Márai Sándor "Szabadulás" című regénye: Az ostrom borzalmai és a belső szabadság keresése
Márai Sándor Szabadulás című regénye, amely csak a szerző halála után, 2000-ben látott napvilágot, egy különleges és megrázó alkotás. A mű 1945 nyarán, Budapest ostromának idején született Leányfalun, és bár tematikájában az ostrom borzalmait idézi, szerzője nem volt jelen a fővárosi események közvetlen átélőjeként. A regény egy fiatal nő, Sós Erzsébet bujkálásán keresztül mutatja be a háború pusztítását és az emberi lélek küzdelmét a túlélésért.
A kiadó mindössze annyi támpontot ad a szöveg keletkezéséről, hogy azt a szerző dátumozta. Azonban a mű megjelenése számos kérdést vet fel: hogyan került elő a hagyatékból egy soha nem publikált, nagyszabású szöveg? Milyen állapotban volt a kézirat? Miért nem adta ki Márai életében? Ezekre a kérdésekre a könyv nem ad választ, pedig az eligazító utószó sokat segíthetne az olvasónak megérteni a mű kontextusát és jelentőségét.
A Szabadulás tulajdonképpen nem nevezhető hagyományos regénynek. Nincs körülhatárolható cselekménye, és a főhősnő, Sós Erzsébet alakja sem kap mély lélektani motivációt. Márai inkább egy szócsőként használja őt a szörnyű világállapot elbeszélésében. A szöveg maga is tükrözi a befejezetlenséget: suta megfogalmazások, ismétlődő mondatok és fordulatok tarkítják az elbeszélést. Az időkezelés is laza, a hetek nem kronologikus sorrendben követik egymást. Még egy mellékszereplő foglalkozása is megváltozik a mű végére ("zsidó fogtechnikusból" "zsidó mérnökké").
Ennek ellenére a szövegben fellelhetők igazi szépprózai, esztétikailag értékelhető villanások. Márai a háború borzalmai mellett az emberi lét alapvető kérdéseit is feszegeti. A mű egyik legfontosabb motívuma a polgári világ végének gondolata, az értékek pusztulása. A regényben Sós Erzsébet alakján keresztül próbálja érzékeltetni ezt a mindent elsöprő pusztulást, ám ez a kísérlet nem teljesen sikeres.
A regény csúcspontja az utolsó néhány oldal, ahol Sós Erzsébetet egy orosz katona erőszakolja meg. Azonban nem az erőszak az, ami a szövegen átüt, hanem a mindent túlragyogó szabadulásvágy és a szabadság keresése. Márai zárása rejtélyes, költői és reális egyszerre. A befejezés kulcsa talán a szerző 1944-es naplójában keresendő, ahol a háború borzalmai közepette az új kultúra képviselőivel való találkozásról és a belső szabadság fontosságáról ír.
A regényben mind a bizakodás, mind a bizonytalanság érzése megjelenik. Sós Erzsébet a belső szabadságra vágyik, és bár a "felszabadítást" nem gyűlölettel éli át, még nem tud mit kezdeni a szabadsággal. A két szöveg, a napló és a regény, egymást kiegészítve mutatja be ezt a kettősséget. A napló nélkül a regény kevésbé élvezhető, hiszen az adja meg a befejezés mélyebb értelmét.
Márai a naplóiban egy szót sem ejt a Szabadulásról, mintha kitörölte volna életművéből. Ennek okai lehettek politikaiak, de valószínűbb, hogy Márai maga sem érezte befejezettnek a művet. Az emigrációban sem fogadták volna el a mű jelentését, a befejezés emberi, egzisztenciális üzenetét. A szöveg így légüres térbe került, sem itthon, sem külföldön nem értették volna meg azt az írói magatartást, melyet Márai a "Talán" szóban foglalt össze.
A Szabadulás végül kuriozitásként, töredékként maradt fenn az utókor számára. A mű azonban így is betekintést nyújt Márai Sándor gondolatvilágába az ostrom idején, és felveti az emberi szabadság örök érvényű kérdését.
Betiltott, lejáratott írók: Wass Alberttől Márai Sándorig – M5 História 2024. április 20.
tags: #havanna #lakotelep #majalis