Vályogból épült családi házak: Történelem, előnyök és gyakorlati megvalósítás
Hazánkban a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 700 ezer család él vályog - azaz földfalú házban. Ezt a népszerűséget támasztja alá Hougo Houben 1994-ben kiadott könyve is, mely szerint szerte a nagyvilágban a kilencvenes évek elején 1,5 milliárdan éltek földből készült épületekben. A közfelfogás ennek az építőanyagnak a használatát - szemben a kő- illetve téglaházakkal - szegényesnek, műszakilag nem elég meggyőzőnek ítélte meg. A környezeti ártalmak egyre tragikusabb jeleinek következtében azonban a környezettudatos építés, vagyis az ökoépítészet mind inkább az érdeklődés homlokterébe került, így ennek egyik nagy hagyományokat őrző vállfaja, a vályogépítészet, illetve ennek újragondolt, korszerűsített változata ma reneszánszát éli.
A vályogépítészet egyidős az emberiséggel. A vályogtégla-építés első bizonyított maradványait a meleg éghajlatú törökországi Hacilarban, illetve Irán területein találták a Kr.e. Hasonló technikával épült házak nyomaira bukkantak a görögországi, Otzaki-halomnak nevezett ásatáson. Kultúrtörténetileg talán a legizgalmasabb szenzáció és emlék a vályogépítésről az időszámításunk előtti 2000 év körüli időszakra vezethető vissza. A Kínai Nagyfal építésének első üteménél már használták a vályogot, mint építőanyagot, itt a vert- és az öntöttfal technológia egyaránt fellelhető. A kő- és téglaburkolatok közé szakaszosan döngölték be a földet. Pilnius G.S. (i.sz. 23-79) írásaiból tudjuk, hogy a rómaiak a csömöszölt vályogépítési technológiával építettek jelentős erődítményeket Dél Európában. Az Ó-testamentumi írásokból megtudható az is, hogy ha Európát elhagyva elutazunk Afrikába - ott például az egyiptomiak is előszeretettel alkalmazták a sás- vagy nádrost erősítésű vert, illetve vályogtégla falazatokat, de a núbiai, kameruni, marokkói, valamint innen továbbutazva ázsiai, jemeni, afganisztáni, iraki és iráni építményeknél is fellelhető a vályogépítészet. Az erődítmények, földszintes házak mellett megjelentek az első vályog négy-ötemeletes épületek is már időszámításunk előtt. A vájt földépítés első emlékei Kínából és Észak-Amerikából származnak. A vert technológia első régészeti emléke az Urukban feltárt mészkőszög-mozaikos templom Kr. e. 3100-ból. Az épület külső falába kúp alakú mészkőszögeket vertek, amelyek a díszítő funkció mellett megvédték a falakat az időjárás viszontagságaitól is.
Európában, a vályogépítészet éppen hazánkban élte reneszánszát a tatárjárás, később az ozmán hadak ellen épített magyarországi várrendszer építésének idején. A vályogépítészet egy másik fejlődési iránya a favázas vályogépületek elterjedése, ill. a vesszőből font falakból agyagtapasszal kialakított építmények. Ezeknél a szerkezeteknél a vályognak már nem teherhordó, csupán térelhatároló szerepe van. A kereskedelem, a háborúk és hódítások, a kultúrák egymásra hatása nyomán az ősidőkben lokálisan kialakult technológiák elterjedtek az egész Földön, és az ipari forradalomig - vagyis amikortól a tömeges téglagyártás terjedése elkezdődött - a vályog volt a legnépszerűbb építőanyag, vagyis a lakó- és gazdasági épületek alapanyaga. Magyarország egész történelmét hűségesen végigkísérte a földépítés technológiája, hisz például az 1700-as évek végén Mária Terézia és II. De a korszerű téglagyártás itt is lassan kiszorította a vályogépítészetet, mely a két világháború közötti ínséges időszakban, megint csak lendületet vett. Reneszánszát a 70-es évek óta éli Európában és Amerikában egyaránt. Ez az újrafelfedezés egyrészt az energiatudatos építési elveknek, másrészt kiváló épületfizikai tulajdonságainak köszönhető.
A vályog, mint építőanyag
A föld- és vályogépítés elsődleges alapanyaga az ún. vályogtalaj, ami alapvetően agyag, homok, kisebb kavicsok és iszap elegye, amihez színező-, valamint a minőséget javító anyagok társulnak. Az építési célra használt vályogtalaj nem tartalmazhat szerves, rothadó anyagokat. A kötést maga az agyag biztosítja, melynek szemcséi 0,002 mm-nél kisebbek. Az agyag a vályog természetes kötőanyaga. Kötőereje az agyag minőségétől és mennyiségétől függ: A kötőerő alapján az építési vályog lehet „sovány” vagy „kövér”. A vályogtalajok fajtái keletkezésük szerint lehetnek hegyi, illetve lejtővályogok. A vályog maga azon a kőzeten fekszik, amiből az ásványi váza keletkezett a kő erodálódása következtében. Ez alapján a továbbiakban lehet például morénavályog - amelynek kristályváza magából a gleccserek hordalékából került bele -, de ismert a mész tartalmú márga, vagy a kaviccsal, homokkal és szerves anyaggal vegyített folyami vályog, valamint létezik a löszös vályog is.
A vályogépítészet előnyei
- Kitűnő nedvességszabályozó: A földfal az emberi bőrhöz hasonlóan lélegzik. Képes kiegyenlíteni a páratartalomban és hőmérsékletben előforduló ingadozásokat. Szabályozza a belső levegő páratartalmát, így hozzájárul az egészséges mikroklíma kialakításához. Ha például a levegő páratartalma 50%-ról 80%-ra emelkedik, a vályogtéglák két nap alatt 30-szor annyi nedvességet képesek magukba szívni, mint az égetett agyagtéglák.
- Jó hőtároló tulajdonságok: Ezt okos építészeti megoldásokkal ki is lehet használni.
- Energiatakarékos és környezetbarát előállítás: Mivel az energiát a véges ásványi (fosszilis) energiakészlet elégetésével nyerjük, a vályog ily módon nagyon környezetbarát. Míg egy köbméter cementburkolat 500 kWh „energiába” kerül, addig ugyanennyi vályog feldolgozásához ennek az energia bevitelnek a csupán az egy százalékára van szükség.
- Jelentősen alacsonyabb szállítási költség: Például Közép - Európában a legtöbb építési helyen a pincet a, illetve az alap kiásásakor vályoggyártásra alkalmas földet termelnek ki, amely a helyszínen azonnal felhasználható, de csak akkor, ha nem tartalmaz túl sok agyagot és követ a föld. Amennyiben túl sok az agyagtartalma a feldolgozandó földnek, akkor homok hozzáadásával „soványítható”. Ilyen esetben szállítási költség nincs. Ezzel az optimális helyzettel nem mindig számolhatunk, de akkor sincs baj. Felhasználásra alkalmas vályog az építés helyszínéhez közeli homokbányáknál, mint melléktermék mindig megtalálható.
- Egyszerű alkalmazás: A vályog alkalmazása nem igényel komoly műszaki felkészültséget, ezért lett nagyon népszerű a szegényebb társadalmi rétegek körében.
A vályogépítés különböző technológiái
A vályogépítészet többféle technológiát foglal magában, amelyek mindegyike sajátos előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik.
Vert fal
A vert fal tradicionális építési technika, mellyel 1700-2200 kg/m³ száraz sűrűségű fal építhető zsaluzat közé döngölt anyagból. Előnye, hogy nagy szilárdságú falszerkezetet viszonylag rövid idő alatt lehet felépíteni. Hátránya, hogy a falszerkezet száradása időigényes és a kész szerkezeten lejátszódó zsugorodások jelentősek. Kiegészítő hőszigetelés nélkül a hazai klímán kizárólag nyáron használt épületek építésére javasolt.
Rakott fal (Fecskefalú ház)
A rakott fal tradicionális építési technika, mellyel 1500-1800 kg/m³ száraz sűrűségű fal építhető zsaluzat nélkül készülő agyag és szalma keverékéből. Előnye, hogy tradicionális szerkezetekhez képest nagyon jó hőszigetelő képességű fal építhető. Hátránya, hogy a falszerkezet száradása időigényes és a kész szerkezeten lejátszódó zsugorodások jelentősek.
Vályogtégla fal
A tradicionális vetett téglák gyártástechnológiájának továbbfejlesztésével, a gépesítés különböző szintű megoldásával dolgozták ki a préseléses gyártástechnológiát. Az elemes építőanyag száraz sűrűsége 1500-2200 kg/m³ között változik. Előnye, hogy nagy tömörségű és nagy nyomószilárdságú, méretpontos építőanyag állítható elő. A száradási idő - mivel az elemek lényegesen kisebbek, mint például a vert falnál - rövid, a gyártás az építési helytől függetlenül is megoldható. A technológia nagy előnye, hogy a korszerű építési technikákkal kompatibilis, a fal készítését a hagyományos falazás technológiája szerint kell elvégezni. A nyílászárókat helyét általában falazáskor kilécezik. Az elkészült falat 2-3 rétegben vakolják előbb durvább, majd hígabb pelyvás agyaggal, így a családi ház felülete teljesen sima lehet.
Paticsfal
A paticsfal alapvetően abban különbözik az eddigi családi ház szerkezetektől, hogy itt külön tartószerkezet készül fából, az agyag csak kitöltő anyag, terhet nem hord. Először az oszlopokat rakják le a ház sarkaira, illetve a falak végpontjaira, melyekre kerülnek a gerendák, melyek a családi ház tetejének súlyát hordják. Az oszlopok közét eztán egyenletesen kikarózzák, a karókat vesszőkkel összefonják, majd az így kapott táblákat sárral mindkét oldalról betapasztják.
Könnyűvályog
A könnyűvályog technológiát Németországban fejlesztették ki azzal a céllal, hogy a vályogfalak hőszigetelő képességét javítsák. A technológia jellegzetessége, hogy az elkészített fal száraz testsűrűsége 400-1200 kg/m³ érték között változik. Előnye, hogy a falazat hőszigetelő képessége jelentősen megnő. A könnyűvályog tégláknak az 400-1200 kg/m³ testsűrűségű égetés nélkül szárított vályog építőelemeket nevezzük. Előnyük, hogy a falazat hőszigetelő képessége hagyományos technológiákhoz képest jelentősen megnő. A könnyűvályog összetételében abban különbözik a másiktól, hogy kevesebb benne az agyag, és több benne a szalma, a törek. Mivel így teherbíró képessége kevesebb, ezért csak kitöltő elemként lehet alkalmazni a családi ház falszerkezetében, külön teherhordó szerkezet építésével (általában fa szerkezet). Hőszigetelési tulajdonságai annyira jók, hogy egy ilyen szerkezetű családi ház még a legszigorúbb elvárásoknak is megfelel további szigetelés nélkül. Ezért a tervezés során ismét kezdik felfedezni ezt az ökologikus anyagot akár passzív családi házak építéséhez is.
A vályogházak tervezése és kivitelezése
Új épületek tervezésekor mindenképpen tekintettel kell lenni a telepítés kérdésére. Vályogfalak esetén erősen javasolt a földből legalább 30 cm-re kiemelt alaptest alkalmazása. Az alapozás elvben elképzelhető cementbe vagy akár sárba rakott kövekből, vagy fagyálló bontott téglából, azonban manapság az élőmunka ára miatt ezen megoldások sok esetben drágábbak és kis mértékben bizonytalanabb megoldást eredményeznek. Akármilyen alaptestet is készítünk, a falak és a talajon fekvő padló teljes egésze alatt talajnedvesség ellen védő szigetelést kell készíteni.
A vályogépítés egyik legkényesebb kérdése a vakolatok témaköre. A tradicionális falszerkezeteket (vert fal, rakott fal, vályogfal) kívül-belül vályogos anyaggal tapasztották. A tradicionális technológiák és az általános építőipari kivitelezés ötvözete, amikor az építési vályoghoz homokot és organikus adalékokat (törek, fűrészpor) kevernek. Korszerű építőipari vályogvakolatok is kaphatók - elsősorban német és osztrák gyártóktól. A zsákolt anyagot csupán víz hozzáadásával lehet előkészíteni, és akár gépi szórással is fel lehet hordani a felületre. Nem a vályogvakolatok témakörébe tartozik, de feltétlenül hangsúlyozandó, hogy a hagyományos cementes vakolatok nem javasoltak vályog falazatokra sem a külső, sem a belső oldalon.
A XIX. század és a mai idők lakhatási igényei, építési körülményei között fényévnyi távolságok vannak. Reneszánszát éli a népi építészet, egyre többen törekednek a régi tudás felelevenítésére, a korábban már bevált technológiák és a természetes anyagok alkalmazására. A vályog olyan építőanyag, amit lehet abszolút fiatalos, modern módon használni. A vályogházak egyik nagy előnye az is, hogy a szükséges alapanyagot a ház közvetlen környezetéből is beszerezhetjük. Jó a környezetnek, mert nem lesz belőlük később hulladék, egyszerűen lebomlanak. Nagy eséllyel helyben beszerezhető alapanyagokról van szó, tehát nem kell távoli vidékekről utaztatni őket, ezzel is csökken az ökológiai lábnyomuk. Jó a helyi gazdaságnak is, mert jó esetben ezzel valószínűleg hazai kistermelőket, esetleg iparosokat vagy kézműveseket fogunk támogatni.
VALÓTLANUL: Fekete kampányok az Orbán-rendszerben (Magyar Jeti Film)
A vályogépítészetben a legfontosabb a helyszíni adottságok, az építőanyag minőségének alapos vizsgálata. A vályogtalaj fajtái, a kötőerő, a testsűrűség, a nyomószilárdság, a húzó- és tapadó szilárdság, a nyíró- és csavarószilárdság, a nedvességtartalom, a páradiffúziós tényező, a zsugorodás és az agyag rugalmassági modulusa mind olyan tényezők, amelyeket figyelembe kell venni a megfelelő vályogkeverék kiválasztásához. Különböző szálas rostokkal növelhető a vályog húzószilárdsága és ezzel csökkenthető a repedésérzékenység. Tudni kell, hogy ezek viszont csökkentik a nyomószilárdságot. Fenti céllal alkalmazhatók különböző növényi rostok, például szalma, nád, tűlevél, állati eredetű szőr, valamint juta.
A helyszíni mintavétel fontos eleme az anyag nedvességtartalmának durva meghatározása. A minta sötétebb részeket tartalmaz és megszagolva rohadt szagú. A próbatest szaga különösen erőssé válik a minta hevítése révén. A humusztartalmú vályogot beépíteni nem szabad! A földnedves vagy száraz anyag morzsolásával a tenyerünkben szemrevételezzük a mintát. A homokszemcsék szabad szemmel is láthatók (2 mm-nél kisebb, még látható részek). Az iszap és az agyagrészecskék szabad szemmel nem láthatók. Az iszapszemcsék nyelvünkkel érzékelhetők, az agyagrészecskék a minta megnedvesítésével szaglással értékelhetők (enyhe dióillat). A földnedves mintát kissé össze kell gyúrni, majd éles késsel el kell vágni. A kötőerő egyik vizsgálati módszere, hogy a mintából maroknyi golyókat formálunk, és azokat száradás után cca. 1 m magasságból sima felületre ejtjük. Ha a minta homokos darabokra esik szét, az anyagban kevés agyag található és építésre önállóan nem alkalmas. Ha több nagyobb darabra esik szét építési célra kiválóan alkalmas. A bedolgozhatóság miatt fontos tulajdonságot úgy vizsgálhatjuk, hogy maroknyi mintát megnedvesítünk, és golyót, majd a golyóból rudat próbálunk formálni. A zsugorodás és a duzzadás kérdése, illetve az ezzel járó nem kívánt repedések alapvetően a minta agyagtartalmától függ. A kötőerőhöz képest azonban ellentétes előjellel, azaz minél több agyag van a mintában annál inkább hajlamos a zsugorodásra. Egyszerű vizsgálata, hogy cca. 10x10x7 cm-es mintát készítünk az anyag megnedvesítésével, és 50 °C-os mesterséges vagy árnyékos, szellős, meleg helyen történő természetes száradás után szemrevételezzük a próbatestek felületét. A gyenge hajszálrepedésekkel még alkalmas az anyag építési célra, de erős repedések esetén a vályogépítés jelenlegi technikáira a minta nem alkalmas. A mintára 20%-os sósavat csöppentve a pezsgés intenzitásából következtethetünk a mésztartalomra. Ha a mésztartalom 1% alatt van, nem tapasztalható pezsgés.
Karbantartás és felújítás
A karbantartás kulcsfontosságú a vályogházak élettartama szempontjából. Ezek a házak lélegeznek, tágulnak, zsugorodnak, ami repedéseket vonhat maga után. Ez hajdan alaptudása volt a mindennapoknak, maga az építőanyag is a környékről származott, hogy a javításokat helyben lehessen eszközölni. Az állandó gondozás túlhajtott világunkban tehernek tűnhet, csakhogy amit az ember nyer vele a másik oldalon, az nagyon is számottevő. Sok régi vályogház problémás vagy rosszul felújított, a korukból adódóan, és sok esetben már száz évnél is idősebbek. A legnagyobb gond az, hogy a mesterembereknél is hiányzik a gyakorlat, nem tudja a többség, hogyan kell ezekkel a házakkal bánni. Másképp kell ugyanis a vályogházakhoz hozzányúlni, teljesen más anyagokat kell használni. Nem lehet azt gondolni, hogy elég egy csemperagasztó, háló vagy diszperzit.
A vályogfalak utólagos hőszigetelésekor különös gonddal kell eljárni, mert a rosszul megválasztott vagy indokolatlanul alkalmazott hőszigetelő rendszer az enyhén nedves (önmagában problémamentes) falak természetes száradását akadályozhatja, illetve gátolhatja. Éppen ezért a vályogfalak hőszigetelését mindenképpen előzze meg egy előzetes állapotfelmérés és egy gondos páratechnikai számítás! Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy a vályoggal, mint építőanyaggal a jövőben is gyakran találkozhatunk. Cserébe a kedvező épületfizikai tulajdonságaiért és a környezetbarát megoldás előnyeiért, több odafigyelést és gondos ellenőrzést igényel.
A vályogházak alapvetően jól javíthatók, sokkal többet bírnak, mint azt a laikus gondolná. A ház életkoránál fontosabb szempont, hogy milyen anyagokkal és hogyan nyúltak hozzá az utóbbi 20-30 évben. A leggyakoribb problémák a vályogházaknál a vízesedés és a nem megfelelő anyaghasználat, ami miatt a falak nem szellőznek rendesen. Sok házban még ma sincs fürdőszoba, és a régi falakat sem lehet mindenhol átalakítani. Nem minden fal bontható ki, mert például a fürdőszobák elhelyezkedése ezt nem engedi. Éppen ezért nagyon fontos megmutatni, hogy ezekből a házakból is lehet élhető, tágas terek kialakítani.
A festésnél például mészfestékkel dolgozunk, de a munkaórákban nincs különbség. Tehát a felújítás nem feltétlenül olcsóbb, ráadásul egy építkezés össz költségében ezek az anyagok csak 10%-ot jelentenek. Ez mindig a ház állapotától függ, de egy teljes felújítás, a régi vakolat eltávolításával, új gépészettel - villany, víz, fűtés - és fürdőszoba kialakításával könnyen 30-40 millió forintra is felkúszhatnak a költségek. A régi házak villanyhálózata gyakran elavult, kevés a kapcsoló, a fűtésrendszer és a vízhálózat is felújításra szorul. Fontos azonban hangsúlyozni: jól felújítani nem kerül többletköltségbe, mint egy rosszul elvégzett munkát később újra megcsinálni. Ha a ház megfelelő anyagokból, a vályoghoz kompatibilis technikával épült, hosszú távon is élvezhető, komfortos lesz.
tags: #csaladi #haz #valyogbol