Alföldi házak homlokzatai: a hagyománytól a XXI. századi tömegig
„es adutta vola neki paradisumut hazóá”- mondja az első összefüggő magyar nyelvemlékünk, a Halotti Beszéd költőien szép sora 1195-ben. A lakóház szóösszetétel mindkét tagja, a ház és a lak is finnugor örökségünk, eredeti jelentésük ’otthon’, ’lakóhely’, ’lakóépület’. E rokon értelmű szavaink alakja szinte változatlan, de a bennefoglalt építmény óriási fejlődésen ment át az eredeti őshazában használt kéregből, állati bőrökből készített sátortól vagy földkunyhóktól a 20. századi összkomfortos házakig. S ez a fejlődés talán leginkább a ház alaprajzi formáiban tükröződik.
Az alaprajz mint a történet tükre
A ház alaprajza sokat elárul a házfejlődés időbeli és helyi állapotáról, a lakáshasználatról, a házban folyó életről, a család összetételéről, gazdasági-társadalmi helyzetéről stb. Alakulását a lakók igényei, anyagi lehetőségei, az építőismeretek szintje mellett a helyi hagyományok és adottságok határozzák meg, különösen azok, amelyek a tüzelőberendezés-füstelvezetés, az építőanyagok, a falszerkezetek és részben a tetőszerkezetek terén mutatkoznak. Közülük is főként a tüzelőszerkezetek, az alaprajz és a falszerkezetek állandó kölcsönhatása dominál.
A 19. században a középkor végén kialakult, háromhelyiséges parasztház a Kárpát-medence szinte minden táján általános. Helyiségei soros elrendezésűek, azaz egymás után következnek. A kisebb számú szabálytalan, halmazos településektől eltekintve a ház rövid véggel fordul az utca felé, bejáratai a hosszú udvari homlokzatról nyílnak. Az utca felőli helyiség rendszerint szoba. A második helyiség tájanként eltéréseket mutat: az alföldi területeken és a Dunántúlon konyha, a Felföldön és Erdély faépítkező területein azonban még sokáig őrzi hideg, közlekedő- és rakodótér funkcióját. Az egyszerűbb házak harmadik helyisége kamra. A szoba-konyha-kamra beosztású parasztház alaptípusnak fogható föl, aminek számos helyi variációja van, akár az elrendezést, akár a helyiségek funkcióját tekintjük. Ugyanakkor a ház különféle bővített változatai is léteznek.

Az egyhelyiséges ház és az egy lakótér megőrzött emlékei
Az egyhelyiséges lakóházat a népélet kutatói igen sokat foglalkoztak, különösen a néprajztudomány formálódásának időszakában, amikor a figyelem az archaizmusokra összpontosult. Mindamellett a róla szóló híradások nagyrészt szájhagyományon alapuló rekonstrukciók és elnagyolt leírások, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen az egyhelyiséges ház kora gyakorlatilag a 14. századdal leáldozott. És ezen nem változtat az a tény, hogy egyhelyiséges ideiglenes lakások és szőlőhegyi hajlékok a legutóbbi időkig előfordultak, mert ezek csak hiányos lakásfunkciót töltöttek be.
A dunántúli egyhelyiséges ház halovány emlékei a Délnyugat-Dunántúlról származnak. Az 1930-as évek elején Gönyey Sándor adatközlői még elmondták, hogy gyermekkorukban Szennán és Csökölyben (Somogy m.) voltak „egysejtű, csak füstöskonyhából álló házak”, egy hasonló levéltári adat balatonendrédi előfordulásáról tájékoztat 1853-ból. Az egy lakótérből álló, eresszel ellátott házakról az 1900-as évek legelején még több kutató tudott információkat gyűjteni a Székelyföldön. Cs. Sebestyén Károly 1909-ben még megtalálta az egy szobából álló, ereszes faházakat a gyimesi csángóknál, de az eresz hátsó része már ott is zárt kamra volt, tehát lényegében már csak a kéthelyiséges házat tudta bemutatni. Nem meglepő ez, hiszen a székely ház ereszének „bezárulása” a 17-18. században lezajlik.
Az egysejtű ház a Felföldön is a régmúlt idők része. Hogy emléke századunkban is él, annak részben az az oka, hogy az itteni lakóépület egyetlen fűtött lakó- és élettere a „ház”, akárcsak a székelyeknél, homályba borítja a mellékhelyiségeket. Béla Mátyás 18. századi leírása szemléletesen kifejezi ezt: „lakó-helyiséget csak egyet csinálnak az utca felől”, majd hozzáteszi: „A szobához kamrákat csatolnak, amelyekbe a házi eszközöket és a nyoszolyákat helyezik el.”
Háztípusok sokszínűsége: három- és kétszobás változatok
Számos tanulmány bizonyítja, hogy a 19. században a legalább háromhelyiséges ház Észak-Magyarország minden részén általános. Az Alföldön a 14-15. századtól már a régészeti ásatások is két-haromhelyiséges házakat tárnak föl. A füstösházak és a hozzátartozó kamrák kapcsolatrendszere több helyen megőrizte funkcióját a 19. századig. A kettőskonyhás házak - ahol a nagy füstösházból külön konyhát alakítottak ki - nem terjedtek el széles körben, de léteztek a Dunántúlon és Kelet-Európa egyes vidékein.

A kamrák elsődlegesen tárolásra szolgálnak, és gyakran önálló építmények is lehettek. A legrégibb ismert példányuk Lovászpatonán (Veszprém m.) 1683-as mestergerendájú házban van. A leírások szerint a kamrák fontos társadalmi és gazdasági funkciókat is jelöltek a ház életében. A kamrák több helyen 4-5, sőt 8-10 hálókamrát is magukba foglaltak a kerített göcseji házaknál, vagy Eszék körüli falvakban.
Az első helyiség, vagyis a szoba, mindig a ház utcai frontján helyezkedett el. A második helyiség, a konyha vagy pitvar, általában elválasztva állt, és a családi élet központját képezte. A harmadik helyiség, a kamra, vagy ritkán a vendégszoba, a ház gazdasági és családi funkcióit szolgálta.

Az Alföld homlokzatai: anyagok, formák és stilisztikai trendek
Az Alföldön a régi parasztházak sokszor döngölt földfalakkal és nádtetővel készültek. A falfelületek vastagsága és a tető szerkezete a helyi adottságoktól és a rendelkezésre álló építőanyagoktól függött. A döngölt falak jó hőszigetelést adtak, a földből készült vastag falak pedig a tetőszerkezetet is jól tartották. A falak között sárral tömött hézagok jelentették a szigetelést és a lélegző szerkezetet.
A háromosztatú Alföldi ház jellemzően középen a konyhát fogadta, amelyben vagy a kemence, vagy nyitott tüzelőhely kapott helyet. A konyhából nyílt egy kamra és egy szoba, a család többi tagja pedig a harmadik, gyakran vendégszobaként szolgáló helyiséget használta. A tisztaszoba, amely a vendégek fogadását és a családi relikviák tárolását szolgálta, a ház első utcai helyiségeként funkcionált sok helyen. A női és férfi közösségi területek elrendezése a családszerkezet és a társadalmi státusz függvényében változott.

Az Alföldi világban gyakran a konyha és a pitvar kettős funkciót töltött be: a pitvar bár peremkönyvtárként és tárolóhelyként is szolgált, de a fűtés és a főzés van összekapcsolva a lakótérrel. A 19. század második felében a felföldi pitvar hátsó felét egy kamrával választották el, a Dunántúlon pedig egyre inkább a füstösházak alakultak át tágasabb, fedett konyhává, amely egyben a lakótér részévé vált.
A történeti források szerint az Alföldön a füstöskonyhák hosszú időn át domináltek, de a kémények elterjedése és a füstelvezetés fejlesztése révén a kettőskonyhás formák lassan elterjedtek. A 19. század derekától már megjelentek a nagyobb, füstöspohár-méretű terekhez kapcsolódó modernizációk, és a fedett területek bővülése is.
Modern kor: kontrasztok, részletek és a jövő homlokzatai
A kortárs építészetben az alföldi és síkvidéki tömegek apropóként szolgálnak a modern életstílushoz igazodó, mégis hagyománytisztelő megoldásokhoz. A Konkrét Stúdió terveiben például az alföldi, sík terep archaikus tömegformáit megidézve, azok kontinuitását biztosítva mutatják be, hogyan lehet a 21. századi életformának tömegű és térstruktúrájú épületet megalkotni. A ház pavilonszerű, derékszögű tömegek koordinátái a szabálytalan alakú, de jelentős méretű telek szélénékhoz igazodnak. A földszinti rész zártabb, a kert felé nyíló homlokzatai transzparensebbek, míg a felső, magastetős tömeg erőteljes kiemelést ad a homlokzaton.

Az épület külső textúrája és belső elrendezése is a hagyományos íveket idézi: a falon és a tetőn egységes, átforduló pikkelyes szálcement burkolat, teljes felületén üvegezett oromfal, és a belső térben a síkban csatlakozó asztalosfelületek, valamint a kontrasztos, törtfehér földszint és a világos, kiemelt falak. A belső térben a lépcső és a beépített bútorzat szintén a tiszta logikát követik, amely a lakóközösség életstílusát szolgálja a 21. századi alföldi környezetben is.

Az alföldi homlokzatoknál a kő, fából és földanyagokból készülő megoldások visszaválthatók: a kőburkolat és a farészletek összhangja megteremti a harmóniát a hagyomány és a modern technika között. Természetes kövek, tömör földfalak és a hagyományos tetőszerkezetek ötvözése adja meg a karaktert. A modern kötések és üvegfalak pedig biztosítják a fényt és a látványt, miközben megőrzik a hagyományos tömegek arányait.

A kortárs villák zöme nem életre szóló reprezentációt keres, hanem tartalmat és kapcsolatot a hagyományokkal, a helyi karakterrel és a környező tájjal. A modern, 21. századi életformához igazodó tömegek és térstruktúrák megkövetelik a gazdag részleteket - például a tiszta logikájú alaprajzokat, a különböző funkciók világos szétválasztását és a kertkörüli megközelítés szépségét.

Az Alföldi ház homlokzata tehát nem csupán fal: a megjelenés és a funkcionalitás összhangja, a helyi anyagok és a modern építészeti megoldások közös eredménye. A történelem és a XXI. század találkozásából egy olyan lakóépület születik, amely méltóan tükrözi a táj önazonosságát és a kortárs élet igényeit.

tags: #salfoldi #hazak #homlokzat
Népszerű bejegyzések:
- Budapest, Búza Lakásszövetkezet elérhetősége
- Varga Anita Kiskunhalas Foldhivatal: Kisvárosi Határőrség és Dráma a képernyőn - háttér és elemzés
- Kísérleti lakásépítési program Budapesten
- Hogyan kezeljük a Csanády utca 5 társasházát Budapesten: útmutató
- Haszonélvezeti jog meghatározása és gyakorlata: angol terminológia
