kicsi utcai lakótelep története
Az újpalotai és a XV. kerületi lakótelepek története összetett, sokféle építészeti megoldást és társadalmi hátteret ölel fel.
Egyik legelső emlékeim egyike, hogy megyünk megnézni az új lakásunkat, és én öröm helyett rettegést érzek. A januári hidegben is izzadok, fogom a falat mire felérünk a negyedik emeletre.
A Kertköz utca 17. egyik új társasházában a lépcsőházi fal üvegből van, és nem tudok úrrá lenni a tériszonyomon.
A lakótelep történetét és azt, hogy mi hogyan kerültünk oda, időben kicsit távolabbról kezdeném.
A Kormány 1960 novemberében fogadta el a Budapest és környéke Általános Városrendezési Terv javaslatát, miszerint az ország lakosságszám növekedésének 25 százalékát vegye csak fel Budapest és környéke, 75 százalékát pedig a többi vidéki város.
A munkalehetőség sokakat csábított Budapestre és a környéki településekre, de a főváros lakáshelyzetével foglalkozó Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve más okokat is talált a lakáshiányra.
A peremkerületeket 1950-ben csatolták a fővároshoz, „Az ide csatolt kb.
A mennyiségi növekedés sajnos nem jelentette a lakások és a környezet minőségének javulását.
A peremkerületekben, például a XV. kerületben is csak a terület negyede volt csatornázott, az utak fele pedig nem rendelkezett szilárd burkolattal, és a külső kerületek 8,9 százalékában volt kiépítve a gázvezeték.
A kormány tizenöt éves lakásépítési határozatában 300 000 lakás építését tűzte ki, de már akkor látták, hogy ezt a mennyiséget nem tudják ennyi idő alatt felépíteni.
A szüleim biztos örültek ennek a határozatnak, mivel 1966-ban házasodtak össze, de a következő tíz évet mégis egy rákospalotai albérletben töltötték, mert nem kaptak tanácsi lakást, öröklakást pedig akkor még nem tudtak venni.
A IV. ötéves terv alapján 1971 és 1975 között negyedmillió fővárosi lakost akart új lakásba költöztetni a kormány, ezt a XV. kerületben különösképpen komolyan vették: Újpalotán eredetileg 14105 lakás építését tervezték akkori értéken 4,5 milliárd forint költséggel.
Az újpalotai lakótelepen kívül több kisebb lakótelep is van itt, barátságosabb, általában négyszintes épületek, jobban illeszkedve az eredeti, kertes házas környezetbe - ilyen például az Énekes utcai lakótelep első üteme is.
Ide tartozik a Lóvasút köz és a Kert köz hat-hat háza, és az Énekes utca három panelja is - minden épület négy- vagy ötszintes.
Nagyságrendileg tíz év alatt több szakaszban építették a házakat, és a három utcában háromféle háztípus épült.
Az elsőként elkészült, Lóvasút közi hosszú házakat (majd a lakótelep többi házát is) a MÁV Tervező Intézet tervezte, az 1973. április 13-i műleírás szerint az épületek blokkos szerkezetűek.
A Kertköz utcában a hat „kockaház” No-Fines technológiával készült angol licenc alapján, úgynevezett öntött beton technológiával.
(Nagy táblás zsaluzatba kőzetanyag-adalékkal, minimális gépesítéssel, szemcsés szerkezeti betonkeveréket öntöttek).
Az Énekes utca 1-11. szám alatti 48 lakásos épület végül panel lett (ennek okairól később lesz szó), 1984-ben kapott használatbavételi engedélyt.
A 13-17 szám alatt 24 lakásos és végül a leghosszabb, 1985-ben utoljára átadott, az Énekes utca 19-35.-ben épült 80 lakásos háztömb ugyanilyen műszaki megoldással készült, vagyis előregyártott elemekből épült.
A Kertköz utca 7. Ideális helyszín volt ez a terület egy kisebb lakótelephez, mivel nagyon közel volt a Növényolajgyár és a Szövőgyár, volt orvosi rendelő (a Horváth Mihály utca sarkán lévő épületben, az ún. Érkövi-Fellner villában), a Dózsa György (ma Fő) úton a volt közért, mellette cukrászda, nem messze iskola és óvodák.
1977. Kert köz 17.
Az Énekes utcában eredetileg kertes házak voltak, sok helyen még haszonállatokat is tartottak. A beköltözésünk után láttunk disznótort az akkor még szanálás előtt álló kertes házakban.
Édesapám, Kovács József emlékszik, hogy a rákospalotai Növényolajgyár a régi házak mögötti üres telkén a forgalomból kivont gépeit tárolta.
Az utcanevekkel kapcsolatban két érdekes mellékszálat említenék.
Bár a Lóvasút köz nevű közterület bekerült a budapesti utcanévjegyzékbe, de 1975-ben a régi címre, az Énekes utca 11-be jegyezték be a hat ház lakásait és a lakásfenntartó szövetkezetet is, és ez az állapot 2012-ig (!) okozott gondot a lakások eladásakor.
Ekkor a XV. kerületi önkormányzathoz benyújtott előterjesztés alapján lett hivatalosan is Lóvasút köz a közterület elnevezése.)
A Kert köz és a Kertköz utca pedig felváltva szerepelt az összes hivatalos papírunkon, a jelenlegi önkormányzati adatbázisokban Kert közként szerepel, de a Google térképe Kertköz utcát mutat.
Visszatérve a családi történethez, édesapám a Növényolajipari- és Mosószergyártó Vállalat kőbányai gyáregységében dolgozott és ott adta be a lakástámogatási kérelmet.
Minden vállalatnál volt „lakásigény felmérő bizottság”: a tömegszervezetek (párt, szakszervezet, KISZ, stb.) tagjaiból delegáltak vettek részt a munkában.
Sok szempontot vettek figyelembe annak az eldöntésénél, hogy ki kap lakást, melyből csak az egyik volt a szociális rászorultság.
Nézték, hogy kinek milyen a munkához való viszonya, mennyire aktív a közösségi életben és még számtalan más aspektust.
A lakótelep több helyi nagyvállalat összefogásában és finanszírozásában, az OTP bevonásával készült.
A mi lakásunk megvásárláshoz szükséges teljes összeggel nem rendelkeztek a szüleim, de a Növényolajgyár az OTP-n keresztül kedvezményes vállalati kölcsönt is biztosított.
Ezek havi összege sokkal kevesebb volt, mint az addig fizetett albérleti díj.
Miután a Kertköz utca házai közül utolsóként felépült a 17-es épület, 1977 januárjában beköltöztünk a 4. emelet 2.
Ekkor már álltak a Lóvasút közi házak - XV. Kerületi Tanács VB Építési és Közlekedési Osztálya 1972. november 29-én adta ki határozatát a XV. ker. Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezetnek.
Az utcanév adminisztrálása mellett a kivitelezés sem volt zökkenőmentes.
Az Énekes utcai lakótelep I/A/1,2,3,4,5,6 számú lakóépület építési engedélyét módosították 1973. október 7-én.
„Az épületet a kivitelező 70 cm-re a tervezettnél magasabban alapozta, ezért az egész épület 70 cm-rel magasabbra kerül. Emiatt az utak az eredetileg tervezett szintnél 70 cem-rel relatíve mélyebbre kerültek az épülethez viszonyítva. - Ez a változás a lakóépületek bejáratánál egy rámpával megközelíthető, a parkolóknál 70 cm-rel magasabb, korláttal ellátott kiemelt járdát tesznek szükségessé.”
1977. Kilátás a Kert köz 17.
A Kertköz utca házainál nem találtam módosítást a tervtári dokumentumokban.
Visszagondolva, miután legyőztem a tériszonyomat, nagyon szerettem ezt a lakást.
Ahogy Budapest Főváros Levéltárában olvastam a ház műszaki leírását, azonnal fel tudtam idézni.
„A fürdőszobában körben 10 sor csempe, a konyhabútorok között 4 sor csempe készül, a konyha, WC, előszoba, kamra, gardrób falára 1 sor mettlachi lábazat kerül.”
A fekete, piros és fehér kis kockaburkolat, mely a konyhát, a folyosókat és a fürdőszobát fedte, hozzásegített a lakóközösség megismeréséhez is.
Mi ugyanis fapapucsot használtunk, és igen hamar kiderült, hogy bár jó a hangszigetelés, ha két gyerek rohangál az egyik lakásban, akkor ez a másik lakásban a nyugalom megzavarására adhat okot.
Egy igen hangos, a lakóközösség tagjai közötti lépcsőházi vita után gumitalpú papucsra váltottunk, és onnan kezdve ez nem okozott gondot.
A gyerekek - sokszor hangos - jelenléte pedig általános volt a környéken, sok OTP-s gyerek született, akikért még születésük előtt felvették a szociálpolitikai támogatást.
A Kertköz utca hat épületében házanként 16 lakás volt, a Lóvasút közben a hat házban összesen pedig 143.
A parkolóban alig álltak autók, és bár akkor még nem volt körbekerítve sem a Kertköz utca, sem a Lóvasút köz, biztonságban lehettünk lent.
Nálunk a családi megállapodás szerint a kimenő végét a loggia korlátjára kötözött piros kendő jelentette - ha ott lobogott a szélben, akkor fel kellett mennünk.
Még működött a Béke mozi az utca túlsó oldalán.
Mellette egy kis ösvényen át lehetett menni a Lóvasút közbe, de az ottlakó gyerekek már ellenségek voltak, bármikor kialakulhatott egy szócsata vagy bogáncsdobálás.
A Kertköz utca 7. és 11. mellett is volt egy foghíjtelek, ott egyszerűen kimehettünk a Dózsa György útra a villamosvégállomáshoz.
Az egyik Dózsa György úti ház belső udvarán pedig hatalmas eperfa nőtt, a ki hagyó ágairól rengeteg faepret megettünk.
A puritán tereket idővel befüvesítették, most már számos fa is zöldül a közös tereken.
A 15. és a 17-es számú ház közé a szülők és munkahelyeik összefogásával készült egy hinta, az apukák tervezték, hegesztették a szocialista nagyvállalatok támogatásával kapott vascsöveket.
Ahogy teltek az évek, nőttünk mi is.
Bármennyire is jó volt ott lakni, a szüleim szerették volna, ha külön szobában lakunk a testvéremmel, és ezt csak egy költözés árán tudtuk megvalósítani.
Ekkor édesanyám adott be lakáspályázatot a munkahelyén, a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat Vezérigazgatóságán.
Nagy volt az öröm, amikor megtudtuk, hogy Énekes utcai három panelház egyikébe költözhetünk.
Konkrétan pár lépésről néztünk végig, hogyan építik fel az Énekes utca 1-től 35-ig tartó szakaszon a három panelházat.
Baráti, családi megállapodás szerint a Kertköz utcában lévő lakás öröklakás volt, de az OTP jelölte ki a dolgozói körből, ki vásárolhatja meg.
Így is történt.
Az 1985. április 15-ig ki kellett költöznünk.
Ez nem volt gond, mert március 20-án a szüleim aláírták az új lakásról szóló szerződést, akkor a 74 négyzetméteres új lakást 919 000 forintért vették meg.
A vállalati kölcsönt tovább lehetett vinni erre lakásra is és kaptak OTP kölcsönt is: szerepel a szerződésen, hogy havonta 1077 forintot kell havonta fizetni 2020 II. negyedévig.
Budapest Aranygyűlése
tags: #kicsi #utcai #lakotelep