Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza szerelmi története
Huszonhárom éves volt Kisfaludy, mikor 1795-ben szívednek nem egyetlen, de örök szerelmét, Szegedy Rózát a badacsonyi szüreten megismerte. Öltöttek együtt a szüreten, s ez idő alatt a közeli Szigligetbe is átrándultak.
Ez a szüret nem Kisfaludy szőlőjében folyt le. Akkor még nem volt neki itt szőlője.
Kisded hajlék, kis szobákkal, kis ablakokkal. De a kelő nap már betekint, s jó délutánig el se fordul tőle. Osztály, mely egykor egy kis dolgozószobából s egy hálószobából állott.
Mikor ott jártunk, már akkor harmincegy esztendő óta nem élt a költő. Már akkor Eszterházy hercegé volt a szőlő.
Nagy gond nem látszott a szőlő kezelésében. Akkor már rég bérlők kezelték a herceg csobánci uradalmát, melyhez Badacsony nagyrésze s a költő szőlője is tartozott.
Ezt írta a költő 1844. évi február 25-én Batthyány Fülöp hercegnek. Somlyai szőlőjéről írta, de jobban illik badacsonyi szőlőjére.
A herceg nem vette meg. Önmagától nem volt annyi esze, tanácsadója pedig idegen volt és ostoba.
De badacsonyi szőlője most is fagy áll, ahogy halálakor, 1844. október 28-án éppen kedves szerette után elhagyta.
Még megvolt az a fiatal gesztenyefa, melyet a költő maga ültetett. Kövér, fényes, aranyba játszó nyalkazöld levelei mosolyogtak ránk a napsugárban.
Tuli megmutatta, hol volt az a virágos kis kert. Most zöldséget termeszt benne a vincellér. Ahol a szerelmes szép nő szemei sugaránál viola és szegfű nyílt: ott most burgonya és sárgarépa terem.
A ház kis ablakai előtt sokáig álltunk, s a messze vidékre szétnéztünk. Balra az ábrahámi és kővágóörsi hegyek s a nagy messzeségben Tihany ormai. Hegye.
A költőt azonban az istennek és az emberszívnek legnagyobb ereje, a szerelem segítette.
Egy költőnk szerelméről se írtak annyi könyvet, mint Kisfaludy Sándorról. De szerelmének történetét se írta meg egy költőnk se annyira, mint Kisfaludy Sándor.
Fi, se Csokonai. Pedig ennek boldogtalan, amannak boldog szerelméről oly gyakran zengett a lant. Látottnak látszott volna. Kisebb költőink luti-futi szerelme éppen nem ébreszt-e föl a nemzet kíváncsiságát. Ének ifjúkori paradicsomkertjét?
De akármennyit írtak Kisfaludy szerelméről, s akármennyit írt ő maga: még sincs teljesen megírva az se.
Kisfaludy az ő Rózájával nem Badacsonyban találkozott először.
Kisfaludy Sándor, mikor apja őt Pozsonyból hazahívta, meglátogatta öreganyját Sümegen. Közben szóba jött Szegedy Róza is.
- Nem is baj, ha nem ismered. Igen szép és igen okos lány, de igen nagy Farnő.
- Ha igen okos lány, akkor lehetetlen, hogy minden nagyos szép férfi szerencsével és minden szegény fiú hiába forogjon körülötte.
Sebaj.
Átment gyümölcsei birtokukra. Oda nem éppen messze van Eötvös puszta, Szegedyék birtoka s kastélya. Fogta puskáját, szólította kutyáját, s ment vadászni.
El is tévedt, el is esteledett szerencsésen, csakhogy így tévedt el, hogy Eötvös helyett Törjére botlott be, s ott kellett az éjszakát töltenie a barátoknál.
Új vállalaton törte fejét. Nem is csinált titkot belőle, hogy ő Szegedy Rózának szeme közé akar nézni. Vasárnap, s egy vasárnap reggel bejött gyónni Sümegre a barátokhoz. Korán meg is gyónt, s gyónás után bejött Sándorfyékhoz, Kisfaludy öreganyjához látogatóba.
Nesze neked, költő.
Szemközt jött ér a hintó, amelyben Róza ült s hajtott hazafelé. Az ifjú szemei előtt káprázattá vált a világ, amikor azt az arcot megpillantotta. Nézni nem mert, de mélyen meghajtotta magát a leányka előtt. Törődött is azzal a leányka!
Tovább nem futkozott a leány után, hanem írt hozzá egy verset. Nagyon rossz vers lehetett, nincs is meg a versek gyűjteményében.
Ezt a verset később Skublics Imre barátja által Róza kezébe juttatta.
Szegedy Ignác 1773-ban nősült. Róza nem első gyereke volt, tehát 1774 előtt nem születhetett. A jelenet ott a hintóban 1792-ben tavasszal történt. Tizennyolc éves lehetett.
Következett a második.
Róza édesanyja Rosty Katalin volt. Erdélyi fejedelem alatt az országot elfoglalta.
Róza anyjának testvére, Rosty Pál, ha jól tudom, ez idő tájt Hosszúfaluiban lakott. Neje, Nedeczky Nina Rózának nemcsak többszörös rokona, hanem jó barátnéja is volt.
De Kisfaludy is.
Róza a sümegi hintótalálkozásig s kivált a hozzá intézett költemény olvasta azóta jól tudta, hogy ő Kisfaludy ábrándjainak állandó tárgya. Skublics Imre, s igen is megmondták neki az öreg nénik s kivált Forintosné. S a leányszív tele lett kíváncsisággal.
A költő a következő évben, 1793. évi januárban nemesi testőr lett, s Bécsbe ment az udvarhoz. Ha nemesi testőr: bizonyára délceg termet, deli ifjú, bátor szív, büszke lélek.
Ily seregnek kell lenni. Róza büszke leány. Se nem fajoncoz, se nem toboroz sereget, mégis van serege.
Látod, egyik bizalmas levelében. Pedig szerény. Imádói elől félrevonul, de azért azok megmaradnak, fölkeresik, utána járnak mindenütt. Milyen csillag lenne az, amelynek nincsen fénye? Milyen az, amelynek nincs imádó udvara?
S hát ha az a deli testőr valamivel több is még, mint csupán délceg termetű s büszke és bátor szívű ifjú? Hát ha magasabb géniusz csókolta homlokon? A halhatatlan istenek?
Eszterházy Miklós herceg volt a nemesi testőrök kapitánya. Két angol rendkivüli követ jelent meg Bécsben, lord Spencer és lord Granville. Mind a kettő barátja a hercegnek. Kérdezték a herceget: mutassa meg nekik a nemesi testőröket. De hogy ne adjon nekik.
Reggeli órában bemennek a testőrök laktanyájába. Benyitnak Kisfaludyhoz. Az ifjú ott ül íróasztala mellett. Haját a lábán, de azontúl mellény nélkül, egyrést ingben, nyakravaló nélkül, hajadon fővel. Gőzben így gomolyog a füst, mintha a Vesuvius most ott akarna kitörni.
S belép a herceg! S belép két angol lord, Nagy-Britannia és Irland királyának két rendkivüli követe.
A herceg beszél vele magyarul, azután németül, azután latinul. A két lordot meglepi, hogy ez a vad magyar milyen szépen beszéli azt a három nyelvet.
Ez már a herceget is meglepi, de nem mutatja meglepetését. A kérdést és feleletet értik a lordok is. Odamennek az asztalhoz. Kezükbe veszik Tassót. Hisz, a vad magyar igazat mondott. Kezükbe veszik a kéziratot. Más nyelv, ezt nem értik. Kezükbe adják a kéziratot Kisfaludynak, s udvariasan megkérik, hogy fordítson le nekik abból élő szóval néhány sort németre, latinra, franciára, olaszra.
A két angol lord annyit tud a magyarokról, amennyit Marco Polóról olvasott. Hogy vadak, ott eszik a nyers húst, s ott isszák a lótejet. Itt pedig Bécsben világ tudóssá lesz valamennyi, s azt mondják: nemesi testőrség, hát pedig voltaképpen tudós akadémia.
- Igen tisztelt uram, bocsásson meg, ha egy bizalmas kérdésem van önhöz.
Kisfaludy ránézett a hercegre. A herceg szemein büszkeség és jókedv mosolygott.
- Adj van!
Nagy csodálkozással ballagott el tőle a két lord, s meg is köszönte a hercegnek a rendkivüli élvezetet. Csakugyan érdekes emberfaj ez a vad magyar. Csak az kár, hogy így elzárkózik a polgárosodástól.
Ezt a kalandot is meghallotta Szegedy Róza. Elbeszélte neki apja is, testvérbátyja is, egész rokonsága is, nők, férfiak egyaránt. Tudta ezt egész Tiszaladuna. Mint tudós a magyar! a magyar nemes ifjú! Hogy mentette meg a nemzeti becsületet! Hogy pipálta le a két angliust! Mint jó hírünk lesz ezentúl az angolok közt! Nosza jó hangzásfává tett egyszerre a Kisfaludy név. Már mindenki ismerte a deli legényt. Büszke, olyan nagy jövő vár rá. Apjánál Téten egyik vendég a másiknak adta a kilincset. „Ajjra virrad a Kisfaludynak napja.
Bárók, Himfyek híres bajnokai s mind a dicső ősök, kik Kisfaludynak egyenes ágon való elődei, büszkén pödrík a bajuszukat, ha arra a nemesi testőr-legényre gondolnak.
A büszke szép leány szívében ott volt már a deli testőr képe. Hogy egyedül az volt-e ott: ki tudná azt megmondani?
Az 1795-ik év augusztus havának egyik napján ott volt a leány Hosszúfaluiban Rostyéknál. Ott volt atyja is, bátyja is, sok más vendég s atyafi is.
Kocsi robog be az udvaron, cseng a csengő, két ifjú leugrik a kocsiról, s hangos kopogással jön az ajtó felé. Sarkantyú pengése, kard csörrenése hallatszik az ajtó előtt. Az ifjú, később Zala főjegyzője s híres követe, Deák egykori barátja.
Róza fölnez, meglátja Skublicsot, megörül, fölugrik az asztal mellől, s megy az ifjú elé, hogy kezet fogjon vele.
Megáll, mintha megmerevedett volna. Még senki se mondta, hogy ez a délceg ifjú az ő hőse, de ő már tudta.
Kisfaludy maga is megnézett, midőn azt a leányt meglátta. A csillagos ég minden szépsége rajzott szemei előtt. Így állt ott, mint egy Fa-Jankó. Szó, hang nem jött ajkára.
De jó, hogy ilyenkor a lánynak mégis több esze van. És sokkal több ereje önmagán uralkodni. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ha tudta volna, kinek szólt az a kézszorítás!
Rámosolygott, jókedvhez és csevegéshez folyamodott. Csak tőle kérdezősködött.
Ebéd után fölvetette a badacsonyi szüret kérdését. Lelkes toborzást vitt véghez, hogy az a szüret meglegyen, fényes legyen, kedves legyen, mindenki ott legyen, senki onnan el ne maradjon.
Mindenkit hajszol, hogy ott legyen, csak annak az egynek nem szól.
Mérhetetlen kincs az a leányszív. Égnek-földnek minden örömét, egész életnek minden boldogságát, csak az a leányszív tudja megadni. Érteti azt a szívet, s ha életre-halálra nem törekszik azzal találkozni, annak melegéhez közel jutni: akkor az az ifjú nem is érdemli meg azt a szót.
Ősz van. Szeptember utolsó s október első napjai. A levegő tele illattal és sugárral. A napfény tiszta még, de már nem éget. Madarak nem csicseregnek többé. Nem virágzik most már se az erdő, se a mező. De levelét se hullatja még. Erdőben mosolygott fölöttünk. Sárga és piros és lilaszín a szőlő levele.
Szőlőszedő leánykák és ifjak ajkain messze hangzik az édes-bús dallam. Száz kereplő recsegő nyelvét mozgatja az őszi szellő. Életük.
Ott ülnek az urak és az aranyok az asztal mellett. Nyitott ajtó, nyitott ablak, nyílt szívek és nyílt érzelmek.
Csak Róza nyugtalan. Csak az ő szíve szorong. Második napja már a szüretnek, s a deli testőr még most se jött el.
„Midőn az idő nékem oly kimondhatatlan hosszá vala, valamíg meg nem jelentél.”
- Szeret, szeret. Könnyű azt mondani! Azt látom, hogy andalog a lelke!
Örül is, aggódik is az ősz apa, Róza az ő legnagyobb lánya, most még a legkedvesebb lánya.
Megjön Pityók tizedmagával. Az öreg Pityók. A híres Pityók. Akinek a hegedűje ha megszólal, az angyalok is táncra kerekednek. Ki Bihari Pesten és a Tisza mellett, az az öreg Pityók, talán a Dunán.
S elkezdték járni a kopogást. Nem hallatszott már a kegyes szó: boldogságos szív könyörögj érettünk. Hanem csak a dévaj szó hallatszott: ej haj, nem bánom, nekem is van virágom!
De példás büntetést szabott is ki a világi hatóság.
Szerencsére idején meghallották az esetet a nemes urak, odamentek a városházára és szó-szóltak lettek az öreg Pityóknak.
- Mit-e?
Arca elé tartá két kezét a jó öreg bencés, így megijedt a cigány szavától. Még most is reszket, ha eddig meg nem halt. Ördöggadta gonosz cigánya. "Nekem csak az jut eszembe, hogy akkoriban a cigányoknak nagy volt a hatalma, minthogy akkoriban az országban csak nekik volt szabad az utcán mindenki szeme láttára!
Országos hírét szerezte Pityók magának és hegedűjének. Balatonfüreden sokat muzsikált nyaranta a század elején. Igazi vigalomban. Ő volt leghíresebb zenésze 1809-ben az inzurgens nemességének is.
- Ne zaklasson, engem a Tudós Társaság. Nem vagyok én céhbeli tudós.
Ezt írta már Bacsányinak is 1808-ban. Eltalálta. De mégse egészen találta el.
- Itt a Pityók! Itt a Pityók! Ettek-e már, Pityók bácsi!
Szegedy Róza is odafut a...
Kisfaludy 250 mood videó
tags: #agoston #palko #csilla #ingatlan