Hétköznapi luxus: paraszti szegény családok háza és képei néprajzi múzeumi bemutatóban

Az A konyhában az öreg óra hangos kattogása ritmusba tereli a gyermeki tekintetet: egy-két-há-négy, fehér tányér, virágostál, kakasos és huszáros. Aztán jön az alsó sor, visszafelé. Láttuk őket, már vagy ezerszer, mindig a szemünk elé úsznak, amikor idejövünk, a nagymamához, ahol megáll az idő. Ahol minden mintha egy másik korból való lenne, ahol a fényképek csak onnantól színesek, hogy mi is rajtuk vagyunk, ahol a falakon virágos és kakasos és huszáros tányérok vannak, mintha mindig is ott lettek volna. És mi azon gondolkodunk, hogy vajon más íze lehetett-e az ételnek ezekből a tányérokból, ezekből itt, a nagymama sárgás falán, a kicsit már rekedtes hangú falióra alatt, aminek két mutatója éppen egy pillanatra összeölelkezik, de csak egyetlen hosszú pillanatra, hogy a vasárnap dél immár el is múljon, és a rántott hús illatú konyha is a múlté legyen. Erre gondolunk és arra, hogy ahol szeretet van, ott akkor végsősoron nincs is szükség másra. Meg arra, hogy ha mi írnánk a tányérokra, vajon mi kerülne rájuk. Ezen gondolkodunk. És hozzáfogunk az ebédhez.

Magyarországon keveseknek nincs emlékük - no nem feltétlenül ilyen, de más, valamilyen, homályos, jóleső, lassan el-elvesző - a díszített falitányérokról, melyekről sokáig hittük, hogy ha ehetnénk belőlük, minden bizonnyal képesek lennénk valamiféle időugrásra - egy régvolt pillanatba. A Néprajzi Múzeum időszaki kiállítása, Hétköznapi luxus. A királyné asztalától a parasztházig ilyesféle utazást kínál nekünk, a magyar keménycserép csaknem kétszáz éves történetét bemutatva. A 2025. december 3. és 2026. augusztus 23. között látogatható tárlat három intézmény - a Néprajzi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum - együttműködésében jött létre, és több mint hatszáz műtárgy segítségével rajzolja meg a magyarországi kőedénykultúra történeti ívét.

Infografika a keménycserép történetéről: Angliából Európába, majd Magyarországra érkezés

A kurátorok - Vida Gabriella, Bodnár Katalin, Radványi Diána és Ridovics Anna - nem egyszerű ipartörténeti áttekintést kívántak létrehozni. A kiállítás bevezető narratívája informatív, edukatív és interaktív módon mutatja be a keménycserép, más néven kőedény, keverékes alapanyagait és fejlesztési útjait, továbbá hogy a 18. században Angliából terjedt el Európában. A technológia meghatározó alakja Josiah Wedgwood volt, akinek manufaktúrája jelentős hatást gyakorolt a kontinens kerámiagyártására. A keménycserép státusza a „köztes” jellegével tette lehetővé, hogy a 19. században széles társadalmi rétegek számára váljon elérhetővé, így a polgári és paraszti otthonokban is megjelent.

A kiállítás egyik fontos narratívája a társadalmi mobilitás története: a 19. század elején a keménycserép az udvari és arisztokrata reprezentáció világához kötődött, a század folyamán pedig a polgári háztartások és végül a paraszti enteriőrök mindennapjaiba is bekúszott. A bemutatott tárgyak között fel-felbukkan a holicsi manufaktúra klasszicista darabjai, a pápai gyár Wedgwood-hatású kék-fehér edényei, valamint a 19. századi magyar kerámiaipar jelentős műhelyeinek termékei. A gyárak közül a Zsolnay, Hollóháza és a Fischer a korszak magyar stíluskeresésének fontos terepei voltak: a népi ornamentika, a történeti motívumok és a keleti hatások variációi jelentek meg a kerámiákon. A kiállítás legérdekesebb része a falitányérok világa: a 19. században ezek a tárgyak a polgári reprezentáció részévé váltak, majd a paraszti enteriőrök vizuális elemeivé váltak. A tányérok feliratai és képei a korszak informális kommunikációs felületeiként is működtek: a házi áldások, a vallásos motívumok a közösségi emlékezet és az identitás hordozóivá tették őket.

FELTáRáS / UNCOVERING

A 20. századi átalakulás a kiállítás központi részévé válik: az ipari formatervezés és a tömeggyártás új szemléletet hozott a kerámiaiparba, és a korszak végére a keménycserép a modern háztartások alapanyagává vált. A kispesti Gránit gyár formatervezett edényrendszere példaként jelenik meg: egymásba rakható tálak és a spritzdekor technika olyan praktikus tárgyakat hoztak létre, melyek ma is nosztalgiát keltenek. A kiállítás célja, hogy a néprajzi gyűjteményekben korábban mellőzött keménycserepet új kutatási perspektívába helyezze, és tárgyait egyszerre ipartörténeti, design- és társadalomtörténeti forrásként értelmezze.

A kiállítás azonban nem csupán a múlt értékeit mutatja be; a látogatók megismerhetik a falitányérok üzeneteit, a paraszti kultúra mindennapjait és a közösségi identitást hordozó tárgyakat. A Néprajzi Múzeum a 150. születésnapjára új épületet kapott a Városligetben, és ezt az átmenetet a modern örökség megőrzése és megismerése felé mutató programokkal teszi láthatóvá. A 2022-ben megnyílt új otthonhoz kapcsolódóan a múzeum programokat, kiállításokat és közösségi eseményeket kínál, köztük a Kerámiatér ingyenes látogatását és a Zsolnay, holicsi, hollóházi, Fischer típusú kerámiák különleges bemutatását.

  • A kiállítás három intézmény együttműködésében jött létre, több mint 600 műtárggyal.
  • A keménycserép alapanyagok és gyártási technológiák történeti áttekintése angol eredetű és 18. századi terjedést mutat.
  • A falitányérok és a paraszti enteriőrök vizuális nyelvezete az identitást közvetítik.
  • A 20. században a kerámiaipar a modern háztartások alapanyagává vált, többek között a Gránit gyár példáin keresztül.

A kiállítás történeti háttere

A kurátorok célja, hogy a kerámiaipar magyarországi fejlődésének összefüggéseit a társadalom mindennapjaival összekapcsolva mutassák be. A kiállítás bemutatja a magyar kerámiagyártás központjait, a Zsolnay, Hollóháza és Fischer műhelyeit, valamint a külföldi hatásokat és a magyar formai kerékkötéseket. A tárlat kiemeli a falitányérok kommunikációs szerepét és a népi ornamentika, történeti motívumok és keleti hatások összefonódásait a magyar formanyelv formálásában. A 19. század végére a keménycserép a magyar iparművészet egyik szimbólumává vált, és a népi motívumokkal, a 20. századi modernizmus jegyében formált tárgyak bemutatása révén a közösségi identitás része lett. A kiállítás a korszakok közti átmeneteket interaktív módon közelíti meg, hogy a látogató ne csak szemlélje, hanem meg is értse a tárgyak jelentését a mindennapokban.

A Néprajzi Múzeum helye és jövője

A Néprajzi Múzeum az 1872-es alapítása óta a magyar néprajz egyik legfontosabb intézménye. A 21. században megvalósított Városliget-bujkálós épület új otthont adott a gyűjteményeknek és a kutatásoknak. A Gyűjteményi Központ modernizálja a tárgyak megőrzését és kutathatóságát, miközben a fióktelepek és archívumok digitalizálása révén szélesebb körhöz jut el a tudás. A MaDok-program és a Jelenarchívum révén a kortárs kultúra és a közösségi részvétel erősödik, míg a kutatók a gyűjteményekben rejlő történeteket kutatják és publikálják.

Az intézmény tevékenységei között kiemelt helyet kap a közösségi részvétel és az inkluzivitás: mindenki számára hozzáférhető és befogadó múzeumi környezetet igyekszik teremteni, amelyben a látogatók különböző generációi párbeszédet folytathatnak és megoszthatják tapasztalataikat. A Kerámiatér és a Fényképtár archívuma, a Hangtár és a Mozgóképtár lehetőséget ad a néprajz és a kultúra élő történeteinek megismerésére. A múzeum célja, hogy a tárgyak ne csak történeti dokumentumok legyenek, hanem a jelenben is releváns kulturális örökségként értelmeződjenek újra.

Városligeti múzeumi architektúra és tetőkert látvány

Értelmezés és kutatás a gyűjteményekben

A gyűjtemények hosszú távú megőrzését a preventív konzerválásra és innovatív restaurátori munkára épülő állományvédelem szolgálja, amelyet a Múzeumi Állományvédelmi Program is támogat. A gyűjtemények feldolgozása, digitalizálása és nyilvános hozzáférése alapvető feladat, és a kutatók munkája során a magyar paraszti kultúra tárgyi emlékei mellett a teljes régiók és közösségek bemutatása is megvalósul. A 19-20. század fordulóján kulcsfontosságú gyűjtések és expedíciók nyomán gazdagodott a magyar néprajzi archívum, amely a világtól hazavezető útként szolgál a modern műveltség és identitás megértéséhez.

Kedves Látogatóink! Az élettér kiállításon a 18. századtól kezdődően bepillanthattok a paraszti kultúrába, Szarvas mindennapi életébe. Megismerhetitek az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó szokásokat, a születést, a házasságot és a halált, a fényképekből készített animált videót, valamint egy korabeli babakocsit és egy sárhajót is megtekinthettek. A kiállítás segít feltárni, hogyan alakult a paraszti élet, és milyen módon tükröződött benne a közösség identitása. A ruházat és a textíliák egyaránt mesélnek a társadalmi státuszokról és az idő folyamán bekövetkező változásokról.

Az élet három jelentős mozzanata - a születés, a házasság és a halál - mind a paraszti kultúra keretében, történelmi kontextusban értelmeződnek. A kiállítás rávilágít a társadalmi szokásokra, a családtagok közötti szerepekre és az ünneplés módjaira, miközben megőriz és bemutat történeti adatokat, adatköz­pontokat és archív anyagokat. A 19. századi esküvők és lakodalmak fényképei és tárgyi emlékei inkább közösségi eseményekként kerülnek középpontba, mintsem kizárólag személyes élményeként.

tags: #paraszti #szegeny #csaladok #haza

Népszerű bejegyzések: