Wosinsky lakótelep Szekszárd története és a város szocialista fejlődése

A gazdaság területén végbement változások legszembetűnőbb következménye a népességszám jelentős növekedése volt: a város lakossága három évtized alatt több mint duplájára emelkedett. Az 1950-es években csak kevés lakóingatlan épült, jellemzően nem társasházi formában, hanem államilag támogatott magánházként, ebből alakultak ki a később a családi házas övezetek jellegzetes sátortetős épületeikkel többek között a déli kertvárosban, illetve az Előhegyen. A legkorábbi, háború után készült bérház az egykori Felszabadulás tér keleti oldalán álló épület, amely még egyértelműen magán viseli a szocialista realizmus jellegzetességeit: téglafalas teherhordó szerkezet, magas tető, viszonylag kis ablakok, nyílászárók körüli keret, a homlokzaton klasszicizáló motívumok, valamint az ún. keretes beépítési mód a jellemző rá.

A lakótelepi építészet átalakulása a 1960-as években

Az 1960-as évtized mind a lakások mennyiségében, mind az építkezések jellegében alapvető változást hozott. A városba települők lakáshelyzetének megoldására nagyszabású lakásépítési program kezdődött Szekszárdon is, részeként az országosan elindított 15 éves lakásfejlesztési programnak. Előbb a tanácsi, majd 1965-től az állami építőipari vállalat épített nagyszámban lakásokat. Ennek eredményeként épült fel a Wosinsky, a Kölcsey, a Tartsay, a Toldi, Ybl Miklós utcai, Herman Ottó, a Gróf Pál, Alisca, a Mérey és a Tambov lakótelep, részben addig még üres telkeken, részben falusias jellegű utcasorok lebontását követően. Az 1960-as évek első felében épült bérházak még kivétel nélkül téglaépületek, de megjelenésükben jelentősen eltérnek az 1950-es évek szocreál stílusától.

A modern építészet elveihez alkalmazkodva megszűnt a keretes beépítési mód, helyette egymással párhuzamos sávházak és pontházak váltak jellemzővé, nagyobb szabad területet hagyva az ott élőknek. Az épületek típustervei alapján készültek Szekszárdon Észak-és Délkelet felé haladva: egyrészt a kockaházak (pl. Holub utca, Toldi utca), másrészt a négyszintes, általában két-három lépcsőházas É-D-i vagy K-Ny-i tájolású sávházak (pl. Wosinsky, Tartsay Itp., Ybl utca). Az 1950-es évekhez képest eltérés az is, hogy ezek a házak kivétel nélkül lapostetővel készültek.

Házak és komfort: a paneltechnológia megjelenése

Az 1960-as évek lakótelepi lakásai még nem összkomfortosak, a fűtésüket cserépkályhával biztosították, értelemszerűen melegvíz-szolgáltatás sem létezett, a fürdővizet fatüzeléses fürdőszobakályhából nyerték. Az 1960-as évek második felében nyilvánvalóvá vált, hogy a hagyományos építési technológiákkal a megnövekedett lakásigényeket nem lehet kielégíteni. A kitűzött célt, hogy minél olcsóbban, minél több lakás épüljön, a paneltechnológia nagymértékű elterjesztésével tudták csak elérni. Az első házgyár Magyarországon 1965-ben kezdett el üzemelni, jórészt a Szovjetunióból megvásárolt technológiát alkalmazva, s noha később hazai fejlesztések is történtek, az 1970-es években legelterjedtebb építési mód a nagypaneles technológia vált. Szekszárdon az első panelépületek a hatvanas évek végén, az 1970-es évek elején készültek a Wosinsky lakótelepen, a Zrínyi utcában, majd később a Gróf Pál és Tambov lakótelepen, ahol jellemzően a korszak legelterjedtebb háztípusai, a tízemeletes sávházak jelentek meg. A házgyárak mellett az országban több helyen panelüzemek is létesültek, egy közülük Szekszárdon, 1971-től a TÁÉV helyi üzemeként, amit az alkalmazott technológia alapján poligén mini házgyárként emlegettek.

A panelépületek több szempontból új minőséget képviseltek az előző évtizedek lakóháza­ihoz képest. Pozitív változást jelentett, hogy ezek a lakások már összkomfortosak voltak, továbbá az is, hogy - főleg az évtized végétől - jelentősen nőtt a nagyobb, két-háromszobás lakások aránya.

Wosinsky Mór és a múzeum

A múzeumot Wosinsky Mór alapította, az ő nevét viseli ma az intézmény. Wosinsky tanulmányainak befejezése után katolikus papként több Tolna megyei településen működött. Lengyel község jelentős fordulópont volt az életében, mert itt bukkant az ún. „török sáncon" egy olyan hétezer éves neolitikus kultúra nyomaira, melyet azóta a régészeti szakirodalom a "lengyeli kultúra" elnevezéssel tart számon. Wosinsky Mór számos hazai és külföldi expedíciója során olyan nagy értékű, elsősorban régészeti anyagot gyűjtött össze, melynek elhelyezését már nem tudta megoldani. Ekkor határozta el Apponyival együtt, hogy megalapítja Tolnavármegye múzeumát.

Az első kiállítás a millennium évében, 1896-ban nyílt meg az akkor megépült szekszárdi főgimnázium néhány termében. Ahogy azonban a termek folyamatosan átvették rendeltetésüknek megfelelő funkciójukat, egyre sürgetőbbé vált egy önálló múzeum létrehozása. Wosinsky a kor már ismert, neves építészeit, Herzog Fülöpöt és Schickedanz Albertet kérte fel a múzeum épületének megtervezésére, akik nevéhez már olyan épületek tervezése fűződött, mint a budapesti Szépművészeti Múzeum vagy a Műcsarnok.

Az intézményben jelenleg négy állandó kiállítás várja a látogatókat. A földszinti régészeti kiállítás az őskortól a kora Árpád-korig mutatja be Tolna megye történetét. Az emeleten a Megelevenedett képek - egy kisváros a századfordulón címet viselő helytörténeti kiállítás kapott helyet. A tárlaton jelképes sétával Szekszárd kelet-nyugati irányú tengelyén haladhatunk végig, olyan nevezetességek, épületek, műemlékek között, melyeket annak idején a városunkba látogatók is megcsodálhattak. A múzeum neve összhangban áll a régészeti és irodalmi örökséggel: a bronz mellszobor egy Farkas Pál által készített emlék a múzeum előtt.

A gyűjtemények története

A múzeum első irodalmi anyaga Garay János költő hagyatéka, amit lánya, Garay Gizella ajándékozott a múzeumnak 1917-ben. A Garay-hagyaték - a múzeum más gyűjteményeivel ellentétben - viszonylag szerencsésen vészelte át a második világháború pusztításait. Az 1980-as években a Babits Mihály szülőháza emlékházzá vált, majd 2005-ben megnyílt az Irodalom Háza - Mészöly Miklós Múzeum a költő életművének bemutatására. A Képzőművészeti gyűjtemény szorosan kapcsolódik a múzeum megalapításához: 1902-ben megnyílt a múzeumpalotában önálló képző- és iparművészeti kiállító helyiség, melynek alapját a Tolna vármegye arcképcsarnoka és a minisztérium ajándékai adták.

A 20. század második fele során a gyűjtemény jelentősen bővült: a megyei múlt iránt érdeklődő, helyi és jellemzően családi kollekciók, illetve a külföldi kapcsolatok eredményeként 1987-re 11340 darab néprajzi tárgy gyűlt össze. Kiemelkedő a textilgyűjtemény, a bukovinai székelyek textíliái, a festett bútor- és kerámiagyűjtemény, a környék fekete- és vörösedény-készletei. A régészeti gyűjtemény pedig a 19. század végén induló módszertani kutatások eredményeként gazdagodott, amely mára több ezer tárgyat számlál, a korszakhatárok szélesítésével együtt.

A múzeumi közösség és a kutatások

A Tolna megyei múzeumi szervezet néprajzos szakága a Szekszárd székhellyel és a megyei illetőségű gyűjtőkörrel rendelkezik, és több tájház hálózattal bővül: Szakály, Sióagárd, Nagymányok, Bátaszék, Alsónyék. A néprajzi anyag egyik leggazdagabb része a textil- és ruházati tárgyak, a 200 példány körüli kötések és kendők, a 70-es évekig tartó bíborvég egységek, illetve a bukovinai székelyek anyaga. A kerámiagyűjtemény mintegy 1500 darabos, köztük a sárközi és késő habán csoport értékei, továbbá fekete edények száma is jelentős, főleg Mohácson és Bátaszéken készültek. A fotógyűjtemény 1954-ben jött létre, és 1974-től külön nyilvántartásba került a negatív és diaanyag is. A régészeti gyűjtemény a helyi ásatások és nagyszabású beruházások előkészítésének jegyében bővült, például a törökkori és középkori leletek körében számos emlék került a múzeumba.

Infografika: Wosinsky lakótelep fejlődéstörténete a 20. században

Régészeti és történeti kincsek a múzeumban

A 19. századi hercegségek és főúri arcképcsarnokok világa is megidéződik: Egger Vilmos, Pesky József, Györgyi Giergl Alajos és más művészek alkotásai a megye arcképeit és portréit őrzik. A 18-19. századi festmények restaurálása és kiállítása 1980-as évek közepétől lendületet kapott. A reneszánsz és barokk emlékek mellett a nagy értékek közé tartozik a két kincslelet a várkastély pincéjében, a pénzek és ötvöstárgyak; továbbá a középkori kincsek anyaga a múzeumban. A keleti és nyugati tengely mentén fellelt értékek, az Árpád-kori apátság és a török kori palánkvár kutatásai mind a gyűjtemény gazdagodását szolgálták. A 20. század végére a régészeti gyűjtemény kiterjedése bizonyult a legnagyobb és legtudományosabb támaszunknak, amit a közgyűlés és a megyei múzeumi szervezet támogatott.

A múzeum célja a sárközi népesség anyagi kultúrájának és tárgyi világának megmentése, a hely történeti örökségének dokumentálása és bemutatása. Wosinsky Mór és társai munkája nyomán a megye közgyűlése felhívta az iskolákat népdalok és néprajzi anyagok gyűjtésére, amit 1895-re egységes monográfiává gyúrtak össze, és amely a megye régészetének alapművévé vált. A gyermekközönség és a kutatók együttműködése révén a múzeum folyamatosan bővülő gyűjteményei ma is a Tolna megye kulturális örökségének fontos letéteményesei.

tags: #wosinsky #lakotelep #szekszard

Népszerű bejegyzések: