A habfészeképítő labirintkopoltyús halak csodálatos világa
A labirintkopoltyús halak, melyek családjának képviselőit Délkelet-Ázsiában, Indonéziában és Nyugat-Afrikában találjuk, egyedülálló képességgel rendelkeznek. Jellemzőjük az ún. labirintszerv, amely a kopoltyúk fölött helyezkedik el. Ez a szerv oxigénben szegény vízben támogatja a kopoltyúk működését. A halak ilyenkor a szájukon át vesznek levegőt a légkörből, azt bepréselik a labirintustasakba, ahol a vérrel bőségesen ellátott bőrredő nagy felületén történik meg a gázcsere.
A labirinthalakra leginkább jellemző ikra- és ivadékgondozási forma a habfészeképítés. A fészek a víz felszínén lebegő buborékokból áll. Ebben az ikrák és a kikelő ivadékok védettek és oxigénben gazdag környezetet találnak. A fészek mérete, az építés módja és a felhasznált elemek fajonként változnak.
Különböző fajok és tartásuk
A Hoplosternum thoracatum (régi nevén, mely 1996 óta csak szinoníma) egy régi, klasszikus akváriumi hal, amelyet már több mint száz éve ismerünk és gondozunk. Kezdőknek is ajánlható, rendkívül könnyen tartható és jól alkalmazkodóképes hal. Szinte az egész trópusi Dél-Amerikában előfordul, és a legkülönfélébb vízminőségekhez alkalmazkodott. Járulékos béllégzése segíti őt az oxigénszegény vízben való túlélésben: a kapillárisokkal gazdagon behálózott bélfalán képes oxigént felvenni. Gyakran látni, hogy a víz felszínére úsznak, és levegőt nyelnek, így préselik át azt tápcsatornájukon. Kisebb távokat egy-egy víztest között akár még szárazföldön is képesek megtenni. Rendkívül strapabíró állatok.
Társításuk könnyű, hiszen a kisebb-közepes pontylazacokban sem tesznek kárt, így a legapróbb nano halak kivételével bármilyen kisebb méretű faj is kerülhet mellé. Robusztus felépítése, erős páncélozottsága viszont azt is lehetővé teszi, hogy nagyobb testű sügérek mellett is tarthassuk. Vegyes társas akváriumokba is kiváló választás, néhány éve, évtizede még kimondottan gyakori halnak számított a társas medencékben. Bár nem kimondottan rajhal, szeret csapatban élni, ezért ha módunkban áll, legalább 4-5 példányt vásároljunk belőlük.
A növényeket nem csipkedi meg, viszont folyamatos és intenzív talajmozgatásával a kisebb, törékenyebb töveket hamar kitúrja. Érdemes mellé robusztus növényeket választani (Echinodorus, Cryptocoryne aponogetifolia, Anubias, stb.) vagy kövekkel körbevenni a töveket, esetleg cserépbe ültetni azokat.
Tágas férőhelyet igényel, 150-160 liter legalább álljon rendelkezésére. A medencébe apró szemű, finom homoktalajt töltsünk, hogy kiélvezhesse természetes turkáló életmódját. Egyúttal ez a talaj nem is sérti fel bajuszszálait, ugyanis a gyöngykavicson, zúzott kavicson tartott állatoknál rendszeresen fordul elő, hogy komoly sérüléseket szenvednek, elveszítik bajuszszálaikat, amibe bele is pusztulhatnak.
Gond nélkül tarthatóak középkemény csapvízben (mint amilyen például a budapesti csapvíz), a semleges kémhatás megfelelő számukra, de kismértékű eltolódása sem jár problémával. A hőmérséklet tekintetében az ideális érték számukra a 23-26 °C, de széleskörű elterjedésük miatt jól adaptálódtak különböző élőhelyekhez, így akár erősebben fűtött (pl. diszkoszos) és akár fűtetlen szobai akváriumban is tarthatóak. Nyáron kerti tóba is kerülhetnek.
Alkalmazkodóképességüket jól mutatja, hogy fogtak már meg egy példányát Budapest környékén a Dunában is! (Viszont sose engedjük szabadon állatainkat, mert ez komoly ökológiai veszéllyel jár és a törvény is tiltja!)
Kedvenc eledelük az élő tubifex, emellett főeleség gyanánt kaphatnak grindált, televényférget, blackwormot, kisebb földigilisztákat, élő és fagyasztott vörös szúnyoglárvát, artémiát, különböző mixeket. Szívesen fogyasztják a száraz eledeleket is, úgy, mint a talajra süllyedő harcsatabletták, granulátumok, de a lemezes eledeleket is eszik. Érdekes látvány, ahogy hátukra fordulva akár a vízfelszínről is táplálkoznak, ha pelyhes eleséghez szoknak. Remekül beakvarizált hal, évtizedek óta tenyésztik, a kereskedelemben vadonfogott példányai jóformán nincsenek.
Tenyésztés és ívás
Tenyésztésük nem bonyolult, érdekességük, hogy habfészeképítők! A hímek nyáluk segítségével buborékokból álló fészket fújnak, melybe elhelyezik az apró, narancssárga ikrákat. A habfészek egyrészt védelmi funkciót lát el, másrészt oxigéndús közeget biztosít, ami elősegíti, hogy az ikrák ne penészedjenek meg egykönnyen.
A fészket a természetben általában növények levelei alá építi, vagy ki is egészíti levelekkel, növényi törmelékkel. Akváriumban többféle stratégia is bevált a fészeképítés elősegítésére. A tenyésztők által egyik leggyakrabban alkalmazott módszer, hogy egy hungarocell darabot (kb. 20 cm-es) vágnak le, ami a víz felszínén úszik (esetleg közepét kivágják és üveget ragasztanak rá, így még könnyebb kezelni az almot), vagy, hogy egy vízben viszonylag tartós szobanövény (pl.: Diffenbachia picta) levelét helyezik el a szaporítómedence vízfelszínén.
A szaporítani kívánt halakat érdemes párban kihelyezni, a tenyésztőakvárium legyen kb. 40-50 literes. Bár tartásuknál a vízminőség nem kritikus, a szaporításnál jobban figyeljünk oda erre. A szaporítóvíz legyen lágy (pl.: esővíz), enyhén savas (kb. pH 6) és meleg, 27-28 °C-os. Mielőtt kirakjuk halainkat, tápláljuk őket bőségesen jó minőségű élő eleséggel. Egy nagyobb mértékű hidegvizes vízcsere segít beindítani az ívást (hiszen az esős évszakot imitáljuk ezzel), majd fokozatosan fűtsük fel a vizet a fenti hőmérsékletre. A hím esetenként agresszív lehet ilyenkor. Egy kis szivacsszűrővel gondoskodjunk az akvárium filtrálásáról. Nem árt, ha teszünk egy kevés tőzeget is a vízbe - ez gondoskodik a savas pH-ról és gátolja a penészgombák, infuzóriák szaporodását.
Ha a habfészekből elvesszük az ikrákat, akkor mindenképp csepegtessünk a vízhez Xanthakridint penészedésgátlóként és intenzíven szellőztessünk. A kelési idő 5 nap, az elúszás további 2 napot vesz igénybe. Frissen kelt sórákkal indíthatjuk őket (peteburok ne kerüljön be), majd planktonnal, portáppal, banánféreggel is etethetünk, s néhány héten belül már a vágott tubifexet is fogyasztják. Ezt követően már nem nehéz felnevelésük.
A harcoshalak (Betta) sajátosságai
A marakodóhalak, Betta nemzetségéhez tartozó fajoknál a labirintkopoltyús halak egyik tulajdonsága, nevezetesen a hímek ívás ideje alatti harciassága fokozottabban van kifejlődve. A sziámi lakosság jól ismeri ezt a tulajdonságukat és a marakodóhalakkal fogadásokkal egybekötött viadalokat rendeznek.
„Erre a hátsóindiai halra a legjellemzőbb a kis termet mellett még feltűnőbb csodálatos izgulékonyság és a hím nagy harckészsége, amelyben valamennyi más labirintkopoltyúshalat és a pikóféléket is felülmulja.” - Írja Dürigen. A sziámiak, a kokinkínaiak és a szomszédos népek rabjai a fogadásos versenyeknek. Hamar megismerkedtek e „hidegvérű” állatka legjellemzőbb tulajdonságával és erről igen találóan marakodóhalnak nevezték el. Szobamedencékben külön fajtát is tenyésztettek ki belőle, amelynél a harcias természet a legvégsőkig fokozódott és ezért halviadalok céljaira kiválóan alkalmas.
Hiteles adatok szerint a sziámi királyságban a halviadalokat meg is adóztatják, s ebből az adónemből a királyi kincstárnak tetemes bevétele van. A halviadalokat, a malájok kakasviadalának mintájára, külön színekben rendezik, ahová a tulajdonosok kis üvegmedencékben viszik magukkal a bajnokokat. A mérkőzés csak hímek között folyik. Előbb beszedik a betéteket és megkötik a fogadásokat, azután egymással szembeállítják az üvegmedencéket. A hala, mihelyest észreveszik egymást, nekirontanak az üvegfalnak, hogy egymásra törjenek. Kopoltyúkosarukat megfeszítik és színük ragyogóvá válik az izgalomtól. Győztesnek azt tekintik, amelyik élénkebb színben pompázik. Ha nagyok a betétek és a fogadások összege is magasra rug, a látványosság is fokozódik. Ilyenkor az ellenfeleket közös medencébe teszik, s azok eszeveszett dühvel rontanak rögtön egymásnak. Úszóikat fölmeresztik, egymásba csimpaszkodnak, lökdösik és éles fogaikkal mardossák egymást, miközben színezetük egyre ragyogóbbá lesz. A küzdelem azzal végződik, hogy harapásukkal kölcsönösen összemarcangolják egymást. A vesztes az, amelyik előbb süllyed le a fenékre. A győztes a legtöbbször maga is csak röviddel éli túl a diadalát, mivel csakhamar szintén sebektől borítva, felhasított testtel merül el.
A sziámiak a marakodóhalat „pla-kat” névvel jelölik. Újabban kiderült, hogy a halviadalok céljaira egyáltalán nem tenyésztettek ki külön fajtát, mint ahogy Dürigen hitte, hanem többnyire közvetetlenül a viadal előtt halásszák ki a bangkoki csatornákból. Az utóbbi időkben, mint A. Rachow írja („Handbuch d. Zierfischkunde”, Stuttgart, 1928), Szingapurból több ízben szállítottak Európába néhány példány „fátyolos marakodóhalat”. Rachow szerint ez a „változat” a marakodóhalak közt gyakori, mivel fogságban tartva, bizonyos úszósugaraik túltengésre hajlamosak. Ez a tulajdonság, úgy látszik, nem öröklődik.
Az akváriumokban annyira sohasem fajul el a küzdelem, mint a fentebb leírt esetben, de azért verekedő természetüket fogságban is megtartják a marakodóhalak. Színes mellékletünkön a fényes marakodóhal, Betta splendens Reg., vörösszínű változatát mutatjuk be. Ez a kép minden leírásnál jobban szemlélteti a felizgatott állat színpompáját. A kép közepén két fölmeresztett úszójú hím ront egymásnak. Kopoltyúfedőjük is annyira megfeszül, hogy mögüle a vérvörös kopoltyúk is kivirítanak. A kopoltyúfedők ebben a helyzetben pajzsokhoz hasonlítanak, amelyek a toroktájékot védik a harapások ellen. Jól láthatók a duzzadt ajkak is, amelyek valószínűen a fészeképítés miatt ilyenek.
A marakodóhal ivadékainak fölneveléséhez legalább 25 ° -os víz szükséges. Fészkét többnyire növények közt készíti el. Ha a habfészek lehül, könnyen szétmállik.
Közeli rokona a B. pugnax Th. Cantor, amely az akváriumban 25-30 C fokos vizet kíván meg, de fogságban való tartásra nem igen alkalmas. A hímet élénkebb színezetéről és páratlan úszóinak meghosszabbodott sugarairól ismerhetjük fel. Valószínűen ez a faj is szájban költ, mivel megfigyelték, hogy a nőstény az ikrákat ívás után a szájába veszi.
A Betta hal teljes életciklusa 3 percben
Az Osphromenidae-család utolsó nemzetségét a csukafejűek (Luciocephalus Bleek.) alkotják. Ebbe a nemzetségbe csak egyetlen faj: a csukafejű hal, L. pulcher Grey, tartozik. Nevét a csukáéhoz hasonló arcorráról kapta. Teste megnyúlt. Hátúszója, amelyben nincsenek tüskék, hátul van és 8-10 sugár feszíti ki. Alsóúszóját mély bemetszés tagolja kétfelé, az elsőben 1 kis kemény és 5-6 puha, a hátulsó, nagyobbik részben pedig 12-13 puha sugár van. A hasúszót 1 és 5 sugár alkotja; az első puha sugár meghosszabbodott. Széles száját előre is tudja tolni. Állkapcsain és ekecsontján kis, hegyes fogak vannak. Háta zöldes, hasa világosabb, oldalán széles sötét, fehéresen szegett sáv húzódik, a test egyéb részein szabálytalan fekete foltok láthatók. Ragadozó hal. Szaporodási módjáról még semmi biztosat sem tudunk. A legtöbben, így Rachow is, elevenszülőnek tekintik, de mások a szabadban figyelték meg és azt állítják, hogy a csukafejű hal csak ivadékgondozó és nem eleventojó.
A kék- márvány- illetve törpegurámi tenyésztése során a hímek ivarérés után elég tevékeny életet élnek, úszó növényekből (pl. úszó májmoha), vagy csak úgy csupaszon fészket próbálnak építeni, buborékokból, változó sikerrel. A fészek tartósságából következtethetünk a nőstények ikraérésének fokára is, minél érettebbek, annál jobban sikerül a hímnek a fészeképítés, feltételezem valamilyen hormon összefüggés lehet (a nőstény hormonjai valamilyen változást okozhatnak a hím szervezetében, amely fokozottabb nyáltermeléshez vezet).
Ekkor jött el a perc, amikor berendezhetünk egy szaporítóakváriumot, lehetőleg Trichopodusoknak 100 liter körülit, Trichogasteroknak (korábban Colisa) jóval kisebb is elég. Egy szivacsszűrőt tegyünk bele, mert amikor a kishalak elúsznak szükség lesz rá. A megfelelően méretezett fűtőtestről se feledkezzünk meg. Lehetőleg sok növényt is helyezzünk el, hogy komfortosabb legyen a nőstény számára. A nőstényt egy nappal előbb helyezzük át, mint a hímet. Ha a hőmérsékletet megemeljük 27-30 °C körülire, nemsokára megfigyelhetjük, hogy a nőstény egyre nagyobb érdeklődéssel figyeli a munkálatokat, a hím udvarlását, és bár a hím sokszor elkergeti, néha brutálisan is, mindig visszasettenkedik, egyre többször, majd egyszer csak néhány meddő próbálkozás után, hagyja, hogy a hím köré tekeredjen, amikor is kiszorít belőle egy jó adag ikrát, melyet megtermékenyítés után, gondosan a fészekbe gyűjt (az ikrákban található egy kis olajcsepp, amely a víz tetején tartja őket, kivéve a Bettákéban, ami bizony süllyed). Ezt jó néhányszor megismétlik, majd a hím elkergeti a nőstényt. Ilyenkor célszerű a nőstényt eltávolítani, különben meg is ölheti (Trichopodus fajok inkább). A hímre ilyenkor nagy munka vár, feszülten őrzi a fészket, a terméketlen ikrákat eltávolítja, rakosgatja a kikelt lárvákat. Miután a kishalak elúsztak az apát is száműzzük a szaporítómedencéből, erre a célra krumpli- vagy hagymatároló nagyszemű hálóból, meg némi drótból barkácsolt hálót használjunk, amivel esélyünk sincs a kis gurámikat kihalászni, vagy összetörni. Ilyenkor a víz minden köbcentiméterében rengeteg kis halacska van, és bizony elég kis méretűek.
Szükség megoldás: Ha halaink a közös akváriumban ívnak le, és mindenképp szeretnénk a szaporulatot megtartani, azonnal állítsunk be egy nevelőakváriumot, hasonló vízzel, mint ami a szülők akváriumában van. Hőmérséklet lehet magasabb, de alacsonyabb semmiképp, a vízbe csepegtessünk Xantakridint. Ezután egy nagy méretű leveses merőkanállal merjük ki a fészekből az ikrákat, és óvatosan helyezzük át a nevelő akváriumba.
Elérkeztünk a legkritikusabb részhez, itt szoktak a problémák kezdődni. Elég sok előkészítést igényel, hogy nagy számban felnevelhessünk egy családot. Először is a kis halak rendkívül utálják a vízcserét az első 2-3 hétben, általában „rendesen” elkezdenek pusztulni, ha egy túlzásba vitt etetés miatt beinfúzoriásodik a víz, és ezen a gyógyszeres kezelés sem igazán segít. Tehát nagy fehérje tartalmú tápokat inkább többször keveset, mint kevésszer sokat etessünk. Itt gondolok a Sera Micron-ra, ami kitűnő eledel, de csak csínján bánjunk vele. Próbáltam vízzel előre összekeverve szemcseppentővel adagolni, az nem igazán vált be, mert így túl kevés ideig tartózkodtak az apró szemcsék vízközt, ami a legfontosabb a mi szempontunkból. Az általam legjobbnak vélt módszer, ha egy ecsetet a Sera Micron-ba mártunk, majd mint, mikor a cigarettáról lepöccintjük a hamut, kicsit lerázogatjuk, és azt a mennyiséget, ami az ecseten maradt pöcögtetjük a víz tetejére. Legalább naponta 6-szor.
De ennél van egy sokkal jobb módszer is, itt segítségül hívjuk a természetet, hogy segítsen a kis halak vizét baktérium mentesíteni, és egyben a tisztogató munkások táplálék gyanánt is szolgálnak. Ezek a papucsállatkák (Paramecium), és ecetférgek. Ezeknek a tenyésztését be kell indítani, mielőtt a gurámik szaporításába fognánk. Egyáltalán nem bonyolult, szinte magától megy, csak egy kevés odafigyelést igényel a dolog. Szükség lesz egy kb. 5 literes akváriumra, egy 5 wattos fűtőtestre, lágyvízre (ozmó vagy ioncserélt), napon szárított banánhéjra, és persze papucsállatkákra, és/vagy ecetférgekre. Egy mikroszkóp sem árt. Nézzünk körül egy régebben működő akvárium vizének felszíne környékén, kis szerencsével találkozhatunk szabad szemmel éppen csak látható, fehér, pálcika-szerű lényekkel. Aket fogjuk elszaporítani. Először is töltsük fel a kis akváriumot, (vagy 5 literes befőttesüveget) lágy vízzel, tegyük sötét helyre, tegyünk bele banánhéjat, kapcsoljuk be a fűtést. Néhány nap múlva bezavarosodik, ekkor elszaporodott benne az infuzória, ami ebben az esetben jó hír, mert a papucsok ezeket eszik. Ekkor pipettával tegyünk bele papucsállatkát (ha nincs az akváriumok körül, nézzünk szét régebbi pocsolyák körül, vagy ott felejtett tyúkitatók táján, árnyékos helyek vizes élőhelyein, biztosan fogunk találni). Nagyon hamar el fognak szaporodni, amit fehér hab vagy bevonat jelez a tartályban. A mi dolgunk pár naponként az egyharmados vízcsere, és a banánhéj kb. 1 hetenkénti cseréje.
Tehát ha a papucstenyészet teljes erővel dübörög, jöhetnek a kisgurámik. Amint elúsztak, pipettával szívjunk le a tajtékból onnan ahol a legsűrűbb, és csepegtessük be a nevelő medencébe. Ha nagyítóval figyeljük az eseményeket, rögtön láthatjuk, hogy kis halaink megélénkülnek, és vadásznak a papucsokra és ecetférgekre. Megfigyeléseim szerint az ecetférget jobban szeretik, mint a papucsállatkát, viszont ha csak ezzel etetünk lassabban növekednek. A legcélszerűbb a papucsetetést kombinálni a fent említett Sera Micron-nal, a napi 6 etetés fele legyen papucsos csepegtetés, a másik fele Sera Micron. Mindezt addig folytatjuk, amíg akkorák lesznek halaink, hogy a frissen kikelt artémia-rákocskákat (Artemia salina) be tudják kapni. Ekkor már bátran kijelenthetjük, hogy túl vagyunk a nehezén. Csökkenthetjük a napi etetések számát, annak arányában, ahogy nőnek, mert egyszerre egyre többet meg tudnak enni, nincs szükség többet rá, hogy állandóan táplálék-felhőben ússzanak. Ettől számított kb. egy hét múlva már nagyon apróra vágott tubifexet is meg tudják enni, de a papucsállatka csepegtetést se hagyjuk abba, a biológiai víztisztítás okából. Ezután már csak várnunk kell, hogy teljen az idő, gurámijaink pedig gőzerővel nőnek.
Vízszűrés: a porlasztott levegős szivacsszűrőt az első időkben nagyon kis fokozatra állítva üzemeltessük. Ahogy halaink nőnek lehet egyre erősebb szűrésre állítani, és ha már elég nagyok, hogy víz ellen is tudnak úszni, helyezzünk be motoros szűrőt az akváriumba. Ekkor már rendszeresen cserélhetjük a vizet, amit az első hetekben ne nagyon kíséreljünk meg.
Nagyon fontos, hogy a víz hőmérséklete egyenletesen 27-28 °C-os legyen, főleg az első hónapban, amikor a labirintszerv kifejlődik, ezután már megfelel a 24-25 °C-os víz is. Ugyanennyire fontos a légmentesen záródó fedőüveg, ami által a víz feletti levegőréteg is temperált marad. A legcélszerűbb a fedőüveg széleire - ahol az akvárium falával érintkezik - hungarocell csíkokat ragasztani pl. szilikon ragasztóval, vagy ha tolós üveg tetőnk van, soha ne felejtsük el a helyére tolni. Ahol a csövek és vezetékek mennek, ott ragasszuk le szigetelőszalaggal. Így a kritikus időszakban (labirintszerv kifejlődése, 2-4 hétig), megúszhatjuk a megfázással járó tömeges elhullást.
A legjobb táplálás mellett is jelentős szétnövést tapasztalhatunk, ami konfliktussal járhat, ezért néha célszerű a nagyobb példányokat kiválogatni és külön nevelni.
A tartásuk egyszerű, nem igényelnek speciálisan beállított vizet. Vegyes akváriumba is ajánlhatóak, de ne tegyük olyan medencébe, ahol nagy testű sügér vagy más csipkelődő hal van. Tenyésztésük egyszerű, de a felnevelt ivadékok száma több száz is lehet.
A kis- és középméretű társas akváriumok kedvelt lakói, mert viselkedésük békés, nyugodt. Társíthatóak minden hasonló természetű és méretű hallal (neonhalak, pontylazacok, páncélos harcsák, törpesügérek). Tenyésztésük egyszerű, „csupán” az ivadékok megfelelő eleségéről kell gondoskodni.
Érzékeny a bomlástermékeket tartalmazó öreg vízre, a Costiara és az Oodiniumra. Kedvelt labirintkopoltyús akváriumi halak. Tenyésztésük 28-30 °C-os vízben egyszerű. Habfészket építenek.
Mérete miatt akváriumi tenyésztése nem egyszerű, óriási medencében lehetséges.
A hímek gyakran harcolnak, és ilyenkor a szájuknál fogva ragadják meg egymást. Szeretik a napos, növényekkel sűrűn telepített nagyméretű medencét. Ijedősek.
Minden élő és száraz eleséget elfogyasztanak, azonban a túl darabos táplálékot nem tudják megenni, mivel felső állású szájuk testméretéhez képest elég kicsi.
Ha tenyésztésükkel is foglalkozni kívánunk, ajánlatos 6-8 főből álló kis csapatot beszerezni belőlük. Ivar-érettségüket viszonylag későn 8-10 hónapos korukban érik el, s ekkor színesednek ki teljesen. Gyakori jelenség, hogy a fiatal egyedek 15-20%-a igen gyorsan nő.
Sűrűn növényesített akváriumba, hasonló kis testű halakkal társítva könnyen tarthatóak. Finom élő eleségekkel és száraz tápokkal etethetőek.
Kis akváriumban, úszó növények között építenek habfészket.
Az első Európában tenyésztett trópusi díszhalak egyike.
Habfészket építenek.
A legszebb színezetű díszhalaink egyike. Az ivari különbözőségek - mint általában a labirintkopoltyús halaknál - itt is szembetűnőek.
tags: #betta #habfeszek #epites