A magyarországi politikai rendszer és földbirtokpolitika alakulása

A magyar politikai rendszer jellegének és működésének változása az elmúlt két kormányzati ciklusban kulcsfontosságú kérdés, amely mélyen meghatározza a hazai, uniós és nemzetközi politikai viták tartalmát, hangvételét, a pártok stratégiáját, valamint a kormány mozgásterét is.

Egyre gyakrabban megfogalmazódó állítás, hogy a magyar politikai rendszer hibrid rezsimként írható le, azaz olyan berendezkedésként, amely nem tisztán autokratikus, de nem is liberális demokrácia. A 2010-es választás után, amikor a Fidesz-KDNP nem csupán megszerezte a kétharmados parlamenti többséget, de azt használva a politikai rendszer alapelemeit érintő változtatásokat hajtott végre, újraindultak a magyar demokrácia természetével és létével kapcsolatos viták. A vita polarizált és végletes. Míg a kormánypártok azt állítják magukról, hogy sokkal inkább állnak demokratikus alapon, mint a megelőző kormányok, addig az ellenoldal gyakran autokratikus vagy diktatórikus kormányzásként állítják be a 2010 utáni időszakot.

Az elmúlt években terjedt el a demokráciaelméletben a hibrid rezsim fogalma, mely olyan berendezkedéseket nevez meg, amelyek nem tekinthetők sem nyílt autokráciáknak, sem kifejlett és konszolidált liberális demokráciáknak. Egyetlen politikai rendszert sem könnyű pontosan felcímkézni, hiszen a demokrácia fogalma rendkívül vitatott, azok a szempontok pedig, amelyeket az értékelés során használhatunk, nehezen tehetők maradéktalanul egyértelművé. Például viszonylag könnyen vizsgálható, hogy a választási szabályok lehetővé teszik-e ellenzéki pártok indulását. A politikai rendszerek ugyanakkor felbonthatók olyan alapelemekre, melyek mentén legalább arra nyílik lehetőség, hogy megvizsgáljuk, mely területek számítanak problémásnak, hol történtek olyan változások, amelyek már nem csak egy-egy részkérdést érintenek, hanem az egész politikai rendszer minőségére, a demokrácia működésére is hatással vannak.

A politikai rendszer alapelemei

A modern liberális demokráciák, ami felé régiónk országai is tartottak a demokratizálódás során, végső soron két alapelemre épülnek: az egyik a választópolgárok végső szava a politika irányának meghatározásában, amit a választási rendszer intézményesít, a másik pedig az alkotmányosság és az önkényes hatalomgyakorlás korlátozása, amit a hatalommegosztás intézményesít, valamint a kisebbségi vélemény védelme. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy bár a többség dönt, de a többség vagy a többség nevében fellépő kormányzat nem hallgattathatja el azokat, akik a kisebbségi véleményt képviselik.

Korántsem csak Magyarországon jelentkező probléma, hogy az elmúlt években ez a két elv nyilvánvaló konfliktusba került egymással; tulajdonképpen ez áll az olyan problémák hátterében is, mint a populizmus, a Brexit, a migrációs válság. A liberális demokráciák így felbonthatók két alapelemre: a választás és az alkotmány dimenziójára, melyeken belül további szempontok határozhatók meg.

Magyarország politikai rendszere nem diktatórikus. Politikatudományi értelemben Magyarország nem tekinthető nyílt autokráciának sem, bár ebben sem a hazai, sem a külföldi szerzők között nincs konszenzus. Magyarország ugyanakkor nem tekinthető konszolidált liberális demokráciának sem. Lehet, hogy a rendszerváltozás után egyetlen pillanatig sem volt az, de 2010 után egyértelmű változások figyelhetők meg mind a hatalomgyakorlás intézményes kereteit, mind pedig módját illetően, amelyek miatt a fenti kritériumok nem teljesülnek.

A 2010 után megjelent, illetve felerősödött folyamatok különösen a kormányzati hatalom két választás közötti ellenőrizhetőségét és korlátozhatóságát gyengítették, ám mint látható, ezek nem minden esetben előzmény nélküliek.

A 2010 óta tartó Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP kormányzást követően 2020-ban az amerikai Freedom House, 2022-ben az Európai Parlament Magyarországot a hibrid-rezsimek közé sorolta be (választási autokrácia). A Freedom House jelentése szerint ennek oka az, hogy a kormány intézkedései nagy méretekben rontottak a demokratikus rendszeren az Alkotmánybíróság, Ügyészség, Médiahatóság és Állami Számvevőszék hatásköreinek korlátozásával. Továbbá korlátozták a parlamenti felelősséget, független médiát, nem kormányzati szervezeteket és akadémiákat, miközben konszolidálták a hatalmat a központi kormány körül.

A választójog és a választási rendszer

Minden modern demokratikus jogállam működésének alapvető feltétele, hogy a választópolgárok meghatározott időközönként és törvényekben szabályozott körülmények között dönthessenek arról, kik gyakorolják az állami főhatalmat. Ha nagykorú leszel, te is élhetsz politikai jogaiddal, ezért hasznos, ha tisztában vagy ezek közül az egyik legfontosabbal, a választójoggal.

A demokratikus választásokhoz a választójog biztosítása mellett hozzá tartozik a választási eljárás tisztaságának garantálása, a jogorvoslat lehetősége, valamint a választójoghoz kapcsolódó politikai alapjogok érvényesülése is.

A demokratikus választási rendszerekben - így Magyarországon is - a választójog általános és egyenlő, a szavazás közvetlen, titkos és önkéntes.

Általános választójog: minden nagykorú állampolgár szavazati joggal rendelkezik, kivéve, ha ebből elmebetegség vagy bűncselekmény elkövetése miatt kizárják a jogszabályok.
Választójog egyenlősége: minden választásra jogosult személy azonos számú és azonos értékű szavazattal rendelkezik.
Közvetlen választójog: a választópolgárok személyesen, közvetlenül a jelöltekre szavaznak a választások során.
Titkos szavazás: biztosítja, hogy a választópolgárok a szavazatukat titkosan adhassák le, annak tartalma nem kerülhet nyilvánosságra.
Önkéntes választójog: a választójog gyakorlása önkéntes, azaz a választópolgár szabad elhatározásán alapul.

A választójog lehet aktív vagy passzív. Az aktív választójogodat gyakorolod, ha szavazatodat leadod az országgyűlési, önkormányzati vagy az európai parlamenti választásokon. A passzív választójog a választhatóságot jelenti, azaz ha te indulsz képviselőjelöltként, és rád szavazhatnak.

A magyar országgyűlési választási rendszer

Ez a négyévente tartott választás határozza meg, hogy a képviselők és a pártok milyen arányban jutnak be az országgyűlésbe. Az országgyűlési képviselők számát a törvény jelenleg százkilencvenkilenc főben határozta meg. Százhat országgyűlési képviselőt egyéni választókerületben, kilencvenhárom főt pedig országos listán választunk.

A magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgár tehát egy egyéni választókerületi jelöltre és egy pártlistára szavazhat. Mindez azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta tartott választásokhoz képest egyrészt körülbelül megfeleződött a képviselők száma, másrészt már nincsenek területi listák. Így töredékszavazatok csak egyéni választókerületekben képződhetnek, s azokat hozzáadják a párt listás szavazataihoz.

Fontos változás az is, hogy az Alaptörvény értelmében a választójog gyakorlásának már nem előfeltétele a magyarországi állandó lakhely megléte, azaz a határokon kívül élő magyar állampolgárok is szavazhatnak.

A magyarországi lakóhellyel rendelkező, a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként feltüntetett személy egy egyéni választókerületi jelöltre és saját nemzetisége listájára szavazhat. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok csak pártlistára szavazhatnak.

Fontos változás a rendszerváltás óta tartott voksolásokhoz képest, hogy 2014-től az országgyűlési képviselők választása egyfordulós, mandátumot pedig az a jelölt szerez, aki a legtöbb érvényesen leadott szavazatot kapta, függetlenül a megjelentek számától.

Listát az a párt állíthat, amely minimum 27 egyéni választókerületben - de legalább kilenc megyében és Budapesten - önállóan jelöltet állított. Az önálló jelölt állításának feltétele, hogy választókerületenként ezer ajánlószelvényt gyűjtsenek. Országos listát nemcsak a pártok, hanem a nemzetiségek is állíthatnak, ehhez mindössze a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplők egy százalékának ajánlása szükséges.

A földkérdés és a földreformok Magyarországon

A földkérdés, a földreform a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik központi témája volt. Különféle elképzelések már 1918-tól megjelentek, mi több, már az első földosztásra is sor került; ezek közül a Károlyi Mihály kápolnai földosztása a legismertebb. Bár az 1918-1919-es évek messze nem voltak alkalmasak egy ilyen horderejű probléma rendezésére, de mélyben ott forrongott az egész Horthy rendszer alatt a földkérdés.

Bár a berendezkedő ellenforradalmi rendszer is tett - igaz, igen korlátozott - kísérleteket a földkérdés megoldására, pontosabban bizonyos emberek földhöz juttatására, de ez kevés volt. Ezen intézkedések közül a mellett talán a legismertebb a vitézi birtokok adományozása volt, aminek hátterében a Vitéz Rend, ill. Szék létrehozása állt. Magát a vitézi birtok fogalmát, hogy azt ki és milyen feltételrendszer mentén kaphatta, a 6650/1920. számú Miniszterelnöki Rendelet szabályozta, de még 1920-ban fogadta el az Országgyűlés az 1920. évi XXXVI. törvénycikket, „A földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésekről". Anélkül azonban, hogy részletesen belemennénk a '20-as, '30-as évek gazdaságtörténetének tárgyalásába - rögzítenünk kell -, a különböző állami beavatkozások nem hozták meg a kívánt eredményeket.

Erre egyfajta logikus válaszként szinte valamennyi párt programjában a földkérdés, a földosztás mind hangsúlyosabb helyet kapott, különösen a Természetesen a pártok elképzelései számos lényeges kérdésben eltértek, amely nem csak a különböző világlátásokból adódhatott, hanem a pártok által képviselt - vagy képviselni vélt - társadalmi osztályoktól is. Így fordulhatott elő, hogy még a különböző agrár beágyazottságú pártok is élesen különböző földreform tervezetekkel kampányoltak.

Az 1944. december 21. után újjáalakuló Magyarországon sokan bíztak abban, hogy a háborút követően egy valódi, nyugati értelemben vett demokratikus ország jön létre, amely rendezi a felhalmozódott társadalmi és gazdasági feszültségeket. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés, ill. az Ideiglenes Kormány intézkedési csomagjában is - számos egyéb, a háborúval közvetlen összefüggő kérdés mellett - a földkérdés rendezése kiemelt helyen szerepelt. Ugyanakkor a Debrecenben székelő Ideiglenes Kormányt alkotó pártok közötti véleménykülönbségek már számos kérdésben látszottak.

A helyzetet némileg bonyolította, hogy 1945 áprilisáig az ország területén hadműveletek folytak; s mikor a földkérdésről megszülettek az első nyilvánosságra hozott elképzelések 1945. januárjában, a Wehrmacht épp akkor indította el Konrad fedőnevű műveleteit - szám szerint hármat. Mi több, az egyre nyugatabbra szoruló nyilas kormányzat is földet ígért - a majd visszafoglalandó Alföldön - azoknak, akik önkéntesként csatlakoznak hozzájuk, és harcolnak a „szovjet judeobolsevista rém" ellen. Ez azonban már nem befolyásolta a háború kimenetelét.

A Független Kisgazda Párt 1945. januári földreform tervezete egy jól átgondolt, belső logikájú javaslat volt. A szerző(k) leírták, hogy a földreform, a fölosztás egy nagy horderejű, a magyar nép egészét foglalkoztató kérdés. Azt is kifejtették, hogy ez a reform nemcsak a szűken vett birtokstruktúrára lesz (lenne) hatással, hanem a teljes magyar politikai, társadalmi és gazdasági életre is, ezzel mintegy bizonyítva a reform fontosságát és egyben elkerülhetetlenségét is.

A tervezetet jogászok készítették, és mint ilyenek, tisztában voltak azzal, hogy nem lehet teljesen kisemmizni embereket a vagyonukból. A kárpótlás kérdését is hosszan tárgyalták, ami azt bizonyítja, hogy a tervezett szerzőinek a szemében a nagy és közepes birtokkal rendelkezők nem voltak ab ovo tolvajok, a nép ellenségei, csupán azok, akiket a népbírósági törvények később (!) annak mondtak ki. Így természetes volt tehát, hogy akit kár ér, azt kártalanítani kell.

A tervezetet jogi gondolkodásra valló módon dolgozták ki, figyelembe véve az igénybevétel módját, a földterületek felhasználását, a középbirtokok kialakítását, valamint a kárpótlás kérdését is. A tervezet 1945. október 1-jét jelölte meg határidőként a program végrehajtására, azonban a terv politikai harcok és alkuk áldozatául esett.

Az 1945. márciusi, Nagy Imre földművelésügyi miniszter által levezényelt földreform, ill. 1947-ben a kommunistákkal folytatott vita a földbirtokok nagyságán, általában a földbirtok-politikán, a Kisgazda Párt számára is nehéz helyzetet teremtett.

A rendszerváltás és a harmadik Magyar Köztársaság

Magyarország politikai élete az 1989 óta létező harmadik magyar köztársaság politikai vonatkozásait mutatja be. Magyarországon a második világháborút követően a négy évtizedes Magyar Népköztársaság, a Rákosi-korszak totálisan és a Kádár-korszak „puhán” diktatórikus időszaka után, a rendszerváltást követően létrejött Magyar Köztársaság keretein belül vált lehetővé ismét demokratikusan szabad választásokat tartani.

Magyarország 1989. október 23. óta alkotmányos parlamentáris képviseleti demokrácia. (Nem hivatalosan harmadik magyar köztársaságnak is nevezik.) A politikai rendszert a rendszerváltás során, 1989-ben nyugatnémet mintára hozták létre.

Eszerint a magyar parlament egykamarás, az Országgyűlést négy évente parlamenti választások során választja a nép. Az Országgyűlés hozza meg a törvényeket, és 2/3-os többséggel módosíthatja az alkotmányt. A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldheti a törvényt a kihirdetés előtt, vagy az Alkotmánybírósághoz fordulhat.

A választásokon a politikai pártok képviselőjelöltjei ill. független jelöltek indulnak. A jelenleg 199 - korábban 386 - tagú Országgyűlésben a mandátumot szerzett képviselők kapnak helyet. A választásokon legtöbb mandátumot elért pártok tárgyalásokat kezdenek egymással, hogy létrehozzanak egy 50%+1 fős parlamenti többséget, amely azután megválasztja a miniszterelnököt. A miniszterelnök hozza létre ezután az Országgyűlésnek felelős kormányát.

A miniszterek a Parlamentben interpellálhatók, de a minisztert csak a miniszterelnök mozdíthatja el hivatalából. Az Országgyűlés csak a kormányfőtől vonhatja meg a bizalmat, s ezzel a teljes kormány megbízatása megszűnik.

A Fidesz-KDNP vezette adminisztráció hatalmi státuszának megőrzését biztosító - és antidemokratikus visszaélések segítségével 2010 óta fenntartott - konstans kétharmados többség folytán a legfőbb döntéshozói testület funkcióját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumből 2012-ben kivált Miniszterelnökség tölti be. Az országgyűlés 1990-2012 közötti demokratikusnak tekinthető szerepe és súlya, a konstruktív viták helyett a kabinet és a vele szövetséges parlamenti pártok (a KDNP, illetve a Mi Hazánk) képviselői által benyújtott törvényjavaslatok és rendeletek elfogadására redukálódott. A kormány hatalomgyakorlási mozgásterét és jogalkotási hegemóniáját növeli a 2015 óta tartó rendeleti kormányzás. A 2012-től érvényes alaptörvény módosítási javaslatainak többségét a köztársasági elnök szintén többnyire a kormány számára kedvező formában hagyja jóvá.

A magyar pártok társadalmi beágyazottsága csekély. A bejegyzett pártok taglétszáma összesen nem éri el a felnőtt lakosság 5%-át. A magyar politikai életet 2010-ig a pártok koncentrációja jellemezte. A 2011-es új választási törvény szabályai miatt 2014-ben és 2018-ban több párt indult.

A baloldal-jobboldal megkülönböztetés a választók és a politikai elit számára egyaránt orientáló erővel bír. A magyarországi politikai paletta legfontosabb sajátossága, hogy - eltérően a legtöbb nyugat-európai országtól - a baloldal és jobboldal tartalmilag elsődlegesen ideológiai-kulturális dimenziót jelent, és csak másodsorban jelent gazdasági-elosztási dimenziót. A gazdasági beállítottság alárendelt, másodrendű tényezőként van jelen.

Magyarország nemzetiségi helyi kisebbségi önkormányzatokat hozhatnak létre, de parlamenti képviseletük nem megoldott. A cigányok helyzete súlyos szociális problémákkal terhelt, és erős a többségi társadalom részéről a kirekesztésükre való hajlam életmódjuk miatt.