Panama-csatorna építőinek küzdelmei: halál, betegségek és mérnöki összefogás
Az Atlanti- és a Csendes-óceán összekötésének évszázados álmát megvalósítani kívánó Panama-csatorna építői hamar rájöttek, hogy egy vízi út létrehozása a keskeny földsávon sokkal nehezebb a valóságban, mint ahogy a térképen tűnt.
A Panama-csatorna építőbrigádjainak szó szerint hegyeket kellett megmozgatniuk egy kígyókkal teli dzsungelben, ahol az átlaghőmérséklet 27 Celsius-fok volt, és évente 2667 milliméter eső esett.
A halál állandó társunk volt. Soha nem fogom elfelejteni a vonatokat, amelyek naponta szállították el a halottakat, mintha csak faáru lett volna.
Egy francia vállalkozás 1881-ben kezdte meg a Panama-csatorna építését.
Ferdinand de Lesseps francia diplomata, aki a Szuezi-csatorna építésének sikeres vezetése után most egy 82 kilométeres tengerszintű csatornát akart építeni Panama hegyes dzsungelén keresztül, rájött, hogy ez sokkal nehezebb lesz, mint a 193 kilométeres átjáró a sík egyiptomi sivatagon át.
Ferdinand de Lesseps (1805-1894)
szüntelen esőzések földcsuszamlásokat okoztak, amelyek élve temették el munkásokat.
Az árvizek elsodorták az építőberendezéseket.
Ráadásul földrengés rázta meg az országot, és tűz pusztította el Colón városát, amikor polgárháború tört ki.
Túl sok a víz, a sziklák rendkívül kemények, a talaj nagyon dombos, és az éghajlat halálos.
Az ország szó szerint mérgezett”- panaszkodott Adolphe Godin de Lépinay vezető francia mérnök.
A dizentéria kitörései és a sárgaláz és malária járványok megtizedelték a munkaerőt.
A becslések szerint a Lesseps-szel Panamába érkező francia mérnökök háromnegyede meghalt az érkezésüket követő három hónapon belül.
Egy kanadai orvos becslése szerint 1882 és 1883 esős évszakaiban naponta 30-40 munkás halt meg, írja Matthew Parker a Panama Fever című könyvében.
A higiéniai, morális és technikai gondok mellé hamarosan pénzügyi nehézségek társultak.
A munkálatok 40%-os készültségi állapotban voltak, amikor a francia csatornatársaság csődöt jelentett.
Az eredetileg tervezett 120 millió dollár helyett a számla már ekkor 235 millió dollárra rúgott.
A csatornaépítő társaság összeomlása hatalmas botrányt okozott Franciaországban.
Heves antiszemita támadások érték a csatornaépítésben szerepet játszó zsidó származású spekulánsokat.
104 törvényhozót érintettek a korrupció szerteágazó szálai.
Megszületett a „panamázás” fogalma, amivel azóta is a tisztességesnek látszó, de valójában nyerészkedő, korrupt, törvénysértő, ezért botrányos üzelmeket illetik.
Mire Franciaország 1888-ban felhagyott a projekttel, a balesetek és betegségek döbbenetes módon 20 000 munkás életét követelték az amerikai külügyminisztérium szerint.
A 82 kilométer hosszú Panama-csatorna a Csendes-óceánt és az Atlanti-óceánt köti össze, azt 17 mesterséges tó (közülük a legnagyobb a 33 km hosszt kitevő Gatún-tó), számtalan kiszélesített természetes, illetve mesterségesen létrehozott csatorna, valamint két zsiliprendszer alkotja a csatornát.
Eredetileg amúgy három zsilip épült fel a csatornán: délen a Miraflores és a Pedro Miguel, északon a Gatún nevű.
A közöttük található szakasz 26 méterrel húzódik a tenger szintje felett.
These zsilipek 33,53 méter szélesek, 320,04 méter hosszúak és 12,56 méter mélyek, ez pedig erősen korlátozta a csatornát igénybe venni kívánó hajók méretét.
2016. június 26-án adták át azt az új zsilipcsatornát, amely az eddigieknél nagyobb hajók áthaladását teszi lehetővé.
És hogy néz ki mindez a gyakorlatban? Az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő, 77 kilométeres mesterséges vízi út 103 éve készült el, évfordulóját augusztus 15-én ünneplik Panamában.
A Panama-csatorna építésénél a legnehezebb munkafázis a Culebra-hegység átvágása volt - Fotó: Hum Images / Getty Images
Vannak olyan becslések, amelyek szerint a 77 kilométer hosszú csatorna kiásása közben 25 ezren vesztették életüket.
Trópusi betegségek, rossz munkakörülmények, munkahelyi balesetek tizedelték meg a munkásokat, és olyan sok sérült volt, hogy a művégtaggyártók is megszedték magukat a projekten.
Közép-Amerikában csak egy keskeny földnyelv választja el egymástól az Atlanti- és a Csendes-óceánt, de mivel nem volt rajta vízi átjáró, a hajósok évszázadokig Dél-Amerika megkerülésével tudtak átjutni a másik oldalra.
Egy csatornával rengeteg idő és pénz megspórolható lett volna, és azokat a kockázatos átkeléseket sem kellett volna bevállalniuk a hajósoknak, amelyeket a Magellán-szoros vagy a Horn-fok jelent.
A Szuezi-csatornát, amely a Földközi-tengert és a Vörös-tengert köti össze, és rövidebb utat nyitott az Indiai-óceánhoz is, 1869-ben adták át, a megvalósítását pedig a francia Lesseps de Ferdinandhoz kötik.
Miután a franciák sikeresek voltak a csatornaépítésben, egy másik kontinensre irányult a figyelmük.
A Panama-csatornát 1881-ben kezdték el kiásni, de már az elejétől kezdve számos nehézséggel voltak kénytelenek szembenézni.
A tervezéskor rosszul mérték fel a környezeti viszonyokat, de több eseménnyel még ők sem számolhattak.
Panama trópusi ország, így adott a rendkívül sok csapadék és az elviselhetetlen meleg is.
A nagyobb esők sárlavinákat okoztak, és élve temették el a munkásokat, de a villámárvizek építőgépeket is elragadtak vagy használhatatlanná tettek.
Minderre jött rá egy földrengés és egy polgárháború, ami miatt tűzvész pusztította el Colón városát.
A munkások kézzel vágják át a Cucarachát a Panama-csatorna Gaillard vágatának építése során 1913 októberében - Fotó: Corbis / Getty Images
„Túl sok a víz, a sziklák rendkívül kemények, a talaj nagyon dombos, az éghajlat pedig halálos. Az ország szó szerint meg van mérgezve” - panaszkodott Adolphe Godin de Lépinay vezető francia mérnök.
A napokban újra középpontba került a csatorna, miután a BlackRock vezette konzorcium bejelentette, hogy megvásárolja a Panama-csatorna melletti két fő kikötőt, Balboát és Cristóbalt.
A csatornaépítés az egész Karib-térséget megmozgatta, Jamaicáról, Barbadosról és Antiguáról is sok vendégmunkás érkezett, így közülük is sokan áldozatai lettek az építkezésnek.
A Panama-csatorna építésén egyszerre akár 40-50 ezren is dolgoztak, de a toborzáskor hallgattak a magas halandóságról.
A legtöbben alacsony fizetésért, gyenge ellátmányért cserébe végezték a földmunkát naponta 10-12 órán át.
A projekt egy időre leállt, csak 1904-ben folytatták a torzó kiásását, de immár egy amerikai cég irányításával.
Az új vállalkozónak is ugyanazokkal a nehézséggel kellett szembenéznie, a sárgaláz és a malária továbbra is jelen volt, százszámra végzett a munkásokkal.
Némi javulást aztán az hozott, hogy William Crawford Gorgas, a projekt főorvosa harcot hirdetett a szúnyogok ellen.
Ő tisztában volt vele, hogy nem a talaj rossz kigőzölgései okozzák a betegségeket, és nem is egymásra ragasztják a kórt az emberek, mint ahogy azt sokan tartották, hanem a rovarok terjesztik a kórokozókat.
Gorgas elrendelte a munkások lakóhelyének fertőtlenítését, csatornázását, ugyanakkor a környéken található tócsákat, mocsarakat is kezelésbe vették, nyersolaj és kerozin keverékét permetezték beléjük, hogy megöljék a szúnyoglárvákat, de mocsarak lecsapolásába is belevágtak.
A kampány sikeresnek bizonyult, a sárgaláz szinte teljesen visszaszorult.
A malária még mindig jelen volt, de jóval kevesebben haltak bele ezután.
1909-ben már nem egy betegség volt a vezető halálok az építők körében, hanem a munkahelyi balesetek kerültek az élre.
Ekkoriban jött az egyik legnehezebb munkafázis, a Culebra-hegységbe kellett vágni egy 13 kilométer hosszú csatornaszakaszt.
A csatorna kivájásának egy részét robbantásokkal oldották meg, de a trópusi melegben nem egyszer spontán módon robbant fel a dinamita, és arra is akadt példa, hogy valamelyik munkagép gyújtotta be azt véletlenül, több tucat munkás halálát okozva.
Az ott dolgozók csak A pokol szurdoka néven emlegették a bevágást, amelyben mindennaposak voltak a sárlavinák, de munkagépek füstjétől és áramütéstől is többen meghaltak.
A halálozásban bizarr okok is közrejátszottak, a dolgozók a malária ellen kinin szedésével védekeztek, de ennek a szernek egyik mellékhatása a részleges süketség volt.
Beszámolók szerint volt, aki emiatt lett vonatbaleset áldozata, egyszerűen nem hallotta meg a közeledő szerelvényt.
A munkálatok közben sokan súlyos sérüléseket is szenvedtek, gyakran inkább egy csatatérre emlékeztetett a Culebra-átvágás egy visszaemlékező munkás szerint.
A kórházakban sok embert úgy mentettek meg, hogy levágták valamelyik végtagját.
Az amputáció annyira gyakori volt, hogy az már a művégtaggyártók figyelmét is felkeltette.
A cégek versenyeztek egymással, kizárólagosságot próbáltak meg kiharcolni a csatornaépítő társaságtól.
Az egyik művégtagos, az A. A. Marks azzal dicsekedett, hogy Panama éghajlatához és körülményeihez passzoló vízálló karokat és lábakat gyárt, és ez az egyetlen olyan típus, amely megfelel az építkezésre visszatérő sérült munkások igényeinek.
Velük végül le is szerződtek, és már juttatás gyanánt kaptak sérült dolgozók művégtagokat.
A Panama csatorna kiszélesítése
tags: #panama #catorna #epitese #balesetek