések előkészítése |
| Fa bútorok | Részben eredetik, részben Gyugyi György alkotásai | Költői hangulatot adó elemek |
Az ellentétek harmóniája: a kiállításon a modern és a hagyományos elemek együtt mesélnek Bartók életének minden szeletéről. A látogatóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy a kiállítás installációi segítségével lépjenek be a művész belső világába, és megértsék, hogyan született a zene a csendből és hogyan formálódott a népzenei örökség a klasszikus formákban.
tags: #bartok #bela #ut #lakas #magazin