Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester élete és naplója
A Magyar Királyi Csendőrség, mint fegyveres katonai őrtestület, 1881-es létrehozása óta jelentős szerepet játszott a vidéki Magyarország közbiztonságának fenntartásában. A testületbe való bekerülés feltételei szigorúak voltak, a kiképzés pedig hosszú időszaka után az első évek állandó szolgálattal teltek. A csendőrök élete visszavonultan, bajtársi körben zajlott, ami különös jelentőséget adott a bajtársiasságnak. Éppen ezért a szolgálat megkezdése utáni első hat évben házasodni sem lehetett, és a család, bármilyen fontos is volt, bizonyos mértékben háttérbe szorult, hiszen a csendőr ideje nagy részét a laktanyában vagy külső szolgálaton töltötte.
A Csendőrséghez való tartozás tekintélyt, tartást és büszkeséget adott. A testület 1945-ös megszüntetése után azonban nehéz sors várt a csendőrökre, sok megaláztatást és üldöztetést kellett elviselniük. Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester is kijutott a nehézségekből, eleinte családja megélhetésének biztosítása is akadályokba ütközött.
Féltve őrzött naplója azonban több családi fényképpel és hivatalos irattal együtt szerencsésen megmaradt. Felesége és gyermekei rejtegették ezeket a kutató szemek elől, míg végül dédunokája, Mikus Zsolt elhatározta, hogy emléket állít anyai dédnagyapjának, és közkinccsé teszi a naplóját. Mikus Zsolt számára példakép volt a dédnagyapja, akit nem ismerhetett ugyan, de szellemiségéről és tisztességéről sokat hallott a családban.
Bőti Imre gazdag életútját főleg az általa írt Életleírásból ismerhetjük meg. Az 1898. november 12-én született Bőti Imre 15 éves koráig szüleivel élt és nevelkedett öt testvérével együtt. Az elemi iskola elvégzése után 16 évesen szabó tanonc lett, majd két év tanulás után szabó képesítést szerzett. 1917 februárjában, 18 évesen besorozták katonának, és 1917. október 15-én bevonult Szolnokra a 68. gyalogezredhez. Kiképzésre Prágába vitték, majd innen 1917 decemberében a román frontra, 1918 májusában pedig az olasz frontra került. A piavei harcok során, 1918. október 27-én angol fogságba esett, ahonnan 1919. június 15-én érkezett haza a csóti fogolytáborba.
1920. november 10-én besorozták tényleges katonai szolgálatra a nemzeti hadseregbe, az Aréna úti vonatosztályhoz. 1921. szeptember 20-án szerelt le. Az Esztergom-Hont vármegyei csendőrparancsnoksághoz 1922. február 1-jén vonult be, majd elvégezte az egyéves próbacsendőr tanfolyamot. Véglegesítése után, 1923-ban lovas szolgálatra helyezték a Bács-Bodrog vármegyében található Felsőszentiván csendőrőrsére. 1924. október 1-től 1925. augusztus 30-ig a kiskunhalasi lovas alosztályhoz lovas továbbképzőbe vezényelték.
1926. november 29-én a Budapesti I. csendőrkerület Szolnoki osztályában, a jászapáti őrsre lett járőrtársként áthelyezve. 1927. március 1-én őrmesteri, 1930. március 1-én pedig törzsőrmesteri fokozatba léptették elő. Jászapátiban, 1930. szeptember 1-én házasságot kötött Tőzsér Margittal. Két gyermekük született: Olga Anna és Géza Imre.
1930. november 1-én a jászapáti őrsről a kenderesi őrsre helyezték át, ahol a kormányzó úr kastélyának őrzése és személybiztonsága, valamint az útvonalbiztosítások voltak a fő feladatok. 1936. december 1-én a közbiztonsági szolgálat alól felmentve a Kunhegyesi szárnyhoz szárnyírnoknak helyezték át, és a lovasállományból gyalogállományba minősítették át. Irodai teendői elvégzése után otthonában állattenyésztéssel és kertimunkával foglalkozott.
1938. június 10-én a kerületi parancsnokság toborzó bizottsága általános lesoványodás miatt irodai szakszolgálatossá minősítette át. 1940. március 1-ével a Kisújszállási szárny megszűnése után a Szolnoki szárnyhoz helyezték át, ahol szárnyírnok lett. 1942. április 1-ével 3. fizetési fokozatba irodai főtörzsőrmesterré nevezték ki. 1943-ban Gödöllőre került a Csendőrszárnyparancsnokságra irodai segédmunkásnak. Szolgálati lakást kapott, hamarosan a családja is odaköltözött. 1944. július 1-ével főtörzsőrmesteri 2. fizetési fokozatba nevezték ki.
1944. október 18-án a Gödöllői Csendőr Osztályparancsnokság a szovjet belövés és bombázás elől Fót községbe települt át, melyet az irodai anyaggal neki is követnie kellett. Az orosz csapatok elől december 8-án tovább települt Szentendrére, december 16-án Pilisvörösvárra, december 24-én Öttevénybe, majd 1945. március 24-én Mosonszentjánosra. Az orosz csapatok Mosonszentjánosra április 1-én vonultak be. Bőti Imre polgári ruhába öltözve még aznap gyalog elindult Budapest felé, ahová április 7-én érkezett meg. Április 16-án - mivel a csendőrségi testület megszűnt - a Vörös Hadsereg I. kerületi parancsnokságánál jelentkezett, ahol nyilvántartásba vették, de szolgálattételre nem alkalmazták.
A háború után családjával Ceglédre költözött, s megkezdődött a hivatali procedúra: igazoltatnia kellett csendőrségi szolgálatát, nyugdíjkérelmet kellett beadnia, és közben el kellett tartania a gyermekeit is. Csendőr múltjával kapcsolatban több igazolást is kapott civil személyektől. Nyugdíjkérelmét csak 1947-ben fogadták el. 1948. január végén a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága rendeletére ideiglenes nyugállományba helyezték. Az Államrendőrségtől kapott illetmény mellett alkalmi munkára kényszerült. A Soroksári úti dohánygyárban sikerült végül elhelyezkednie, ahol közel húsz évig dolgozott segédmunkásként. Ceglédről nehézkes volt a bejárás, ezért 1952-ben Maglódra költöztek. Munka mellett ruhajavításokat vállalt a helybelieknek.
Bőti Imre 1984-ben halt meg, 86 éves korában. Naplója, melyet nagyrészt az "Emlékfüzet" néven ismert kéziratos gyűjteményéből állított össze dédunokája, Mikus Zsolt, pontos képet ad a korabeli eseményekről, a tüzérségi és bombatámadások következtében kialakult kaotikus állapotokról, valamint a mindennapokról: az esti kártyázásról, az olvasásról, az egyenruha javításáról, de ami a legfontosabb: a család helyzetéért való aggodalomról, a nehezen megszerzett kincsek hazajuttatásáról.
Böjti Csendességben 15. rész (2026. március 23.)
A napló szövegében csak apró korrektúrákat végeztek, hangulatát meghagyva tettek néhány mondatot érthetőbbé. Ízes, régies szóhasználatán és fogalmazásmódján nem változtattak.
A csendőrségre vonatkozó jogszabályok és szabályozások is tükröződnek a korabeli dokumentumokban. A 2000. évi XLII. törvény például a vízi közlekedés biztonságával és környezetvédelmével kapcsolatos feladatokat szabályozza, míg más jogszabályok a hajózási hatóságok, a lajstromozás, az úszólétesítmények üzemeltetése, valamint a hajózási képesítések kiadása terén jelölnek ki feladatokat és felelősségeket.
tags: #soroksari #ut #95 #elado #lakas