A Magyar Állami Operaház építése és története
A Magyar Állami Operaház Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező, és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján.
A pesti oldal városképe a 19. század második felében alakult ki, ennek része volt a mai Andrássy út kiépítése is. Az 1870-es években a Nemzeti Színház, amely váltakozva adott otthont drámai és operaelőadásoknak, egyre kevésbé tudott megfelelni az igényeknek. A Lipót- és Terézvárosban, amely a leggazdagabb és legsűrűbben lakott városrész volt, egyáltalán nem volt színház, ezért az akkori István (ma Klauzál) téren, a vásárcsarnok helyén tartottak drámai és zenés előadásokat. Ennek az ideiglenes színháznak a népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy éppen megnyitásának esztendejében, 1872-ben Lónyay Menyhért miniszterelnök felkérte Orczy Bódogot, a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy állítsa össze javaslatát a létesítendő Operaházra vonatkozóan.
A miniszterelnök az 1872. október 12-én kelt beadvány alapján 1873. március 12-én kereste meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, és kérte fel, hogy fejtse ki álláspontját a megépítendő dalszínház elhelyezéséről, a szóba jöhető építészekről és a költségek előteremtésének feltételeiről. A tanács április 16-án válaszolt. A válaszlevélben az Orczy Bódog által javasolt helyszínek mellett két új lehetőséget is felvázolt: a mai Szabadság téren, valamint a Hermina téren a Sugár út mellett. Ez ugyan távolabb volt a város központjától, mint a többi, mellette szólt azonban a könnyű megközelíthetőség, és nem utolsósorban az ára, ami a többiekénél jóval alacsonyabb volt, ugyanakkor az építkezést itt azonnal meg lehetett kezdeni. Ez utóbbi helyszín mellett döntöttek, hiszen a terv egybevágott az Andrássy út kialakításának tervével is.
Az Operaháznak a Hermina téren való elhelyezése a Sugár út építésében részt vevő Municipális Hitelintézetnek is érdekében állt, mert ennek révén az értékesítendő telkek iránti érdeklődés fellendülését lehetett várni. A Népszínház itteni megépítésére ugyanis ebben az időszakban - pénz hiánya miatt - nem lehetett számítani, viszont várható volt, hogy az Operaház építését az uralkodó (anyagilag is) támogatja majd. A bank az épület megépítésére 250 000 forintot ajánlott fel kötelezvény formájában. Az építkezés finanszírozásához csatlakozott még Pest városa 403 000 forinttal, de a költségek javát az udvartartási költség művészeti célokra fordítható keretéből biztosították, azaz 1 608 000 forintot. Így tehát az Operaház megépítésére 2 261 200 forint állt rendelkezésre.
Időközben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa felkérésére Ybl Miklós elkészítette a tervezési program alapjául szolgáló vázlatokat, és a programot összeállító bizottság (elnöke Podmaniczky Frigyes volt) foglalkozni kezdett az Operaházra szóló pályázat kiírásával, amelyre végül Linczbauer Istvánt, Szkalnitzky Antalt, Steindl Imrét, Ybl Miklóst és két külföldi építészt, a gothai Ludwig Bohnstedtet és a bécsi Fellner és Helmert kérték fel. A pályázók mindegyike 2500 forint jutalomban részesült; a legjobb vázlat készítőjének fődíja pedig a végleges tervek elkészítése és 20 000 forint jutalom volt. A pályázat nyertese Ybl Miklós lett, a titkos szavazáson nyolc szavazat közül hét szólt mellette.
Ybl Miklóst a belügyminiszter 1874. április 28-án keltezett levelében bízta meg a végleges tervek elkészítésével, amit ő el is fogadott május 1-jén kelt válaszlevelében. Az Operaház építési programját báró Podmaniczky Frigyes, a tervpályázat bíráló bizottságának elnöke, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke adta meg. Ennek kitételei voltak például a kocsifeljáró kiépítése a főhomlokzaton, amely pedig neoreneszánsz stílusban épüljön meg, a lábazat kőből készüljön, az épületet díszítő szobrok ne gipszből és cementből, hanem kőből vagy terrakottából készüljenek stb.
Az építési bizottságban a kormányt Ribáry József, a főudvarmesteri hivatalt Supp Ferenc királyi várkapitány, a fővárost Gerlóczy Károly alpolgármester s egyben a Képzőművészeti Tanács elnöke, a Fővárosi Közmunkák Tanácsát Szumrák Pál, a Nemzeti Színházat Szigligeti Ede igazgató, a mérnökegyletet Weber Antal építész képviselte. A jogtanácsos dr. Ország Sándor lett, a műszaki ellenőrzést Zofahl Gusztáv közmunkatanácsi főmérnök teljesítette, majd 1877-ben bekövetkezett halála után Szilágyi Lajos, közmunkatanácsi segédmérnök. Az Operaház építési bizottságának feladatait, eljárási szabályzatát Bittó István miniszterelnök hagyta jóvá.
Az építési engedélyt Ybl Miklós terveire 1875-ben adták ki. Versenytárgyalást hirdettek a különböző munkálatok elvégzésére. Podmaniczky ragaszkodott ahhoz, hogy az Operaház építésénél magyar iparosok és művészek dolgozzanak, így a kőművesmunkákat Hofhauser Lajos vállalkozó, az ács- és asztalosmunkákat Neuschloss Károly és fia, a szegecselt acéltartókat, kiváltókat és pilléreket, a páholyok és a proscenium öntöttvas oszlopait Oetl Antal gyára készítette, a Schlick gyár állította elő a kötővasakat, a proscenium vasfüggönyét és a színpadgépezetet, a tűzbiztos ajtókat és díszlakatos munkákat pedig Jungfer Gyula gyára.
Az épületet díszítő szobrokat Marchenke Vilmos alkotta. A homlokzat építéséhez felhasznált követ a Sóskúti Kőbánya Rt. szállította, míg a lábazatok, az ajtó- és ablakkeretek alapanyagát a Besztercebányai Kőbánya Társulat szállította. A márványokat Seenger Béla és egy trieszti cég, az Esercizio Cava Romana szállította. Szintén Olaszországból érkeztek a márványoszlopok (a világosak neve giallo di Siena, a. m. sienai sárga, a sötéteké pedig rosso di Francia, a. m. francia vörös).
Az épületgépészeti berendezések a kor színvonalán álltak. A padláson víztározó medencéket építettek ki, az úgynevezett záporberendezés megtáplálására tűz esetén. A fűtést gőzzel és kályhák segítségével oldották meg, a nézőtérnek pedig modern szellőzőberendezést építettek. A világítást városi gáz (akkori néven légszesz)csillárokkal kívánták megoldani. Ennek megfelelően 1881-ben a gázvezeték főhálózatát meg is építették az egész épületben. Az elektromos világítás is ugyanebben az időben jelent meg, és előnyeit az építőbizottság hamar felismerte, de a légszeszvezetékek már elkészültek. Az épületet teljes egészében azonban csak 1895-ben szerelték át villanyvilágításra, úgy hogy a gázcsövekbe behúzták az elektromos vezetékeket. Ezen munkálatokat a Ganz vállalatok cége végezte.
A színpadtechnikai berendezéseket is a kor színvonalán építették meg. Ezeknek terveit Dorogi Károly a Nemzeti Színház főgépésze készítette el, de miután a bécsi Ringtheater 1881. december 8-án leégett, átdolgozták őket. Az új terveket Rudolf Gyula, a berendezéseket az Asphaleia színházépítő társaság készítette, a Schlick öntöde és gépgyár közreműködésével. Az Asphaleia társaság szabadalma, a vízhidraulikával működő színpadgépezet Josef Kautzky díszlettervező szcenikus és Robert Gwinner munkája volt. Elterjedését a bécsi Ringtheater tűzkatasztrófája segítette, mert előtérbe helyezte a színházak tűzbiztonságának fontosságát. Attól kezdve például előnyösnek tartották a színházépítésben a nézőtéri szinthez csatlakozó erkélyeket a homlokzaton, mert ezek a mentést megkönnyítik. Ezt a rendszert a világon elsőként a budapesti Operaházban alkalmazták.
A berendezés - azon kívül, hogy szerkezetéből a gyúlékony faanyagot kiküszöbölték és helyette acélt használtak- megoldotta, hogy a díszlet- és színpadmezők mozgatását - kézi erő helyett - hidraulikus hengerek végezzék, egységesen és áttekinthetően, egy-egy pontról vezérelten. A szerkezetek mozgatására hidraulikát használtak, ami újításnak számított, hiszen a 19. század közepéig gyártott színpadi gépek kézi erővel működtek. A budapesti Operaház színpadgépezetéhez még két, a világon először itt alkalmazott megoldás tartozott. Az egyik a körhorizont függöny hidraulikus mozgatása volt, az addig szokásos felcsavarás helyett, amit így olyan magasra lehetett felhúzni, hogy bármely díszletet állítva tudtak a színpadra juttatni.
Az építkezést már az első naptól anyagi gondok kísérték. 1879-től évente maximálisan 200 000 forintot lehetett felhasználni, noha az építési bizottság minden éves jelentésében szorgalmazta, hogy pótolják ezt. Az építkezés elhúzódása elkeseredést, elégedetlenséget okozott, sőt Podmaniczky az építkezés leállításával is fenyegetőzött. A tervek szerint az épületet 1883-ra kellett volna befejezni. Tisza Kálmán akkori miniszterelnök ezt végül 1884 nyarára tűzte ki, és ennek megvalósítása érdekében a korábbi éves hitelkeret háromszorosát folyósították. Az épület végül 1884-ben készült el.
A Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitására 1884. szeptember 27-én került sor I. Ferenc József magyar király jelenlétében. A nyitó díszelőadáson a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő Erkel Ferenc vezényletével.
Hamarosan művészi válságba került a társulat, ugyanis sem létszámban, sem pedig színvonalban nem tudott megfelelni a mindennapi színjátszás követelményeinek. Ehhez anyagi problémák is társultak, hiszen a pesti közönség nem volt képes viselni a produkciók költségeit. A helyzet 1888-1891 között változott, amikor az intézmény igazgatója Gustav Mahler volt, az ő nevéhez fűződik a társulat első „aranykora”.
Az első világháború kitörése erősen visszavetette az Opera fejlődését, egy évre be is zárt. A két világháború között művészi szempontból ismét virágzásnak indult, köszönhetően Radnai Miklós és Márkus László igazgatók munkásságának. A második világháborút kisebb sérülésekkel vészelte át, így viszonylag hamar, 1945 márciusában ismét megnyitotta kapuit. Azóta az intézmény hivatalos neve Magyar Állami Operaház.
1951-től a közönség mennyiségi igényeinek növekedése miatt az Operaházhoz csatolták a Városi Színházat, amely 1953-tól az Erkel Színház nevet viseli. 2021 őszétől az Eiffel Műhelyházban ifjúsági operaelőadásokat állítanak színpadra.
Az OPERAHÁZ ÉPITÉSÉNEK TÖRTÉNETE
Az Operaházat nagyrészt a kor elvárásainak megfelelően alakították ki, de Ybl eltért az iskolapéldának tartott színháztípustól, az 1841-ben épült drezdai operaháztól, amelyet Gottfried Semper tervezett. Ő a Charles Garnier által tervezett párizsi Operát vette alapul, ahol az volt a fő elv, hogy a nézőtér az annak tengelyében elhelyezett díszlépcsőn át közelíthető meg. Ezt követte Ybl is, amikor kialakította az előcsarnokot, illetve a lépcső csarnokterét. Megtartotta azonban az előcsarnok két szélére helyezett lépcsőházi, függőleges kapcsolatot az egyes szintek között a drezdai operaház mintájára.
A jól elkülönített színházi személyzeti (hátsó oldalon) és közönségforgalom (főbejárat) kiegészült még a reprezentatív és elkülöníthető megközelítési útvonallal, a királylépcsővel. Ez a Dalszínház utcai kocsifelhajtótól és protokoll-előtérből vezet egyetlen egyenes karral az első emeleti reprezentatív termekhez. Az épület hosszmetszete azonban különbözik a drezdai és a párizsi operaházaktól abban, hogy Ybl közös tetőszerkezettel fedte be a nézőteret és a zsinórpadlást.
A Magyar Királyi Dalszínház építése és kifestése nagyszerű lehetőséget jelentett a város művészeinek, hogy e megbízatás révén munkájukat bemutathassák. A gazdagon díszített belső terek szépségéről pedig felkapott festők: Than Mór, Lotz Károly, Székely Bertalan, Körösfői-Kriesch Aladár gondoskodtak.
Az első fontos korszerűsítéseket az Operaház épületén 1912-ben végezték el Medgyaszay István vezetésével. Ekkor alakították ki a földszinti ruhatárat, növelték a nézőtéri helyek számát, emiatt lesüllyesztették és részlegesen a színpad alá tolták a zenekari árkot, lecserélték a székeket, kiszélesítették a közlekedőfolyosókat.
A második világháború - szerencsére - nem sok kárt okozott az Operaházban, és ezeket akkor gyorsan ki is javították. 1950-ben végeztek ismét felújítási munkálatokat, Kaufmann Oszkár vezetésével. Ekkor cserélték le az aranyos-mohazöld előfüggönyt meggypirosra, és ehhez igazították színben a többi kárpitozást is. 1960-1970 között a homlokzatokat, a Székely-termet, valamint a királylépcsőt újították fel. Átfogó rekonstrukciós munkák folytak még 1981-1984 között is.
Siettette az Operaház felújítását, hogy a színpad fölötti rácsos tartórendszer - az ellenőrző vizsgálatok megállapítása szerint - 1980-ban nemhogy a díszletek mozgatásával járó többletterhekre, de már az állandó terhek hordására se volt biztonságosan képes, és így a zsinórpadlás használatáról, a közreműködők életének védelme érdekében le kellett mondani.
A legnagyobb átalakításokat az üzemi területen végezték, ezáltal számos helyiség felszabadult a társulat használatára. A színpadszint alatt csak műszaki helyiségek vannak, a műszakiak tartózkodója a Dalszínház utcai oldalon, míg a Hajós utca felől a tűzoltók szobája és az orvosi rendelő. Az igazgatóság az eredeti helyén, a Hajós utcai oldal első emeletén maradt. A színpad két oldalán húzódó traktusba került a férfi és női szóló-, illetve a kari öltözők sora, egészen a 4. szintig, míg a 3. szinten, a hátsó színpad és díszletraktár fölé a balettpróbatermek és azok kiegészítő helyiségei. Ezek fölött, a 4. és 5. szinten helyezkednek el a díszletfestőtermek.
A régi gőzfűtéses rendszert kicserélték melegvizes-fűtésre, ennek ellátását az új üzemházban létesített kazánház biztosítja. Átalakították elektromechanikusra a színpadgépezetet (a munkálatokat a Sachsischer Brücken und Stahlbau cég végezte). Hátránya, a már említett hidraulikushoz képest, hogy zajosabb. Az alsó színpadi gépezet hat főszínpadi utcából, 2×5 oldalsó emelőpódiumból, kiegyenlítő pódiumból, a zenekari árkot is eltüntető süllyesztőből áll.
2022-ben, műemléki rekonstrukció után újjászületett az opera- és balettjátszás magyar fellegvára, visszanyerték eredeti pompájukat az épület csodás terei. Főhomlokzatának legfeltűnőbb eleme a két carrarai márványból faragott szfinx, valamint Liszt Ferenc és Erkel Ferenc nagy méretű szobra. Az előcsarnok dekorációja követi a főhomlokzat díszítésének vezérgondolatát: az európai és magyar zene kapcsolatának ábrázolását. Az olasz nemes márványokkal burkolt, gazdag színvilágú térben időzve kiválóan rá lehet hangolódni a zenei élményekre. Az aranykazettás tükörmennyezetű főlépcsőház szép vonalvezetésű, baluszteres (oszlopos) korlátokkal kiegészülő díszlépcsőit különleges térkompozícióban helyezték el. A főlépcső ágai az előcsarnok két széléről egyenesen a földszinti nézőtéri bejáratokig vezetnek.
A patkó alakú, háromemeletes nézőtér Lotz Károly monumentális, a Zene apóteózisa című kupolafreskójával, valamint az Ybl Miklós által megálmodott csillárral lélegzetelállító térélményt ad.
Az első emeleti szalonokba vezető Királylépcsőn lépkedett Ferenc József és Erzsébet királyné, Sissi is. A kizárólag számukra fenntartott nézőtéri páholyon kívül külön fogadótermük, sőt, Sissinek saját titkos ajtaja is volt. A tölgyfa burkolatú, kék-arany kárpittal borított úgynevezett dohányzófolyosókon kiváló lehetőség nyílik beszélgetésre, társadalmi érintkezésre.
Az Opera Caféban patinás környezetben fogyasztható el egy-egy ebéd, vacsora, a Shopból pedig magunkkal vihetünk egy kis operai szuvenírt. Az építészet és a kultúra iránt fogékony látogatók angol nyelvű vezetett túrákon is megcsodálhatják mindezt.
A Magyar Nemzeti Balettnek is otthont adó Operaház gazdag repertoárja, alkotóinak illusztris névsora a magyar kultúra büszkesége. Számos magyar mű ősbemutatója is e történelmi falak között zajlott, itt mutatták be először például Bartók Bélától A kékszakállú herceg várát és A fából faragott királyfit, Kodály Zoltántól a Háry Jánost és a Székely fonót, Szokolay Sándortól a Vérnászt, Petrovics Emiltől a C’est la guerre-t és Vajda Jánostól a Mario és a varázslót is.
Az épület arról is híres, hogy „bronzérmes”: a milánói Scala és a párizsi Opera Garnier után ez a harmadik legjobb akusztikájú operaház Európában.
tags: #becsi #operahaz #epitese