Jean-Jacques Rousseau és a tulajdon eredete
Jean-Jacques Rousseau, a genfi felvilágosodás kori filozófus, író és zeneszerző életműve mélyen elgondolkodtató kérdéseket vet fel az emberi természet, a társadalom és a tulajdon eredetének viszonyáról. Munkássága jelentős hatást gyakorolt a francia forradalomra és az utókor gondolkodására egyaránt.
Rousseau 1712. június 28-án született Genfben, egy szegény órásmester fiaként. Édesanyja korán meghalt, apja pedig menekülnie kellett a városból, így a fiatal Jean-Jacques neveltetését nagybátyjára bízták. Később egy lelkész házában tanult, ahol elsajátította a katekizmust és a latint. Két év után visszatért Genfbe, majd inasnak állt egy vésnökműhelyben. 1728-ban elhagyta Genfet, Torinóban élt, és áttért a katolikus hitre. Párizsba 1741 őszén költözött, ahol megismerkedett a kor neves gondolkodóival, és zenészként szerzett magának hírnevet.
Az 1749-es év fordulópontot jelentett Rousseau életében. Vincennes-be tartva olvasta a dijoni Akadémia pályázatát: "Rombolta-e vagy javította az erkölcsöket a tudomány és a művészet fejlődése?". Ez az olvasmány mély felismeréshez vezette: az ember boldogságra született, de a hamis úton keresi azt. Rousseau úgy vélte, hogy az ő hivatása megmutatni az embereknek a különbséget a valóság és a látszat, a természetes ember és a társadalmi intézmények által teremtett ember között. Pályaművét, az "Értekezés a tudományokról és a művészetekről" címmel, az Akadémia első díjjal jutalmazta, és Rousseau hirtelen híres író lett.
Az első értekezés a társadalmi elidegenedés problémájára hívta fel a figyelmet. Rousseau azonban téves következtetéseket vont le az emberi kultúra fejlődéséből, és önkényesen válogatott példákkal próbálta bizonyítani a társadalmak törvényszerű degenerálódását.
Az ezt követő évtized volt Rousseau legtermékenyebb időszaka. Ekkor írta meg második értekezését, az "Az emberek közti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól" (1755) címmel, majd válaszul d'Alembert enciklopédiai cikkére a "Levél d'Alembert-hez a színházakról" (1758) című művet. Ezt követték az "Új Héloïse" (1761), "A társadalmi szerződésről" (1762) és az "Emil vagy a nevelésről" (1762) című nagy művei, amelyekben az előző értekezésekben felvetett problémákra igyekezett válaszokat adni.
Az emberi természet és a társadalom
Rousseau alapvető különbséget látott a társadalom és az emberi természet között. Szerinte az ember természeténél fogva jó, de a társadalom rontja el. Az ember természetes állapota, amelyet Rousseau leír, nem egy valóságos történelmi szakasz, hanem egy hipotézis. Lényege az önszeretet és mások szeretete, ami nem adott, de lehetséges, mivel az ember virtuális lény, aki a történelemben valósítja meg magát.
Az "Értekezés a tudományokról és a művészetekről" című művében Rousseau vitatja, hogy a művészetek és a tudományok hasznosak lennének az emberiségnek, mert nem az emberi szükségletekre adandó válaszként fejlődtek, hanem a büszkeség és a hiúság eredményeként. Ezen kívül lehetőséget teremtettek a semmittevés és a pazarlás kialakulására, ami az ember romlását segíti elő. Felveti, hogy a tudásfejlődés folyamata a kormányok számára hatalmat biztosított, az egyén szabadságát pedig szétzúzta.
Az "Értekezés az egyenlőtlenségről" című későbbi műve feltárja az emberiség elfajulásának folyamatát a kezdeti ősközösségtől a modern társadalom kialakulásáig. Rámutat, hogy az ősemberek elkülönült majomszerű lények voltak, akiket szabadságvágyuk és tökéletességük különböztetett meg az állatoktól. Vitatja, hogy ezek a primitív emberek megszállottan csak magukra vigyáztak volna, ehelyett természetes hajlamuk volt a szánalomra és a könyörületre.
Amint a népességnövekedés miatt közelebb kellett kerülniük egymáshoz az embereknek, pszichológiai átalakuláson mentek keresztül és mások jó véleménye saját jólétük lényegi összetevőjévé vált. Rousseau ezt az öntudatra ébredést az ember felvirágzásának aranykoraként látja. Ugyanakkor a mezőgazdaság és a fémgyártás kialakulásával a magántulajdon és a munkaerő értékének megjelenése növekvő egymásrautaltságot és egyenlőtlenséget eredményezett.
Rousseau szerint az első államok az így létrejövő ellentétek eredményeként, a gazdagok és szegények közötti egyfajta társadalmi szerződés alapján jöttek létre. Az eredeti szerződés súlyosan hibás volt, mert a társadalom leggazdagabb tagjai becsapták a népességet és állandósították az egyenlőtlenséget, amely ezzel az emberi társadalmak maradandó jellemzőjévé vált.
A társadalmi szerződés és a tulajdon
A magántulajdonon nyugvó társadalom megrontotta az embert. A magántulajdon a kapzsiság és a hiúság forrása, s az embernek a dolgok feletti hatalmát az ember feletti hatalmává teszi; az önszeretet önzéssé romlik, az ember elidegenedik önmagától s a látszatok rabja lesz: nem természetes ember már, hanem az ember embere.
"A társadalmi szerződésről" arra a kérdésre felel, hogyan nyerheti vissza az ember régi szabadságát egy fejlettebb társadalomban. Elméletének alapja az a mély és eredeti belátás, hogy akkor vagyunk szabadok, ha a magunk alkotta törvényeknek engedelmeskedünk, mert így megvalósul a szabadság és a társadalom iránti kötelesség dialektikus egysége. A hatalomnak a népet kell képviselnie, s ezért közvetlenül függővé kell tenni azoktól, akiket képvisel: biztosítani kell, hogy a nép bármikor visszahívhassa választott vezetőit.
Rousseau saját társadalmi szerződés-koncepciója a tisztességtelen társulásnak az alternatívájaként fogható fel. A szerződéselmélet alapján a 17. és 18. században a politikai gondolkodás alapvető fogalmai közé tartozott a természeti állapot és a szerződés. Rousseau elfogadja a természeti állapot és a társadalmi szerződés fikcióját, de a természeti állapotot a boldogság korának tartja.
Rousseau társadalmi szerződéselmélete
Az "Új Héloïse", egy levélformában írt regény, amely a század egyik legnagyobb könyvsikere volt, egy kis közösséget mutat be, ahol, a városok romlott társadalmával szemben, az emberek az igaz értékek szerint élnek. Bár nem lehetnek maradéktalanul boldogok, meg tudják őrizni emberi méltóságukat. A regény címe a középkori szerzetes filozófus, Abélard és Héloïse tiltott szerelmére utal. Rousseau a maga levélformában írt regényében új emberideál típusát teremti meg.
Az "Emil vagy a nevelésről" című műve nagy jelentőségű hatással volt a nevelés fejlődésére. Rousseau célja az volt, hogy Emilt a várostól és a civilizációtól távol, falun nevelje fel. A gyermek ne ismerje a parancsolgatást, a kíváncsiságot, a színlelést, egyszóval mindazt, ami az emberek közötti egyenlőtlenség következménye. Az "Emil" "az emberi szív története", amely feltárja, "hogyan születnek meg benne a bűnök", de azt is, hogyan előzhetjük meg őket. Rousseau ideális nevelésének célját így írja le: "Élni - erre a mesterségre akarom megtanítani. [...] Először is ember lesz!"
Rousseau életműve egységet alkot. Az emberi természet jó, de a magántulajdonon nyugvó társadalom megrontotta. Az ősi, természetes állapot idealizálása és a civilizáció bírálata keserű kritikát fogalmazott meg a korabeli társadalommal szemben.
tags: #rousseau #a #tulajdon #eredete