A cserkeszek bastyai lehetnek a kereszténydemokrácia építésének
„Mi nem vagyunk liberálisok, és nem liberális demokráciát építünk, hanem kereszténydemokráciát építünk. (...) Mi itt egy kereszténydemokrácia felépítésén dolgozunk, európai hagyományokban gyökerező, azt is mondhatnám, régi vágású kereszténydemokráciáén” - ezt már négy évvel később mondta a miniszterelnök egy 2018 júniusában adott rádióinterjúban.
A fogalmak és a nyelvpolitika csapdái
De lehet-e illiberális és keresztény egy demokrácia? Ez volt a fő témája a CEU Demokrácia Intézetén belül működő Bibó István Szabadegyetem csütörtöki vitaestjének, ahol három különböző hátterű szakértő beszélgetett a vallás és a demokrácia, a hit és a politika kérdéseiről, Ónody-Molnár Dóra vezetésével.
Ahogy Bencze Mátyás fogalmazott, már azzal beleestek a vita résztvevői a miniszterelnök csapdájába, hogy a valódi jelentéstartalommal nem bíró, kommunikációs blöffként alkalmazott elnevezésekről beszélgetnek. „Ez elsősorban nyelvpolitikai kérdés. A liberalizmust mint filozófiai irányzatot könnyű társítani olyan negatív képzetekkel, mint szabadosság, önzőség, hagyományellenesség vagy anarchia.
Csepregi András szerint ráadásul ezt a nyelvpolitikai elképzelést egy Magyarországon régóta létező hagyományra építette rá a kormánypárt, ugyanis a demokrácia értelmét szűkítő illiberális jelző ahhoz hasonlít, amikor a rendszerváltás előtt a népi demokrácia szószerkezetet alkották meg a sajátos magyar demokráciaértelmezésre - és ehhez még hozzájön az is, hogy a liberalizmus egy irányított folyamat révén jó ideje szitokszóvá lett Közép-Európa egyes részein, például nálunk is.
A politikai vallásosság és az állam világképe
Míg a liberális demokrácia fontos ismérve, hogy az állam világnézeti kérdésekben semleges, és nem tesz különbséget a polgárai által vallott hitek és világnézetek között, Orbán Viktor ezzel látványosan szakított, felvállalta, hogy az állam nem semleges világnézetileg, hanem keresztény. Ez megjelent a jogalkotásban, a kommunikációban és az oktatásban is.
Mint mondta, „nem liberális” demokráciájában az emberi méltóság a legfontosabb, a szabadság feltétlen érték, a hatalmi ágak el vannak választva, de kiemelte a teljes foglalkoztatottságot, a női egyenjogúságot vagy az antiszemitizmus elleni küzdelmet is.
Az egyházak helyzete és a politikai kisajátítás
„Erre érzett rá a miniszterelnök: tudja, hogy nem kell különösebb egyházi ellenállásra számítani, amikor a kereszténység fogalmát kisajátítja, és a saját politikai szándékai szerint formálja. Ahhoz, hogy a kereszténység fogalmának politikai célú kisajátítása ellen fellépjenek, minden magyar egyházban hiányzik a saját vélemény képviseletének és az erős identitás kifejezésének a gyakorlata, ráadásul az egyházak a finanszírozás terén is erősen függnek az államtól, így még kisebb a motiváció az ellenállásra - véli Csepregi.
„Amíg a politika látja ezt a kiszolgáltatottságot, addig élni fog vele, kövessen bármilyen ideológiát, ez a politika természete. Miközben az egyházaknak arról kellene beszélniük, hogy miként építhetünk egy elfogadóbb társadalmat, ami a párbeszédre és a megbékélésre épül, és egyfajta egységet hoz létre, és ebben alapvetők az emberi jogi kérdések, Perintfalvi szerint Magyarországon még az a jobb eset, ha egyszerűen hallgatnak az egyházak, mert amikor megszólalnak, az gyakran az észszerűségüket kérdőjelezi meg.
Jó példa erre a 2015-ös menekültválság, amikor a katolikus egyház egy ideig saját tanait meghazudtolva néma maradt, majd Erdő Péter bíboros azzal magyarázta az egyház tehetetlenségét, hogy ha befogadnának menekülteket, azzal az embercsempészet bűnét követnék el.
Kulturális kereszténység és politikai fogékonyság
Egy regnáló pápát egy olyan társadalomban lehet igazán figyelmen kívül hagyni, ahol a keresztény identitás leginkább kulturálisan van jelen, és a valódi hívők száma viszonylag alacsony. Aki ezt a fajta kulturális kereszténységet vallja, az sokkal fogékonyabb a kereszténység nevében elhangzó politikai üzenetekre, mint az, aki tisztában van a vallás valódi tételeivel.
„2011-ben, a húsvéti alkotmánnyal indult el a kereszténység a politika spektrumába, és erre erősített rá 2015-ben a muszlim menekültek érkezése Európába. Egy közösségnek ugyanis nemcsak olyan identitása van, hogy mi összetartozunk, és az értékrendszerünk szerint definiáljuk magunkat, hanem olyan is, amikor magunkat másokkal szemben határozzuk meg. Tehát én keresztény vagyok, mert én nem vagyok muszlim.
Ha az illiberális demokrácia egy nyelvi trükk volt, akkor a kereszténydemokrácia elnevezés már visszaélésnek tekinthető a politikai kommunikáció eszközeivel - vallja Csepregi, aki szerint kereszténydemokrácia mint politikai tradíció természetesen létezik, de csakis a liberális demokrácia keretein belül.
A kereszténydemokrácia történeti gyökerei
Napjaink egyik legfontosabb demokratikus európai politikai irányzata, azaz a kereszténydemokrácia gyökerei a francia, illetve az ipari forradalomig nyúlnak vissza. Az első keresztény pártok a 19. században jelentek meg, majd modern formájukban a második világháború időszakában jöttek létre annak érdekében, hogy a kialakult morális politikai vákuumot a demokratikus és keresztény-morális értékek bázisán kitöltsék, és napjainkig a demokratikus társadalmi-politikai stabilitás nélkülözhetetlen elemét képezik.
A „keresztény demokrácia kifejezést először Lyon püspöke, Lamourette használta 1791. november 21-én. A kereszténydemokrácia közvetlen előtörténetét jelentő liberális katolicizmus első programját a belga A. Potter alkotta meg a húszas évek második felében, a belga katolikusok és liberálisok politikai szövetségének (unionizmus) jegyében.
A kereszténydemokrácia a 20. században alakult meg, és a második világháború utáni Nyugat-Európai kereszténydemokrata pártok gyorsan komoly politikai erőkké váltak. A második világháború során diszkreditálódott szélsőjobboldal és a vele szövetkező konzervatív erők olyan politikai űrt hagytak maguk után, amelyet elfoglalhatott az antifasiszta politikai múlttal rendelkező, a két világháború közötti politikai és társadalmi csődért felelőssé nem tehető, hagyományos erkölcsi értékeket hirdető kereszténydemokrácia.
A kereszténydemokrácia alapelvei és emberképe
Az ember a keresztény politizálás alanya és egyben tárgya. „Keresztény politikának azt nevezem, amely először: feladatának a természetes közjó szolgálatát tekinti, másodszor: e természetjogoknak pozitív jogokká való átalakítására és olyan társadalom létrehozására törekszik, amelyben ezek a jogok realizálódhatnak, harmadszor: abból a célból, hogy az emberi személyek tökéletesedésének feltételeit minél egyetemesebben és konkrétabban biztosítsa, és negyedszer: így közelítse meg a legfőbb természetes közjót, a békességben élvezett földi boldogságot.
A keresztény politika, ha megérdemli ezt a nevet, nem törekszik arra sem, hogy a kereszténység valamennyi erkölcsi parancsát állami jogszabállyá alakítsa át, és államhatalmi eszközökkel kényszerítse ki. Ezt részben lehetetlen is volna megtennie, de vannak erkölcsi szabályok, amelyek külső hatalommal ki nem kényszeríthetők, másfelől az ilyen törekvés természetjogba ütköznék, és a legszörnyűbb zsarnokságot teremtené meg.”
Az emberkép tehát a természetjogból vezethető le: „Nemcsak a történeti tapasztalat és a józan logika alapján, hanem a keresztény állam- és nemzetszemléletből következően is, mindig tisztán fenntartottuk, sohase alkudtuk el s egy hajszálnyira sem fogjuk elalkudni az embernek azokat az alapvető jogait, amelyeket azért neveznek természetjogoknak, mivel a Teremtő írta be őket az emberi természetbe kitörölhetetlenül.”
A keresztény egyházak társadalmi tanítása és a politika
A 21. századi kereszténydemokrata politika elengedhetetlen előfeltétele a keresztény egyházak társadalmi tanításának elfogadása. Feltételezi és döntő fontosságúnak tartja a hívő emberek részvételét, akik saját önös érdekeiken túlmutató jövőképpel rendelkeznek. A pluralista társadalomban az istenhívők élete az egész társadalom számára üzenetet hordoz.
A kereszténydemokráciának egyedülálló történelmi bázisa van, amellyel semmilyen más politikai erő nem rendelkezik. Szellemi hátterét tekintve támaszkodik az egyházak szociális tanítására, amelynek lényege közérthetően, újra és újra, a változó idők viszonyainak megfelelően, a lényegi tanítás változatlan fenntartása mellett, a szociális enciklikákban jelenik meg. Elég a legutóbbi időkből Ferenc pápa Laudato si kezdetű körlevelére gondolni, amelyben szociális témákkal, a társadalmi igazságosság kérdésével foglalkozik, ezen belül hangsúlyozottan a környezetvédelemről, „közös otthonunk gondozásáról” szól.
A pápai megnyilatkozás pontosan megfogalmazza, hogy a korunkat érintő égető kérdések megoldása nem lehetséges partikuláris, azaz szűken vett pártpolitikai szempontok alapján, „új, egyetemes szolidaritásra van szükségünk”.
A modern kereszténydemokrácia kihívásai és feladatai
A 21. századi kereszténydemokráciának számos, az európai polgárok életét meghatározó kérdésben kell a saját hitvallását tükröző választ adnia. A globalizáció értelmezése, a társadalmi autonómiákkal kapcsolatos elképzelések kifejtése egyaránt sürgető feladat. Az európai kontinens elöregedése évtizedek óta közvetetten, de ma már közvetlenül egyre inkább gúzsba köti egész Európát. Az erre adott átfogó mélységű válaszok megtalálása óriási, de mégiscsak reményteljes kihívás, egyúttal hatalmas lehetőség is a 21. századi kereszténydemokrata politika számára.
A kereszténydemokrácia mindenkori önreflexióra, önkorrekcióra kész világnézeti pártként van jelen a politikai életben. Önreflexiós, önkorrekciós képességét a krisztusi tanításra, tehát a legfőbb jóra való figyelem biztosítja. Az igazság megismerésére törekvés mellett - ami nyitottságot tételez fel - párbeszédre és megbékélésre törekszik, annak érdekében, hogy elősegítse a konfliktusok kezelését.
A kereszténydemokrácia szabadságfelfogása különbözik a szorosan vett politikai szabadságfelfogástól. Elsősorban morális normákat jelent, amelyek kijelölik az ember cselekvési terét. A szabadság és a szubszidiaritás jegyében az európai kereszténydemokráciának az európai közösség egészével kell foglalkoznia az alapító szerződések szellemében.
A közép-európai sajátosságok és az EPP kihívásai
A közép-európai kereszténydemokraták az egyházak társadalmi tanítására, a családra, a nemzetre, a közös kultúrára építő társadalomra nem(csak) hagyományként, hanem nélkülözhetetlen alapként, élő gyakorlatként tekintenek. Az egyházak teljes autonómiája, közjóra gyakorolt jelentős hatása a közép-európai emberek többsége számára nem hordoz ellentmondást, függetlenül az egyén hitétől.
Az Európai Néppárt az EP legnagyobb létszámú, kereszténydemokrata beállítottságú frakciójának tekinthető. Az EPP korántsem tekinthető minden vonatkozásban egységesnek, részben belső viták, részben külső tényezők teszik próbára a párt egységét. A 2004. évi bővítés óta eltelt idő elegendő annak megállapítására, hogy kijelentsük: az európai kereszténydemokrácia meggyengült, a nagy elfogadottsággal rendelkező név alatt sokan egy világnézetileg semleges, pragmatikus „túlélési pártot” látnak.
Ennek az örvénynek a kilábalásához a kereszténydemokrácia egyedi politikai értékeinek és lehetőségeinek számbavétele, valamint annak újbóli hiteles megjelenítése szükséges, elsősorban a nemzeti, majd az európai politikában.
Vallási pluralizmus és keresztény-zsidó párbeszéd | The Bulletin
A gyakorlat és az elmélet találkozása
A képlet annyiban egyszerű, hogy a szóban forgó politikai filozófia alapja három kulcsszó: a perszonalizmus, a szubszidiaritás és a szolidaritás. Az első - a liberalizmus individualizmusával szemben - a személyt állítja a középpontba, de emellett ugyanolyan fontos a közösség is.
A kereszténydemokrácia nem kíván a térítő szerepében feltűnni. Olyan polgári pártnak tekinti magát, amely nem igényli, hogy az emberek életük leglényegesebb, legfontosabb dolgait egy pártra vagy akár egy pártvezetőre bízzák. A kereszténydemokrácia az egyensúly politikáját képviseli. Politikai természeténél fogva a hatalom megszerzésére törekszik, de nem minden áron és nem örök időkre!
A kereszténydemokrácia a polgárok személyiségének lehető legakadálymentesebb kibontakozását kell biztosítsa; a háborúság és nyomor teljességgel összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal. Ezért ezt - az emberi személy kibontakozásának legfőbb akadályát -, ha kell, nagy áldozatok árán is, el kell kerülni.
Mely szereplők lehetnek a "bástyák"?
A helyi egyházak, civil közösségek, oktatási intézmények és a keresztény értelmiség adhatják azt a társadalmi hálót, amely a kereszténydemokrácia hiteles megjelenéséhez szükséges. A keresztény egyházak társadalmi tanítása, a család és a közösségek fontossága, valamint a szociális tanítás - mindezek együtt teremthetnek olyan stabil hátteret, amely a politikai kommunikáció szintjén túl a hétköznapi életben is érvényesül.
Amíg a politikai szereplők a kereszténység kulturális jellegét használják fel kommunikációs célokra, addig a valódi, tartalmi építkezéshez szükség van az egyházak függetlenségére, hitelességére és társadalmi autonómiájára. Habermas mondta, hogy egyedül a szekuláris állam lehet a vallásszabadság garanciája, mert egyedül az tudja megakadályozni, hogy az egyik vallás a másik fejére nőjön, és mondjuk erőszakkal kiszorítsa a másikat - ennek az egyensúlynak az őrzése a közösségek és intézmények felelőssége.
| Elem | Gyakorlati jelentőség |
|---|---|
| Perszonalizmus | Az egyén és közösség egyensúlya; a család mint alapegység |
| Szubszidiaritás | Döntések a lehető legalacsonyabb szinten; helyi közösségek megerősítése |
| Szolidaritás | Társadalmi felelősségvállalás; szociális piacgazdaság |
| Egyház társadalmi tanítása | Etikai iránytű a közpolitika számára; környezetvédelem és szociális igazságosság |
A kereszténydemokrácia építése tehát nem pusztán retorikai vállalkozás: igényli a történeti tudatot, az egyházak társadalmi tanításának befogadását, a közösségi infrastruktúra megerősítését és a politikai szereplők felelős, nyitott magatartását. Csak így válhatnak a helyi közösségek, a „cserkeszek” valódi bástyákká a kereszténydemokrácia építésében.
tags: #a #cserkeszek #bastyai #lehetnek #a #keresztenydemokracia