Sári István főépítész, városépítő
Sári István 1945-ben született Miskolcon (Diósgyőrben). Apai nagyapja és apja diósgyőri építőmesterek voltak, de apja tervezőként is dolgozott.
Budapesten, az Ybl Miklós Építőipari Technikumban érettségizett 1963-ban. Ezt követően Miskolcon, a III. kerületi Tanácsnál építési előadóként, később a Kohászati Művek tervezőirodáján szerkesztőként, majd Budapesten, a BVTV Pomsár János vezette építész irodájában dolgozott. 1966-1968-ig a BME Építész Karának hallgatója volt, majd tanulmányait Debrecenben, az Ybl Miklós Építőipari Főiskolán folytatta 1970-1975 között. 1982-1984 között elvégezte a MUT továbbképző tanfolyamát.
1969-től Miskolcon, az ÉSZAKTERV-ben dolgozott, több mint húsz éven át; 1972-től tervezői beosztásban, 1987-től a Településtervezési Osztály vezetőjeként. Közel ötven tervet készített itt, két általános rendezési tervet, huszonnégy részletes rendezési tervet, valamint beépítési és tanulmányterveket (csak Miskolc városára tizenkettő, Sátoraljaújhelyre öt tervet).
Terveit kiemelkedően magas színvonalon dolgozta ki, amelyekkel háromszor is elnyerte a vállalati nívódíjat. Ezeket az adottságait főként tervpályázatokon tudta érvényesíteni, amelyeken elképesztő eredményességgel vett részt. 138 országos tervpályázaton vett részt, ebből 51 alkalommal eredményesen, I. díjat nyert pályamunkáinak száma 18!
1979-ben „Varsói Konfrontációk” című, Gora Kalwaria és környékének rendezésére kiírt nemzetközi tervpályázaton - Bodonyi Csabával és Ferencz Istvánnal - elnyerték a Lengyel Építőművész Szövetség (SARP) nagydíját. 2006-ban a „Budapest szíve” Nemzetközi tervpályázat II. díját nyerte el, Károlyi Istvánnal.
1989-ben megalakította a „RÉGIÓ” Városépítészeti és Műemléki Tervező Kft.-t, amelynek első ügyvezető igazgatója lett. Három évi működés után azonban új kihívást keresve, pályázaton elnyerte Sopron főépítészi állását. 1999-2001-ig Esztergom városában dolgozott főépítészként. Legfontosabb feladata itt az újjáépülő Mária-Valéria híd településszerkezeti kérdéseinek rendezése volt, a műemléki belváros rehabilitációs munkálatainak megkezdése érdekében.
2001-ben Budapestre költözött, és megalapította saját cégét (Sári és Fia Építésziroda Bt). 2006-2011-ig - nyugdíjba vonulásáig - Budapest XX. kerület Pesterzsébet főépítésze volt.
Hivatali feladatai mellett aktívan részt vett a szakmai közéletben is. 1985-ben a MÉSZ Észak-Magyarországi csoport titkárává választották. 1988-ig a Miskolci Építész Műhelyben tevékenykedett, számos közös rendezvényen, kiállításon vett részt. 1992-ben megalapította a Soproni Építészek Körét, melynek a titkára lett. 2000-ben az Országos Főépítészi Kollégium tagjává választották. A szakmai konferenciák rendszeres szereplője, előadója, hozzászólója volt.
Legfontosabb (I. Szakmai folyóiratokban, konferencia-kiadványokban szereplő írásait is a nyílt, szókimondó, ugyanakkor a humort sem nélkülöző előadásmód jellemezte. Írásainak jelentős része az „Építészfórum” internetes felületen jelent meg.
Díjak és elismerések:
- Kiváló Munkáért (1981)
- Köztérmegújítási Nívódíj (Budapest, IX. Ferenc tér, dicséret, 2010)
- Főépítészi Életmű Díj (2011) - „1992-től 1999-ig Sopron városi, 1999-től 2001-ig Esztergom városi, végezetül 2005-től 2011-ig, nyugdíjba vonulásáig Budapest Főváros pesterzsébeti főépítészi tevékenységéért. Magas színvonalú szakmai munkája mellett a főépítészeket képviselő Országos Főépítészi Kollégium aktív segítője, valamint az Országos Főépítészi Konferencia „mindenkori” szereplője. Kritikai élű írásaival a szakmai közélet állandó résztvevője.”
Válaszúton az építészet 08 - Jó házakat az embereknek
Sári Pistát Miskolcon ismertem meg. Amikor Horváth István főmérnök felvett az ÉSZAKTERV-be, kezembe nyomott egy vállalati kiadványt, amely a miskolci Városház-tér rendezésére kiírt házi tervpályázatuk anyagát tartalmazta. Ahogy rápillantottam Sári első díjas tervére, váratlan ujjongást éreztem: Istenem, de jó, ilyen tehetséges kollégákkal kerülhetek majd kapcsolatba! Aztán három évig dolgoztunk együtt a cég Városrendezési Irodájában.
Az ő tevékenységének köszönhetően az 1970-es évtized második felében az iroda egyfajta tervpályázati „fellegvárrá" nőtte ki magát. Nincs ebben semmi túlzás, eleve magas fekvésű volt az irodánk, a Bajcsy Zsilinszky-Ady Endre utcák sarkán álló tízemeletes lakóház, a „magasház" legfelső szintjét, hajdani lomkamrák és mosókonyhák helyét foglalta el. A szűkösségért és kényelmetlenségért kárpótolt telephelyünk hallatlan előnye: biztonságos egy kilométerre voltunk a cég központi épületétől és a főnököktől.
Ennek az irodának Sári István alkotta a kreatív kemény magját (komplex kis csoportjában Klein György és Szerényi Győző építészekkel, Dávidházy Péter közlekedéstervezővel, T. Karmazsin Klára tájépítésszel). Pistával az élén, a kis csapat ontotta a sikeres tervpályázatokat, emellett ő a kötelező feladatokat nemcsak hiánytalanul, de magas színvonalon teljesítette. Éppen azokban az években háromszor is vállalati nívódíjjal jutalmazták a munkáit.
Az akkoriban harmincas éveiben járó, magas, fess Sári Pistával időnként összedolgoztunk, ő néha megrajzolt számomra egy helyszínrajzot, én megterveztem neki egy-egy épületet valamelyik pályázata apró részleteként. A kívülálló azt hihette, könnyedén jönnek a sikerei. Én azonban láttam, ahogyan hatalmas energia- és időráfordítással küzdött meg értük. Sokszor eszembe jut az a pillanat, amikor éjjel egy órakor tustollal a kezében, az asztal mellett ültében elaludt (a toll hegye még rajta volt az aktuális vonalon). Bizony, a pályázatokkal járó pepecselés gyakran nyúlt bele az éjszakába, néha a hajnalba is. Hébe-hóba én is fültanúja voltam, amint mintegy karmesteri beintésre, hajnali háromkor megszólalt a környező utcák madárkórusa. Sári ilyenkor mérgesen felfortyant: Madarak, csitt!
Gyakori beszélgetéseink során kiderült, hogy egészen ifjan - nyaranta, Diósgyőrben - Ferenczy Károly (1925-2007), a magyar műemlékvédelem mestere mellett dolgozott. Az építésztársadalom népszerű Carlojának személyisége kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Azt hiszem, a humor terén is sokat tanult tőle.
Sári Pista kiváló eredményeiért cserébe - jogosan, de a Kádár-korban szokatlan bátorsággal - elvárta, hogy főnökei ne zaklassák kisstílű elvárásokkal. Elődöm, Kőhalmi József úgy élte ezt meg, hogy főnöki beiktatása után az iroda tagjai - mind a harminc fő - önként és szép sorban elkezdtek kilincselni nála, kivéve egyet - Pistát. Egy hét elmúltával az újdonsült főnöknek mégiscsak hiányérzete támadt, így ő maga kopogtatott be hozzá: - Te miért nem látogattál meg eddig? - Nem hívtál - nézett fel a rajzából rezzenéstelen arccal Sári.
Kettőnk között az alábbi kis jelenet játszódott le. Az ÉSZAKTERV-ben minden áldott hétfő reggelén a főnökség értekezletet tartott a központban. Egy ilyen értekezletről - meg nem érdemelt ledorongolás után - morózus hangulatban érkeztem vissza a „magasházba", és végiglátogattam a szobákat. Sári Pistát in flagranti találtam, amint elmélyült gombfocimeccset vívott egy kollégával a rajzasztalon: - Tulajdonképpen mit csináltok ti itt munkaidőben? - Ne aggódj, főnök, csak a délutáni éles meccsre trenírozunk. Ezt olyan kedves lefegyverző hangon mondta, hogy még a reggeli bosszúságomat is azonnal elfelejtettem.
Utódomnak, Heckenast Péternek, a kiváló urbanistának is meg kellett tapasztalnia, hogy Sári nem akárki. Amikor egyik reggel Sári alaposan elkésett, Péter megállította: - Te Pista, ezt nálam nem lehet csinálni! - De hiszen éppen most demonstráltam, hogy lehet!
Később ő maga is főnökké lépett elő, 1987-től éppen az előbb említett irodát vezette. Biztos vagyok benne, hogy ezt a feladatát is kiválóan oldotta meg. Sajnálom, hogy azután, visszatérve a fővárosba, hosszú ideig csak távolról tudtam szakmai pályáját követni, beleértve a számára oly kedves soproni főépítészi éveket is.
2001. végén Budapestre költözött, és onnan újra szorosabbá vált a kapcsolatunk. A miskolci évek óta Sári tekintélyes szakállal és ötven kilóval gyarapodott, de szelleme és kreativitása frissebb volt, mint valaha. A következő másfél évtizedben különböző megbízásos és pályázati terveken gyakran dolgoztunk együtt, átéltünk jó néhány szép sikert és nem kevés kudarcot. Az utóbbiak alkalmával nyűgözött le igazán. Különleges képességei közül éppen azt csodáltam legjobban, hogy soha nem adta fel. Soha nem törte le holmi kudarc. A balsiker másnapján már dudorászva látott hozzá, hogy új kihívást keressen.
Két olyan feladatunk adódott, amelyekben a közös munkánk hangulatát az „örömzenélés" fogalma fejezi ki leghívebben. A „Budapest Szíve" nemzetközi tervpályázat (2006) volt az első. Sári itt igazán elemében érezte magát. A hajdani pesti városfal bemutatására, részbeni kiszabadítására tett merész javaslatot. Mint utólag megtudtuk, munkánkat az angol nyelvű feliratozása és élénk színezése miatt a zsűri „spanyol tervnek" keresztelte el. A bírálat közben pályázatunkkal álltunk első helyen is, de végül másodikként landoltunk.
Nem sokkal ezután, de még a 2008-as pénzügyi válság előtt veszélyes vizekre tévedtünk: a Lágymányosi Öböllel határos partszakasz beépítésére kaptunk megbízást egy portugál befektető cégtől. Sok kollégánk érdekes terve hiúsult már meg itt, előttünk és utánunk is. Sári azonban nem törődött a balsiker árnyékával, egyszerűen csak élvezte a különleges helyszín nyújtotta tervezési lehetőséget.
Sári István, mint a horvát Adria imádója, korábban úgy gondolta, hogy a tengerbe nyúló félszigeten épült Primosten óvárosa feletti domboldalon, a dombtetőn álló templomtorony árnyékában levő temetőben kíván örök nyugalmat találni. Ezt a gondolatát később megváltoztatta, mert túl távolinak érezte szülőhazájától, nem akart idegenbe szakadt lenni élete végeztével sem. A „Moja Jadranka" közelsége helyett ezért a Magyar tengert, a Balatont választotta hamvai befogadásának színhelyéül, felesége majdani hamvaival együtt.
Lesz azonban már a közeljövőben egy állandó emlékhely mindazok számára, akik emlékezni kívánnak a kivételes emberre és építész-urbanistára.
A tervpályázatok világa állt hozzá legközelebb, itt érezte igazán elemében magát. Frappáns, „ütős", korszerű választ találni a feladatban feltett kérdésre - ezt tekintette a szakmai tudásához méltó kihívásnak. Nem tartotta nyilván, de a beadott pályamunkái száma jóval meghaladta a százat. A Magyar Építész Kamara is elismerte a tényt, így jellemezve őt: „A településtervezési pályázatok terén talán a legaktívabb és legeredményesebb építész az országban." Építészi-városrendezési tevékenysége során ötven munkáját díjazták, vagy vették meg.
Munkásságának nemcsak papíron marad nyoma. Sok-sok honfitársunk lakik azokon a lakóterületeken - Miskolcon, Ózdon, Egerben, Salgótarjánban -, amelyek rendezési és beépítési tervei az ő asztalán születtek. Talán nem kegyeletsértés - hanem adalék az emberi sokszínűségéhez -, ha megvalósult munkái közé számítom a Diósgyőri Vár asztal nagyságú makettjét is, amelyet sokheti munkával az egyik karácsonyra készített unokái számára.
Sári István főépítész nagyívű előadást tartott A múlt üzenete a jövőnek címmel. Vetített képes előadását legkisebb unokájának fotójával zárta. Sokszor és büszkén emlegette édesapját, nagyapját, mint diósgyőri építőmestereket, mondván, hogy pályaválasztása eleve determinált volt, azáltal, hogy az építészeti rajzot, „apanyelvként” örökölte, beleszületett a szakmába. Mivel Miskolcon nem volt szakmai képzés, ezért középiskolai tanulmányait a budapesti Ybl Miklós Építőipari Technikumban végezte.
Pályáját budapesti tervező irodákban kezdte, de néhány év után hazatért szülővárosába, vagy ahogy ő fogalmazott: „Diósgyőr-Miskolcra”. Ebben a korszakában, amely több mint húsz évig tartott, az S-házak 10. emeleti lakásából naponta kitekintve a diósgyőri vár és a Bükk fenséges látványával élt.
Sári Pista nagy bajvívó volt. Az elmúlt ötven év alatt másfél száz pályázatot készített, és ebből minden harmadik pályamunka díjazott vagy díjnyertes lett. A pályázatokat építészeti, városépítészeti, szellemi lovagi tornáknak tekintette. Hiába óvta Frank Lloyd Wright és Makovecz Imre is az ifjú építész nemzedékeket, hogy óvakodjanak a tervpályázatoktól, mert a zsűri mindig középszerű, Pistát ez sohasem érdekelte. A feladat, a bajvívótársak annál inkább.
Pályázatai közül három pályázatot emelnék ki, melyek egyfajta mérföldkőnek számítottak későbbi munkásságában. Az első az 1981-ben, Bodonyi Csaba és Ferencz Istvánnal közösen készített „Varsói Konfrontáció”, mely elnyerte a Lengyel Építőművész Szövetség nagydíját, szemléletváltást hozott a hazai és talán a nemzetközi várostervezési szemléletbe is. Ez az új gondolkodásmód volt a Miskolci Építészműhely legfontosabb sajátossága és eredménye. A másik kiemelt pályázat a ’90-es évek elején a soproni Lövérek táji és építészeti értékeinek megőrzése és továbbfejlesztése volt. A tervpályázat alapkérdése a várostól korábban vasfüggönnyel elzárt területek újbóli bekapcsolása volt a város vérkeringésébe. Ennek első díja is inspirálhatta Pistát arra, hogy megpályázza a „Hűséges város” főépítészi állását, melyet el is nyert. A harmadik a 2001-es Csepel-Északi Szigetcsúcs beépítésének tervpályázata, melyet ő maga is úgy értékelt, hogy az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb és legfontosabb városépítészeti pályázata volt. A pályázati kiírás sugallata és a többi pályamunkában megfogalmazott „Csepel-szigeti Manhattan” helyett mi Észak-Csepelt, mint a Duna vízére épült várost vízionáltuk.
Külön szólnék a „nem hivatalos munkahelyekről”, az Északterv melletti Sajó kisvendéglőről, a legendás diósgyőri Bányászról, és kerthelyiségéről, a soproni Gyógygödörről, és az Adria-parti konobákról, ahol ezek a pályázatok „érlelődtek”. Száraz fehér bor mellett, szódával hígítva, ahogy ezt a szakma mestereitől, többek közt Plesz Antaltól is tanultuk.
Sári igazi barát, társasági jelenség volt, az összejövetelek központi figurája, ahol gyakran előkerült a gitár is. A ’80-as évek második fele, néhány évvel a rendszerváltás előtt, az építész szakmában is egy hallatlanul izgalmas időszak volt. Az országban megszaporodó építészműhelyek mellett az akkor már nagy nemzetközi elismertségnek örvendő Makovecz Imre meghirdette a főépítészi mozgalmat, és ő maga is példát mutatva, több kisebb település mellett felvállalta Paks főépítészségét. Ebben partneri munkát ajánlott a Miskolci Műhelynek.
Pista Sopron után Esztergom, majd Pesterzsébet főépítésze lett. Ebben a minőségében kereste meg Makovecz Imrét, hogy Pesterzsébeten épüljön fel Budapest első Makovecz-temploma.
tags: #sari #istvan #foepitesz