Hauszmann Alajos budai vár homlokzata: a Krisztinavárosi szárny és a Szent György tér felé néző északi bővítés története
Amikor a nagy tekintélyű és mindenki által elismert Ybl Miklós egy rövid lefolyású betegségben 77 éves korában, 1891-ben váratlanul meghalt, egy olyan jelentős munka marad félbe utána, alig megkezdett állapotban, mint a Budavári Királyi Palota bővítése. Korábban mindenki számára magától értetődő volt, hogy ezt a nagyszabású feladatot csak a legbefolyásosabb, megkérdőjelezhetetlenül a legnagyobb tehetségűnek és munkabírásúnak tartott építész végezheti, azaz Ybl Miklós. De ki jöhet utána? Ki léphet a nyomába?
Hogy ez valódi dilemmaként merülhetett fel, azt kiválóan szemlélteti az a fényes ünnepség, amelyet munkatársai, tanítványai szerveztek Ybl Miklós 50. építészi jubileumára 1882-ben (a mester 18 éves korától számítva a kezdeteket). A királyi palota nyugati homlokzata, a krisztinavárosi szárny 1900-ban. Mégsem a grófok és a felsőházi tagok jelen lévő nagy száma mutatta meg Ybl Miklós valódi megbecsültségét, elismertségét, hanem az olyan, már-már megható felajánlások, hogy a tiszteletére szervezett fényes ünnepség esti világításához a fővárosi gáztársulat ingyen szolgáltatta aznap a gázt a lámpákba. Kétségbevonhatatlan tekintélyét mutatja, hogy a király 1883-ban Bécsbe rendelte, hogy vele a palota bővítéséről egyeztessen.
Amikor pedig Ferenc József 1884. szeptember 27-én este megérkezett az akkor elkészült Operaház nyitóünnepségére és díszelőadására, természetes volt, hogy a tervező Ybl Miklós a miniszterelnök társaságában fogadja a királyt. A királyi palota a Duna felől Ybl Miklós tervén. Nem ez a megoldás valósult meg. Ezt a rangot és rajongást kellett volna valahogyan megközelítenie annak, aki elnyeri a palota tervezésének, továbbépítésének lehetőségét. De volt itt még egy fontos szempont. Budapest volt ennek a lelkesedésnek a húzóereje, s példa más városok számára.
Ybl halálakor alig 24 év telt el a kiegyezés után, születőben volt a világváros Budapest, az Andrássy utat ekkor már paloták sora díszítette, elkészült az Operaház és a Szent István-bazilika, a Nagykörút kijelölt nyomvonalán egymás után nőttek ki a földből a díszes házak, épülőfélben volt a Tömő téren az Országház, számtalan csodálatos épület díszítette a nemzet központját, és a munka tehetséges építészhatalmak sorát nevelte ki. A királyi palota főkapuja 1900-ban, még az oroszlánok nélkül.
Az 1867-es kiegyezés után arról szóltak a palota bővítéséről ábrándozó újságcikkek, hogy a magyarok nosztalgiával gondolnak vissza Mátyás korára, az akkori fényes Budavári Palotára, s titokban azt remélik, hogy egyszer még visszatérhet a régi dicsőség. Hauszmann Alajos beteljesítette a nemzet álmát: sikerült felépítenie Európa egyik legszebb királyi palotáját.
- Az 1867-es kiegyezés utáni korszakban kezdődött meg a palota bővítésével kapcsolatos terv, amely Ybl Miklós 1890-es években megkezdett elképzeléseit vitte tovább.
- Az új nyugati szárny - a krisztinavárosi oldal - később a palota legjelentősebb tömbjévé vált, és alapvetően rezidenciális funkciót töltött be, míg a dísz- és reprezentációs területek fő része a keleti traktusban kapott helyet.
- Hauszmann Alajos a barokk szárnyakat megtartotta, de a későbbi bővítéseknél az északi és keleti traktusok északkeleti és délkeleti összekapcsolásával egy 304 méter hosszú épületláncot hozott létre.
A budai palota bővítésének 1904-re befejezett berendezése és a környező kiszolgáló épületek felújítása egy olyan historizáló keveréket adott, amely a korszakban az európai főúri rezidenciák mintaértékű példája volt. A keleti épületsor az uralkodói reprezentációt szolgálta, a Dunával szemközti oldalon pedig a dísz- és trónterem sorát foglalkoztatták. A 1900-as évek eleji munkálatok során a bővítés nem csupán a palotaépületre korlátozódott, hanem magában foglalta a kerteket és a környező kiszolgáló épületeket is.
Az északi pavilon és a Szent György tér középpontja
Az északi bővítés kezdetben a Krisztinaváros felől érkező közönség fogadását és a nagy ünnepségek lebonyolítását szolgálta, így a Bálterem és a Buffet csarnok kapott itt kiemelt szerepet. Hauszmann az északi pavilon kapuját úgy tervezte, hogy a vendégek a Szent György tér felől érkezzenek, és a dísztereken át haladva a belső udvarokon keresztül jutnak el a főterekre. A koncepció lényege az volt, hogy a palota keleti traktusa legyen a reprezentációs tengely, az északi pavilon pedig a reprezentáció fogadóterének egyik központi eleme.
Az északi szárny kialakítása összeköti a barokk palota déli és északi szárnyait, így az épületlánc hosszúsága eléri a 304 métert. A belső terek elrendezése enfilade-szerű tengelyek mentén alakult ki, és a díszterek előterei, a Nagy bálterem, a Környezet és a Habsburg-terem mind előkelő pozíciót kaptak. A külső főkapu a Szent György tér felől nyílt, és a kapu fölötti attikafalon Hungaria-szoborcsoport dominált, amely a trónhoz és a királyi hatalomhoz kapcsolódó szimbólumokat hordozta.
A belső elrendezés lényege az volt, hogy a koronázások és fogadások teljes körű reprezentációját megteremtse, miközben a barokk palota és az új nyugati tömb szimmetrikus összefonódását biztosította. A belső terek egy része a 20. század elején modernizáláson esett át, és a hagyományos enteriőrök részleges vagy teljes felújítására került sor, amely a későbbi historischen jegyzetekben is visszatér.
Az 1890-es évektől kezdve a palota használata és az ünnepségek igényeinek növekedése fontos tényező volt a bővítés megtervezésénél. A koronázások és az udvartartás működéséhez szükséges terek megteremtése megkövetelte az új beléptető útvonalak és a díszterem-sor megtervezését. Hauszmann ehhez a tervhez számos részletet megalkotott: a bejárati megközelítés a Szent György térről, a Hunyadi-udvarba vezető rámpa és a belső udvarokon át történő továbbhaladás biztosította a gördülékeny forgatókönyvet. A pavilonban található bálterem és a hozzá kapcsolódó Buffet-csarnok kiemelt szerepet kaptak, míg a Díszterem és a Trónterem a régi barokk palota reprezentációját idézték meg.
Az 1904-es befejezés után a palota egész komplexuma tovább formálódott: a környező istállók és lovardák historizáló átalakítása, a kertek átépítése, a Stöckl-lépcső és a Hauszmann-féle rámpa megőrzése mind a korszak lenyomataiként maradtak meg a városkében. A korszak végére a budai várpalota olyan reprezentatív középületté vált, amely nem csak királyi rezidencia volt, hanem a magyar állam presztízsét és identitását is kifejezte.
A történelem vihara: részleges lebontás és újjáépítés
A második világháború utáni időszakban a budai Vár többszörös hányattatásban volt: 1945 utáni rekonstrukciók során a belső terek nagy része átépült vagy modernizálódott, és minden egykori enteriőr többé nem állt az eredeti formájában. A négyzetméterek jelentős része tűzoltó jelleggel modernizálódott, a lakosztályok egy részét lerombolták, majd a 1960-70-es évektől kezdődően a múzeumi és kulturális funkciók felé fordult a palota sorsa. A Hauszmann-albumot 1911-ben adták ki, amely részletesen bemutatta a palota történetét és berendezési elemeit, és amely ma is értékes forrás a történészek számára.
A háború és a későbbi politikai érák emlékei nyomán 1967-ben a Budapesti Történeti Múzeum költözött az E épületbe, majd a Munkásmozgalmi Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria részei lettek a megújult palotának. A belső terek egy részét eredeti rekonstrukciókkal sem tudták visszaállítani: ma már kevesen tekinthetik meg az egykori királyi palota enteriőrjeit a 19-20. században. A korszak végén azonban megkezdődött a teljes történeti rekonstrukció koncepciója, amely a palota történeti értékeit igyekezett megőrizni és bemutatni a látogatók számára, miközben a modern kihívásokhoz igazodó múzeumi funkciókat is megteremtették.
Ma és holnap: kulturális örökség megőrzése és megújítása
Az újjáépítés és megőrzés folyamata folyamatos: a budai Várnegyed 21. századi fejlesztései között kiemelt helyet foglal el a Szent István-terem visszaállítása, a Lovarda újjáépítése, a Főőrség teljes rekonstrukciója, a Csikós-udvar megújítása, a Stöckl lépcső és a Hauszmann-féle rámpa restaurálása, valamint a Mátyás-kút és a Halászó gyerekek kútjának felújítása. A régészeti feltárások hozzájárultak a középkori palotaarcheológia megismeréséhez, és a Lényegi-Palatiumok útvonalának feltárása is folyamatban van. A kulturális misszió részeként a Várnegyed újragondolt funkciókkal, múzeumi és kiállítói területekkel, továbbá közművelődési programokkal gazdagodik.
Ma a budai vár történetében nem csupán az építészet megőrzése van a középpontban, hanem az is, hogyan lehet ezernyi történelmi réteget összekapcsolni a modern közművelődéssel és a látogatói élménnyel. Az intézmények összefogása a Budavári Palotanegyed megújításában - a Mátyás-kút, a Halászó gyerekek kútja és a karakas pasa tornya helyreállítása - azt üzeni: a Vár nemcsak múzeum, hanem élő kulturális közösség, amely a közös identitást formálja és továbbítja a jövő generációinak.
tags: #hauszmann #alajos #budaivar #homlokzat