Fenymasolo romai lakotelep informacio: hogyan változik az élet a karantén idején?

A megváltozott városi lét új tudások irányába mutat, a téri adottságok mellett az új térhasználatok megélése és megmutatása lehetőség a jó tapasztalatok átmentésére és új beavatkozások tervezésére. A karanténban töltött tavasz mindenkit megviselt, és miután még nem tudjuk, mire számíthatunk, fel kell készülnünk akár több ilyen időszakra is. Panelházban élek több mint tíz éve, igaz, Budapest egyik legjobb lakótelepén, a Pók utcain. Laktam már a „pesti csikágóban" és a Rózsadombon, külvárosi, fűtés nélküli szoba-konyhában és kertes családi házban, s mivel nem autózom, viszont imádok sétálni, mindegyik otthonom környékét, működését alaposan felmérhettem.

Szeretem figyelni a városrész életét, az utcák napi ritmusát, a lakók habitusát, a közlekedés, a szemetelés, a kutyatartás helyi szokásait, belehallgatni a bolt előtt dohányzók párbeszédébe. Az utóbbi tizenvalahány évben megtapasztaltam a panel minden előnyét és hátrányát, de csak most, a karantén idején jöttem rá, hol is élek tulajdonképpen. A Pók utcai lakótelep már a szocializmus végén született, egy utolsó házgyári roham meglepően sikeres eredményeként. 1984-től három ütemben, öt éven át épült ki a Római-part és a Szentendrei út közötti területen, 3, 4 és 10 emeletes házakban több mint 4000 lakást alakítottak ki, a sztenderd lapostetős mellett a Római út mentén és a telep déli szélére néhány sátortetős, cserépfedeles, nagyteraszos változat is került.

A lakások mérete és alaprajza jól átgondolt, a garzontól a 87 négyzetméteres, kifejezetten tágas, szinte polgári lakásokig mindenféle előfordul, normális méterű nappalikkal, kis erkélyekkel, világos lépcsőházakkal - még garázsok is kerültek a telep szélére, két kisebb, félig zárt műhelyudvar köré. Persze a telep fő vonzereje nem a hatvanas évek óta sokat fejlődött paneltechnológia, hanem az innen pár percnyire lévő Római-part. Mit csinál egy lakótelepnyi budapesti, közel tízezer ember, ha otthonmaradásra kényszerül? Fölfedezi az utcát. Errefelé ez nem is annyira utca, mint inkább parkok laza és szövevényes hálózata, az egykori mocsaras vidék jellegzetes növényzetével és az időközben beültetett többivel.

Utoljára a tavalyi önkormányzati választás előtti sürgés-forgásban tört ki az ültetési láz, hálistennek a nyáron guruló, télen szánkózó domb alsó pereménél már csak az ültetőgödrök kiásására jutott idő, fa nem került bele, így a gyerekek ép bőrrel megúszták a városatyák ad-hoc ötletelését. Tulajdonképpen az eredeti mocsári, és a telep építése idején beültetett növényzet tökéletesen működik, kiegészülve a kertre vágyó panellakók spontán virágosítási rohamával, ami a karantén ideje alatt hetente újabb ágyásokkal örvendezteti meg a sétálókat.

A zárlat tehát - ahogy ez a szélsőségekkel lenni szokott - megtalálta a maga ellentétpárját, és a lakótelepiek, magukat is meglepve, kiléptek komfortzónájukból: a köztereken olyan élethelyzeteket kezdeményeztek, amelyeket azelőtt (legalábbis a rendszerváltás óta biztosan) valamiféle íratlan tabu nyomott el. Az első feltűnő jelenség - a virágágyások mellett - az volt, hogy itt is, ott is megjelentek a tollasozók. Harminc éve nem láttam közterületen ember tollasütővel, de most az első óvatos lépések után egész családok vonultak ki ütögetni, a nagyi a legkisebb gyerekkel az ölében, egy műanyag székről drukkolt. Előkerültek a görkorcsolyák. A bezárt óvodák aprónépe rájött, hogy az egykori római vízvezeték romjai prímán pótolják a szintúgy bezárt játszótér mászókáját. A kamaszok április végén kifeküdtek a fűbe rajzolni-festeni, és az aszfaltot mindenfelé elborították a színes krétarajzok. Minden jel arra mutat, hogy a bezártság hatására a városlakók használni kezdték a környéküket. Nem csodálkoznék, ha a gyógyszertár előtt harminc éve árválkodó, vaslábú pingpongasztalt valaki önszorgalomból átfestené és életre keltené.

Hogy miért éppen a válsághelyzet nyitotta ki a korábban zárt, vagy annak érzékelt lehetőségeket? Ezt a környezetpszichológusok nyilván részletesen fogják elemezni. A köztérhasználatot szorgalmazó pályázatok, programok, a civilek erőfeszítései konkrét, gondos elemzéssel definiált helyzetekre vonatkoznak, zárt közösségek cselekvési programjait célozzák meg - esetleg a participáció révén a helyiek képviselőinek bevonásával -, de a COVID-karantén a társadalmi aktivitástól eddig távol maradó városlakókat is megmozdította. A mostani tapasztalatok alapján azt mondanám, óriási szükség lenne a közösségszervezőkre, akik válságállapot nélkül is, hozzáértő és folyamatos munkával ráébreszthetik az egy helyen élőket arra, hogy a köztér nem autóút, hanem - köztér. És ha nyitottság van, lesz más is: lesz közösségi kiskert, komposztáló, esővízgyűjtő, madáretető.

Infografika: A Pók utca lakótelep és a környező zöldterületek kapcsolata a karantén alatt

Ebben a mintában a régi paneltelepi adottságokat ötvözik a közösségi aktivitás új formái: közösségi kiskertek, esővízgyűjtés, komposztálás és madáretetés jelennek meg a mindennapokban, miközben a város más részein is megfigyelhető a helyi kapcsolatok átértékelődése. A helyiek részéről a köztér nem csak passzív tér, hanem lehetőség a közös tevékenységre és a hétköznapok megkönnyítésére. A járvány idején és után is szükség van a közösségszervezőkre, akik fókuszáltan dolgoznak a lakótelepi közösségek bevonásán és a helyi környezet javításán.

Az információk alapján pedig a következő tendenciák tekinthetők relevánsnak a budapesti lakótelepek jövőjére: a helyiek bevonásával megtervezett köztérfejlesztések, a felfokozott kertészeti és környezeti kezdeményezések hosszú távú fenntarthatósága, és a közösségi kiskertek valamint az esővízgyűjtők elterjedése. Ha nyitottság van, lesz más is: közösségi kiskert, komposztáló, esővízgyűjtő, madáretető - mind hozzájárulva egy élhetőbb és ellenállóbb lakótelepi környezet kialakításához.

Jelentős megfigyelések és lehetőségek

  1. Az utcák és parkok hálózata lehetőséget teremt a közösségi tevékenységek számára a bezártság idején is.
  2. A virágágyások, tollasütők és krétarajzok megjelenése jelzi a helyi közösség visszaváltozási képességét.
  3. A környezetpszichológia szempontjából a köztérhasználat átalakulása hosszú távú igényekre és beavatkozásokra világít rá.
  4. A közösségszervezők szerepe kulcsfontosságú a válságállapot nélküli tartós részvétel és a fenntartható köztérkialakítás érdekében.
ElemJelentőségPéldák
Közterek használataNöveli a közösségi identitástVirágágyások, tollasozás, krétarajzok
Közösségi projektekHosszú távú részvételKiskertek, esővízgyűjtők
KözösségszervezésKontinuitás és bevonásTelepülésrészek koordinálása

Összegzésként elmondható: a karantén kényszerű bezártsága új szemléletet hozott a lakótelepi életben, és rámutatott, hogy a köztér nem autóút, hanem közösségi tér. A helyiek spontán kezdeményezései és a közösségszervezők koordinációja nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a közösségi terek mélyebb érzelmi és funkcionális kötődést adjanak a lakótelepieknek, és hogy a jövőben is legyenek közösségi kiskertek, komposztálók, esővízgyűjtők és madáretetők.

tags: #fenymasolo #romai #lakotelep

Népszerű bejegyzések: