A Kerepesi úti lakótelep építésének története és jellemzői
Zuglóban számos különböző korszakban épült lakótelep található, ezek egyike a Kerepesi út-Nagy Lajos király útja-Bánki Donát utca-Róna utca által határol Kerepesi úti lakótelep.
A második világháború után a növekvő lakásszükségletet a hatalom a nagyobb lakások megosztásával, a társbérleti rendszer kialakításával, a magántulajdonú épületek és villák államosításával, valamint a kitelepíttettek otthonainak kiutalásával igyekezett enyhíteni. Lakásokat szinte kizárólag a nagy nehézipari központok dolgozóinak építettek, azokat is korlátozott számban, mert a növekvő gazdasági eredmények ellenére a pénzt elvitte az erőltetett haderő- és iparfejlesztés.
Rákosi leváltása után a miniszterelnöki posztot átvevő Nagy Imre 1953 júniusában hirdette meg politikai és gazdasági programját. Ennek eredményeként országosan állami lakásépítés indult. A Budapesten megépítésre kerülő lakótelepek helyének kiválasztására és a tervek elkészítésére az erre szakosodott állami vállaltok és intézetek kaptak megbízást.
A Kerepesi úti lakótelep beépítési tervét 1953-54-ben készítette el a Budapesti Városrendezési Intézet osztályvezetője, Heim Ernő, illetve az osztályán dolgozó, akkor 26 éves Brenner János építészmérnök, valamint Fülep Sándor, az Állami Építéstudományi és Tervező Intézet (ÁÉTI) munkatársa. A mérnökök a korábbiaknál sokkal szabadabban alkothattak, mert engedélyezték, hogy az unalmas típustervek helyett egyedi megoldásokat alkalmazzanak.
„Az első pillanatban látszik, hogy a tervezők a városépítészeti kompozíciónak szántak kitüntetett szerepet. Legfőbb törekvésük az volt, hogy a Kerepesi utat a Róna utca és az Örs vezér tér között közel egy kilométer hosszúságban szegélyező épületfront ne váljék egyhangúvá.” - írta Ferkai András Lakótelepek című könyvében, hozzátéve: a cél elérésére a mérnökök a Kerepesi út felőli épületsort három tömbre bontották.
A tervezők a háromemeletes lakóépületeket magastetővel, a négyemeletes sarokbástyákat pártázattal, míg az ötszintes összekötő szárnyakat lőrésszerű ablaknyílású tetőemelettel látták el.
A lakóépületek megtervezésére ÁÉTI kapott megbízást. A terveket Legány Zoltán, Kun Attila és Schmidt Lajos készítették. Az épületsor Kerepesi út felőli háromemeletes tömbjeit a mérnökök nyitott oldalfolyosókkal látták el, amelyekről egyszobás hálófülkés és kétszobás lakások nyílnak.
„A helyi típusnak tekinthető házterveket annak idején többen bírálták a sok sarok, sötét zug, megvilágítatlan lépcsőház és belső folyosó miatt.
A korszak jellemzője volt, hogy a kezdeti igényesebb lakások után ekkor a gazdasági nehézségek miatt a tervezők újra kénytelenek voltak ún. CS - azaz csökkentett igényszintű, komfort nélküli, vagy alacsony komfortfokozatú - lakásokat tervezni.
1955-ben Rákosi és hívei ismét magukhoz ragadták a hatalmat. A politikai visszarendeződésre tett kísérlet hatással volt a lakásépítésre is. A tervszámokat olyan magasra emelték, hogy azokat csak a lakások méretének és komfortjának csökkentésével lehetett teljesíteni. Az új elvárásnak megfelelően a Kerepesi úti telepen két háromemeletes tömbben 160 „Cs” (csökkentett értékű) lakást kellett kialakítani, amelyekben nem volt fürdőszoba.
Az 1954-ben indult Kerepesi úti lakótelep építése 1959-ben fejeződött be. A házak, amelyek magukon viselik a szocreál stílusjegyeit már az építkezés befejezésekor idejétmúltnak számítottak, pedig a tervezők mindvégig visszafogottan kezelték a homlokzatokat.
A Kerepesi úti lakótelep a Róna utcától az Örs Vezér teréig nyújtózik, az 50-es éves második felében megépült épületegyüttes városépítészeti léptékben és építészeti minőségében is a magyar szocialista realizmus egyik legszemléletesebb példája. Cour d’honneur-ök, reliefek, mozaikok, antik utalások és egy kibontakozó szociális program történetét fogjuk feltárni.
A lakótelep fogalmára többféle meghatározás létezik, e lista összeállítása szempontjából a német építész, Olaf Gibbins leírása[1] tekinthető alapvetésnek: "A lakótelep olyan lakóterület, amelyet önmagában funkcionális egységként terveztek és hoztak létre. Négy-, illetve többemeletes házaiban legalább 500 lakás található, túlnyomórészt a hatvanas évek után épült és a nagy lakáshiány csökkentését szolgálta. Jellemzői közé tartozik még a sűrű beépítettség, meghatározott számú ház-, illetve lakástípus."
A 20. század második felében épült budapesti lakótelepek szerepelnek a listában, zárójelben azok ismert építési dátumával. Ez alapján nem tartozik a listába a józsefvárosi Tisztviselőtelep, a kispesti Wekerletelep illetve a mai lakóparkok (alacsony házak), vagy a rákospalotai Vácduka téri lakótelep (kevés lakásszám), illetve az angyalföldi Gyermek tér-Béke utca Gyermek tér-Gyöngyösi utca közötti egységes házsoregyüttese (kevés lakásszám, kétemeletes épületek). Ide tartozik azonban például a József Attila-lakótelep vagy Újpalota.
A Kerepesi úti lakótelep 1600 lakása 1954-59 között épült.
Jellegzetessége a szocreal „monumentalitás”-igényének megfelelő, meander alakú alaprajz, az ismétlődő cour d'honneur-ök (eredetileg három épületszárny által körülvett „díszudvar” a kastélyépítészetben) belső szakaszainak magasításával, a bejáratok feletti domborművek.
A lakótelepen az épületek kapubejáratait domborművek díszítik, ezeket Bolgár Judit, Farsang György, Hajdú Sándor, Huszár Imre, Kárpáti Anna, Konrád Sándor, Kucs Béla, Kühner Ilse, Oláh Sándor, Turcsányi Árpád, Szandai Sándor és Varga Miklós készítették.
A frissen épült lakótelepek között egyesek magasabb státuszúak voltak, ezeknél az egyetemi végzettségűek aránya jóval meghaladta a budapesti átlagnál. A Kerepesi úti lakótelep ilyen szempontból alacsonyabb státuszúnak számított. 1960-ban lakóknak csak a 9,4 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, ugyanakkor 60,9 százalékának csak alapfokú iskolája volt.
Azt viszont a lakótelep pozitívumaként kell megemlíteni, hogy az udvarok tágasak, zöld felületei élhető környezetet biztosítanak.
A 20. század történetét a fővárosban végigkísérte a lakásínség. A terület népessége 1873 és az utolsó békeév, 1913 között megtriplázódott, a lakásépítések viszont csak lassan kullogtak a népességrobbanás után. 1945-ig az állam nem tekintette feladatának a lakhatás kérdésének megoldását, azt - néhány kivételtől eltekintve - a piacra bízta. Magánbefektetők szívesen építettek, főleg a pesti belvárosban többemeletes gangos bérházakat, de ez a tömeges lakhatási igényt nem tudta megoldani. Zugló területe a 20. század elején még tele volt beépítetlen, fővárosi tulajdonú telekkel. A városatyák között azonban nem volt egyetértés, el lehet-e adni a fővárosi - egyébként parlagon heverő - vagyont magánszemélyeknek lakásépítés céljára. A válasz sokáig kategorikus nem volt.
Jellegzetes ház a postás telepen, Gyarmat u. 84. A telep 1912 körül. A Magyar Királyi Posta tisztjei által alapított Otthon Házépítő Egyesületnek 1910-12 között sikerült egy 42 házból álló telepet építenie Zuglóban, a Rákospatak és a Lőcsei utca között a Gervay, valamint a Gyarmat utcákban. A telket jutányosan - de nem ingyen - kapták a fővárostól, a költségeket bankhitelből fedezték. Az építkezést drágította, hogy a főváros az útépítés és a közművesítés költségét is az építtetőkre hárította. Először emeletes házakban gondolkodtak, de a postatisztek ragaszkodtak a szabadon álló, családi házas beépítéshez.
Az 1910-es évek Bárczy polgármester nevével fémjelzett lakásépítési programja sajnos elkerülte Zuglót, elsősorban a klasszikus munkáskerületnek számító Angyalföld és Kőbánya profitált belőle, ahogy az akkor még Pesthez nem tartozó Kispest lett a Wekerle program kedvezményezettje.
Az 1920-ban alakult Vitézi Rend tagjai számára a nemzetes úr megszólításon kívül kamatmentes hitelre kapható lakás is járt Budapesten. A főváros 1933-ban a Fogarasi út-Bátorkeszi utca-Kaffka Margit utca-Bolgárkertész utca által határolt területen jelölt ki telkeket egy 102 lakásból - valójában 51 ikerházból -álló telep felépítésére. A területet a főváros közművesítette, az egyenként 95 nöl-es telkeken álló, átlagosan 78 nm-es lakások két szobával, konyhával, kamrával, fürdőszobával, és beépíthető padlástérrel rendelkeztek.
Az 1945 után felálló hatalom azonnal programjává tette a szociális feszültségek - köztük a lakáskérdés - megoldását. Erre azonban előbb a romba dőlt ország újjáépítése, aztán pedig a kommunista párt hatalomra jutásával a nehézipar erőltetett fejlesztése miatt nem maradt elég forrás.
A Kerepesi úti lakótelep a Róna utcától az Örs Vezér térig húzódik. Kihívás volt az építészeknek, hogy a Róna utca és az Örs vezér tér között mintegy 1 km hosszan húzódó házak homlokzati frontját úgy alkossák meg, hogy ne képezzenek zárt, egyhangú, monolit tömböt a területen. Szerencsére 1954-ben, köszönhetően a Nagy Imre-programnak a minisztérium ismét lehetővé tette a tervezőknek a típustervek előállítása helyett az egyedi megoldásokat tartalmazó tervezést.
Városképi megfontolásokat szem előtt tartva a lakótelep tervezői ún. meanderes (beugrókat tartalmazó) keretes beépítést választottak.
Ugyanebben az időszakban épült a Róna utcai tömb is jóval kevesebb, 724 lakással.
1960-ban lett az állampárt programja a 15 év alatt 1 millió lakás felépítéséről szóló előirányzat. Hamar kiderült azonban, hogy a hagyományos tégla technikával, a 3-4 emeletes házak nem tudják hozni az elvárt tervszámokat, így országszerte áttértek a nagypanelos, vagy más néven házgyári technológiára. A fővárosban sorra kezdtek épülni a nagy lakótelepek, Zuglóra 1966-ban került sor. A főváros településszerkezetéből következően az új telepek helyének kijelölésekor általában az ott álló házakat szanálni kellett, így történt ez Rákosfalva 1500 bontásra kijelölt épülete esetében is.
A dán panelek födémvastagsága nagyobb volt a szovjet házgyári paneleknél, így történhetett, hogy néhány centivel átlépték az akkori építési szabályzat szerinti középmagas ház kategóriát. A magas házakra egészen más építési, tűzvédelmi előírások vonatkoztak, de ezek alól a tervező BUVÁTI felmentést kért az engedélyező hatóságtól.
Mi az a szocreál? Milyen szimbólumokat rejt az 50-es évek építészete? Hogyan lehet egy épületegyüttes “tartalmában szocialista, formájában nemzeti” Budapesten? A séta során megismerkedhetünk a kor építészeti vitáival, a háború utáni építkezések történetével és a lakótelepek kialakulásának okaival is.
A kaotikus Örs vezér téri állapotokból a lakótelepre sétálva csendes zugokat, színesedő fákat, kissé bumfordi, mégis kedves szobrokat meg persze az elmaradhatatlan árkádokat és boltíveket találjuk. Ez okozhat bennünk némi disszonanciát, hiszen általában se a szocreál, se a lakótelep nem számít kedvencnek, itt mégis meglepően jól működik a varázs.
A lakótelep tervezése közben a végletekig szimmetrikus szerkesztésben gondolkoztak az építészek, ami szigorú tömegekké is válhatott volna, de a hivatalosan meandervonalú, gyakorlatilag kacskaringósan futó beépítésnek köszönhetően kedves kis belső udvaros részek jöttek létre. Az egykori bolgárkertészetekre pedig nemcsak egy utcanév, hanem egy szuper kis közösségi kert is utal.
Az épületekbe káderek költöztek, akiknek a különböző méretű és felszereltségű lakásokat befolyás és megbízhatóság alapján osztották ki. A 66 négyzetméteres, kis erkéllyel, mosdóval, konyhával és két szobával ellátott lakásokat a vezető beosztásúak kapták, míg a CS-lakásnak - csökkentett értékű - nevezett, 28 négyzetméteres „garzont” a kevésbé befolyásos emberek. A lakások nagy része félkomfortos volt, szobák helyett inkább csak hálófülkék voltak, de a középkádereknek szánt lakásokban az erkélyt is franciaerkély - erkély nélküli erkélyajtó - váltotta.
Érdemes besurranni egy-két épületbe is, mert a linóleumos lakótelepbelsők helyett a pesti modern bérházakra jellemző enteriőrt találunk.
Az ötvenes évek elején beinduló közületi lakásépítés számára jó hely volt Zugló széles utakkal ellátott, nagyrészt közművesített, ritka beépítésű területe a Kerepesi út mentén. Az 1953-ban tervezett lakótelep a korszak egyik legjelentősebb budapesti lakásépítése lett. (Vele egyidőben, északabbra kezdték építeni a Nagy Lajos király úti lakótelepet, a kettő között érintetlenül meghagyva az 1940 körül épült „vitézi telkek” és „tisztviselőtelep” kertvárosias tömbjét.) A Kerepesi úttól széles zöld sávval elválasztott, a Róna utcától az Örs vezér térig elhúzodó lakótelep 1954 és 1961 között épült fel. A lakótelep a kor szocialista realista építészeti stílusának egyik legszemléletesebb példája.
Az 50-es években beindult a lakásépítési láz Zuglóban. A lakáshiány egy mindig is jelen lévő probléma volt az országban és - leginkább - Budapesten, amin mikor jobban, mikor egy kicsit nehezebben sikerült enyhítenie a mindenkori hatalomnak. A II. világháború utáni lakáshelyzetben még mindig borzalmas állapotok uralkodtak: alig volt olyan lakás, amiben lett volna fürdő vagy WC vagy nagyobb lett volna egy szobánál, a folyó víz bevezetése pedig luxusnak számított. Nem volt kérdés, hogy ezen javítani kell, így ismét beindult a lakótelep-építési láz, de ekkor már egészen új beépítési módokkal, elrendezéssel és technológiákkal kísérleteztek a tervezők - akkor, amikor épp hagyták őket, mert a politikai megfontolások az építészetet sem hagyhatták magára. Ez típustervekben és követendő stílusokban öltött testet, amik közül az első az 50-es évek szocreálja volt.
A lakáshiányból való kilábalás érdekében a korabeli hatalom szociális realizmusra törekedett az építészetben. A szocreál stílus célja az volt, hogy a korábbi korok építészeti elemeit felhasználva, de azokat a szocializmus eszméinek megfelelően formálva hozzanak létre egy új, a kor igényeit kielégítő építészeti stílust. Ezt a célt szolgálta a Kerepesi úti lakótelep is.
A szocreál stílusra jellemzőek a klasszicista elemek, mint az oszlopok, árkádok és timpanonok, de ezeket a kor szellemének megfelelően alakították át. Gyakran ábrázolták a munkásokat, parasztokat és más szociális témákat, ezzel is hangsúlyozva a szocialista realizmus ideológiáját.
A Kerepesi úti lakótelep építészetében is megjelennek ezek a jellemzők. A házak homlokzatát domborművek díszítik, amelyek munkásokat, parasztokat és a szocialista élet más témáit ábrázolják. Az épületek formavilága is a klasszicista hagyományokat idézi, de a szocreál stílusnak megfelelően átalakítva.
A lakótelep tervezésekor a városépítészeti szempontok is fontos szerepet játszottak. A tervezők törekedtek arra, hogy az épületek ne alkossanak egyhangú, monolit tömböt, hanem illeszkedjenek a város szövetébe. Ennek érdekében meanderes beépítést alkalmaztak, amelynek köszönhetően kedves kis belső udvarok jöttek létre.
A Kerepesi úti lakótelep építése 1954 és 1961 között zajlott, és a korszak egyik legjelentősebb budapesti lakásépítési projektje volt. A lakótelep a szocialista realizmus építészeti stílusának egyik legszemléletesebb példája, amely a korabeli társadalmi és politikai viszonyokat is tükrözi.
A hely: Óbudai Kísérleti Lakótelep
tags: #kerepesi #uti #lakotelep #1954