Hosszhazas es centralis alaprajz epiteszet templomok pare

A templomtípusok tematikája az alaprajz és a felépítmény szempontjából több évszázadon át formálódott, s az építészeti stílusok változásait is tükrözi.

Építési formák szerint megkülönböztetünk hosszanti és központos építményeket.

A hosszanti építményeknél a kapu-oltár főtengelyét tartják szem előtt.

Az ilyen építményekhez, amelyekben az oltár az aktív mozgás célja, tartozik a bazilika (magasított középhajóval), a csarnoktemplom (egyforma magasságú hajókkal) és a teremtemplom (csak egy hajóval).

A 4. századtól a keresztény templomépítészet megújult: Nyugaton a bazilikális elrendezés, Keleten a központos kupolás formák váltak meghatározóvá.

A nyugati bazilikális templom három vagy öt hajóra osztott alaprajza a keleti orientációval végződő apszissal zárul.

A keleti bazilikális templom viszont a központi tér felé vezető utakat és a kereszthajókat is beépíti.

A csarnoktemplom olyan többhajós templomlétesítmény, amelynél a mellékhajók egyenlő magasak, illetve megközelítően egyenlő magasak a középhajóval.

A teremtemplomok jellemzően tágas protestáns igehirdető-templomok, ahol a belső teret nem szabdalják fel támasztékok.

Központos épület hosszépülettel, pl. a Hagia Szophia Isztambulban, eredetileg keresztény templom volt.

A 7. század óta különleges központos épületforma a keresztszámos templom, amelynek alaprajza görög kereszt, efölé boltosodik középen egy nagy kupola, a sarkakra pedig négy kisebb kupola jut.

A két templomtípus közötti kapcsolatok megértéséhez fontos a kolostorok és kápolnák rendszere is, ahol az alaprajz és a fedés részben hasonló elveket követ.

Infografika: Templomalaprajzok típusai - hosszanti, központos, centrális

A román kori építészet jellegzetességei közé tartozik a hosszanti tér és a kereszthajó, a három- vagy öthajós elrendezés, a később kibontakozó kereszthajó és apszis összefüggő kapcsolata.

Gótika idején a centrális elrendezés és a nagy fesztávolságú boltozatok megjelenése új dinamizmust hozott a templomépítészetbe.

Reneszánsz idején Itáliában a római építészet újjászületése határozta meg a formavilágot, s ezt követően a keresztény templomok között is megjelent a centrális és a hosszanti elrendezés összehangolása.

A barokk a vallási ellenreformáció idején a látványos, gazdagságot és illúziót hangsúlyozó belsőket és külsőket preferálta, amely a templomok belső pompáját rafinált megoldásokkal fokozta.

A középkori templomépítészetben a harangtoronyok önálló szerepet kaptak, amely a templommal szerves egységet alkotott, s a harangöntés ipara is fejlődött.

Harangtoronyok es a templomok kapcsolata a középkorban

A román építészet általános jellemzői közé tartozik a hosszanti és a centrális elrendezés megjelenése, az oszlopcsarnokok és a boltozatok gazdag vonalvezetése.

A román boltozatok közé tartoznak a félkörös, a román keresztboltozatok és később a bordás keresztboltozatok, amelyek a teherhordó rendszer fejlődését irányították.

A középkori templomépítészet földrajzi eloszlása alapján Németországban és Itáliában is különböző megoldások alakultak ki, amelyeket később a közép-európai országok, így Magyarország is adaptált.

Román stílusú templom belső térkép

A centrális templomok kör-, négyszög- vagy nyolcszög alaprajzúak lehetnek, és gyakran kupolával fedettek a középpontban.

A templomok építészeti rendszerének változásai összefüggnek a vallási és társadalmi átalakulásokkal, így a székesegyházak formai döntései is tükrözik a korban uralkodó irányelveket.

A kelet-európai térben a középkori és kora újkori építészeti hagyományok keveredése alakította ki a magyarországi székesegyházak tipológiáját, amelyben a jezsuita, piarista és más rendek templomtípusai is megjelennek.

A XVII-XVIII. században a magyarországi templomépítészet hangsúlyt kapott a hosszú hajó és a kápolnák rendszere, amelyet a kereszthajó nélküli megoldások és a fiókos dongaboltozatok jellemeztek.

A pesti pálos templom és a kalocsai székesegyház példái megmutatják, hogyan ötvöződött a rendi hagyomány és a kor technikai lehetőségei a magyar templomépítészetben.

Kalocsai székesegyház homlokzata

A XVIII. századi székesegyház építészetben a kereszthajós, csehboltozatos és gazdagabb kialakítású formák terjedése figyelhető meg, ugyanakkor a gazdasági és politikai tényezők hatására sok helyen a klasszikus, mérsékelt rokokó elemek is megjelentek.

A székesegyházakrol szóló monográfiák szerint a tervek gyakran külföldi mesterekhez köthetők, akik befolyásolták a magyarországi építészeti mentalitást.

A század második felében megépült új székesegyházak példáiban a központos és a hosszanti rendszerek egyaránt megjelenhetnek, miközben az erődítéses elemek és a városi szemlélet is érvényesül.

tags: #hosszhazas #es #centralis #alaprajz

Népszerű bejegyzések: