Pongráctelep – a puritán nyerstégla házak és a modern városi élet története

Naponta kétszer „elsuhanok” a Pongrácz úti telep előtt, és meg nem mondtam volna a mai arculata alapján, hogy valamikor ezek között a puritán, nyerstégla házak között modern, kispolgári élet folyt. Gyerekek nyüzsögtek a lubickolómedencékben, az épületek között rendezett parkban pihenhettek az ott lakók, ráadásul a telep tervezésekor még arra is figyeltek az építészek, hogy a kulturális igényekhez igazodva mozi is legyen a helyen. Többször írtunk már arról, hogy Budapest robbanásszerű fejlődése és az I. világháborús veszteségek következtében egyre nagyobb méreteket öltött a lakásínség. A város nem volt felkészülve sem a munka reményében felköltözőkre, sem az elcsatolt országrészekről beáramló tömegre, úgyhogy jobb híján gyorsan felhúzott barakkvárosokban vagy vagonokban szállásolták el az embereket. Az 1930-as évekre már olyan méreteket öltött a lakáshiány, hogy gyorsan kellett cselekedni, bár a nagy gazdasági világválság egy ideig gátat szabott az építkezéseknek, később pedig a II. világháború kitörése is lassította a fejlesztéseket.

Budapesten a 30-as évek végén indult újra az állami és a fővárosi lakásépítési hullám, az 1938-as kislakásépítési program kifejezetten a lakbért fizetni képes munkás-, kisiparos- és kistisztviselő-családoknak szólt. Ahogy a többinél, a Pongráctelep építésénél is cél volt, hogy minél alacsonyabb építési költséggel hozzanak létre minél nagyobb lakható alapterületet. A legtöbb lakás lakókonyhából és hálófülkéből állt, de volt néhány kétszobás is, azonban egyikben sem volt fürdőszoba. A napi tisztálkodásra ott volt a lavór a konyhában, és hetente egyszer befizettek a közfürdőbe, ami a telep végén volt. A Pongrácz út és az akkor még Tomcsányi (ma Salgótarjáni) utca közötti telken 1939-ben kezdték el az építkezést: egyszerre húsz háromemeletes lakóházat szerettek volna felhúzni. Eredetileg 1940 tavaszára tervezték a befejezést, de a háború miatti nehézkes anyagbeszerzés miatt őszre csúszott az átadás - bár napjainkhoz képest még így is sokkal kevesebbet csúsztak -, ekkor költözhettek be az első lakók.

Talán meglepő, de az épületek nem lépcsőházanként kapták a számozásukat, hanem egységes rendszerben, ami a mai napig megmaradt, vagyis az 1. épületben indul a számozás, az 1-es lakással, és a 20. Az otthonokban a konyhát tervezték a legnagyobbra, a lakókonyhás lakásoknál pedig kamra helyett az ablak mellvédje előtt alakították ki a kívülről szellőző beton kamraládákat, ezeket később Hitler-kasztlinak hívta a köznyelv. Nemcsak a lakásokat tervezték meg gondosan, de az épületek környezetét is, így a lakók zöldövezetben pihenhettek és sétálhattak, ahol szobrok, fasorok, padok, a gyerekeknek pedig lubickolómedencék és homokozók voltak kialakítva. A kerítéssel körülvett telepen volt mozi, óvoda, iskola és különféle üzletek, úgyhogy sokszor csak a munka miatt kellett kimozdulniuk a környékről.

Infographic: Pongráctelep építészeti elrendezése és közművei

Az 1940-es évek elejére a közintézmények is sorra felépültek: óvoda, iskola, közfürdő, rendelő, kórházi és kulturális funkciók, amelyeket a telep életének részévé tettek. A közfürdő épületét Benkhard Ágost tervezte, és a földszinten női, az emeleten férfi fürdő található, zuhanyzók és kádas fürdőszobák hordozták a mindennapi higiénia igényeit. 1941 szeptemberére fejeződött be az elemi iskola, amely a Györgyi Dénes által tervezett 24 tantermes, kétemeletes épületben kapott helyet, és csak 1942-ben kezdődhetett meg a tanítás a nehéz háborús körülmények miatt.

A telep közvetlen környezetét rendezni is kellett: bekötni a telepet a fővárosi közműhálózatba és úthálózatba, mert a Tomcsányi utca Zách utcától Pongrác útig tartó szakaszát ekkor építették ki. A tibeli nevű utcák, mint Gyöngyike és Csilla, fokozatosan kerültek be a névtárba, és belső utcahálózatuk máig névtelen maradt. A lakótelep egészét 1941-ben kerítették körül, a kapuk éjjel 10 órától zártak voltak, a telep korabeli látványát pedig falak, kapuk és szobrok fokozták. A telepet a főváros műalkotásokkal igyekezett emelni az építészetileg egyszerű kivitelezésű épületek környezetét.

Szobrok és sgraffito díszítések a telepen

A lakóházak közötti tágas területeken pihenőkertek, lubickolómedencék és homokozók voltak, az utakat fasorok kerítették. A 60 000 pengős pályázat keretében a térségek parkosítása, a medencék és a kerti elemek kialakítása valósult meg, melynek nyomai a 2014-es kertészeti rendezésig nyomon követhetők voltak. A medencék szélén kútszobrok álltak, köztük a Mackók, amely ma is létezik, bár leromlott állapotban. A telep két hosszanti oldalán és a két merőleges tengelyén hatféle típusterv szerint készültek a házak, mindhárom emeletes, nyerstégla és vakolt felületekkel, zárt lépcsőházas kialakítással.

A lakások eredetileg fürdőhelyiség nélküliek voltak; a közfürdő volt a megoldás. A 680 darab kb. 37 nm-es lakás lakókonyhás hálófülkés, a 138 darab pedig 45 nm-es, kétszobás lakás, fürdővel nélkül. A hálófülkés lakások kamrái külső kamraládákkal voltak ellátva, melyek a háború utáni korszakban „Hitler-kasztlinak” hívtak. A fűtés lakásonként kettős fa- és szénfűtésű vaskályhával történt, amelyet a pincében tárolóhelyiségek segítettek. A lakótelep közművei között a vezetékes gáz hiánya volt jellemző, ezért elsődlegesen fát és szenet használtak.

Az iskola és közintézmények közelsége, a parkosított terek és a művészeti elemek mind az összhangot szolgálták a telep tervei között. A telep életéhez fontos közintézmények részei közé tartozott látványos téri elemekkel díszített építészeti részletek: a főbejáratoknál kapuzat, valamint a „Család” és a Munka című szobrok is a közterek karakterét erősítették. A telep beépítése után az 1960-as években a lakóházak számozását átszervezték, a házszámok mai napig őrzik az eredeti rendszer nyomait, bár a hivatalos névhasználat a Salgótarjáni és Csilla utcákhoz igazodott.

Portré és sgraffito díszítés a 6., 2., 12., 16. épületeken

Az infrastruktúra és közlekedés fejlődése ma is élénk vitákat generál. A közlekedés tekintetében a villamoshálózat átalakítása, busz- és troliútvonalak módosítása, valamint a közösségi közlekedés fejlődése összeköti Pongráctelepet a városközponttal és a környező negyedekkel. A 75-ös troli útvonala hosszabbodik meg 2025-ig, hogy a lakók közvetlenebb összeköttetést élvezhessenek a Hungária körúthoz és a város más részeihez. Emellett a vasúti fejlesztések is előrehaladnak, és a Csilla utca környékén zajló beruházások hatással vannak a helyi közlekedésre. A telep közelsége a budapesti közlekedés és a városi élet szerves része marad, és a történelmi emlékek megőrzése fontos értékei a helyi közösségnek.

Tájépítés és közterület-fejlesztés a Pongráctelepen

A telep története tovább él a helyi közösségben: egy 15 éve megjelent jubileumi kiadványunkban minden, ami a magazin esszenciáját adja, olvasható a gasztronómiáról, kultúráról, városi legendákról és Budapest arcairól. A turisztikai és történeti vonatkozások segítenek megérteni a városrészek közötti összefüggéseket, és megmutatják, hogyan formálta a Pongráctelep 20. századi lakóéletét.

Az elmúlt évek fejlesztései során a kutatások és a helyszíni felmérések alapján nyomon követhető, hogy a telep miért maradt kulcsfontosságú része Budapest történetiségének: a korszak építészeti megoldásai, a közösségi terek, a szobrok és a belső utcahálózat mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Pongráctelep ma is élő és figyelemre méltó része a fővárosnak.

Fontos adatok és érdekességek

  • A telep tervezésekor a lakáskímélő megoldásokra törekedtek, lakókonyha központi szerepével, kamraládákkal és közfürdővel.
  • A 818 lakás közül 680 kb. 37 nm-es, 138 darab 45 nm-es kétszobás lakás, fürdő nélkül.
  • A lakótelep közművei között hiányzott a vezetékes gáz a kezdetekben, ezért a kor technológiája szerint fa- és szénalapú fűtés volt jellemző.
  • A telep szobrok és sgraffito díszítések által gazdagított köztereinek megőrzése ma is fontos feladat a kulturális örökség részeként.
  • A közlekedés és a hidak fejlődése részei a városmodernizációnak: a villamoshálózat átalakítása és a troliútvonalak bővítése hatással van a helyi közösség mindennapjaira.

Változások a lakótelep környezetében

Az 1960-as évektől a lakótelep észrevételei és a közterületek megújítása a kert- és közterületi elemek fejlesztésével folytatódott. A parkosítás és a medencék megőrzése jól mutatja, hogy a puritán építészet mellett a közösségi tér is fontos szerepet kapott a telep fejlődésében. A telep belső utcahálózata pedig a mai napig eredeti, névtelen belső utcákból áll, és a házszámok nyomai még ma is felismerhetők a falakon.

tags: #pongac #uti #lakotelep

Népszerű bejegyzések: