Kórodi András és Záborszky József – örökség a zenében és a fenntartható jövő gondolatában
Kórodi András neve összefonódott a magyar operajátszás aranykorával és a kortárs magyar zene legmagasabb szintű tolmácsolásával. Kossuth-díjas, kiváló művész, a Magyar Állami Operaház első karmestere, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnök-karnagya és a Zeneakadémia legendás tanszékvezető tanára volt.
Vezénylésében nem a gesztus, hanem a gondolat volt lényeges, és talán ez tette a 20. Zenei pályafutását a legnemesebb hagyományokból táplálkozottá. Zeneművészeti Főiskolán Varró Margitnál és Máthé Miklósnénál tanult zongorázni, majd a Nemzeti Zenedében Lajtha László és Ferencsik János növendékeként vált karmesterré. Ferencsik a visszaemlékezések szerint egyenesen legkedvesebb növendékeként és a jövő nagy reménységeként tekintett rá.
Pályája 1946-ban az Operaházban indult korrepetitorként, majd 1963-tól első karmesteri kinevezésével a dalszínház egyik legfontosabb oszlopává vált. És mégis, kezei alól olyan karmesterek kerültek ki, mint Kovács János, Medveczky Ádám, Váradi Kati vagy Kovács Zoltán. Kórodi számára fontos volt az egyediség, sosem akarta, hogy a növendékei őt imitálják.
„Első óránkon megállt előttünk és mondta, hogy tessék parancsolni, csak semmi gátlás. Kiváló humora mellett ugyanakkor rendkívül igényes is volt.”
Nem csoda, hogy rendkívül jó kapcsolatot ápolt tanítványaival, akik nem csak csodálták, de szerették is őt. Kórodi sokak szerint a század második felének egyik legjelentősebb karmestere volt. Vezénylési stílusában a tudatosság vezette őt, mozdulatai sosem árulkodtak fölöslegesen, cinikusan nagy elánról.
Egy meghatározó, kimerítő fiatalkori koncertélményt követően alakította ki azt a rá jellemző vezénylési stílust, amelyben a látványos mozdulatok helyett a mögöttes szellemi tartalom kapott főszerepet. Nemzetközi jelentőségét mutatja, hogy ő volt az első magyar karmester, aki a Moszkvai Nagy Színházban és Tokióban is vezényelt, de számos országban vendégszerepelt az Operaház együttesével és a Filharmóniai Társaság Zenekarával is.
A Szent István Filharmonikusokat 1962-től összesen tizenkét alkalommal, szinte évente vezényelte. Záborszky Kálmán visszaemlékezése szerint olyan darabokat is sikerre vitt a fiatal zenészekkel, melyek számukra még meglehetősen nagy feladatnak bizonyultak, és így a megszokottnál több munka hárult a karmesterre. Olyan korszakban is bátran vállalt kényes feladatokat, amikor az még politikai kockázattal járt.
Próbamódszere is különleges volt: hagyta a fiatalokat játszani, miközben fanyar humorával és rendkívüli műveltségével szinte észrevétlenül építette fel a darabok formáját és dinamikai egységét. Nem csupán vezényelt, szinte már mentorként is segítette szakmai fejlődésüket. Az ő közbenjárásával számos neves szólista és karmester, köztük Ferencsik János is megfordult a zenekarnál.
„Mindenki vágyakozott azokra a gondolatokra, amit hozzájuk hasonló nagy muzsikusoktól elleshet az ember, így hát ezek a gesztusok hatalmas ugródeszkát jelentettek a számunkra” - foglalja össze Záborszky Kálmán, mi mindent köszönhetett neki a zenekar. Bár minden műfajban járatos volt, Kórodi András neve elválaszthatatlan a Magyar Állami Operaháztól, ahová 1946-ban került korrepetitorként, majd később karmester és első karmester is lett.
Úgy vélte, tévúton jár, aki ketté akarja választani a szimfonikus zenét és az operát. Tanítványainak is igyekezett ezt a szemléletet átadni, még ha többen idegenkedtek is a műfajtól. „A diplomakoncertem után odajött hozzám, hogy édesapám, most egy évre kötelezően eljössz az Operába korrepetitornak. Mondhatni a fülemnél fogva átcibált az Operába, de aztán ott is ragadtam, méghozzá az ő szárnyai alatt. Azt hiszem, kimondhatom, hogy apám helyett apám volt” - emlékszik vissza Kovács János, de Medveczky Ádám is az ő közbenjárásával került az Opera kötelékébe.
Repertoárja kiemelkedően széles volt, de mindez egyáltalán nem ment a minőség rovására. Kadosa Pál Huszti kaland, Hajdu Mihály Kádár Kata és Szabó Ferenc Légy jó mindhalálig című művének ősbemutatója is a nevéhez fűződik, de vezényelte Petrovics Emil Bűn és bűnhődését, Durkó Zsolt Mózesét és Balassa Sándor Az ajtón kívül című alkotását is.
Akik ismerték, úgy emlékeztek rá, mint a legpompásabb társasági lényre, aki a világ legjobb humorával rendelkezett. Közeli tanítványai azonban mindig is érezték, hogy a legfontosabb dolgokat elrejti magában. Bár igazán közel nem nagyon engedett magához senkit, valódi úriember volt, akiből megmagyarázhatatlan módon áradt a finomság, a jóindulat és a szerénység.
1986. szeptember 17-én hunyt el Trevisóban. Tanítványai emlékezetében azonban nemcsak egy kivételes karmester alakja él tovább, hanem egy sajátos gondolkodásmód is, amelyet nem lehetett megtanulni, csak ellesni, megérteni, majd továbbvinni. A jövőt nem jósolni, hanem teremteni kell. Amit ma teszünk, meghatározza a holnap történéseit. A fenntartható fejlődésről szóló gondolatokkal és példákkal teletöltött könyvünk is ezt a üzenetet erősíti, mivel a fenntarthatóság és a felelősség vállalása a művészetben és a közösségekben egyaránt meghatározó.
A könyv és az ökotehetségek összefonódása a művészeti élet értékeivel összhangban arra mutat rá, hogy a jövő alakításában a kultúra, a gondolkodásmód és a felelősségvállalás is központi szerepet kap. A könyv szerzője, Kóródi Mária, a környezetvédelmi miniszter, olyan összefüggéseket tár fel, amelyek ráirányítják a figyelmet a fenntartható fejlődés szükségességére, és arra ösztönöznek, hogy a művészet és a közélet összhangban legyenek a bolygó jövőjével.
Az alábbiakban áttekintjük a könyv főbb gondolatait és kapcsolódó tematikákat: a környezetvédelem alapjait, a gazdaságpolitika és a kultúra közti kölcsönhatást, valamint a felelősségvállalás gyakorlati útjait az egyén mindennapi életében. A jövőt nem jósolni, hanem teremteni kell. Amit ma teszünk, meghatározza a holnap történéseit. Hogy baj van a Földünkkel, immáron közhely. De ha tisztázzuk, hogy kik vagyunk, hol a helyünk, mik a kötelességeink, van még egy kis időnk a változtatásra.
A könyv külön részletezi a 21. századi fenntarthatóság kereteit: a Göteborgi Stratégia, a Riói Konferencia feladatai és a Gyulai Iván által bemutatott új megközelítések irányelveit. A mű megkísérli összekapcsolni a közgazdaságtan, jogtudomány, művelődéstörténet és a természettudomány területeit, hogy az olvasó komplex szemléletet kapjon a környezeti problémákról és a megoldások lehetőségeiről.
Az olvasó számára a könyv gyakorlati útmutatást ad a mindennapi viselkedés megváltoztatásához: termelés, fogyasztás és életfeltételek biztosítása az új földi helyzetben. A szerzők célja, hogy az olvasó aktív gondolkodóvá és cselekvővé váljon e témakörökben. A jövő alakítása közös feladat, amelyben a kultúra és a környezetvédelem szorosan összefonódik.
| Tanulság | Gondolatkör | Megvalósítási út |
|---|---|---|
| A jövő teremthető | Ökológiai változások, politikai szerep | Aktív részvétel a közösségi és kulturális életben |
| ember és természet kölcsönhatása | Változó viszony a környezettel | Fenntartható fogyasztás és termelés |
| A gondolkodás mint mozgástér | Új megközelítések a fenntarthatóságért | Oktatás és közösségi edukáció |
Összegzésképp: Kórodi András és Záborszky József alakjai évszázados példát mutatnak arra, hogyan lehet a magas művészetet és a zenei hagyományokat összekapcsolni a felelősségteljes gondolkodással a bolygó jövője érdekében. A fenntartható fejlődés közös kihívás, amelyhez a kultúra és a közösségek tapasztalatait egyaránt fel kell használni.
tags: #korodi #remeny #a #fennmaradasra