Az Országház története: Építészet és politikai szimbólumok
Az Országház Budapest egyik legismertebb középülete, a Magyar Országgyűlés és egyes intézményeinek (például az Országház Könyvtár) székhelye. Budapest V. kerületében, a Duna bal partján, a Kossuth Lajos téren található.
Az, hogy a magyar országgyűlés saját épületet kapjon, már a 19. század első felében felmerült, mivel Pozsony után hol a Pesti Vigadóban, hol a Nemzeti Múzeumban gyűlésezett. A reformkorban, a nemzeti öntudat erősödésének időszakában egyre inkább felmerült egy igazi főváros szükségessége, amely az ország egész gazdasági, társadalmi, kulturális erejét szimbolizálni tudja. Fekvésénél fogva erre a szerepre az egyetlen igazán alkalmas helyszín Pest volt, ahol a dunai révnél ősidők óta összefutottak a négy égtáj felől érkező utak. Az 1843-as pozsonyi országgyűlés nagyon határozottan intézkedett is ez ügyben, választmányt jelöltek ki a Pest városával folytatandó tárgyalásokra, amelytől azt várták, hogy még ugyanazon az országgyűlésen tegyenek jelentést a lehetséges helyszínről, a várható költségekről, és mutassák be a terveket, hogy a következő évi parlamenti ülésre a pesti Országház már el is készülhessen. A bizottság szakértőként Lechner József építészeti igazgatót és Zerger Lajos igazgatósegédet küldte ki a helyszín kiválasztására, akik az MTA mai helyét szemelték ki a célra. A következő évben azonban mégsem ide, hanem az úgynevezett Új Vásárpiac (Neuer Marktplatz) területére írtak ki nemzetközi tervpályázatot, amelyre 42 pályamű be is érkezett, köztük Feszl Frigyesé. Az új pesti Országház terve tehát a reformkorban nem valósult meg, de az első népképviseleti országgyűlést mégis Pesten tartották, a mai Vigadó helyén álló Redout nagytermében. Ennek meg is lett a következménye: Hentzi tábornok a Redout épületét mint az országgyűlés székhelyét 1849-ben szétlövette. A Bach-rendszer bukása után újra felmerült az országgyűlés elhelyezésének kérdése. Erre a célra a Sándor (a mai Bródy Sándor) utcában Pest városától bérbe vettek egy telket, amelyre Ybl Miklós rekordidő, pár hónap alatt felépítette a Képviselőház, a mai Olasz Intézet épületét. Ez azonban már a megépítésekor tulajdonképpen szűkös volt, annak ellenére, hogy csak az alsóházat kellett befogadnia, a főrendiház a Nemzeti Múzeumban ülésezett.
Az Országház építését hivatalosan az 1880. évi XLVIII. törvénycikk határozta el, majd 1881 elején egy bizottságot hoztak létre a kiírandó pályázat összeállítására és lebonyolítására, amelyet Tisza Kálmán miniszterelnök vezetett, a tagjai között pedig ott voltak Weber Antal és Ybl Miklós építészek, valamint a különféle szakmai szervezetek képviselői. Tisza Kálmán az addig Európában elkészült, illetve építés alatt álló két modern országház - a londoni és a bécsi - terveit is beszerezte a témában való tájékozódás érdekében. (A londoni parlament 1834-1864 között, a bécsi 1874-1883 között épült fel.) A bizottság kiinduló álláspontja az volt, hogy az új országháznak minden igényt ki kell majd elégítenie, ezért „nem korlátozandó pénzügyi tekintetek által”. A pályázatot a Tömő (a mai Kossuth) téren a Dunával párhuzamosan vagy arra merőlegesen létrehozandó épületre 1882 áprilisában írták ki. A pályázatra az 1883. február 1-re kitűzött határidőre 19 terv érkezett be, ebben a viszonylag kis számban közrejátszhatott az is, hogy nem sokkal korábban fejeződött be a Reichstag tervpályázata. Négy tervet részesítettek díjazásban: Steindl Imre, Hauszmann Alajos, Schikedanz Albert és Freund Vilmos, valamint Otto Wagner és munkatársai műveit.
Az építéshez nagyjából 40 millió téglát használtak fel, és mintegy 40 kilogrammnyi 22-23 karátos arany díszíti az Országházat. Az épület alapterülete közel 18 ezer négyzetméter, a homlokzaton 90 kőszobor található, az épületen belül pedig további 162 szobrot tekinthetsz meg. Az Országház hossza 268 méter, legnagyobb szélessége 123 méter, a kupola magassága a járda szintjétől 96 méter. A saját korában a világ legnagyobb épületei közé tartozott. Európa egyik első távfűtött épülete: A Balassi Bálint utca 1-5.
A Ház stílusát és méreteit illetően: az alaprajz barokk, a homlokzat a gótika stílusjegyeiből merít, a mennyezeten pedig reneszánsz formajegyek találhatók. A Dunával párhuzamos épületszárny hossza 268 méter, legnagyobb szélessége pedig 123 méter. Steindl megvalósult terve a historizáló eklektika jegyében született, barokk alaprajzú, barokk tömeghatású épület, részleteiben alapvetően neogótikus stílusú. Ez a monumentális épület a bécsi neogótika szellemében épült, világosan érzékelhető rajta Steindl bécsi mesterének, Friedrich von Schmidtnek hatása. Schmidt centrális elrendezésű Bécs-Fünfhaus-i templomát rajnai gótikus stílusban építette, s ennek kupolája nagy hatással volt Steindl Imrére, amikor a budapesti Országház kupoláját megtervezte. Ugyanekkor Steindl teljességgel egyedit alkotott, amikor a barokk alaprajzot és tömegkompozíciót szintetizálta a tiszta csúcsíves neogót építkezési stílussal. Az épület mind külső tömeghatásában, mind belső enteriőrjében méltán tekinthető a 19-20. század fordulója egyik nagy alkotásának az európai kontinensen.
Az Országház elrendezése teljesen szimmetrikus, az épület ugyanis kétkamarás országgyűlés számára készült 1896-ban. Az északi szárnyban a felsőház, a déli szárnyban az alsóház ülésterme kapott helyet. A két ülésterem tükörképe egymásnak. A középen kimagasló kupola egyrészt a törvényhozás egységére utal, másrészt - az egykor kétkamarás rendszerben működő országgyűlésnek megfelelően - az alsóház és a felsőház együttes üléseinek adott helyett.
Az építés során fontos kikötés volt, hogy a magyar Országház építéséhez csak és kizárólag magyar alapanyagokat használhatnak, hazai iparosok és gyártók bevonásával - sőt, a díszítésben is a Kárpát-medencében honos növényvilág köszönjön vissza. Ezek a kitételek meg is valósultak, mindössze a gránitoszlopokat hozatták külföldről. Kivétel a főlépcső mellett található nyolc, egyenként hat méter magas márványmonolit, amelyeket Svédországból hozattak (összesen 12 ilyen oszlop készült, a másik négy a londoni Parlamentben található).
Az építkezés 1885-től 1902-ig tartott. Steindl Imre építész tervei alapján. Sajnos a tervező nem érhette meg az átadást, ugyanis öt héttel az esemény előtt elhunyt. Bár az épület felavatása már 1894-ben megtörtént, akkor még nem volt készen, sőt még 1902-ben sem, amikorra már a parlament mindkét háza ideköltözött. Maga az épület 268 m hosszú, 123 m széles és 96 m magas, alapterülete 17 745 négyzetméter, térfogata 473 000 köbméter. Az épületet azonban valójában csak hat évvel később vették használatba - amit Steindl már nem érhetett meg, mert 38 nappal korábban, 1902. június 19-én elhunyt.
A parlamenti ülésekre ma az alsóházi termet használják, a felsőházi terem látogatható turisták számára, illetve frakcióüléseket, konferenciákat és fogadásokat tartanak benne. A Duna felőli oldal a főhomlokzat, de a hivatalos főbejárat a Kossuth Lajos térről nyílik. Kívül 90, belül 152, összesen 242 szobor van a falakon, jeles alkotók freskói, festményei is ékesítik az Országházat.
A belsőépítészet nem feltétlenül követi a külső gótikus megjelenést, az impozáns lépcsőrendszer és az előcsarnok például inkább a barokk paloták hangulatához áll közel. Itt a bordás boltozat vasbordák és rabic felhasználásával készült. Ugyancsak a barokk kor világát idézik a társalgók. Az enteriőrök kivitelezésében a kor legkiválóbb művészei, iparosai és cégei működtek közre. A szintén Steindl irodájában, pontosabban Foerk Ernő által tervezett bútorok közül sokat Thék Endre kivitelezett. A boltozatok díszítőfestését Scholtz Róbert készítette. A főlépcsőház mennyezetképeit Lotz Károly festette, a Vadászteremben Körösfői-Kriesch Aladár falképei láthatók. A színes üvegablakok Róth Miksa műhelyéből kerültek ki.
A befejezés előtt álló, majd az elkészült Parlament persze nem csak pozitív visszhangot keltett. Az ellenzék természetesen biztos volt abban, hogy a hosszasan elhúzódó és egyre drágább építkezésen többen meggazdagodtak a kormány köreiből, sőt az egyik képviselő odáig ment, hogy a Tisza Lajos által vezetett Építési Bizottságot és Steindl Imrét hűtlen kezeléssel vádolja meg. A vélemények megoszlottak a hatalmas épülettel kapcsolatban, volt, aki elragadtatással szemlélte, volt aki „az építészet megfagyott zene” hasonlatot továbbfejlesztve „a legkellemetlenebb kakofóniát” hallotta ki Steindl alkotásából.
Az Országház 115 évvel ezelőtti használatbavételét, azaz a „bevonulást az új házba” Mikszáth Kálmán is megénekelte a Vasárnapi Ujság 1902. október 12-i számában: „Hát csodák csodája, csakugyan ott van az Országgyűlés; szakasztott azok az emberek, akiket júniusban a Sándor utcai házban hagytunk. Csakhogy micsoda cifraság! Milyen fény, mennyi aranyozás a falakon! A szem nem tudja, hova nézzen.” Mikszáth pazarlónak, túlzott pompájúnak találta az épületet.
2000. évi I. törvény rendelkezése alapján 2001 óta az Országházban van kiállítva a Szent Korona és a többi koronázási jelvény (a koronázási palást kivételével).
tags: #orszaggyules #irodahaza #miota