Kossuth Lajos lakótelep: történet, architektúra és helytörténeti rétegek
Lecsekkoltam az új elnevezést kapott terek listáját, és mivel Kossuth Lajost nem találtam a névváltoztatók között, bátran hivatkozok rá a megszokott módon. Pedig vissza lehetne változtatni a nevét például Tömő térré, a 19. században így hívták, miután a "naplopókkal és csavargókkal" feltöltettették a teret, hogy építkezni lehessen rá. A feltöltés előtt beépítetlen, gödrös terület volt, ahová a pesti lakosság hordta a szemetét. Bezony, a Kossuth Lajos tér leginkább szeméttelep volt 1844-ig.
Péter és Nóra is elküldte nekem ezt a tippet, a tér északi oldalán található lakóházat ajánlották, saját maguk által készített fotókkal. Nóra a saját blogján ráadásul állítása szerint be is előzött minket ezzel a képpel, hiszen kétségkívül ez Budapest legszebb lépcsőháza. Naná hogy meg kellett néznem.
A tér egy 1919-es légi felvételén még sehol sincs ez a ház, a Magyar Általános Kőszénbánya, vagyis a MÁK bérháza ugyanis 1927-ben kezdett épülni, Málnai Béla építész tervezésében. Érdekes, hogy a tervező életének pont abban az időszakában készült, amikor felhagyott a sajátjának érzett modern építészeti irányvonalakkal, és megélhetési okokból a klasszikus formák felé fordult.
Idézünk a Wikipediáról: A Kossuth Lajos téri bérház Málnai életművében a legnagyobb volumenű, és egyúttal városképileg is legexponáltabb alkotás. Hogy teljesen a megbízó, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. maradi igényének köszönhető-e az eklektikus homlokzat vagy a környezet historizáló jellege is befolyásolta az építészt, nehéz lenne megmondani. Feltehető, hogy maga Málnai is, és pályatársai közül még jó néhányan, húsz évvel korábbi formakísérleteiket eredménytelennek tartották. Na de lépjünk is be az ajtón, ha már az egyik lakó volt olyan kedves, és bekísért magával. A kovácsoltvas-üveg kapukon túl egy tényleg lélegzetelállító előtérbe kerülünk, egy kandallóval, amiben sosem ég a tűz, egy márványpaddal, amire senki sem ül le, és valahogy ettől lesz olyan monumentális a tér - meg a fejem felett függő hatalmas, kovácsoltvas csillártól.
Körbesétálva az épületben három lépcsőházat is találok, mind a három hasonló módon nyűgöz le, a két oldalsó aszimmetrikus, a középső a legkevésbé sem, de a három együtt így alkot egy egységet. Amikor először láttam a felvételeket ezekről az elliptikus lépcsőházakról, azt hittem, fotosop.
Felvidéki utazásaink során Rozsnyóra jutva, csodák csodájára, szép nagy Kossuth-szobra találunk a gömöri városka bányászati múzeuma előtt. Mint ahogyan akkoriban szerte az országban, Kossuth Lajost a történelmi Gömörben, így Rozsnyón is felettébb tisztelték. Ezért 1902-ben, születésének századik évfordulóját ünnepelve, Réz László református lelkész javaslatára szoborállító bizottságot választottak a város tekintélyes polgáraiból, hogy méltó emlékműre gyűjtsenek pénzt. A bizottság élére dr. Pósch Dezső került, aki a gyógyítás mellett a helyi főgimnázium felügyelője, a leányiskola és az árvaszék elnöke és presbiter is volt. (Pontosan tíz esztendővel élte túl a szobor első, 1919 nyarán végrehajtott ledöntését.)
Megkezdte a gyűjtést a bizottság, amelybe kilencszáznegyven koronával a város is beszállt. A rozsnyóiak később Miskolcon járva meglátták Róna József ottani Kossuth-szobrát, és úgy döntöttek, hogy felveszik a kapcsolatot a korszak egyik legtöbbet foglalkoztatott köztéri szobrászával. 1907-re meg is született a megállapodás, a miskolci szobor mintájára Róna tizenkétezer koronáért majd három méter magas, egytonnás bronzszobrot készített a rozsnyóiaknak, amelyet 1907. május 26-án nagy ünnepélyességgel lepleztek le a város főterén. Kossuth Ferenc, a kormányzó fia volt a díszvendég, aki akkor éppen a közlekedési tárcát vezette.
Felvonult a díszes ruhába öltözött megyei lovas bandérium, s rendre elhangzottak a hazafias szónoklatok is, a szoborra viszont csak tizenkét esztendeig tekinthettek fel büszkén a rozsnyói polgárok, hiszen jött a háborús vereség és a trianoni békediktátum. június 25-én került vissza régi helyére. De a maradék rozsnyói magyarok megint csak nem sokáig nézhettek fel rá, mert megérkezett Rozsnyóra is a Vörös Hadsereg. Az orosz városparancsnok tanult ember lehetett, vagy meghallgatta a jó tanácsot, hiszen Kossuthot forradalmárnak tartva nem engedélyezte a szobor tervbe vett ledöntését és beolvasztását. Helyette ismét csak elrekkentették, a Bányászati Múzeumba került, 1956-ban itt egy fészer adott otthont neki, majd 1967-ben egy szomorúfűz lelógó ágai alá állították fel. Itt szokták megkoszorúzni március 15-én a magyar érzelmű ifjak, még úgy is, hogy a zárt ajtók miatt át kellett mászniuk a kerítésen.
1993 októberében aztán ismét felvirradni látszott a szobor napja, mikor a helyi születésű lapszerkesztőről, Pákh Albertről elnevezett társaság kezdeményezte méltó helyen való felállítását. A Vasárnapi Újság ügyvéd alapítójának nevét felvevő csapat elérte, hogy az akkori városi képviselők 21-12 arányban a méltó köztéri elhelyezés mellett szavaztak. Ebből pedig az lett, hogy restaurálás céljából előbb 1994. január 8-án levették ideiglenes helyéről, a fűzfa alól (ez volt a harmadik „ledöntés”), és a lakótelep fűtőművének egyik magas mennyezetű helyiségébe szállították, ahol nemes egyszerűséggel betámasztották a sarokba.
Idővel valóban hozzáláttak a felújításához, de megindult a vita is, vajon hová lehetne a szobrot biztonságosan felállítani. Volt, aki a helyi Csemadok-székház kertjét javallotta, vagy éppen a református templom előtti teret, és még más ötletek is érkeztek. Közben Kossuth ott lakott a fűtőházban, a magyar fiatalok pedig ismét csak „felfedezték”, és ott helyben koszorúzni kezdték. Amit egyesek a csarnok lezárásával akadályoztak volna meg, de ennek hallatán a koszorúzók azzal fenyegetőztek, hogy akkor majd a kilincsre akasztják a koszorút, s le is filmezik a történteket. Kossuth elfoglalta helyét a Bányászati Múzeum előtt.
Más idők jöttek azután, az alapítványok, a kormány és a rozsnyóiak akarata már találkozott, 2003-ban engedély született, és került némi állami pénz is, így Kossuth elfoglalta helyét a Bányászati Múzeum előtt. A lakótelep fogalmára többféle meghatározás létezik, e lista összeállítása szempontjából a német építész, Olaf Gibbins leírása tekinthető alapvetésnek: a lakótelep olyan lakóterület, amelyet önmagában funkcionális egységként terveztek és hoztak létre. Négy-, illetve többemeletes házaiban legalább 500 lakás található, túlnyomórészt a hatvanas évek után épült és a nagy lakáshiány csökkentését szolgálta. Jellemzői közé tartozik még a sűrű beépítettség, meghatározott számú ház-, illetve lakástípus. Fentiek alapján Budapest 20. században épült lakótelepei szerepelnek a listában, zárójelben azok ismert építési dátumával.
Ez alapján nem tartozik a listába a józsefvárosi Tisztviselőtelep, a kispesti Wekerletelep illetve a mai lakóparkok (alacsony házak), vagy a rákospalotai Vácduka téri lakótelep (kevés lakásszám), illetve az angyalföldi Gyermek tér-Béke utca Gyermek tér-Gyöngyösi utca közötti egységes házsoregyüttese (kevés lakásszám, kétemeletes épületek). Ide tartozik azonban például a József Attila lakótelep vagy Újpalota. A lakótelep fogalmára többféle meghatározás létezik, e lista összeállítása szempontjából a német építész, Olaf Gibbins leírása[1] tekinthető alapvetésnek: "A lakótelep olyan lakóterület, amelyet önmagában funkcionális egységként terveztek és hoztak létre. Négy-, illetve többemeletes házaiban legalább 500 lakás található, túlnyomórészt a hatvanas évek után épült és a nagy lakáshiány csökkentését szolgálta. Jellemzői közé tartozik még a sűrű beépítettség, meghatározott számú ház-, illetve lakástípus."
A 20. század második felében épült budapesti lakótelepek szerepelnek a listában, zárójelben azok ismert építési dátumával. Ez alapján nem tartozik a listába a józsefvárosi Tisztviselőtelep, a kispesti Wekerletelep illetve a mai lakóparkok (alacsony házak), vagy a rákospalotai Vácduka téri lakótelep (kevés lakásszám), illetve az angyalföldi Gyermek tér-Béke utca Gyermek tér-Gyöngyösi utca közötti egységes házsoregyüttese (kevés lakásszám, kétemeletes épületek).
Ide tartozik azonban például a József Attila-lakótelep vagy Újpalota. A cikk végigvezet a kapitalizmus utáni és a kommunista korszak budapesti lakótelep-építészeti örökségén, amely a városalakításban jelentős szerepet játszott.
- Csizmady Adrienne: Lakótelep és társadalmi szegregáció. 2009.
- Máthé Dóra, A tér olvasása a lakótelepen. 2022.
- Ongrádi Melinda: A nagy óbudai lakáskísérlet. 2020.
- Iván László: Budapesti falanszterek. 1996.

Ekelerősen összefonódik a történet a lakótelep fogalmával és a városrendezéssel, amely bőven adja a téma hátterét. A díszítés, az előtér monumentalizmusát és a lépcsőházak elliptikus formái a korszak építészeti jellegzetességeit gazdagítják, miközben a tér történetet hordoz minden lépésben.
Kapcsolódó helytörténet: Rozsnyó Kossuth-szobra, 1907-es leplezés és későbbi sorsa a II. világháború és a hidegháború időszakaiban. A történet rávilágít arra, hogyan alakította Budapest és környéke a 20. századi lakótelepek arculatát és hogyan lehetett ezeknek az építészeti és társadalmi megoldásoknak hosszú távú hatásuk a városi identitásra.
Az irányadó definíció szerint a lakótelep olyan lakóterület, amelyet önmagában funkcionális egységként terveztek és hoztak létre, négy- és többemeletes házakkal, legalább 500 lakással, a hatvanas évektől kezdve, a lakáshiány mérséklésére. Ezt a keretet szem előtt tartva értelmezhető a Kossuth Lajos tér és a vele szomszédos övezetek szerepe a budapesti lakásépítés történetében, valamint a tér mai emlékezeti és kulturális funkciója is.
| Elem | Leírás |
|---|---|
| Építés | 1927-ben épült a MÁK bérháza tervezője, Málnai Béla. |
| Lépcsőház | Három lépcsőház különböző arcát mutatja, elliptikus formákkal, monumentális előtérrel. |
| Szobor | Kossuth Lajos emlékműve Rozsnyóban 1907-es leleplezéssel; későbbi sorsa a múzeumban és a városi köztereken. |
| Definíció | A lakótelep fogalma Olaf Gibbins leírásán alapul: funkcionális egység, 500+ lakás, sűrű beépítés. |
tags: #kossuth #lajos #lakotelep
