A terepszint MBF meghatározásának története és módszerei

A terepszint (mbf) meghatározása - az Adriai középszint alapul véve - történelmi, földrengésbiztonsági és geodéziai szempontból egyaránt fontos feladat, amely a magasságok egységes rendszerben való meghatározását célozza meg. Az elméleti háttér és a gyakorlati megoldások szorosan összefonódnak az állami alappont-hálózatok kiépítésével és a nemzetközi egyezmények elfogadásával.

A Balti és Nadapi alappontok története

1875-ben az Adriai-tenger középszintjét választották ki alapszintnek a bécsi Katonai Földrajzi Intézet által vezetett szintbiztonsági munka részeként. Ezt a mért értéket 1888-ban Nadap főalappontnál rögzítették 173,8385 méterben (mAf, Adria felett). Az Adriai középvízszint ismételt mérése 9 cm-rel eltért az 1875-iki méréshez viszonyítva, ezért az Adria középtengerszint helyett Nadapi alapszintet alkalmaztak. A Nadap ősjegy obeliszkje jelzi ezt az alappontrendszert.

1949-ben új hálózatmérés kezdődött: Nadap főalapponttól körülbelül 100 méterre új főpontokat helyeztek el, és az ország több részén is hat új főalappontot jelöltek ki (Diszel, Mórágy, Cák, Szarvaskő, Sátoraljaújhely, Máriaremete). 1960-tól pedig a kelet-európai szocialista országokban a Balti alapszintre való áttérést rendelték el, amely 67,47 cm-rel magasabb az előző nadapi alapszintnél.

Balti alapszint és az Európai egységes magassági rendszer

Az IAG EUREF Albizottsága 1994-ben hozott határozata alapján egységes magassági rendszert alakítottak ki Európában. Az újonnan csatlakozott közép- és kelet-európai országok szintezési hálózatát (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina) az UELN-95 egységes alapszintfelületéhez, az amszterdami vízmagasságmérő nullpontjához igazították. Ennek következményeképp a Nadap alapszinttől a balti alapszintre történt áttérés a Kronstadti Balti tengerszintet jelentette, amely 67,47 cm-rel feljebb van, mint Nadap.

A központi magyar szintezési hálózatok kiépítése

1953-tól kezdődött Magyarországon a szintezési alappont-hálózat egységesítése, majd a II. világháború utáni években, 1948-1964 között kiépült egy újabb hálózat, amely biztosította, hogy minden településen legyen legalább egy alappont. A 1960-as évek közepén jelent meg az elvárás, hogy a kelet-európai országokban a balti alapszint legyen az egységes referenciapont.

Magassági számítás és a gyakorlati alkalmazások

A tengerszint és a magasság viszonyítási alapként történő használata adja meg, hogy egy adott pont abszolút magassága hogyan értelmezhető a földfelszínhez képest. A turistatérképeken a magassági adatok láthatók絵 pontokra vonatkozóan és a szintvonalak segítségével. A síkságok tengerszint feletti magassága általában 200 m alatt van, míg 200-500 m közötti területek dombságnak minősülnek.

A Nadap főalappont tengerszint feletti magassága 173,8385 m volt 1888-ban (Adria felett). Mivel az Adria középszintjét többszöri mérés után 9 cm-rel eltérőnek találták, az Adria középtengerszint helyett Nadap alapszintje maradt a referencia. A későbbi hálózatépítések során az állami földmérés és az OGPSH is támogatja a hálózatépítést és a koordináták transzformációját a különböző rendszerek között.

Geodéziai felmérések alapfogalmai

A geodéziai felmérés nagy pontosságú mérést végez, amely a föld görbületét, gravitációs terét és a Föld alakját figyelembe véve történik. A geodéziai dátum meghatározza a Föld méretét és alakját, az origó helyzetét és a koordináta- tengelyek tájolását. Gyakori dátumok: WGS84, NAD83, NAVD88. Az ellipszoid a Föld általános alakját leíró felület, a geoid pedig a tengerszintre vonatkozó ekvipotenciális felület. Ortometrikus magasság = Ellipszoidi magasság - Geoid magasság. A GNSS (GPS és egyéb műholdas rendszerek) forradalmasította a geodéziai felmérést valós idejű, centiméter-pontosságú helymeghatárással.

Alappont-hálózatok szerepe: biztosítják a pontosságot és a konzisztenciát a térképezésben.
Geodéziai felmérések alkalmazásai: országos térképezés, határmeghatározás, navigáció, környezeti megfigyelés, tudományos kutatás.
Hívó problémák: dátumeltolódások, geoid-modellek frissítése, GNSS-hibák és hosszú távú stabilitás.

Gyakorlati megközelítés és algoritmusok

Geodéziai felméréseknél a hálózatok kialakítása, a szintezési alappontok összekapcsolása geoid-alapú vertikális dátumokkal, és a redundancia biztosítása a pontosság megtartásához a jellemző feladatok közé tartozik. A GNSS- és távérzékeléses módszerek integrálásával érhető el valós idejű, interoperábilis térképezés és magasság-meghatározás.

Infografika: Balti és nadapi alapszintek közti különbség 67,47 cm-rel

Összefoglaló a magyarországi tapasztalatokról

A Nadap főalappont története és a Nadap-Adria viszonyulás meghatározza a magyarországi magassági alappontok kiépítését, amelyet 1888-ban rögzítettek. Az áttérés a balti alapszintre 1960 körül történt, és ennek megfelelően az európai egységes magassági rendszerhez igazították a magyar hálózatot. Az Országos GPS Hálózat (OGPSH) 1995-97-ben jött létre, amely 1166 pontból áll, biztosítva a helymeghatározás és a koordináta-transzformáció lehetőségét.

Ha részletesebben érdekel Nadap története és jelentősége, le lehet tölteni Dr. Busics György tanulmányát Adalékok a nadapi szintezési főalappontok történetéhez, mely fotókkal és részletekkel illusztrálja a felújításokat és a hálózatépítéseket.

tags: #terepszint #mbf #meghatarozasa