Fukusima atomerőmű-epítése: katasztrófa után tíz évvel

Majak, Csernobil, Three Mile Island - sokáig ez a három név szimbolizálta, hogy a nukleáris ipar által lehetetlennek leírt súlyos katasztrófák igenis bekövetkezhetnek. 2011. március 11-én egy újabb névvel bővült az ominózus névsor: a japán Fukusimával, ahol újabb, a csernobilihez hasonló súlyosságú baleset következett be a helyi atomerőműben. Tíz évvel az események után az erőmű még mindig folyamatosan veszélyt jelent a környezetre, és nincsen válasz arra kérdésre, hogy mikorra oldódhat meg a helyzet. A sajtóban tavaly év végén nagy figyelmet kapott az a hír, miszerint a fukusimai atomerőműben 2011-ben bekövetkezett baleset után az eredetileg a reaktorok hűtésére szolgáló, sugárszennyezett vizet 2022-től a Csendes-óceánba akarják ereszteni. Mégpedig azért, mert addigra megtelnek az egykori erőmű területén lévő tárolótartályok, amelyekbe a szennyezett hűtővíz mellett az ugyancsak szennyezett talajvíz gyűlik, és valamit kezdeni kell ekkora mennyiségű víztömeggel.

A Greenpeace a kezdetektől figyelemmel kíséri a baleset következményeinek elhárítását, így azt is, hogy mi történik az óceán vizével. Legutóbbi, 2020 októberi jelentésünkben úgy találtuk, hogy a tervezett óceánba ürítés a hivatalos számítások szerint is 2055-ig fog tartani, és visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen folyamatokat fog elindítani. Az iitatei lakost 2011. június 24-én telepítették ki otthonából. A térség gazdasága máig szenved az egy évtizeddel ezelőtti baleset hatásaitól. A hivatalos közlések arról szólnak, hogy az itt termelt élelmiszerek - Fukusima környéke jelentős rizstermelő területnek számít -, valamint a partok közelében kifogott halak mennyire tiszták és mentesek a sugárszennyeződéstől, illetve mekkora a háttérsugárzás mértéke, amely a hatóságok szerint a megengedett, egészségre még nem káros értéken, határérték alatt van. A Greenpeace és más szervezetek sorozatos és közelmúltbeli mérései viszont nem ezt mutatják, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a japán kormány a katasztrófa után a hússzorosára emelte a lakosság számára elfogadható sugárzási szintet, és ez lett papíron az új egészségügyi határérték gyerekekre és felnőttekre egyaránt.

A baleset 2011. március 11-én egy 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét, kiváltva egy 15 méter magas hullámveréssel járó cunamit, amely a földrengést épen átvészelő atomreaktort súlyosan megrongálta, leállt az erőmű működő három blokkjának hűtése. Az erőmű nem volt felkészítve egy ilyen eseményre, amelynek következtében három üzemelő reaktorban is leolvadt, a negyediknél pedig a pihentető medencében sérült meg az inaktív üzemanyag. Az erőmű védelmi rendszerei kapituláltak, robbanások következtek be, és csak a csernobili balesethez mérhető mennyiségű radioaktív anyag került a környezetbe. Mintegy 160 ezer embert kellett kitelepíteni közvetlenül a baleset után.

Infografika: Fukusimai helyzet idővonala

A szennyezett víz kérdése csak egy a sok megoldandó probléma közül, nem is a legnagyobb, mégis jól mutatja, mennyire komplex helyzetet eredményez egy nukleáris katasztrófa. A szennyezett vizek sorsánál is fontosabb azonban, hogy mi lesz a reaktorokban és az azok alatt található sérült, összeolvadt üzemanyaggal; a szennyezett épületekkel; hogy hogyan garantálható hosszú távra, hogy a radioaktív anyagok ne juthassanak ki a környezetbe? Ha csak 100 évre szólóan is, de a pusztaság közepén álló Csernobilt be lehetett fedni egy szarkofággal, ám az elszigetelés jóval nehézkesebb Fukusimában. A tengerpartra épített erőműben a külön épületekben lévő, sérült reaktorokat nem lehet „egyszerűen” elzárni a környezettől. A vízzel elárasztott épületekből mindmáig folyamatos a szivárgás, ráadásul félő hogy egy újabb, erős földrengésnek nem tudnának ellenállni az épületek, amelyekben összesen 5-6-szor annyi nukleáris üzemanyag van, mint Csernobilban volt.

A 2011-ben bekövetkezett balesetért az erőmű üzemeltetői a természeti katasztrófát okolták, miközben világos volt az első perctől fogva, hogy - miként a csernobili balesetnél - itt is rengeteg emberi mulasztás történt. A Greenpeace az elmúlt években folyamatosan követte a kárelhárítási munkálatokat, és több alkalommal is (utoljára 2020 novemberében) vizsgálta Fukusima környékén a szennyezettséget. A vizsgálataink, elemzéseink azt mutatják, hogy a szennyezettség elhárítására irányuló erőfeszítések csak korlátozott eredményekkel jártak: a legsúlyosabban szennyezett 840 négyzetkilométernyi terület alig 15%-án végezték el a kármentesítést, a terület összességében továbbra is radioaktív céziummal szennyezett. Nincs hivatalos dátum arra, hogy mikorra fogják a szennyezett területeken a sugárzás mértékét visszaszorítani, így az ott élők évtizedekig ki lesznek téve a nemzetközi ajánlásoknál magasabb sugárzásnak. A kárelhárításra vonatkozó hivatalos, 30-40 évnyi munkáról szóló tervek nem kecsegtetnek sikerrel. A több száz tonna sérült, a reaktorokban, illetve azok alatt található nukleáris üzemanyag eltávolításának tervei hiteltelenek, alapjaiban kell újragondolni őket. A hűtésre elhasznált szennyezett víz, illetve az ugyancsak szennyezett talajvíz továbbra is halmozódni fog, hacsak nem találnak új megoldást ezekere a problémákra. A terveket ezért újra kell gondolni, biztonságos épületeket kell építeni és ki kell fejleszteni azokat a robottechnológiákat, amelyek révén az emberi dolgozók veszélyeztetése nélkül megoldható az olvadt és összetört nukleáris üzemanyag eltávolítása. A sérül reaktorépületeket meg kell erősíteni, és hosszabb távra alkalmas tárolóépületeket kell építeni a sugárzó anyag biztonságos elkülönítésére.

Fukusimai események részletei

A katasztrófa óta eltelt évtized megmutatta, hogy Fukusima nemcsak a baleset súlyosságának berosolásában hasonlatos Csernobilhoz. Nem egy szétesőben lévő, diktatórikus világbirodalomban következett be, hanem a gazdag, demokratikus, valamint a hatékonyságáról és korszerű technikai-technológiai megoldásairól híres Japánban, a következmények azonban kísérteties hasonlóságokat mutatnak.

A Fukusima Daiicsi (Dai-ichi) atomerőműben 2011. március 11-én, helyi idő szerint 14:46-kor bekövetkezett földrengés és azt követő cunami súlyos nukleáris üzemzavarokat indítottak el. A három üzemelő reaktorban teljes zónaolvadás történt; négy reaktorblokk szerkezetileg károsodott, és a radioaktív anyagok jelentős részben a környezetet szennyezték. A kitelepítés mintegy 160 ezer embert érintett, a víz- és zajló környezeti problémák pedig továbbra is fennállnak. A Nagy- és közepes méretű feláramkörökhöz kapcsolódó hűtési rendszer kiesése miatt a reaktortechnológia és a válságkezelés is komolyan próbára került.

Fukusima Daiichi-reaktorterek térképe és főbb épületek

A tengervízzel való hűtés végül a bizonytalan helyzetet hozta legélesebben előtérbe: a sók kivirágzása és a hőátbocsátás romlása miatt a hűtés rendkívül nehéz lett. A hűtés összeomlásának első napjaiban a műszerek és a vezérlések részben elszálltak, miközben a lakótelep környezetének sugárvédelmi státusza 20 kilométeres körzetben szinte azonnal kérdőjeleződött meg. A robbanások nyomán megkezdődött a levegőbe, majd a talajba belélegzett radioaktív anyagok és a parti vizek szennyeződése.

Az erőművet érintő események részletes leírása kiemeli a fűtőelemek további hőtermelését és a szükséges külső áramellátás hiányát. A TEPCO és a japán hatóságok folyamatosan dolgoztak az érintett három problémás blokk hűtésének visszaállításán, a legfontosabb cél pedig az volt, hogy a 3-as és 4-es blokk pihentetőmedencéit is feltöltsék és lehűtsék. A katasztrófa első időszakában a lakosság szakszerű tájékoztatása és a kitelepítések megfelelő ütemben történő végrehajtása kritikus volt.

Az olvadó üzemanyag és a konténmentek körüli szerkezetek megerősítése, hosszú távú tárolási megoldások kidolgozása és robottechnológiák fejlesztése mindenkori feladat marad. A japán kormány 2011 óta fokozatosan lemond az atomerőművekről, ugyanakkor a jövő energiáinak megőrzése érdekében a nukleáris energia továbbra is része lehet a nemzetgazdaság energia-portfóliójának. Magyarországon pedig az éghajlat- és energiapolitika függvényében fontos a hasonló biztonsági megoldások folyamatos fejlesztése és a nemzetközi tapasztalatok bevonása.

A rehabilitáció és jövőbeli kilátások

A japán kormány és a nemzetközi szervezetek ugyanakkor hangsúlyozzák: a területek tisztítása és a zagy-léziók visszahódítása hosszú távú feladat. A WHO 2013-ban kiadott jelentése szerint a katasztrófa nem okoz kimutatható növekedést a daganatos megbetegedések arányában a térségben. Ugyanakkor a talaj, az erdők és a vízfolyások feletti sugárzás rendkívüli és hosszú távú tisztítási feladatokat ró a hatóságokra. A régió mezőgazdaságának helyreállítása és a lakosság visszatérésének ütemezése részben már zajlik, de sok település továbbra is kihívásokkal néz szembe.

Jelenlegi adatok és költségek

A leszerelés költsége 21,5 ezer milliárd jenre becsülhető (187,9 milliárd USD), a folyamat hosszú évekre elnyúlik, és több tízezer ember kártérítését is magában foglalja. A robbanások utáni helyzet elemzése szerint a 600 tonnánál is nagyobb mennyiségű erősen radioaktív fűtőanyag továbbra is a reaktorok alján helyezkedik el, és robotokkal sem könnyű hozzáférni. A szivárgó talajvíz és a tengervíz degradáló hatásai miatt a hűtési és szigetelési megoldások kiemelten fontosak a jövőben. A TEPCO 30 méter mélyre lenyúló jégfallal kísérli meg megakadályozni a szivárgást, de a költségek és a környezeti kockázat továbbra is jelentősek.

Robotok és szivárgás elleni intézkedések vizuális bemutatója

tags: #fukushima #atomeromu #epitese

Népszerű bejegyzések: