A komlói építészet és bányászat története
Komló neve mára egybeforrt a szénbányászattal, amely a 18. század közepe óta határozza meg a település sorsát és képét. Bár a kitermelés mára szinte megszűnt, a komlóiak lelkesen ápolják évszázados hagyományaikat, a félig lebontott/összeomlott bányaépületek pedig minden odalátogatót emlékeztetnek a szebb napokra.
Kevéssé ismert, hogy Komló története sem az iparosodással kezdődött: már a rómaiak is letelepedtek a környéken - a ma Pécsként ismert Sopianae mellett Mecsekjánosiban, Mecsekfalun, Zobák-pusztán - amelyet több lelet, őrtorony és villa (mármint a lakóépület, nem az evőeszköz) maradványok is tanúsítanak.
A középkor folyamán végig a pécsváradi apátság birtokában volt, egészen 1526-ig. A törökök 1543-ban vették birtokba a térséget; egyes források szerint az egyik pécsváradi pasának annyira megtetszett Komló, hogy egy nyaralót is építtetett a faluban. A török kor, és az évtizedekig elhúzódó háborúk alatt Komló is csaknem elnéptelenedett, 1697-ben mindössze 9 lakosa volt.
A 18. század közepétől indult meg a bányászat, a fejlődést pedig a század végén megjelenő német telepesek is segítették, a másik fő húzóerőt pedig a sikondai fürdő jelentette.
A szén felfedezését a térségben a 18. század második felére teszik. Az első előfordulást hivatalosan 1769-ben jelentették be. A szénmedencéhez tartozó legfőbb települések: Pécs, Komló, Magyaregregy, Szászvár, Máza, Hidas, Mecseknádasd, Pécsvárad, Hird. A mintegy 320 km2 területen az államosítás előtti időszakban három tulajdonos osztozott: a Pécs vidéki bányákat az 1829. március 13-án alakult Első Dunagőzhajózási Társaság szerezte meg a 19. század második felében (Pécsbánya, Vasas, Szabolcs). A komlói bányát 1909-ben a Magyar Államkincstár vásárolta meg, míg az észak-mecseki bányák 1868-tól a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten nevű részvénytársaság, 1898-tól az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. tulajdonába kerültek. Ez utóbbit 1925-ben anyavállalata, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.
Komlón a szénbányászat eleinte rendszertelenül, több éves kihagyásokkal folyt; az első táró a Hársastetőn nyílt meg, ezt a század utolsó évtizedétől több hasonló (Glanzer-, Adolf-, Szerencse-táró) követte, 1898-ban pedig megnyílt az első függőleges akna, az Anna-akna is. A komlói bányászat 19. század végi fejlesztésében kulcsszerepet játszott Engel Adolf pécsi vállalkozó. A fejlődés a környező településeket is érintette: 1925-ben nyílt meg például Mecsekszabolcson az István-, majd két évvel később Pécsbányatelepen a Széchenyi-akna.
A Komló melletti Zobák-pusztán 1943-tól indultak jelentősebb munkálatok, a gyökeres változást azonban az 1949 és 1954 közötti időszak jelentette. Ekkorra összesen négy új, vagy helyreállított bányaüzem működött Komlón; az időszak végén 11 000 ember, a lakosság fele dolgozott a bányákban. A legjelentősebb aknák az Anna-akna mellett a Zobák-, Béta-, a III-as-akna, valamint a Kossuth-altáró voltak.
A település végül 1951-ben kapott városi rangot, az itteni bányák fő feladata pedig 1956 tavaszától a Dunai Vasmű szénellátása lett.
Ahogy a fenti képen is látható, Komló az 1950-es évek elején még őrizte falusias jellegét: hasonló településeket ma is láthatunk a Bükkben, illetve Pápa környékén a Bakonyban. A frissen érkezett több ezer munkás elhelyezésére hamarosan itt is panelházak, lakótelepek, egész városrészek (Kökönyös, Béta, Szállásfalu, Kenderföld) épültek ki. Az első épületek - a sztálinvárosiakhoz hasonlóan - inkább hasonlítottak a 30-as évek szovjet lakóházaihoz; ahogy a Duna-parti városban, itt is figyeltek a zöldterületek kialakítására.
A város építéséhez itt is toboroztak önkénteseket, valamint a bányákban rabokkal, és katonákkal is dolgoztattak. Nem köztudott, de az 1950-es években (és később is) is léteztek munkaszolgálatos egységek, ahová részben a "megbízhatatlanokat", "osztályidegeneket", részben pedig a szakmunkásokat sorozták.
„Az 1950-es években még a pécsi szénmedence bányáiban termelték a legtöbb szenet. 1956-ban az egész mecseki szénmedence termelése 2,38 millió tonna szenet tett ki, ebből a Pécs vidéki szénbányák részesedése 1,2 millió tonna volt (55,2%), a Komlói szénbányák 0,95 millió tonna (40,0%), az Északmecseki szénbányák 0,23 millió tonna kőszenet (9,7%) termeltek. A komlói szenet kokszosítani lehetett, ezért a Sztálinvárosi (Dunai) Vasműbe szállították. A komlói szénbányák napi termelése az 1950-es évek első felében 300 vagon fölé emelkedett. A komlói szén iránti kereslet folyamatosan emelkedett. Komlón az ötvenes években 26 ezer letelepített és ingázó munkás dolgozott.” - írja Rozs András a mecseki bányavárosok 1956-os szerepét ismertető tanulmányában.
„Először 1955 májusában, 21 éves koromban mentem le ebbe a baranyai bányászvárosba. Nevét korábban csak a toborzó plakátokból ismertem: „…Jöjjetek Komlóra építeni szocialista hazánkat! Várnak a komlói széncsata hősei!…” Hirtelen indulatomban szántam rá magam, hogy leutazzam ide, akkoriban jelent meg az első novellám nyomtatásban, botrány tört ki körülötte, és én egy időre ki akartam lépni élt és volt világomból. Néhány hónapot dolgoztam is Kossuth-bányán.
Bármilyen fellengzősen is hangzik: Komló számomra a szocializmus leglátványosabb, már-már jelképpé emelt vállalkozását jelentette. Egy kis, ötvenvagonos bányából a magyar széntermelés legfontosabb bázisát fejlesztették ki, a 3-4 ezres falu pedig 30 ezres várossá vált. Sehol nem vívtak keményebb és több áldozattal járó harcokat ezekért a célokért, mint itt a föld alatt. Nem akarom azt állítani, hogy a bányászok „magasztos eszmék” nevében szálltak le a mélybe, nem piaci bérben dolgoztak, fizetésük a műszakpótlékokkal, prémiumokkal, hűségjutalommal az akkori átlagkeresetek kétszeresét is kitette, de nem is átlagos szinten kellett teljesíteniük, az egészségüket, sokszor az életüket adták viszonzásul.
Mivel az első időszakban a lakosság jelentős részét férfiak tették ki, fontos volt megfelelő munkásszállók kiépítése. A szocialista korszakban (illetve korábban is) teljes joggal kiemelt státuszban levő, a legnehezebb fizikai munkák egyikét végző bányászok (a nőtlenek, illetve nem komlóiak) ilyen körülmények között pihenhették ki fáradalmaikat. Megfigyelhető, hogy a társalgó falát is bányászati témájú képek díszítették.
A bányák meghatározó szerepét emellett az utcanevek is kiválóan mutatták: a korban megszokott Sallai Imre, Ságvári Endre és társaik mellett volt ugyan Zrínyi tér is, a prímet azonban a bányászattal kapcsolatos elnevezések vitték: a Bányász, Vájáriskola és Tröszt utcák mellett ma is létezik a Jó szerencsét utca, amely a bányászok hagyományos köszönéséről kapta nevét.
A gyors iparosítás és az erőltetett bányaművelés, valamint az építőipari, közlekedési, kereskedelmi, kommunális és szociális infrastruktúra sietős ütemben történt kiépítése jelentős társadalmi mozgást és feszültségeket is teremtett Komlón az 1950-es években, hasonlóan az egyidejűleg a semmiből fölépült más „szocialista" városok társadalmi gondjaihoz. Az Alföldről képzetlen, volt mezőgazdasági munkások települtek be a komlói lakótelepek bérlakásaiba, akiknek mind a munka, mind az új lakásban, a városban élés körülményei idegenek voltak.
Komló, akárcsak a többször említett Sztálinváros is a megalkotni kívánt "szocialista emberek" számára épült, így a kommunista vezetésnek itt is hasonló megrázkódtatást okoztak az 1956-os megmozdulások. Október 25-én a legtöbb aknánál munkástanácsokat választottak, amit ekkor még a Városi Pártbizottság is támogatott, ugyanis ezzel akarta levezetni a feszültségeket, és elejét venni a megmozdulásoknak. Ennek ellenére másnap spontán tüntetések kezdődtek, amelyek résztvevői a rabtárborban őrzött foglyokat akarták kiszabadítani, de ezt a nagyatádi lövészezred megerősítésként kivezényelt katonái megakadályozták.
Ezt követően a Kökönyös városrészben kővel dobálták meg a rendőröket, akik csak könnygázgránátokkal és figyelmeztető lövésekkel tudták feloszlatni a tömeget (szerencsés módon sebesülés sem történt), amely végül a pártház elé vonult.
Másnap folytatódtak a tüntetések, amelyeket először a tűzoltók bevetésével próbáltak szétoszlatni, de ez csak a nagyatádi katonák ismételt beavatkozása után sikerült. Az események 28-án durvultak el: az államvédelem épülete előtt többeket őrizetbe vettek, a katonák pedig megakadályozták a fogolytábor lakóinak kitörését és a bányászok robbanószerhez jutását is. A Zobák-aknánál állomásozó rendőrök Bonyhádról Pécsre tartó forradalmárokkal csaptak össze, aminek következtében egy fő meghalt és többen megsebesültek.
31-én több tüntetés zajlott a városban: a rendőrség ekkor már tehetetlen volt, és a katonák sem akartak beavatkozni. A tömegek keményebb fellépést és a régi karhatalom, valamint vezetők távozását sürgette - ez utóbbi a kommunista funkcionáriusok letartóztatásával le is zajlott.
„Turner István nemzetőr parancsnok azt javasolta, hogy a Komló felé vezető utakat le kell zárni és alá kell aknázni, így a Zobák-akna, a Pécs és a Magyarszék felé vezető utakra robbanó anyagot kell kiszállítani. E terv mellé állt Pulszky katonatanács-elnök is. A Városi Nemzeti Tanács tagságának kisebbik része, közöttük Merkel Ottó esztelennek tartotta az ellenállást. Meiszter Tivadar, a Nemzeti Tanács elnöke azt javasolta, hogy küldjenek parlamentereket a Pécs felőli útszakaszra. Végül Turner álláspontja diadalmaskodott, a forradalmárok a rendőröktől és katonáktól szerzett fegyverekkel összecsaptak a szovjet alakulatokkal. Egy szakaszuk Zobák-aknánál kézifegyverekkel megtámadott négy tankot, aminek következtében nyolcan vesztették életüket, sokan megsebesültek. Ezt követően szovjet-magyar egységek "tisztogató" akciókba kezdtek Komló környékén. A „tisztogatás" során a rendőröknek és a karhatalmistáknak is volt embervesztesége, egy honvéd százados, a forradalmárok közül pedig a rendőrségi jelentés szerint 50 fő esett el a novemberi harcokban. A komlói ellenállók és az úgynevezett „Mecseki Láthatatlanok" közötti összeköttetésről, kapcsolatról nincs adat. (…) Komló város területén 1956. október 26-a és november 18-a között 12 ember kapott halálos lövést. Közülük Buhony Gyula az október 26-i tüntetés során.
Bár a fegyverek elhallgattak, a forradalom azonban nem ért véget; a munkástanácsok Pécsen, és Komlón is december közepéig sztrájkoltak, de végül nem jártak sikerrel.
A bányákban folyamatosan zajlott a kitermelés, javarészt kézi erővel, ami nem csak megterhelő, de igen veszélyes is volt. A veszélyeket fokozta a mecseki bányákban nem ritka sújtólégrobbanás is. A legtragikusabb eset 1974. november 12-én következett be, ekkor hét bányász vesztette életét és huszonnégyen sebesültek meg. A robbanás erejét jól jellemzi, hogy „hogy mintegy 400 köbméter szenet, fedőkőzetet dobott ki és negyven méter hosszúságban megtöltötte a vágatot. Előzetes becslés szerint több mint 100 000 köbméter metán szabadult fel, ami több bányatérséget árasztott el.”
A bányászok évszázados szolidaritását jól mutatta, hogy a robbanást követően az összes szomszédos akna személyzete bajba jutott társaik mentésére indult. Az addigi balesetekben elhunyt bányászoknak 1973-ban állítottak emlékművet.
Az 1960-as és 1970-es évek aranykora után a hanyatlás az 1980-as években indult meg, részben a bányák kimerülése, részben a gazdaságtalan munkamódszerek, illetve a kereslet csökkenése miatt. Ez pedig egy 1976-os hír, egy másik gázkitörésről, amely ezúttal szerencsére nem követelt áldozatokat.
„Az 1980-as évek második felére a Mecseki Szénbányák Vállalat is a csőd szélére került. A bányaüzemek veszteségesen termeltek. A vállalat a szocializmus éveiben kiemelt helyzetet élvezett, különösen a komlói szénbányászat, amelyet elsősorban a Dunai Vasmű kiemelt kokszszén-bázisaként fejlesztettek. Termelése túlszárnyalta a pécsi kerületét is. Az 1980-as évek közepén egy gigantikus, 28 milliárd forintba kerülő állami beruházást terveztek. Ez már nem valósulhatott meg, a létszám és teljesítmény csökkenését a korszerűsített technológiával sem lehetett ellensúlyozni. 1986-ban a veszteséges vállalat ellen megindult a szanálási eljárás, de a veszteség növekedését ezzel sem lehetett megállítani.
Később magának Komlónak a sorsában éltem meg a legteljesebb bukását a szocializmus kísérletének, a reménytelen utóvédharcoktól a végső kudarcig. A Zobák-aknát 2000. január 31-én zárták be végleg.
„Különféle kétségbeesett átcsoportosítási és átszervezési kísérletek következtek, de ezek csak lelassították, ám el nem odázhatták az üzemek felszámolását. Béta és Kossuth megszűnte után 2000. január 31-én Zobák-bányából is felhozták az utolsó szénnel telt csillét, oldalán a lefelé fordított kettős kalapács és a tetejét elborító koszorúk jelezték, hogy több mint száz év után megszűnt a komlói mélyművelésű szénbányászat. A „gyászbeszédet” Turza István bányamérnök tartotta: »…Temetjük a jelenlegi technikai színvonalon gazdaságosan ki nem termelhető 74 millió tonna szénvagyont, melyet a VII. szint felett otthagyunk, beleértve a benne rejlő mintegy 2000 millió köbméter metán energiáját is, azzal, hogy a kincs hasznosítása az utókorra vár…Temetjük a 17 3450 00 tonna szén kitermelésével járó fizikai-szellemi erőfeszítéseinket és kudarcainkat. Temetjük a bányákhoz fűződő reményeinket, csodavárásainkat, a munkahelyeinket… az elmúlt 10 évben 55 ezer bányamunkás távozott a szénbányászatból… 192a közeljövőben további 15 ezer bányász hagyja el választott szakmáját. Temetjük végül életünk és a sorsunk Zobák-bányához kötődő kisebb-nagyobb darabját, örökös hiányérzettel és különösen azokkal, melyekkel 69 társunktól elbúcsúztunk [ennyi áldozatot követeltek a katasztrófák - M.
A város lakossága gyors ütemben fogy, elsősorban a kevés munkalehetőség miatt. Míg az 1990-es években még harmincegyezren éltek Komlón, az 2009-ben 25 881, 2015-ben 23 604, 2024-ben a névjegyzékben szereplő polgárok száma 19 679 volt.
A feketekőszén mélyműveléses bányászata 1892-ben három tárnában kezdődött el. 1898-tól működött az első függőleges akna. 1952-ben indult meg az intenzív kitermelés a Dunaújvárosban 1954-ben átadott Dunai Vasmű számára. Az első szénvonat 1956 májusában közlekedett a két város között. A bányászati tevékenység 2000. január 31-én állt le.
A város központjában elhelyezkedő hőerőmű gőzkürtje napi négy alkalommal hangjelet ad, amely a bányászkodás élő emléke, hiszen a kürtjelek 6, 14 és 22 órakor, vagyis a bánya hajdani műszakváltásainak idején szólalnak meg és délben. A kürtjel (az ún. Átl.
A város válogatott mérkőzéseknek is otthont adott már. 1994. január 5-én a magyar férfi kézilabda válogatott Komlón vívta ki az Eb-részvételt a szlovénok ellen (18-15), 1997.
A város legnagyobb sportlétesítménye a részben felújított, részben felújításra szoruló Komlói Bányász Sporttelep, amely gyönyörű természeti környezetben helyezkedik el a város szélén. Megtalálható benne egy 10 ezer néző befogadására alkalmas labdarúgó-stadion, egy füves, egy műfüves és egy salakos edzőpálya, sportcsarnok, futófolyosó és tekepálya.
A város szívében helyezkedik el a Sportközpont, ezerfős lelátójú csarnokkal és 33 méteres medencehosszúságú tanuszodával.
A komlói piramis eredeti festése roppant diszkrét volt, ehhez képest a Kossuth Lajos utca felől a sárga és a zöld, hátulról a pirosra festett liftakna és a zöld-halványsárga dominál. A főútról nézve elsőként fel sem tűnik, hogy itt valami különlegességgel van dolgunk, az egyik dombról nézve viszont - mert Komló, akárcsak Róma, hét dombra épült - kifejezetten impozáns látványt nyújt; nem is piramisra, sokkal inkább egy őrnaszádra emlékeztet, ami bármelyik pillanatban kifuthat a szomszédos panelházak öleléséből.
A ház 92 lakásában a nyolcvanas években négyszáznál is többen laktak, ma már harmada-negyede lehet a lakók száma. Habár a régi lakóknak jó, ha a fele maradt, akit csak megszólítunk, mindenki azt mondja: az építkezés alatt mindent szétloptak, ezért készültek olyan gyalázatos minőségben a lakások. Többen emlegetnek egy rejtélyes öngyilkosságot is, van, aki szerint egy mérnök, mások szerint a házat átvevő illetékes vetett véget önkezével az életének, miután szembesült a problémákkal.
A ház építésének csodájára jártak. A kivitelezést - állítólag hosszas unszolásra - a Sásdi Építőipari Szövetkezet vállalta, de az újszerű technológiában nem voltak éppen járatosak. A födémeket ugyanis a földön szerelték össze, és bolgár darusok emelték be a helyükre.
Az újszerű technológia átka különben máig kísért: két üzlethelyiségbe negyven éve állandóan befolyik a víz, pedig szakértők hada kereste a hibát. A beázás okát alighanem ott kell keresni, hogy a piramisház valójában három épületből áll, a szomszédos épületrészeket 30-30 centiméteres hézagok választják el egymástól, a keskeny nyílásokban pedig a víz útja a mai napig kifürkészhetetlen és követhetetlen.
A városban a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójára a feketeszén iránti kereslet visszaesett, előbb megszűnt a hétvégi műszak, majd fontolgatták a négynapos munkahét bevezetését, végül 1992. február 14-én Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter bejelentette: már csak nyolc évig működhet a bánya. Így is lett, 2000. január 31-én az utolsó, a Zobák-akna is bezárta kapuit. A városban a nyolcvanas években még harmincezren éltek, most alig valamivel többen húszezernél.
Nem tudom, hány évnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy volt bányaváros karakterét ne a múltja határozza meg, egyáltalán: találhat-e magának új karaktert vagy mindig is csak egy volt bányaváros lesz? A város most, 21 évvel az utolsó akna bezárása után egy szívszorító rezervátum.
Az ember lépten-nyomon a dicső, nemcsak a szocializmusra, hanem a 19. századra visszanyúló bányászmúlt emlékeivel találkozik.
Komló (németül: Kumlau, horvátul: Komlov) város Baranya vármegye északi részén, a Komlói járás központja. A megyeszékhely után a megye második legnépesebb települése. A település egy századon át szénbányászatáról volt nevezetes; bányakincseinek köszönhetően a szocialista időkben erőteljesen fejlesztették, 1951-ben nyilvánították várossá. Mára Észak-Baranya meghatározó gazdasági, közigazgatási, kulturális és egészségügyi központja.
A Mecsek és a Baranyai-Hegyhát határán elhelyezkedő Komló Árpád-kori eredetű település. Nevét az oklevelek 1256-ban említették először Villa Complov alakban írva. Komló a pécsváradi apátság falvai közé tartozott. Az oklevelek 1256-ban, majd 1329-ben a Tolna vármegyei Jánosival határos településként írták le.
1910-ben 1513 lakosa volt, melyből 1002 magyar, 462 német, 40 cigány volt.
A város mai népessége gyors ütemben fogy, elsősorban a kevés munkalehetőség miatt. Míg az 1990-es években még harmincegyezren éltek Komlón, az 2009-ben 25 881, 2015-ben 23 604, 2024-ben a névjegyzékben szereplő polgárok száma 19 679 volt.
A Pécsi Tudomány Egyetem Klinikai Központ Komlói korházában fokozatos részleg bezárások vannak, és ezeknek a részlegeknek az ellátását Pécsre delegálnák. Jelenlegi helyzet a komlói egészségügyi ellátásban folyamatos csökkenésnek indult.
A vasútállomás közelében a szénosztályozó és teherpályaudvar, továbbá a bányavasúti pályaudvar (Komló-Teher és Kossuth-Bányaüzem Altáró pályaudvar) 1952-2000 között üzemelt. 2005-re elbontották.
A város polgármestere (Polics József) és az Építési és Közlekedési Miniszter (Lázár János) tervei között szerepelt a vasúti szárny visszabontása Komló és Mánfa között, esetleg egészen Godisa vasútállomásig való megszüntetése. A komlói vasút védelmében petíciós indítványozást, civil megmozdulást kezdeményeztek a vasúti szárny újraindulása érdekében.
A Volánbusz a 47-es számú Komló-Sásd-Dombóvár vasútvonal kiszolgálásához új modern, korszerű, USB csatlakozással, digitális utastájékoztató rendszerrel felszerelt, légkondicionált EURO6 környezetkímélő besorolású Credobus Econell 12 típusú, hazai gyártású szóló autóbuszait állította forgalomba.
A város közművelődését szolgáló egyik fő intézmény a Komlóverzum Látogatóközpont, Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény, amelyben a Komlói Helytörténeti és Természettudományi Gyűjtemény a bányászat fényképekkel, tárgyakkal illusztrált történetének bemutatása mellett Komló város történetét, néprajzát és páratlan természeti környezetét bemutató kiállításaival és gazdag helytörténeti és természettudományi gyűjteményeivel áll a látogatók rendelkezésére.
A város rendezvényei közül a legjelentősebbek az 1972 óta kétévente megrendezésre kerülő Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál és a hagyományosan szeptember első hétvégéjén tartott, a hajdani Bányásznapok hagyományait is megőrző Komlói Napok rendezvénysorozat.
Komló városában öt általános iskolában, egy speciális szakiskolában, valamint a Nagy László Gimnáziumban, egy szakközépiskolában és egy szakiskolában tanulhatnak a város és vonzáskörzete diákjai.
Komló dokumentálható sportélete 1922-től íródik, amikor is megalakult az első labdarúgócsapat a településen. Mivel a csapat alapítója egy Budapestről Komlóra származott bányatisztviselő volt, aki az MTK csapatában játszott korábban, így a komlói csapat is a kék-fehér színeket kapta. A mai napig ezek a klubszínei a hajdani labdarúgó-egyesület jogutódjának, a Komlói Bányász Sport Klubnak (korábban Komlói Bányász Sport Kör), amely ma a város legnagyobb sportegyesülete.
A klub legnagyobb sikereit a most másodosztályú férfi kézilabdázók érték el, akik eddig három alkalommal vívták ki a nemzetközi kupában való indulás jogát (1994 - City Kupa, 2006 - KEK, 2008 - EHF Kupa), a Magyar Kupában a bronzéremre (2006), a bajnokságban pedig az 1994-ben elért 4. helyre lehetnek a legbüszkébbek.
A jelenleg a harmadik vonalban játszó labdarúgók múltja is szépen csillog: több évnyi első osztályú szereplés, bajnoki 4. hely (1963), két kupaezüst (1970, 1974) és egy nemzetközi kupaszereplés (KEK, 1970).
A női kosárlabdázók az 1992-1993-as szezonban az NB I/B-ben játszottak. Az egyéni sportágak közül kiemelkedő az atlétika: a város eddigi két olimpikonja (Alföldi Andrea /1992/ Czukor Zoltán /2000, 2004, 2008/) a gyaloglók közül került ki.
Komló - Pontosan 70 ével ezelőtt a mai napon, 1951. szeptember 2-án nyilvánították várossá Komlót. Hetven év nem sok idő, városaink életkorát tekintve kevésnek is mondható. Ez az anno piciny, alig pár házas falu mégis nagy utat járt be az elmúlt 7 évtized alatt.
Komló az 1900-as évek elején egy világtól elzárt, elmaradott falucska volt. Egészen 1931. december 31-ig a mánfai közjegyzőséghez tartozott. A nagyközségi rangot 1947.
Az 1951-es év aztán jelentős változást hozott a település életében. Már az év elején tudták néhányan, hogy város lesz Komlóból, de a település képe még nagyon nem ezt mutatta.
A második világháborút követő szovjet megszállás után az országnak egyre nagyobb mértékben volt szüksége a szénre. A széntermelés növekedésével Komló státusza is emelkedni kezdett. A város környékén termelt szén vizsgálatánál kiderült, hogy koxolásra alkalmas (1948-ban jelentették be, ekkor próbaképpen egy héten át komlói szénnel üzemelt a Diósgyőri Vasgyár), vagyis képes a vasérc megolvasztására.
De térjünk vissza 1951-be. A város sorsát meghatározó rendelet szövege a következő volt: „A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata alapján Komló községnek - járási tanács alá tartozó - várossá alakítását elrendelem. A várossá alakulás végrehajtásának időpontja: 1951. szeptember hó 2.
A város fejlődését 50-54 között már a szén határozza meg. Míg a lakosság száma 1949-ben 4.147 fő volt, 1954-re már elérte a 17 200-at. Vagyis röpke öt év alatt 13053 lakossal gyarapodott Komló. Izgalmas lehetett átélni ezt az időszakot. Komló lakossága ezt követően folyamatosan nőtt a nyolcvanas évek végéig, ekkor 32-34 ezren élhettek itt. Ezt követően csökkenni kezdett a lakosok száma. Ahogy a lakosság úgy a lakások száma is mára elképzelhetetlen mértékben nőtt.
A nagyszabású építkezések hatására elkezdett kialakulni a város arculata, és a tervezők úgy döntöttek a városközpont legjobb helye a Komlóról kivezető utak csomópontjában lesz, ahol akkor egy focipálya volt.
tags: #komlo #epitese #tortenete