Dualizmus kori magyar falusi ház konyhalya: gazdaság, társadalom és kultúra
Az 1867-1918 közötti időszakban a Háromszékhez hasonló vidéki községekben a helyi önkormányzatok gyakorlata a költségek megterhelését a lakosságra hárította, mert más bevételi forrás hiányában a helyi adók voltak a legfontosabb források.
A helyi adózás és a közösségi költségvetés
Az adók volumenében és kiterjedésében is meghatározó szerepet játszottak, s működésük időben és településtípusonként nagy változatosságot mutatott.
Újonnan létesült településeken és korábbi bérbirtokos falvakban a rovatolásból (helyi bérmunkából fakadó adózási szokások) a központi jogi szabályozás szerinti kiegészítő adók felé vezető átmenet viszonylag simán ment végbe.
Az egykori katonás székelyek lakta falvakban azonban a hozzájárulások rendszere összetettebb volt, mert a kollektív földbirtok megoszlása későn oldódott fel; itt a közösség bevételeinek helyettesítő forrása inkább a saját bortermelés adó nélküli értékesítése volt, amely lényegében indirekt adó volt.
Másik alternatív bevételi módként a közösségi erdő- és legelőhasználat díja lépett fel tagként fizetve a település tagjai részéről. A polgári önkormányzat és a földbirtokos közösség jogi elkülönülése mindkét bevételi forrást megszüntette ugyan, de megnyitotta az utat a hatékonyabb kiegészítő adóztatás felé.
A reformkortól a forradalomig
1830-1848 között megfogalmazódott a magyar polgárosodás reformkorban megfogalmazott célja, amelyet az 1848-as forradalom részben meg is valósított.
A szabadságharc leverése után neoabszolutizmus idején a magyar társadalom egy része igyekezett a Habsburg-dunai monarchia beolvasztását elkerülni.
Az 1850-es és 60-as évek európai hatalmi viszonyainak átrendeződése nyomán Ausztria elveszítette támogatóját Oroszország részéről, míg Lombardiát De facto elveszítette.
1867-ben létrejött a kiegyezés, amely a közös uralkodó mellett a külügy, a hadügy és a pénzügy közös irányítását hozta létre Magyarország és Ausztria között egészen 1918-ig.
Az 1867-es és 1877-es törvénycikkek között rögzítették a közös adósság, a vámközösség és a közös költségek megosztását.
Az 1877-es gazdasági kiegyezés fő vitáinak középpontjában három kérdés állt: az adók beszedésének helye, a vámok rendszere, és a külön magyar jegybank megteremtése.
Részleges magyar siker született a közös Osztrák-Magyar Bank megteremtésében, majd 1880-ban megjelentek az osztrák-magyar forint címletű bankjegyek, amelyek német és magyar feliratot viseltek.
Az 1897-es kiegyezés körüli csatatételek miatt az exlex állapotban működő magyar kormány egyoldalúan mondta ki a vámközösséget.
A gazdasági kiegyezés időszaka különböző korszakokra bontható: az 1873-ig terjedő feudális viszonyok felszámolásától a vasútfejlesztés és az ipari növekedés felgyorsulásáig.
A mezőgazdaság és a gazdasági átalakulás
A kiegyezés időszakában Magyarország teljes nemzeti jövedelmének jelentős részét a mezőgazdaság adta, miközben a feldolgozóipari ágazatok és a kereskedelem fejlődése is megindult.
Az ország területének jelentős része továbbra is nagybirtok, illetve majorhálózattal működött, miközben a középbirtokosok nagy része már nem volt képes modernizálni birtokait.
A gazdaság szerkezete three-húzóterület köré szerveződött: vasút- és malomipar, élelmiszeripar, gépipar. Az élelmiszeripar középpontjában a gabonafélék, a kukorica és a burgonya termelése állt; a szőlő- és borászat súlyos válságba került a filoxéra miatt.
A mezőgazdaság technikai modernizációja (vetésforgó, trágyázás, fajtanemesítés, istállózás) és a termelés növelése összekapcsolódott a raktározás és a feldolgozás fejlesztésével.
A vasútépítés és a gépek fejlődése a gazdaság egészét lendítette előre, és a MÁV létrejötte, a tarifarendszer bevezetése, valamint a zónázás az egységes piac kiépítését segítette.
Az ipar három fő körzete: Felvidék (Gömör-Szepesi érchegység), Délkeleten (Hunyad és Krassó-Szörény megyék), Budapesten és környékén alakult ki.
A társadalmi rétegződés a dualizmus korában
Az agrár- és a polgári világ kettőssége jellemezte a kor társadalmát: a falvakban továbbra is a földbirtokos arisztokrácia és a földbirtokos parasztság adta a társadalom gerincét, míg a városokban erősödött a polgárság, az ipar és a pénzügyek szerepe.
A társadalom nagybirtokos arisztokratái továbbra is a politikai élet jelentős részét uralták, míg a dzsentrik, a megemelt arisztokráciára hasonlító középrétegek jutottak szerephez.
A parasztságon belül a különböző rétegek közötti különbségek egyre markánsabbakká váltak: a módos gazdák, a középbirtokosok, az agrárproletárok és az uradalmi cselédek mind különböző életfeltételekkel éltek.
Az ipari és városi tömegek növekedése mellett a falusi életmód megőrizte sajátosságait, például a régi viseleteket és a hagyományos megélhetési formákat, amelyek 1880-as évektől kezdve fokozatosan átalakultak.
A parasztok között a gazdálkodási forma egyre inkább a pigme jellegű, de a paraszti kultúra megőrizte gazdag népművészeti és népi építészeti hagyományait, például a tisztaszobák jelentőségét, a konyhák központi szerepét és a népviseletet.
A kultúra és a közösségi identitás megőrzése
A hivatalos állami politika a kivándorlás és a nemzetpolitika területén is a magyarság összetartozásának megőrzésére törekedett. A templom és az iskola szerepe kulcsfontosságú volt a magyarság tudatának megőrzésében és a közösségi identitás formálásában.
Jelentős volt a kulturális és szakmai egyesületek tevékenysége is: Szlavóniában a Julián Egyesület, Ó-Romániában pedig a Szent László Társulat működött, amelyek a magyar állam fedőszervezeteként is funkcionáltak.
Különböző telepek és intézmények hálózata segítette a bevándorlók visszatelepítését és az anyaországgal való kapcsolatok megőrzését, többek között központi állami támogatásokkal és kedvezményes hitelfelvételi lehetőségekkel.
A kivándorlók hazatelepítésének és visszacsatolásának programjai során különböző régiókban elért kedvező eredményeket jegyezhetünk fel: például mintegy 120 magyar iskola Szlavóniában és számos iskolai intézmény Ó-Romániában és Boszniában.
A falusi élet és a konyha korszaka
A paraszti családok élete a konyha és a ház körül forogott; a konyha a ház fűtött központja volt, ahol a füstmentes konyhától a padlástól felépített új helyiségekig minden a mindennapokat szolgálta.
A főzéshez használt vaslapos sparherd, a tisztaszoba, a családi ünnepekre rendezett viselet és a ház berendezése mind a társadalmi státusz jelzői voltak.
Az étkezés gyakorlata és a húsfogyasztás megváltozása tükrözte a gazdasági fejlődést: a naponta háromszori étkezés, a hétköznapokban a sertéshús előtérbe kerülése, a disznóvágás hagyománya és a különböző jellegzetes ételek megjelenése.
A parasztság társadalmi rétegeződése pedig a kis- és középbirtokosok, a dzsentrik és a nagybirtokos arisztokrácia közötti fokozatos elmozdulásban érhető tetten.
Beragadt örökségek és újítások
A dualizmus kori magyar társadalom kétarca mind a földbirtokosi középosztály, mind a városi ipari dolgozók felé mutatott, miközben a középosztály bővülő szerepe és a polgárság megerősödése együtt járt a társadalmi mobilitás növekedésével.
A gazdasági fejlettség és a kényszerek összefüggésében a társadalmi rétegek közötti feszültségek kiéleződtek, miközben a kivándorlás és a hazatelepítés politika alakította a közösségek jövőjét.
- A falusi parasztság háromnegyede 20 hold alatti birtokkal rendelkezett, sokan agrárproletárrá váltak.
- A nagyobb birtokosok között sokan vállaltak szerepet ipari vállalatok és bankok igazgatótanácsaiban.
- A parasztság különböző rétegei között megfigyelhető volt a társadalmi felemelkedés vagy lesüllyedés lehetősége, attól függően, hogy ki milyen módon tudta korszerűsíteni gazdaságát.
- A városokban a munkásság száma meghaladta az egymilliót, és a szakmunkások magasabb életszínvonalat értek el, míg a betanított munkások helyzete nehezebb volt.

A kiegyezéshez vezető út - Humans of History
tags: #dualizmus #kori #magyar #falusi #haz #konyhalya
