A telekkönyvi kimutatás bevezetése és fejlődése
A telekkönyvi kimutatás bevezetése és a kapcsolódó eljárások szabályozása jelentős lépést jelentett a tulajdonviszonyok pontosabb és biztonságosabb rögzítésében. Ez a folyamat magában foglalta a közigazgatási és bírói eljárások módosítását, az adatszolgáltatás és a nyilvántartás rendjének kialakítását, valamint a korábbi rendszerek átalakítását.
Az 1935. évi IM rendelet módosításai és kiegészítései
Az 1908. évi XXXIX. törvénycikk felhatalmazása alapján a belügyminiszter, a földmívelésügyi miniszter és a pénzügyminiszter egyetértésben módosította és kiegészítette a tagosítási és egyéb birtokrendezési ügyekben követendő eljárásról szóló 34700/1935. IM rendeletet (továbbiakban: Rendelet). Ezek a módosítások elsősorban a közigazgatási eljárási szabályokat érintették.
Közigazgatási eljárási szabályok
A tagosításra vonatkozó bírói eljárást megelőzően közigazgatási eljárásra került sor. Ennek keretében meg kellett állapítani, hogy a község határának mely területei vonhatók be a tagosítási eljárásba, hasznos, célszerűen keresztülvihető és gazdasági szempontból közérdekű-e a tagosítás. A földmívelésügyi miniszter az illetékes mezőgazdasági érdekképviseleti szervek meghallgatása után hivatalból rendelte el a közigazgatási eljárást.
A földmívelésügyi miniszter a közigazgatási eljárás lefolytatása előtt felkérte a pénzügyminiszter által kijelölt földmérési felügyelőséget, hogy végezzen helyszíni vizsgálatot és készítsen részletes véleményes jelentést a birtokok eldaraboltságáról, a tagosítás hasznosságáról, célszerűségéről, valamint a műszaki kérdésekről, várható időtartamról és költségekről. Egyidejűleg megkereste a belügyminisztert és az építés- és közmunkaügyi minisztert a községfejlesztési tervekkel kapcsolatos információkért.
Indokoltnak tartott esetben az állandó gazdasági szakbizottság meghallgatása után tárgyaló bizottságot küldtek ki a községbe, ellenkező esetben csak gazdasági szakértőt. A határjáráshoz szükséges fuvar költségeit tagosítási költségnek kellett tekinteni. A tagosítást gazdasági szempontból közérdekűvé tevő körülményeket is rögzíteni kellett, valamint mindazokat az adatokat, amelyek a birtokrendező mérnöki munkaegység-ár megállapításához szükségesek.
Az állandó gazdasági szakbizottság elnökéből, gazdasági és erdészeti szakismerettel rendelkező tagokból, földmívelésügyi közigazgatási tisztviselőkből, vízügyi mérnökből, állami földmérési szakközegből és birtokrendezési jogszabályokban jártas tagokból állt. A bizottság elnökét és tagjait a földmívelésügyi miniszter, az igazságügyminiszter és a pénzügyminiszter nevezték ki.
A földmívelésügyi miniszter a bizottság véleménye és javaslata alapján határozott a tagosításba bevonható területekről, hasznosságáról, célszerűségéről, gazdasági közérdekéről, valamint az erdők kicserélhetőségéről, a közös legelők sorsáról, a szükséges vízrendezésekről és talajjavításokról. Tájékoztatást nyújtott a várható költségekről, a munkálatok időtartamáról és a gazdasági vonatkozású adatokról.
A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmívesnép földhözjuttatásáról szóló jogszabályok alapján juttatott ingatlanok is bevonhatók voltak a tagosítási eljárásba. A földmívelésügyi miniszter határozatát a törvényszékkel közölte a bírói eljárás megindítása céljából, és példányokat küldött az illetékes hatóságoknak.
A közigazgatási eljárás költségeire az igazságügyminiszter bocsátott rendelkezésre előleget. A tárgyaló bizottság tagjai az állami tisztviselők és alkalmazottak által hivatalos kiküldetések alkalmával felszámítható illetmények és utazási költségek szabályai szerint járó díjazást kaptak.
Bírói eljárási szabályok
A tagosítási ügyek a törvényszék hatáskörébe tartoztak, ahol az ítélőtábla elnöke által kijelölt birtokrendező bíró járt el. Szükség esetén az igazságügyminiszter ideiglenesen telekkönyvi betétszerkesztő bírót oszthatott be a törvényszékhez.
A törvényszéknek általában meg kellett tartania a tárgyalások előírt sorrendjét. Ha a tárgyalás elhalasztása vagy félbeszakítása a birtokrendező mérnök indokolatlan mulasztása miatt vált szükségessé, a mulasztót költségben marasztalták el és rendbírsággal sújtották.
A bíróság elé idézhető volt a működő birtokrendező mérnök, az ügyben eljárt szakértő és az állami földmérés mérnöke. Az állami mérnököt a földmérési felügyelőség útján kellett megidézni. Az idézett felek elmulasztása az ügy elintézését nem gátolta.
A bíróság elrendelhette a bizonyítás vagy szakértői megállapítás kiegészítését vagy ismétlését. A felsőbíróságnak határozatait soronkívül kellett meghoznia.
A tagosítási ügyekben az előmunkálatokról, az érdemleges tárgyalásról és a végrehajtásról külön-külön, de folytatólagosan csak egy-egy jegyzőkönyvet kellett szerkeszteni. A törvényszék köteles volt minden helyszíni működés megkezdésének és befejezésének időpontját, valamint a helyszíni eljárás tárgyát és a végzett munka mennyiségét jelenteni az igazságügyminiszternek.
A tagosításnál a műszaki irányítást, ellenőrzést és felülvizsgálatot kizárólag az állami földmérés, a vízrendezési és talajjavítási munkálatokét pedig a kultúrmérnöki hivatal közegei teljesítették. Az állami földmérés mérnökének közreműködésére szükség volt a határnapok kitűzésénél, melyet a földmérési felügyelőséggel egyeztettek meg.
A tagosítást minden község határára külön kellett foganatosítani. A földmívelésügyi miniszter határozatának kézhezvétele után a törvényszék megindította a tagosítási eljárást és az előmunkálatok folyamatba tételéről intézkedett.
A telekkönyvi rendszer fejlődése és a modern ingatlan-nyilvántartás
A telekkönyvi rendszer kialakulása és fejlődése szorosan összefüggött a birtokviszonyok rendezésével és az állami nyilvántartások rendszerének kiépítésével. A korábbi, gyakran elavult és pontatlan nyilvántartások helyett egyre inkább egységes, megbízható rendszerre volt szükség.
A telekkönyvezés kataszteri felmérésen alapult, és a B lapon (tulajdoni lap) rögzítették az ingatlan adatait, a tulajdonjogokat és a terheket. A tulajdoni lapok I. része a tulajdonjogokat, II. része a tulajdoni hányadot és a bejegyzés rangsorát, míg a III. része a terheket tartalmazta.
Az 1972-es egyesítést követően a telekkönyvi és földhivatali nyilvántartásokat fokozatosan összevonták, létrehozva az egységes ingatlan-nyilvántartást. Az ingatlan-nyilvántartás alapvető célja a tulajdonjogok biztonságának garantálása, az ingatlanokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek egyértelmű rögzítése.
Az ingatlan-nyilvántartásban az alapegység az önálló ingatlan, amely lehet földrészlet, épület vagy más önálló ingatlan. A földrészleteket helyrajzi számokkal azonosítják, amelyek egyedi módon jelölik az ingatlanokat az ország egész területén. A helyrajzi számok kialakítása és módosítása szigorú szabályokhoz kötött.
Az ingatlanok területét méterrendszerben (m²) adják meg, korábban négyszögölben volt. A kataszteri tisztajövedelem az ingatlanok minősítésére és értékelésére szolgált, amely az aranykorona rendszerén alapult, majd később új földértékelési rendszereket vezettek be.
A jogok és kötelezettségek nyilvántartása magában foglalja a tulajdonjogot, a haszonélvezeti jogot, a használati jogot, az elővásárlási jogot és egyéb szolgalmakat. Ezeket a tulajdoni lapok megfelelő részeire jegyzik be.
A telekkönyvi kimutatás bevezetése és az egységes ingatlan-nyilvántartás létrehozása jelentős mértékben hozzájárult a jogbiztonság növeléséhez és az ingatlanforgalom átláthatóságának javításához.
tags: #telekkonyvi #kimutatast #vezetett #be